Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

Újabb lapokkal és újabb oldalról erősödhet a teknősös koncepció.

Folytatódik Szivárgás rovatunk, melyben az új kiegészítő tesztelése kapcsán osztunk meg veletek apróbb infómorzsákat – ezúttal egy rövidebb kiadással jelentkezünk, amit a mai nap folyamán egy másik izgalmas tartalommal igyekszünk majd kompenzálni…

ven_doemonSzegény Vén Doemon – természetesen a felújított változata – immáron hónapok óta egyedül árválkodik a tesztlistán, ezért azt a kérést kaptam Makó Balázstól, hogy tervezzek mellé néhány új teknőst. Egyrészt, hogy ez a pakli is kapjon elegendő vérfrissítést, másrészt, hogy legyen mivel kitesztelni a counter-páncélost.

A lapok végül el is készültek, kitalálásuk során pedig elsősorban azt tartottam szem előtt, hogy ne a pakli kombós (Őshangya here + Szánalmas teknős) vonalát erősítsék, sokkal inkább a klasszikus teknős koncepciót, amely lényegében egy anti-mágiás horda (egy-két aprócska kombót azért becsempésztem, erősítvén a szinergiát). Ennek megfelelően a paklit sem Sheran követőjével vagy éppen Villámháborúval raktam össze, hanem Semleges csatamezővel, úgy éreztem ugyanis, hogy így derülhet fény leginkább arra, hogy a lapok elérték-e eredeti céljukat. Tudniillik a többség úgyis a kombó egyes elemeit fogja kivenni a játék elején – ezért is mondható már most életképesnek a Csatamezős verzió, hiszen végeredményül egy “nyers” teki decket kapunk, ami be van védve minden ellen.

Ellenfeleim között akadt Bilincses ganüid deck, Ősi rúnás Trinigan kontroll, Molluszkos épület, A legfőbb követős lila horda és Molluszkos gyűjtőgeneráló is, a tekik pedig igencsak jól állták a sarat, ami persze a szabálylapnak is köszönhető. Az új lapokat nem éreztem se nem durvának, se nem gyengének – szerintem jól elérték eredeti célukat, de nyilván az elfogultság is beszél belőlem, így a többiek majd eldöntik, valóban így van-e. Mindenesetre remélem, hogy a kissé elbaltázott Szánalmas teknős után ez az új fejlesztési irány szimpatikusabb lesz a játékosoknak, és örömmel forgatják majd az új lapokat.

Csető Zsolt

27 thoughts on “Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

  1. Azt Zsolti szerenyen kihagyta, hogy azert kertem meg ot, mert nagy szakertoje a teknos paklinak (szeretem, ha olyanok talalnak ki lapokat egy palihoz, akik igazan tudjak, mi hianyzik onnan), es valoban, az altala kitalalt 4 teknost gyakorlatilag valtoztatas nelkul tudtam feltenni a listara, ami eleg ritka. Szerintem jok lettek, nagy csataban kaptam ki toluk az 5 kovetos fattyas “majdnem Gyorki David-paklimmal”🙂

  2. Én meg mondjuk annyira nem szeretem őket. Remélem lehet majd velük kezdeni valamit és nem jön melléjük még egy szánalmas taki kaliberű srác.
    Mert nekem ebből a beszámolóból az derült ki, hogy elég komolyak. Nem nagyon tudjuk milyen ereedményekeet ért el ezek a deckkel kapcsán, de amik jöttek ellene elég versenydeck kaliberűek voltak..( Mondjuk az eddigi tekiben is jött már két kánter, még jön egy oszt sztm nekem is be kell szerezni őket.😀 )
    Az is igaz viszint, hogy nem mindig mérvadó egy-két teszt mecs

  3. @Balage: annak örülök, hogy így látjátok Remélem megmaradnak a balanszok.

  4. a kombót sideba is lehet tenni:)
    aztan első meccs után már repülnek is be. Szánalmas teki nevével ellentétben nagyon nem lebecsülendő:)

  5. Mivel nem nyert meg versenyt sem, nemhogy dominalna…
    Marmint hagyi vagy ahhoz kozeli versenyt, ahol legalabb mondjuk 20-an elindultak.
    De javits, ha tevedek.

  6. A fürkész bezzeg még ott van pedig ezerszer inkább húzzon azt az ellen, mint szánalmas tekit. Az egylaposon az egyik meccsen azért hokiztam a mezőmmel egy fél órát, hogy találjak egy lapot, amivel kiszedjem az ellen kezéből😀

    Mindenesetre a teki inkorrekt volta okozta azt, hogy Ákos nem nyerte meg a behós pörgőst, amit sztem megérdemelt volna. Elbaxtuk és korigálni kéne. Nerf: horgony és kész a korrekt papír.

  7. Mar epp be akartam irni, hogy aki nyerte, az miert is nem erdemelte meg? Aztan latom, hogy az te vagy🙂
    Nagyon kis rendes vagy vele, de te azert el tudtal banni a tekivel (meg ugye minden massal is kb.) a good stuff mezoddel, teki meg ha jol latom, a fasorban sem volt…
    Inkabb figyeljunk oda az ujabb lapokra, hogy kevesebb porges legyen, ha mar ez a fo gond (amugy ismerek kombo-pakli-partiakat is) + csinaljunk porges-ellenlapokat, es csak akkor tiltsunk, ha nagyon muszaj.

  8. Balázs,
    Ha már pörgés ellenes lapok, van egy hiánypótlónak gondolt lapötletem az egyik kedvenc etnikumomhoz, ami idevág és más dekkekbe is jó lehet:

    Goblin védőtotem
    0 Szk
    Tharr
    Tárgy, goblin
    Védekezés, Háló, Ősmágia
    Antimágia:1
    Kötelék vagy 2Ép áldozás az ellenfél körében is kijátszhatod.
    Ebből a lapból 6 db-ot használhatsz a paklidban.
    Kijátszási körében források nem hatnak rá.
    P: áldozd fel, kapsz 1 Vp-t, VAGY 1 Szk-t, VAGY húzz 1 lapot.

    “Ez megóv a gonosz szellemektől! És ha már elmentek a gonosz szellemek? Akkor megesszük!”

  9. A kincs ikon lemaradt, esetleg ha ragaszkodunk a szerepjátékos vonalhoz és ráfér fa ikon.

  10. Na igen fürit tényleg vissza kellene engedni.Korrekt papír,de messze nem tiltásra szoruló.

  11. ranezek majd, milyen mertekben hasznaltak a blogos versenyeken, es ha nem tul sokan, akkor javaslom a visszaengedeset. De a visszaengedest csak akkor szoktuk, ha 100%, hogy nem lesz tobbet baj belole.

  12. A tiltott lapok nagy részt vissza lehetne engedni, mert a mai környezetben már egyáltalán nem túl erősek. A szánalmas teknős (új) lapnak pedig tiltólistán van a helye azért, mert egyszerűen túl erős amit csinál a lap. Láttátok már játék közben a lapot, hogy mit tud? 1 manáért 1 dobatás Megakadályozhatatlanul, drágíthatatlanul, megoldás nincs rá, és BÁRMENNYISZER tudja. Ezt mindig elmondom, és el is fogom mondani, hogy ne menjen feledésbe🙂

  13. Akos: marmint 1 manaert 1 VARAZSLAT-dobatas ugyebar (ha van es nem Kyorg tudas v. effele). Szoval azt mondod, hogy az X-ert X anti-magia mar onmagaban tul eros?
    Egyebkent lattuk a lapot, szoktak idonkent tesztelesen teknos-komboval jatszani, sajnos nem a lap kiadasa elott🙂

    Azert az alap-javaslta meg mindig az, hogy nyerj vele hagyomanyost, az segiti az ervelest. Ezzel nem azt mondom, hogy biztos nem tiltunk ki olyan lapot, ami nem nyert komoly versenyt, de azert jellemzo elofeltetel🙂

  14. Valakinek megvan, hogy melyik versenyen engedtek eloszor a Furkeszt? Mondjuk a blogosok olyan speci versenyeket csinalnak mostanaban, hogy kicsit nehez kovetkeztetni…

  15. Szerintem az X-ért X-et a Togya-ork is tudja,nem az a baj. Egyszerűen van rá egy kombós vonal,ami jobb lappá teszi,mint a Togya. Ha kerülne rá egy horgony,akkor meg már csak egy sima gyakori lap lenne,ami AM-zik egyet és egy zavaró papírt megold min egy körig🙂

  16. Sztem csupán csak azzal van a baj, hogy a visszavétele azelőtt létrejön mielőtt azokkal a lapokkal, amelyekkel lehetne védekezni ellene (főként a Halászat és a Stigma) konkrétan semmit nem ér. Egyedüli megoldás a kinteikus féreg vagy már lenn/gyűjtőben lévő flux/zajos.

    Tény elég nehéz megoldani, esetleg kidobatni lehet még. A lap akkor lenne igazán korrekt ha a horgony ráment volna. Sebaj, most már igy van annyira sokan igy se játszanak vele, de a tiltás és a teljes engedélyezés között lehet a helyes út.

  17. Balage: nálunk zajlik március óta egy beszűkült látókör, ahol a fürkész, a bundás és az idegösszeomlás egyaránt használhatók. Lement már a 0., és a 1. forduló, eddig egyik lap sem került tiltólistára, mert a dobogós paklikban nem szerepeltek. Ez valamit csak mond a kérdéses lapok erejéről…
    (Győri Zoltán – Székesfehérvár)

  18. Csak hogy Akos oruljon🙂
    De tenyleg, ugyanugy kombo-porges, csak meg nyerni is lehet vele sokat, es nyernek is

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s