Óriási sikert aratott a HKK a tegnapi majálison

A Pitypang Utcai Általános Iskolában mutattuk be a játékot az érdeklődőknek.

Jópár hetes készülődés után tegnap sor került a Pitypang Majálisra a második kerületi Pitypang utcai Általános Iskolában. Kitörő örömmel fogadtuk, amikor megkaptunk a felkérést, már azt is sikernek könyveltük el, hogy a játékot egy ilyen eseményen bemutathatjuk. Úgy gondoltuk, hogy a legmegfelelőbb az, ha HKK Juniorból készítünk az érdeklődőknek kétszínű, 30 lapos paklikat, amiket legegyszerűbb lapokból állítottunk össze (ezúton is köszönet a Beholdernek a kapott paklikért). Tehát hat ilyen koncepciót találtunk ki, és vittünk magunkkal (illetve akadt néhány egyszerű, régi lapokból összeállított pakli is), de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy bizony ez kevés lesz.

DSC09757Reggel 8 órára értünk fel, negyed kilencre be is rendeztük a termet, majd mindenki elfoglalta a helyét (Zsoltin és rajtam kívül Edit, Veszprémi Dani és a kedvese (aki nem mellesleg ott tanít), Zsuzsi voltak a segítők). Túl sokat nem tudtunk pihenni, ugyanis az első érdeklődők már két perccel a nyitás után megérkeztek, majd hirtelen azt vettük észre, hogy pillanatok alatt minden asztalhoz odaültek játszani, ráadásul az asztalok körül is elég gyorsan kisebb tömeg jelent meg, érdeklődve figyelték a Bíbor anguaxinok és Szárnyas sztahurák végtelen csatáját. Ráadásul nem csak a gyerekeket nyűgözte le a játék, bizony volt olyan szülő is, aki örömmel ült le közénk egy-két meccsre. Az pedig hab a tortán, hogy a gyerekeket kísérő tanárokat is lenyűgözte az egész játék kompetenciafejlesztő lehetősége (matematikai, logikai, anyanyelvi).

Mondhatni, hogy szusszanásnyi időnk sem volt a nap folyamán, folyamatos munkát adtak nekünk a gyerekek, aminek iszonyatosan örültünk. Illetve még egy fontos mozzanatot emelnék ki: a bemutató közben felkértek minket egy nyári bemutató megszervezésére is, ami médiamegjelenéssel is jár már. Bizony, fel kell kötnünk a gatyánkat, valószínűleg ez egy olyan lehetőség – mind nekünk, mind a Beholdernek -, amit ha jól használunk ki, akkor a HKK egy új virágkornak örvendhet majd.

Köszönjük a lehetőséget még egyszer!

Egyed Dávid

26 thoughts on “Óriási sikert aratott a HKK a tegnapi majálison

  1. Én is szoktam bemutatókat csinálni ,egy évben egyszer.kétszer.
    Most május elsején is volt valami civil forum (vagy ilyesmi…) gyerek műsor.
    Lesz juniusban nálunk Szárnyas napok , kakas főző verseny ott is családostol lesznek az emberek .Oda is tervezem hogy viszek HKK-t bemutatózni.
    Bár eddig látható jele a sikernek nem volt ,de nem adom fel.
    (köztünk szolva pár csomag Juniort én is elfogadnék a Beholdertől ,természetesen szétosztanám és játszanánk vele….)

    Gratulálok egyébként ,szép kezdeményezés!

  2. Most komolyan több száz általános iskolás volt a közeletekben, hogy megmutassátok mitek van???? Miért nem szóltatok?

    Am tényleg nagy hír ez, gratulálok srácok, eszem a kis tizenéves…..

  3. Hát srácok le a kalappal.Újfent megmutatták mi fán terem a professzionalizmus.
    Nagyon jó látni a kis csemetéket amint tolják kedvenc játékunkat,Remélem sikerült elhinteni a magot:P

  4. Úgy érzem a leghálásabb feladat átadni hkk élményét az ifjoncoknak. Nagyon jó nézni a képeket, hogy elvannak és örülnek a lapoknak.

  5. Komolyan mondom kétszer is emgnézegettem a képeket. Jó látni, hogy bejött nekik aztán a lendületük kitartson:)

    Na meg a siker garantálva is volt, ugye az iskola Dév bácsinak hazai pálya.

    Hajrá gyerekek!

  6. Koszonjuk a munkat lanyok es sracok! Es igen remek, hogy ennyien erdeklodtek!

    Az erdeklodo gyerekek, szulok htalamas elmeny, ezt mar en is tapasztaltam kiallitasokon, de hogy meg tanarok is, olyat sajnos meg nem, ez kulon jo!

    Erdekesseg: tudtommal a HKK tortenelme alatt ez meg csak a 3. iskola, ahol bemutatot tudtunk tartani: regen a Radnoti Gimnazoumban volt bemutato es verseny, egyszer pedig Andrasi Krisztian tartott (Beholder megbizasbol) abban az egy iskolaban, amelyben sikerult megbeszelni (a marketinges az osszes budapesti altalanos iskolat megkereste akkor).

  7. Masik: Barti, en birom a hulyesegeidet, komolyan, de azert elgondolkodtam, ha ide teved egy Pitypangos szulo, milyen fejet vaghat…

    Szóval, KEDVES SZÜLŐK ÉS GYEREKEK:
    Bradator nevű hozzászólónk egy jófej, normális srác, és csak hülyéskedik folyamatosan.

  8. Lehet,hogy több ált.sulit kellene “betámadni”,és ilyen “nyíltnapokat” szervezni? Hátha “kinőne a semmiből” egy új generáció🙂

  9. A mostani látogatás, valamint a következő, szervezés alatt lévő bemutató is kettős célt képvisel(t).

    Elsősorban az élmény és a játék szeretetének átadása a kiindulási alap, de az elégedett ügyfelek gyűjtése, megszólaltatása is tervként szerepel. Ugyanis ha egy marketinges anno mindenkit felkeresett, és sehova nem jutott be, az nem feltétlenül kudarc, vagy hozzá nem értés, de azt egyértelművé teszi, nem coldcall módszerrel kell bepróbálkozni az iskoláknál.

    Egy pofás PDF sokkal jobban mutat. A képeken rengeteg boldog gyerekkel, mosolygó szülőkkel, és például egy olyan címsorral : “Olvassa el, milyen szavakkal méltatták készségfejlesztő játékunkat az eddig meglátogatott iskolák tanárai!” Egyértelmű utasítás, dicsérő jelzők, a leírásban pedig jönnek a további előnyök, megszólal az elégedett vásárló (gyerek-szülő-tanár), szlogenszerű kiemelések (Ezért a programért garantáltan hálásak lesznek a lurkók) … mind-mind bizalomépítő marketingstratégiák. És ha ezt sikerül kialakítani, beindul egy vevőszerzési csatorna, amin az upsell is sokkal könnyebben megy majd át. Napközis paklivásárlási akció (csak iskoláknak), Dungeon kedvezmény alsósoknak, stb stb …

    Szóval előbb kell egy anyag, és egy koncepció, amivel “be lehet támadni” iskolákat. Ha ezt tényleg profin össze tudjuk hozni, abból talán lehet valami. A hétvégi első lépést maximálisan profin hozták le a résztvevők, szóval a következőn egy lépéssel tovább is megyünk.

  10. A HKKblog történetének egyik legnagyszerűbb mérföldkövéhez ért ezzel a bemutatóval.
    Nagyon jó látni az elmélyülten gondolkodó fiúkat és lányokat, ahogyan megismerik a HKK-t.

    Az “oktató Csapatnak” maximális respect!

    A következő hasonló alkalomra nagyon szívesen csatlakozom én is, és – a Dungeon nevében – valamilyen HKK-s ajándékcsomagok kiosztására is sor kerülhet.

  11. Edit,Zsolti és Dév nagyon profi munkát végzett, én és a párom, Zsuzsi is nagyon-nagyon köszönjük, hogy segítségetekkel lehetővé tettétek, hogy ilyen olajozottan működött, és jól sikerült a bemutató!! Miklóséknak pedig köszönjük a Juniorokat!
    Jó, hogy van egy ilyen gárda, akinek tudása és tapasztalata is van, hogy egy ilyen felkérést is el tud vállalni. Jó volt látni a gyerekeket játszani, bár bitang fárasztó volt a folyamatos nyüzsgés:)) Nekem meglepő módon néhány lánynak is bejött a játék (vagy Dév:D). Egy szó, mint száz respect Nektek!
    Tbiro a fórumon milyen nickel szerepelsz? Priviben írnék neked erről néhány szót!

  12. Visszajelzés: Újabb májusi őrület a Pitypangban | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s