„Papírforma-eredmény” a pécsi kvalifikációs versenyen

Moschnitzka Ádám nyerte a májusi versenyt, ahol 2 Tengermélyből és 1 Újjászületésből draftoltak a játékosok.

Adósak vagyunk még a májusi pécsi verseny beszámolójával, melyet Szabó András néhány héttel ezelőtt küldött számunkra. Ezt olvashatjátok most a továbbiakban.

Május utolsó hétvégéjén került sor Pécsett az idei év kvalifikációs versenyére, ami egy draft verseny volt 2 csomag Tengermélyből és 1 csomag Újjászületésből. A nagy lelkesedést sajnos viszonylag kevés játékos követte, ami miatt úgy döntöttünk, hogy egy óriásasztalon versenyzünk, jó sok körbejáró kiegészítővel. Az asztalsorsolás azonban érdekesen alakult, mert – természetesen sorsolás alapján – az asztal egyik oldalán a rutinos draftolók, a másik oldalon a kevesebb draft-tapasztalattal rendelkező játékosok ültek le. Akik ott voltak, azokat egyébként motiválta a kijutás lehetősége, összesen egy olyan ember volt, aki már szerzett kvalifikációt (történetesen én🙂 ), szinte mindenki más meg akarta szerezn,i és csak 1-2 ember volt, aki azt mondta, hogy nem ezért jött, és ha megszerzi sem megy el a Nemzetire. A játékosok döntő többsége azt mondta, ha megszerzi, akkor már csak azért is el fog oda menni.

korallgolemA draftolás maga a szokásosnak megfelelően zajlott, viszonylag kevés tiltás/korlátozás volt, csupán a Főparancsnokot tiltottuk és a Tulajdonságlopás kapta meg a szokásos nerfjét. Véleményem szerint így egy elég kiegyensúlyozott mezőny alakult ki. Azonban a kiegészítőkben a sors fura fintora okán összesen 8 Korallgólem jelent meg, ami a sárga szín státuszát az erőviszonyok terén jelentősen átalakította, neki és a viszonylag sok Gnóm búvárnak köszönhetően a Fairlightot több játékos is használta, viszont viszonylag kevés számú lappal. Igazából komoly koncepciók nem alakultak ki a játék során, néhány ember próbálkozott krabberekkel, illetőleg pakliégetős vonallal, de a legtöbben inkább good stuffoltak, valamely a játék elején kiválasztott szín alapul vételével.

A négyfordulós verseny nem várt izgalmakat hozott a végére, ugyanis az első három fordulót követően összesen egy 100 százalékos játékos maradt, aki viszont az utolsó körben vereséget szenvedett, így hármas holtverseny és pontegyenlőség alakult ki a végén, így a kvalifikációs hely buchholz révén dőlt el, összesen 2 buchholz ponton múlt a végső győzelem. Végül az első négy helyre az alábbi játékosok kerültek:

A végeredmény

I. Moschnitzka Ádám

II. Béres Gergely

III. Szabó Richárd

IV. Szabó András

espadaMoschnitzka Ádám a verseny előtt nekem elmondta, hogy fontos neki ez a draft, mivel hamarosan vizsgaidőszaka lesz (ami azóta már javában tart), HSZ-ből és Behós versenyekből eddig nem jutott ki, a Zénes bontottra meg egyáltalán nem biztos, hogy el tud menni, így könnyen lehet, hogy ez az idei évben az utolsó lehetősége, hogy kijusson a Nemzeti Bajnokságra! Végül – ha kicsit neccesen is, de – sikerült neki. A paklijában sok leszedés (Krabber támadás, Óriás hullámok) mellett jó pár tárgy is bekerült (A kalózok kincse, Az élet vize stb.), a lényes vonalában zömmel Espadákra és Tigriscápákra épített.

Béres Gergely klasszikus good stuffot épített, leginkább a piros lapokra (Tirranda átka, Huraggin taktikája, Teishin keselyű), a ritkák közül Szörnybűvölés és Felszabadító lélektánc is jutott neki, amúgy pedig 4 Hullámok táncát és 3 Óriás hullámokat, ill. Kráken porontyot szedett ki.

Szabó Ricsi rengeteg leszedéssel játszott, Krabber támadás és 5 Ektoplazma transzportálás is szerepelt a paklijában. Az ölő szekciót – kicsit meglepő módon – galetkikkel oldotta meg, melyekhez 1-2 testrész is dukált neki. Fontos szerepet töltött be a paklijában a Toxikus spóra és a Virágoskert is.

András egy krabberes-hálós vonalat épített, kb. 10 krabberrel és sok kontroll lappal. 3 Csontherceggel és 2 Krabber csontozattal izmozta lényeit, ami mellé ’ellendraftolt’ 5 Troglodita úszóbajnokot. Emellett 3 ritka counter is jutott neki, valamint Molitár dobokkal, Krabber rohamosztagossal és Éltető morfokkal is játszott.

Érdekességek a versenyről:

  • Simon Richárd kétszer egymás után kezdett az első körben Morgan könyvével, amire Vasvári Istvánnak egy darab leszedése sem volt a két meccs alatt, így mindkétszer eldöntötte ez a lap a mérkőzést.

  • Vasvári Istvánnak Béres Gergellyel sem volt szerencséje. Már csak 2 ÉP-je volt Gergőnek és egy Óriás lámpáshal püfölte, amikor behúzott egy Szörnybűvölést és azzal ölte meg Istvánt, aki nem sok nem-lény lap leszedéssel játszott.

  • Szabó Richárd trükkje: a Tüskés végzeturat kitette és még abban a körben Úszóhártyával őrposztba tolta, és így tudott vele támadni, amivel nem ritkán 8-10-es sebzéseket osztott ki (a legnagyobb sebzésű lény megtámadásával), a legtöbb játékos pedig nem számított arra, hogy Úszóhártyája van Ricsinek.

  • Szabó András Véber Richárdot egyszer ellenfele körében ölte meg: Richárd 4 ÉP-ben volt, de András saját körében a Krabber rohamosztagos hálója miatt már nem tudott több lapot kitenni, ám az ellenfél körében egy Picinyke csodát és egy Morgan kisujját is kijátszott, mindkettővel aktivizálva a Krabber rohamosztagost, amelyen egy Molitár dob volt. Szintén az ő meccsükön fordult elő, hogy az egyik meccsen a két játékos első 5 körében összesen egy Toxikus spóra jött le az asztalra.

Így végül ha csak egy pécsi játékos is, de kijutott a Nemzeti Bajnokságra. Csak érdekességnek említem meg, hogy Moschnitzka Ádám eddig összesen egy alkalommal jutott ki Pécsről a Nemzetire, történetesen 2011-ben. A végeredményt mindenki ismeri.🙂

A jövő héten rögtön jön a következő nagyobb kihívás Pécsett, ami nem más, mint az V. Nyugat-Magyarországi HKK Találkozó. A háromnapos rendezvényre már többen jelezték részvételi szándékukat, ugyanakkor jelentkezésre egészen június 30-ig bárkinek van lehetősége. A kiírás a Beholder oldalán, valamint a Facebookon megtalálható!

3 thoughts on “„Papírforma-eredmény” a pécsi kvalifikációs versenyen

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s