Foilos lapok a kártyajátékok világában

A különleges csillogó lapok nyomában.

Üdvözlök minden kedves blog olvasót. A következő cikk már régóta érlelődik bennem, így szeretnék teret adni ennek a vesszőparipámnak.

Eddigi pályafutásom alatt (ha lehet annak nevezni) tucatnyi kártyajátékot kipróbáltam már. Csak néhányukat felsorolva: Lord of the Rings, Game of Thrones, Magic, Harry Potter, Yu-Gi-Oh, Pokemon és persze a HKK. Ahhoz, hogy igazán megismerjünk egy játékot, nem elég, hogy a kezünkbe akad egy pakli, és játszunk egy vagy két partit, hanem miután ténylegesen vettünk néhány kiegészítőt, átéltük az első bontások okozta reménykedéseket és csalódásokat, csak azután érezzük meg az igazi ízét. Mert ugye ez is szerves része annak, hogy valaki szerelembe essen. A felsorolt játékok mindegyike büszkélkedik úgynevezett foilos kártyákkal. (Foil: különleges kártyákra használt kifejezés, amelyeken egy extra csillogó réteg szerepel, ezzel téve a lapot még dizájnosabbá és persze még értékesebbé). Sajnos a magyarok hőn szeretett HKK-ja nem. Szerintem nekünk is nyitottnak kell lennünk egy ilyesfajta “fejlesztésre”.

Kezdjük kicsit távolabbról. Ez emberek egyik jellemző tulajdonsága a gyűjtés. Szinte mindenki gyűjt valamit: kártyát, bélyeget, filmeket, pénzt. Ahhoz, hogy felkeltsük valakinek a figyelmét, vonzó dolgot kell kínálni, kártyajátékok esetén az első lépés az, hogy szemet gyönyörködtető illusztrációkkal lássuk el a lapokat. Tény, hogy egy szép játékot többen kezdenek el játszani és gyűjteni még akkor is, ha a játékmenet nem a legjobb (lássuk be, van néhány a piacon). A HKK egy nagyon jól eltalált játék, nem véletlen, hogy immáron 20 éve töretlen népszerűségnek örvend. A kiadó nagyon sokat tett az illusztrációk minőségi javulása szempontjából (Csak tegyünk egymás mellé egy Gorombillát és egy Trok Rakont), és ez jó dolog. Azonban én úgy gondolom, hogy itt nem kellene megállni, hanem igenis ki lehetne találni valamilyen szisztémát a csillogó/hologramos lapok játékba iktatására. Szerény véleményem szerint nem csak a kiadónak tenne jót, hanem a játékosok/gyűjtők előtt is egy új alternatíva és kihívás jelentkezik. Ezen kívül a kiadónak újabb fegyvere lehet új játékosok bevonzására.

Persze jöhet az indok, hogy nem éri meg, meg, hogy kidobott pénz, nincs elég játékos. Sajnos nem tudom, hogy a nyomdaköltség mennyi, ha néhány ív kap még egy réteget, de ha körülnézünk, akkor az újonnan megjelenő játékok mind használják ezt az ötlet, valószínűleg nem véletlenül. Emlékezzünk csak az Aranyforrásra, ahol semmi extra nem volt, csak annyi, hogy ezüst színű volt néhány lapnak a széle. Én ismertem játékosokat, akik vadászták az ilyen lapokat – hát még akkor, ha kicsit igényesebben formában lett volna kivitelezve.

Tegyük fel, hogy lesznek ilyen kártyák. Milyenek is legyenek? Ilyenkor egy leleményes ember szépen körülnéz a piacon és ötleteket csen más játékoktól. Többféle foilos megoldással találkoztam már. A legegyszerűbb és nyilván a legkevésbé esztétikus, ha egy mintázatot nyomnak rá a kártyákra. Persze ez is nézhet ki jól (példa a Harry Potter TCG-ből):

020020_Foil

Ennek elkészítéséhez egy ügyesen kitalált minta kell és meg is vagyunk.

Sokkal vagányabb, ha a csillogó rész igazodik az adott képhez, itt is többféle megoldás létezik. Nézzünk néhány példát:

fara

A képen látható Faramir kártyán a háttér van csillogóssá téve, kiemelve ezzel a fő karaktert, ezen kívül pedig egy-két kisebb rész a kereten.
trih

Ezen a Yu-Gi-Oh! kártyán szintén a hátteret babrálták meg egy kicsit más stílusban, mint a korábban látott Faramiron.

De vegyünk még egy példát, ez a pedig a Magic the Gathering:

ld57_foilPreCard

Ez a fajta megoldás kifejezetten hasznos lehet a HKK számára. Itt is a háttér a fő irány, azonban a szöveg résznél is található kis ikon. Képzeljünk el egy Leah kártyát, melynek a szöveg részén a fekete sárkányfej a háttérben, miközben mozgatjuk a lapot meg-megvillan. Mesés!

Van még egy elvetemült foil ötlet amit szintén a Harry Potter TCG-nél láttam, ez pedig teljes hologram:

holo

És ezek igazi hologramok, melyek kegyetlen jól néznek ki. Ha tudom, hogy ilyet lehet bontani, sorozatban venném a kiegészítőket.

Most, hogy van ötlet, azt kell kitalálni, hogy milyen módon lehetne osztani őket. Érdemes ismét kitekinteni, hogy más játékok, hogyan oldják ezt meg. A legegyszerűbb megoldás, hogy csak adott kártyák foil-osok. Tehát ha azt lapot bontod ki az mindig foil-os. Eggyel bonyolultabb eset, hogy létezik foil-os és nem foil-os verzió is az adott lapból. Ez is érdekes, hiszen ad egy plusz reményt a paklibontások során. Azonban itt felmerül ismét egy kérdés. Minden lapnak legyen foil-os változata vagy csak a ritkáknak? Én mindkét esetre láttam példát. Ha csak a ritkák, akkor egyszerűbb, mert a csomagokban lévő két ritka helyre nyugodtan kerülhet foil-os vagy nem foil-os. Ha nem csak a ritkák, akkor pl. The Lord of The Rings-ben ki van nevezve egy gyakori lap helye, amelyre ha szerencsénk, akkor egy random foilos lap került, ami bármilyen ritkaságú lehet (tehát bontható lenne 3 ritka is a kiegből – nagy szerencsével), de ha nincs szerencsénk, akkor csak egy mezei gyakori üti a markunkat.

A bonthatóságon kívül több felhasználási lehetőség is adódhat. Az egyik lehetőséget, ami nagyon megfogott a Magic-nél és a Yu-Gi-Oh!-nál is láttam, hogy a prekoncepciós paklikhoz adnak egy az adott decket erősítő foilos ritkát.

kaibamagicp

Ezzel teszik vonzóbbá és eladhatóbbá a prekoncept paklikat. Így azok is elgondolkodnak azon, hogy vegyenek, akiknek csak arra az egy lapra van szükségük.

Remélem a jövőben fogunk még látni csillogó tüzes Trok Rakonokat vagy Zulit kísérleteket. Szeretném jelezni, hogy ez csak az én véleményem.

És utoljára még annyit, hogy HKK-ból miért nem csinált még senki sem ilyet?

Varga Károly

18 thoughts on “Foilos lapok a kártyajátékok világában

  1. A foilos lapok otlete mar ezerszer fel lett vetve es senki mason nem mulik csak Tihor Mikloson es Mako Balazson.

    A jatekosoknak tetszene ez is kiderul regebbi forumbejegyzesekbol es versenybeszelgetesekbol. Sok fele keppen meg lehetne oldani ezzel nem lenne gond.

  2. Az alapötlet jó, nekem nagyon tetszene ha lennének ilyen lapok. Bár tény, csak a tényleges gyűjtők számára lenne értékesebb ami okoz némi problémát…

    De tételezzük fel, hogy…

    Szerintem elég lenne a ritka lapokat foilos változatban kiadni, mondjuk a 10%-ukat, így a kódhoz hasonlóan kb. minden 5. csomagban lenne egy különleges darab.

    A megoldások közül is elég széles palettáról lehet válogatni. Nem tudom, szerintem a hologramos elég költséges, a csillogósról fogalmam sincs. De mondjuk nem feltétlen kell ilyen plusz réteg, akár valamilyen arany-beütést is kaphatnának.

    Például valami nem túl bonyolult, de szép arany színű (akár a ritka jelzés színe is tökéletes) keret a lapnak, az illusztrációnak és a leírásnak, bár utóbbi az Elenios lapoknál kicsit problémás.

  3. Szerintem már azt is bőven elég lenne visszahozni, ami anno az aranyforráskor volt: A laminált ezüst szélű lapok.🙂

  4. Egy kérdés: az unboxing videóknak mi az értelme? Oké, van valami új cucc, lefilmezem, ahogy kibontom, de ez milyen célt szolgál? Ettől jobb lesz a nézőnek? (nem trollkodásnak szánom a kérdést, tényleg érdekel, hogy ezeknek a videóknak mi a haszna vagy a célja)

  5. Én el sem cserélném a csili-vili hologramos lapokat, ott tépném őket ketté, ahol kibontom a csomagokat. Engem irritálna, ha ilyen formában lennének csak elérhetők az általam használni kívánt lapok, vagy ha ilyen lapok ellen kellene játszanom. Biztos, hogy abbahagynám a játékot egy ilyen “reform” után. A HKK-t a letisztult képével együtt szeretem, nem vágyok ilyen pitiáner vásárlófogó trükkökre.

  6. Én is szívesen bontanénk ilyen egyedi lapokat. Még a D.O.C-ben is vannak prémium lapok, pedig ott aztán túl sok értelme nincs (egy-két achievement vonatkozik rájuk max.).

  7. Először szerintem inkabb arra kellene törekedni, hogy ne legyen minden 10. lap elnyomtatva. Ezen kívül szerintem ez egy akkora “giccs” lenne a HKK világában, amire semmi szükség (nem kell másolni a többi elterjedtebb kártyajátékot).

  8. @Ryberia: Talán nem figyeltél, amikor írtam, hogy ilyen már volt régebben a HKK-ban is.🙂

  9. Hosszan tudnék mesélni hogy a HKK miért ilyen amilyen ,miért nincsenek folios lapok benne.Az Aranyforrásban voltak Ezüst lapok .Már ez is érdekes …..(arany-ezüst) Pedig volt Ezüsthajnal kieg is abban meg pillanatok alatt szétkopó karton papír lapok voltak……
    Persze mindenki szeretne csillogó villogó hologrammos kártyát bontani ,de erre a HKK-ban nem sok esély van…..

  10. Az tény,hogy az ezüst szélű lapokra még ma is vadásznak egyesek. Ilyen csillogós marhaságot én sem támogatok,viszont ha már egyedi akar a játék maradni,ezüst szélű lapok lehetnének újra,ahogy anno voltak. Nem kell túlzásokba esni,5 paklinként 1 db. Akár a kódos lapok is lehetnének ezüst szélűek,a kódos ikon se kellene feltétlenül rájuk.

  11. @Zorallka: A kódos lapok ikonja szerintem sem szép, igazad van. Többször felvetettem, hogy a kódos lapok ikonja miért nem tekercs mint az UR lapoké csak ezüst színű.

  12. Ezüst szél belefér,de ilyen hologramos meg hasonló biszem baszom csilli villi cuccok kössz nem kellenek.

  13. Ha lennének szépen csillogó, foilos HKK-lapok, szinte biztos, hogy könnyebben és többet tudnék értékesíteni belőle a Dungeonben is.

    Amikor egy új vásárló érdeklődik a kártyajátékokról, akkor hatalmas érv lenne a választásnál az, hogy “nézd csak, ilyen szép lapok is lehetnek a csomagban”.

    Örülnék neki, ha lennének ilyen lapok!🙂

  14. Gyűjtőknek komoly érvágás minden egyedi lap a játékban, de bontás élmény szempontjából kiváló. Még most is szívesen nézek meg egy aranyforrás kiegészítős ezüst lapot. Olyan minőségi különbség, amely egyértelműen látszik. Még azok a lapok is, ahol a hátsó rész már szinte szétkopott, előlről teljesen ép benyomást keltenek (előlről fóliázottak).
    Ez is egy olyan fejlesztés, amit akár zénben vagy nagy kiegészítőben talán érdemes lehetne újra kipróbálni.

    Nagyon hasznos cikk! Egy ilyen piacon a benchmark nagyon fontos. Nem kell jónak lenned, elég ha jobb vagy mint a többiek.🙂

  15. Amúgy el is felejtettem megdicsérni a cikket, így most meg is teszem! Sztem is azért a csili-vili lapok talán túlzás lenne, viszont mindenképp lehetne egyedi díszítéssel kiadni néhány lapot. Gyakoriságra tekintettel osztom Zoralltigris javaslatát. Egy displayért 4 ilyen lap, korrekt!

    Sztem amúgy a kódos lapok ikonja pont jó, nekem tetszik.

  16. Az elso foilos lap amit a kezemben tartottam, meg kb altisi masodikban lehetett, egy Dragon ball Z tcg-s Goku volt. Mondanom se kell, hogy onnantol kb minden zsebpenzemet arra koltottem, hatha talalok hasonlot.

    Gyujtokent es jatekoskent +1-eznem a foilos lapokat, nagyon szeretnem, hogy valami extra legyen. Amugy jatek kozben egyaltalan nem zavaroan csilivili egy ilyen papir, Krisztiannal nezzetek meg a wowos mappat egyszer.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s