És Te miért nem jársz HKK Blog versenyre?

Kérdezünk, mert azt szeretnénk, hogy szívesebben járjatok a versenyeinkre.

Immáron 26 “hivatalos” (és a Blogligának, illetve egyéb kezdeményezéseknek hála számos “nem-hivatalos”) versennyel a hátunk mögött azt hiszem nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a HKK Blog versenyei sikeresen bekerültek a budapesti (és nagy örömünkre egyre több vidéki) játékosok havi HKK-s rutinjába. Ezen rendezvényeinken mindig igyekeztünk a Ti szempontjaitokat szem előtt tartani, így a formátumokat, a nevezési díjakat, az akciókat és persze a nyereményeket is mindig próbáltuk úgy összeállítani, hogy minél inkább a kedvetekben tudjunk járni.

Amit elértünk 2012 júniusa (vagyis első versenyünk) óta:

  • Kipróbáltunk rengeteg egyedi formátumot. A kísérletezés nyilvánvalóan olykor bukással is jár, ám nagy örömmel konstatáltuk, hogy több általunk kitalált formátumot is átvettek tőlünk későbbiekben más versenyszervezők (Beszűkült látókör, 5×9-es, ábécés stb.), ezzel is színesítve a palettát.
  • Növeltük a díjalapot. Sokat variáltunk a nyereményosztás mikéntjén, mire elértünk a mostani szisztémához – a cél az volt, hogy a lehető legtöbben távozhassanak nagykiegészítővel. Jelenleg minden versenyen 40 csomag Világégést osztunk (a legjobb 16-nak, a 3 legjobb amatőrnek, illetve ebben a félévben a Kezdő-liga legjobbjának is), amihez hozzájön a 2 ultraritka (1-1 a győztesnek és a legjobb amatőrnek), valamint a vigaszdíjként kiosztott Zén kiegészítők is. A díjalap ráadásul fix, a nevezők létszámától független.
  • Nem nőtt a nevezési díj. A több nyeremény ellenére a nevezési díj mértékén sosem növeltünk: a Hatalom Szövetsége tagsági meglététől függően az amatőrök 500/600, a profik pedig 800/1.000 Ft-ért nevezhetnek a kezdetek óta.
  • Bővült a kedvezmények köre. A vidéki amatőrök, a legfiatalabbak és a női játékosok kedvezményes, 200 Ft-os nevezése mellett immáron az “elsőversenyeseket” is támogatjuk, ami azt jelenti, hogy mindenki ingyen indulhat, aki még sosem volt HKK Blog által szervezett versenyen.

Félreértés ne essék: ez most nem valamiféle önfényező marketing-cikk szeretne lenni, sokkal inkább arra szeretnénk kilyukadni, vajon miért jártok a korábbinál kevesebbet a versenyeinkre, a számok ugyanis azt mutatják, hogy a fenti törekvések ellenére sajnos csökken az átlagos létszám.

versenyek

A grafikonról leolvasható, 2014 az eddigiek alapján komoly visszaesést mutat a korábbi évekhez viszonyítva. Amíg 2012-ben és 2013-ban egyaránt 42-43 körül alakult az átlagos létszám, addig idén ez a szám jelenleg 36 – a januári versenyt leszámítva minden hónapban jelentős volt a visszaesés az előző évekhez képest. Májusban elértük az eddigi negatív rekordot is 28 fővel.

Természetesen tudjuk, hogy a Blogot kommentelő olvasók közül nagyon sokan aktívan jártok versenyeinkre, amit nem győzünk elégszer megköszönni. Ugyanakkor a Ti véleményeiteket is fontosnak tartjuk, így mindenképpen mondjátok el Ti is, mi lenne az a változtatás, melynek következtében még szívesebben járnátok versenyeinkre.

Az egyszerűség kedvéért “elkészítettünk” előre néhány tipikus válaszlehetőséget, de természetesen lehet majd egyedi választ is adni, illetve mindenképpen arra bátorítunk mindenkit, hogy a választott betű odabiggyesztésén túl részletesen is fejtse ki véleményét, hogy még több visszacsatolás születhessen!

Te miért nem jársz (gyakrabban) a HKK Blog versenyeire?

  • A.) Nem, vagy csak ritkán érek rá szombatonként
  • B.) Nem szívesen szánom erre a hétvégémet
  • C.) Egyáltalán nem járok HKK versenyekre
  • D.) Anyagilag nem engedhetem meg magamnak
  • E.) Vidéki játékosként nem éri meg az utazási költséghez képest
  • F.) Nem elég jó a díjazás
  • G.) Amatőrként nem szeretek a profikkal közös mezőnyben játszani
  • H.) Nem tetszenek a formátumok
  • I.) Nem tetszik a helyszín
  • J.) Nem vagyok elégedett a szervezők munkájával
  • K.) Nincs ki segítsen a felkészülésben
  • L.) Egyéb, éspedig…

Kérünk benneteket, hogy válaszaitokkal, meglátásaitokkal segítsetek bennünket minél többen, hogy ezek alapján még inkább a Ti igényeitekhez igazíthassuk versenyeinket. Minden vélemény számít!

Csető Zsolt

46 thoughts on “És Te miért nem jársz HKK Blog versenyre?

  1. B,illetve

    L: bizonyos formátumok extremitása nem jön be.

    Amúgy nézegetve az adatokat a mostani pangásnak a holtjárat is lehet az oka. Saját példámat felhozva, Nemzeti után vhogy semmi kedvem nincs játszani, kissé csömöröm is van a játéktól. De lehet ezzel csak én vagyok így. Azt amúgy érdemes lenne megnézni, már ha megvannak a blogos versenyen résztvevőinek pontos listája, hogy kik voltak legaktvabbak, kik tűntek el stb. Talán érdekes következtetéseket lehetne levonni belőlük.

  2. H. Általában 2 paklim van, ezekkel játszom, ezeket ismerem . Ha kis módosításokkal meg tudom oldani, akkor szívesen megyek a versenyre, de ha nem , akkor általában passzolom. Nem szeretek olyan paklival játszani, amit nem ismerek. A profikkal való játék különösképpen nem zavar, a velük való játékok során lehet a legjobban fejlődni:).
    Szóval, én jobban örülnék , ha néha az egyedi formátumok közé bekerülne egy egy hagyományosabb is.

  3. DEL🙂
    Sajnos a beutazás miatt megy el főleg, meg most nálam körülálló okok miatt nem tudtam elmenni, pedig kész volt tervben a paklim.

  4. De nem csodálom, hogy megszületett a cikk a számokat végignézve.Elég jelentős csökkenésről beszélhetünk.Bármennyire is fantasztikus lett a világégés kieg a készítők szerint azért lehet mégis összefüggésben lehet a két dolog.Remélem a köv kieg valóban nagyot robban mint ahogy a hatalmas hype ígéri.

  5. Ez a kérdőív nem nekem szól, én kb. mindegyik versenyen ott vagyok.🙂

    @MrPit: lehet, hogy van valami a Nemzeti utáni depresszióban, más is mondta, illetve én is éreztem ezt pár napig a Nemzeti után, de aztán összeszedtem magam és lám, a HSZ csúcsait ostromlom.😉 Van élet a Nemzeti után.😀

  6. Nem lennél jó R’n’R sztár Klujbi.Elég gyorsan elkapna asszem a gépszíj:P

  7. Én is vidéki vagyok, így nem meglepők a választott pontjaim:A,D,E
    Egyébként nem tudom, hogy általában a mezőny hány %-át szokták adni a vidéki játékosok. Szerintem blogra annyira nem.
    Lehetne csinálni egy kérdő ívet verseny előtt a nevezetekkel általános kérdésekkel. Ki honnan való, illetve kikkel szokott versenyre járni és mostanában (ha tudja) miért nem szokott versenyekre járni. Persze az egész max egy oldalas dolognál nem kellenen több

  8. Helló, nekem az “A” válasz a helyes “Nem, vagy csak ritkán érek rá szombatonként”. Szakácsként elég ritkán van olyan szabad szombatom ami pont egy blogos versenyre esik, de a kihalás korán ott leszek.

  9. OFF @Juhász Ferenc: Dehogynem, éppen ezért lennék jó R’n’R sztár! Live fast, die faster.😉

  10. “A”
    Sajnos ritkán érek rá…és nem csak szombaton, a vasárnap sem lenne jobb!
    Jó ez a péntek délutáni kezdeményezés, hogy ne csak hétvégén legyen HKK program!Köszönöm!
    Üdv.
    István

  11. Igazából vidékről (én,mint pl pécsi) a feljutás BP-re minimum 5ezer,plusz még a városon belüli közlekedés. Egyetemistaként annyi “felesleges” pénzem nincsen egy versenyre,sajnos. Így marad a havi 1szeri pécsi verseny🙂 Ezért is írtam az E-t.

  12. Igaz, hogy amikor tudok ott vagyok a versenyen, de az én esetem a K. Normális felkészülés nélkül nehéz😦

  13. Srácok, a G lehetőség komolyan egy választható opció? Ti magatok írtátok le, hogy 2 displayt osztotok szét + VÁLASZTHATÓ! Zént is adtok, plusz UR, ilyen korrekt nevezést nem tudom Kriszen kívül osztott-e valaha valaki. A Behós díjazás általában van ennyire korrekt, de ahol 3 kategória van, ott gyengébb szerintem ennél.

    Egyébként meg sajnos az elmúlt fél évben részemről az A verzió áll, egyszerűen minden szombatra bejön valami. Tavaly pedig a versenyek 90%-án ott voltam.

  14. Nyaranta és ebben a félévben egyértelműen “A” ami rám vonatkozik minden verseny tekintetében. Ehhez a ti versenyeiteken hozzájön a “H” válasz. Nem szeretek úgy rááldozni egy versenyre egy egész szombatot, h nem tudom rendesen letesztelni és összeállítani a paklit. Ha egy-egy formátumra egy általam kedvelt pakli egy vadhajtása levihető, azt nagyon is szeretem. De sajnos egy teljesen random formátumra egyszerűen nincs időm hét közben összerakni egy jól kitesztelt paklit.

  15. K – nagyon érzem annak a hátrányát, hogy a dungeon 6-ig van nyitva, így pont zárásra tudnék beesni. (abszolút megértem Kriszt is!!) Tesztelés nélkül nem mindig van kedvem elmenni egy versenyre, ha lemegyek, inkább csak azért megyek le, hogy játszak egyáltalán, de azért így nem az igazi….

  16. Az én “kifogásaim”:

    E – Utazási költség – Nagyon jófejek vagytok, hogy adtok kedvezményt a nevezési díjra, de sajnos az utazási költség még így is túl sok néha. Ezt ennél korrektebb módon lehetetlen kezelni a részetekről, úgyhogy ezért nem hibáztatlak titeket, csupán az egyik okként sorolom fel.
    H – Nem tetszenek a formátumok – Csináltatok már néhány igazán egyedi és izgalmas formátumot, de csináltatok rosszakat is. Például egy ABC-s versenynek soha a büdös életben nem fogok még csak a közelébe se menni. Ennél rosszabb formátumot el sem tudnék képzelni.
    Többször is volt olyan, hogy lett volna időm és pénzem felutazni az versenyeitekre, de egyszerűen taszító volt a formátum, így inkább kihagytam. A hagyományosabb formátumoknak sokkal jobban örülnék. Évi max 3 egyedi még elmegy, de több már túlzás.
    I – Helyszín – A dungeon egyszerűen kicsi a nagyobb embereknek (a közlekedőnél és a lábhelyeknél egyaránt), valamint a WC-zés is színvonalon alul van megoldva. Itt is el tudom mondani ugyanazt, mint a formátumoknál. Előfrodult, hogy volt pénzem és időm, valamint a formátum is tetszett, de nem volt kedvem a dungeon-be elmenni, mert túl kicsi és kényelmetlen nekem az a hely. A wekerlei versenyek tényleg egy szép, tágas teremben vannak, oda még úgy is szívesebben járok el, ha 20 perccel többet kell gyalogolnom a vonattól, hogy odaérjek. Tudom, a nevében is benne van, hogy egy katakombáról van szó, de ettől még nem lesz jó versenyhelyszín.
    L – Egyéb – Gyakran hozzám közelebbi településen van verseny abban az időpontban. Akármilyen jó versenyeket tartotok, a közelebbi versenyekkel nem fogjátok tudni felvenni a versenyt soha a vidékieknél. 1,5 óra utazás azért csak kényelmesebb, mint 7 óra.

    De ne higgyétek azt, hogy annyira utálnám a versenyeiteket, csak sajnos a negatív dolgokról többet tud írni az ember. A nevezési díj kedvezmények nemes kezdeményezés a részetekről, valamint a díjazás is nagyon jó. A formátumaitokkal is többnyire meg vagyok elégedve, csupán azzal a néhány kivétellel nem vagyok egyáltalán kibékülve. A versenyeitek az egyik legjobbak az összes közül szerintem, a megfogyatkozó versenyzőszám okát leginkább a Budapesti elhelyezkedésben, valamint magában a játékban látom. A vidékieknek vélhetően hasonló gondjaik lehetnek a helyszínnel, mint nekem, illetve ahogy már mondták előttem többen is, az is lehetséges, hogy maga a játék nem vonzza most az embereket, a felforgatott metájával, meg a hasonlókkal.
    Valamint az is lehet, hogy maga a játékosállomány fogy, és minden versenyhelyszín hasonlókat tapasztal. Ha nem növekszik az állomány, akkor elöregednek a játékosok és átemenetileg vagy véglegesen abbahagyják a játékot. A fiatal átlagéletkorból adódóan a munka, a család és egyéb hobbik térnyerésének lehet ez az eredménye. Lehet, hogy rajtatok kívül álló oka van a játékosfogyásnak.
    Azzal, hogy a legaktívabb játékosokat kifaggatjátok, lehet, hogy nem fogtok tudni jaívtani a dolgon semmit. A passzív embereket kéne kérdezgetni, abból lehet, hogy többet tudnátok meg.

  17. Azért az Krisztián-féle díjazást ne hasonlítsuk a Blogéhoz. nem egyszer volt már, hogy a “fix 80.000Ft-nyi” összdíjazás ‘valahogy’ nem került kiosztásra, pl azért, mert kevesebben voltunk, mint ő szerette volna. A Blog mindig korrekt volt.

  18. A , sajnos többször van már valami programom, és emiatt nem tudok elmenni, de most tervezem végre a játékot🙂

    Amúgy a formátumokkal nincs bajom, sőt számomra teljesen jók, izgik, változatos, több időm lenne, elmennék.
    Nyeremény is teljesen jó, igaz én már kevésbé a nyereményért megyek, a játék élménye hajt🙂

  19. A és olykor K
    A) Én havonta csak 1 teljes hétvégét töltök Bp.-n. Mert vidéki gyökereim miatt gyakran járok haza. Arra meg nem látok esélyt, hogy vasárnap délután legyen verseny, mert arra nagyobb valószínűséggel tudnék menni.
    K) Hajlamos vagyok túl sok lappal dolgozni egy paklihoz, s ez néha gondot jelent.

  20. C, D.
    Azért nem járok versenyekre, mert amellett, hogy szeretem a játékot, kompetitív szempontból tapasztalatlan vagyok, nem igen ismerem a metát és középiskolás diákként nincs annyi pénzem, hogy összerakjak egy dekket (ami lehet, hogy csak egy formátumban lenne jó).

  21. Leginkább talán az ‘E’. De sajnos ez nem a Blog hibája. Egész egyszerűen nincs olyan budapesti formátum, ahol, ha Pécsről felmegyek, anyagilag megérné, ha nem vagyok dobogós. Ez persze a kisebb gond, mert a hobbijára is áldoz pénzt az ember, de reális egy pesti utat (kaja, nev. díj, útiköltség) 8-10.000 ft alatt nem lehet megcsinálni. Ami azért nem kevés pénz. Ezért havi egy pesti versenynél több nem fér be. Ha pedig csak havi egy fér bele, akkor az általában a Behos lesz, hiszen, amíg az ember nem jutott ki a Nemzetire, az az elsőszámú motivációja.

  22. D, H, L
    Nekem a formátumok egy része már már túl extrémmé kezd válni, amit lehet hogy a többség élvez, de mikor meg kell osztanom a forrásaimat, a behós-D-blogos-fehérvár négyszög közt, gyakran a hagyiközelibb formátumok felé hajlok (mivel nekem még mindig tetszettek a hagyik, sajnálom is hogy kevesebb van… jöhetnek a kövek😀 )

    Ahogy elnéztem hasonló csökkenés van a Dseken is, nem is tudom mikor volt utoljára teltházas verseny😦
    Talán pont emiatt a bőség zavara miatt osztják meg a többiek is hogy hova mennek?

  23. Elsősorban a J..:). Félretéve a tréfát felnőttként nincs elég időm tesztelni és versenyre járni (és mostanában valszeg még kevesebb lesz).
    Kezdetben sokat hozott nektek a sok spec. verseny de kicsit túlzásokba estetek. Szerintem legyen néha valami hagyományosabb vagy csak kis mértékben megbolondított formátum. Az igazán extrém formátumokat pedig csak nagyon ritkán vessétek be. Én pl. abc-s versenyre biztos, hogy nem megyek.
    Egyébként én általában ott szoktam lenni a versenyeiteken. A most szombati is tetszik és fogok is indulni. Zsolt megint nagyon le foglak mákolni..;)

  24. A gond nem a versenyeitekkel van hanem a hkk-val. Vannak dolgok amiken nem lehet változtatni pl. rossz gazdasági helyzet, más játékok vagy tevékenységek térhódítása stb, De sok tényezőn tudna változtatni a Beho.

    1. Rég volt már kieg. No ez pont meg fog oldódni rövidesen. A tesztelők általános véleménye szerint nagyon zorral lesz..:) és erősen meta formáló (remélhetőleg pozitív irányba :)) . Szépen meg fogja dobni a versenyzők számát..:)

    2. Nagyon sok versenyjátékost zavar a szabályok kesze-kuszasága. Nem ártana már lassan valami rendet tenni..

    3. Vannak bizonyos játékölő lapok amik sok ember kedvét elveszik a versenyre járástól..és a Beho nem hajlandó kitiltani őket. Általában én nem vagyok tiltás párti de a kétségbe esés vagy a szánalmas bármelyik pillanatnyilag tiltott lapon túltesz inkorrektségben..

    4. Sok a nyomda hiba, elírás vagy elnyomás.. engem ez pont nem hat meg annyira de sokakat igen.

  25. Ha tehetném, minden blogos versenyen ott lennék. Sajnos azonban csak havi két pesti versenyt tudok finanszirozni. Úgyhogy D.
    A teljesség kedvéért azonban hozzáteszem, hogy – bár én kifejezetten szeretem azokat a formátumokat, amelyeken nincs “meta”, lévén új, sosem próbált metodus… – van olyan eset, amikor a beho – dungi – blog hármasból a blagos versenyről mondok le a másik kettő javára. Igaz ritkán. Javaslom, hogy a liga tagjai szólhassanak bele a tervezett formátumba. Ha nem is minden, de minden második hónapban. Azaz a formátum legyen közkívánatra.

  26. Én, ha nem jön közbe valami, minden pesti versenyen igyekszem ott lenni. Életem első versenye is blogos volt, spéci formátummal (fix IK), szóval nekem kb. ezek lettek az alapértelmezett versenyek . Anno a nagy csábítás az elérhetetlen 2 UR-en kívül főleg a zsákbamacska volt, amikor az megszűnt, az kissé visszavetette nálam a blogos versenyeket és inkább a behós került előtérbe (zsákbamacska, több hely, kényelmesebb, nincs vegyes mezőny, több cserelehetőség és 2 havonta a zén megjelenés voltak a pozitívumok). Aztán profi lettem és a behós verseny is elvesztette a pozitívumai egy részét. A dungeonos pedig közben talán még javult is némileg: a járólapozás elég nagy pozitívum volt, a formátumok is érdekesedtek, a díjazás se rossz, leszámítva amikor az alacsony létszám miatt nem kerül kiosztásra a beígért díjazás egy része (ezt lehet ki kéne írni a honlapom, és senkinek nem lehetne egy rossz szava sem). Így a saját és részint mások tapasztalatai alapján úgy gondolom, hogy a vidéki játékosok akkor sem fognak eljönni, ha ingyen nevezés és sör lenne. Egyszerűen nem éri meg és maximálisan meg tudom érteni. Ahol elfolyt a létszám, az a pesti amatőrök/kezdők rétege ill. pár profi aki abbahagyta de szerintem az előbbi réteg a fontosabb. Sok olyan emberre emlékszem, aki egyszerű kis gyngy/zénpaklikkal 1-2 versennyel a háta mögött járt le. Aztán hirtelen eltűnt. Szerintem őket azzal lehetne újra versenyre szoktatni, ha bevezetnétek valamiféle irányított sorsolást, azaz az 1. és 2. körben nem kerülhet össze profi és amatőr, ez kb. megoldja a vegyes mezőnyt firtatók problémáit. Továbbá akár kissé megemelt nevezési díj mellett is, de vissza kéne hozni a nevezéshez járó ajándék zsákbamacskát (külön árulni nem kell, és akkor nem fogy olyan gyorsan). A nevezési díj mértéke igazából nálatok annyira alacsony, hogy +100 Ft se számítana szerintem, cserébe Kezdő Pisti úgy jönne el, hogy tudja a játék elején nem találkozik majd halleres edrát forgató Profi Pistivel😛 és biztosan úgy megy haza, hogy van 1 random ritkája. Ezen kívül a formátumok extrémitását kéne kissé csökkenteni, mert sokaknak 1-2 paklija van és nekik mindenféle egylapos jellegű verseny kiesik. Szerintem gyngy ill gyngy+zén alapú versenyek kellenének a közepesen különleges formátumokból kb. minden 2. hónapban. Pl. gyngy+zén Xszín/jellem/faj/stb. A legkedveltebb tokenkövetőket tiltani szintén nem a legjobb ötlet, mert a legtöbb kezdő fehér, lila stb. dekkel játszik. Inkább tiltsunk ki akár 2-3 gyngy lapot is (fény oltár, baltazár, kristálytündér, baghar korbács, dúvad stb.) de tudjanak eljönni a kezdők az 1-szem dekkjükkel, legfeljebb gyengített verzióval. Lehetne “hozott anyag” versenyt rendezni, ahol mindenki hoz 30 nemlény és 30 lény lapot (10 zénes+50 gyngy) és azt elkeverve/visszaosztva “frissbontunk” vagy “draftolunk” ismét csak nem kell hozzá nagy gyűjtemény de kihívás a profiknak is (lásd Pécs). Szintén sokat segíthet az UR-ek korlátozása mert az sem egy kezdőbarát környezet ahol túl sok UR tombol. Nem kell őket tiltani, mert akkor nincs értelmük (kivéve a villámháborút ami egy elrontott lap és megöli a játék 1/3-át kb.), de én lekorlátoznám a használatukat 1-2 db/dekkre beleértve a követőt/szabálylapot.

    Üdv: Kyb

  27. Én szerintem teljes nyilvánvaló az ok: kevesebb játékos van.
    Az is ezt mutatja, hogy a kommentelők között is kevesebb név tűnik fel.

    Adva van egy rossz játék, amit szeretünk és küzdünk érte, de attól még a piac kínálta lehetőségek közül talán még mindig a legrosszabb. Egyetlen előnye, hogy csak magyarul kell tudni hozzá.

    Elnézést is kérek már most, ha valakinek a lelkébe (beho) gázoltam. Nem akartam. Csinálhatnánk a behós versenyekről is ilyen szép táblázatot, agy a HSZ-be beiratkozottakról. Mind-mind sokkal szörnyűbb hanyatlást mutatna.

    A kezdeményezések nagyon jók, dehát ha kosaraskártyát gyűjtök, nem akarom egy Baseball kártyás versenyre vinni.
    Sajnos a HKK mára pont annyit ér mint ezek a sport kártyák. Szép képek, izgalmas szövegek, amiket senki nem ért.

    Na jó, nem akarok több rossz dolgot mondani. még egy bocsika mindenkinek.
    Kösz, ha végig olvastad.

    És akkor a témához:
    Kedves Blog!
    Nem rajtatok múlik, hogy milyen lesz a létszám, hanem a kiegészítőkön, amik valljuk meg önmaguk alatt vágják a fát.

    Üdv

  28. Kyb: Maximálisan egyet értek.
    Én akkor sem tehetném meg, hogy havi szinten pesti versenyre járjak, ha ingyenes nevezés és sör + kávé lenne egész napra. Sajnos. Nekem Kiskunhalasról( ahol Én vagyok az egyetlen aktív játékos – egyenlőre… – kibontakozóban van egy HKK szakkör, amit jómagam fogok tartani / eddig 2 fő 11 éves kis srácnak és egy korombeli(20éves) érdeklődőnek, de még gyűjtöm az embereket, és nagyon kezdeti formában jár a dolog)… pest oda vissza durván 5500 Ft, plusz jön a nevezés, a kávék, és , ha már pesten vagyok,sokat utazok, nasi az útra stb. 7-8000 Ft alatt ez nem jön össze. Így csak akkor érné meg, ha minden alkalommal első 2 ben vagyok,ami azért nem oly egyszerű minden versenyen😀

    Legyen a MÁV-nál “HKK Versenyre megyek” kedvezmény😀
    Van köztetek jó üzletkötő? – Adott a kihívás srácok😀
    …Természetesen nem gondolom komolyan, hogy ez a ti feladatok lenne.

    A probléma a szűk játékos állomány és, hogy főváros központú a játék.
    Ha minden kisebb városban is lenne, 10-20 aktív HKK’s, nem kellene, hogy pestre menjen valaki egy Blogos versenyre, hisz ebben az esetben valószínűleg a “blogos srcáok” száma is nőne,vidékiekkel és egy teljesen átfogó hálózat lenne. De ezek csak álmok, én próbálom a saját városomban egyes egyedül ezt fellendíteni, de mindenhol szükség lenne rá szerintem…

  29. D, E

    Csak az oda-vissza út 5000, és akkor még nem neveztem, nem ettem/ittam semmit, és jó esetben a verseny kezdetét is lekéstem, mert ugye MÁV…😀

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s