Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

Chara-din hatalmas – tartja a közmondás.

A Beholder weboldalán nem is olyan rég megtartott szavazások alapján képet kaphattunk arról, hogy mely színeket tartják a legerősebbnek és a leggyengébbnek a játékosok aktuálisan, Chara-din pedig mindkét szempontból a középmezőnyben végzett. Nem mondhatjuk tehát, hogy nem fér rá az erősítés a káosz istenére, ez pedig az új lapokkal meg is történik majd – igencsak komoly lapoknak örülhetnek majd Chara-din hívei.

charadin_oltara_regiMiután több új, a koncepcióba remekül illeszkedő lap is felkerült a tesztlistára, ezért a tegnapi tesztelésen úgy döntöttem, ismételten próbát teszek a néhány hete egyszer már bevetett Chara-din követős, zanszilánkos kontrollal, hiszen kíváncsi voltam, mit is tudnak az új kártyák. Különös tekintettel  a felújított Chara-din oltárára, mely a kevésbé sikeres Leah oltárával elindított, és A fény oltárával, valamint Sheran oltárával ütőképessé váló vonalat igyekszik erősíteni.

A pakliban az új lapok közül néhány felújított spoilervárományos mellett helyet kapott egy határozottan kemény fattytermelés, illetve egy új morf is, melyről hamar kiderült a tesztelésen, hogy brutálisan erős (ő izmokat és életeket osztogatott), így rajta biztosan kell még alakítani a jövőben. Nagy örömömre szolgált emellett, hogy egy egészen kellemes lila instant is volt a listán – szerintem pont ezek a fajta lapok hiányoznak ahhoz, hogy a Chara-din követője szabálylap nélkül is életképes legyen.

A többi tesztelő többek között legendás lényeket, Az együgyűs kontrollt, teknősöket, xenókat és ganüideket próbálgatott, valamint többen bevetették a tesztlistára frissen felkerült követőt, Az öt törzs főnökét, amely igazi koncepcióteremtő lap, és leginkább a morfokat helyezi teljesen új megvilágításba. Meglátjuk, mi lesz a sorsa a jövőben…

Jövő héten újból jelentkezek!

Csető Zsolt

4 thoughts on “Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

  1. A legközelebbi konkrét lap leírásnál le tudnád írni, hogy mit csinál pontosan az új követő? Kíváncsivá tettél!🙂

  2. az öt törzs főnöke túl broken volt, nem baj, hogy Zsolti nem írta le, mit tud jelenlegi formájában, mert nagyon nem kellene így maradnia…

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s