Szombaton HKK Blog verseny!

Egy igazi sokszínűség formátummal várunk benneteket ezen a hétvégén.

Ahogyan azt korábban már olvashattátok, most szombaton, május 10-én fog sor kerülni a HKK Blog szokásos havi versenyére, ahol A sokszínűség jutalma formátumon csaphattok majd össze. Egy kis csavar persze ezúttal is lesz a történetben: nincs színkorlát, cserébe viszont minimum 60 lapos paklit kell építeni.

A szokásosak mellett tiltottak lesznek az ultraritkák, a helyszínek, a Kurtz és a Vlagyimir szekercéje, emellett pedig a ködkeresés sem fog működni. Ez utóbbi azt jelenti, hogy bár ki lehet játszani a köd ikonos lapokat 1 VP-ért, de keresni már nem fognak (mintha egy Zarknod bilincse fogná őket). A Méonech fürkész, Bundás yeti, Idegösszeomlás hármas ezúttal is engedélyezett lesz a tiltott lapok közül.

Fontos részlet, hogy a Semleges csatamező esetében itt is +7 lap a minimum lapkorlát (tehát 67), illetve a szokásosnál nagyobb paklik miatt a fordulók hosszát is kitoljuk valamelyest, így a három meccsre ezúttal 60 perc áll majd rendelkezésre.

Ha esetleg lemaradtatok volna róla: ezúttal az alábbi kihívásokat teljesítve szerezhettek majd plusz pontokat a Blogligában. Ne feledjétek: már csak két versenyünk lesz ebben a félévben, így akinek még hiányzik néhány a 4 eredményhez, annak mindenképpen érdemes eljönnie!

  • 5 pont – Végezz a legjobb tízben úgy, hogy a paklidban és a kiegészítő paklidban maximum 4 színt használsz (a színtelent és Bufát leszámítva)
  • 5 pont – Végezz a legjobb tízben úgy, hogy nem használsz kiegészítő paklit
  • 10 pont – Végezz a legjobb tízben úgy, hogy legalább 120 lapos paklival játszol
  • 10 pont – Végezz a legjobb tízben úgy, hogy kizárólag lényeket használsz a paklidban

marc_flash

 A májusi verseny

  • Időpont: május 10. (szombat), 10 óra (kezdés 10:30-kor)
  • Helyszín: Budapest, Dungeon Szerepjáték Szaküzlet és Klub, Erzsébet körút 37.
  • Formátum: A sokszínűség jutalma (leírás)

Kiegészítés: Nincs színkorlát, és a paklinak minimum 60 laposnak kell lennie.  A szokásosak mellett tiltottak az ultraritkák, a Kurtz, a Vlagyimir szekercéje és a helyszínek, valamint nem működik a ködkeresés. Engedélyezett a Méonech fürkész, a Bundás yeti és az Idegösszeomlás használata.

Szeretettel várunk benneteket májusban is!

 

12 thoughts on “Szombaton HKK Blog verseny!

  1. A Kismassza nagyon-nagyon inkorrekt lesz, lehet még gyorsan kezdeni vele valamit?

  2. @Bonyi G: Miért? Tesztelésen kijött ellenem, csinált magából még egyet, kapott két leszedést, mentem tovább… Meg is lehet counterelni.

  3. “dont make the yeti angry… you won’t like him when he’s angry”

    lehet masszánál nem a dalnok pattan elő az apróval🙂

  4. Apró…🙂 Tegnap tesztelésen bilincs 1. köre massza onnan nem volt visszaút. Kipróbáltuk többször is.

  5. A Kismassza alapvetően egy elb@szott lap. A versenyszabályokon most már nem változtatunk nem lenne korrekt.

  6. Mondjuk tegyük hozzá, hogy nem jobban elb@szott, mint az életadó, konzerv, dalnok, satöbbi.
    Vannak túlerősített spoillerek, amen.

  7. Első sorban is a kismassza uj egy érthetetlenül kiadott lap ritka lap ami tókent termel (saját magát) .
    ilyesmi még a zénes spora is.
    A token lapoknak alapvetően az lenne a szerepük hogy sok legyen az asztalon belőlük .Egyáltalán nem elb@szott lap csak gyxakorinak kellett volna maradnia.

  8. @jozsi: Nem érte, ha erős ennyire, akkor miért kéne gyakorinak lennie?
    Ki mondta, hogy a token lapoknak gyakorinak kell lenni?
    A kismassza attól még, hogy ritka, elözönölheti az asztalt😀

  9. Jól értem akkor, hogy az ősi bölcsi + kismassza fogja uralni a terepet?🙂
    (ugye a “bilincs ami előbb behúzza” kivételével :P)

  10. Hmmm 120 lapos achievement… Asszem a maradék bizonytalanságom is eloszlott🙂. Ha van annyi értelmes lap..:D

  11. Azt hiszem 2-t is becélzok végül😀

    Mernék rá mérget venni, hogy az enyém lesz az egyik legbetegebb (és egyben legxarabb) deck😛 Sajnos nem tudom komolyan venni ezt a formátumot.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s