Készülj fel amatőrként a hétvégi draftra! (1. rész)

Elemezzük kicsit, hogy amatőrként milyen esélyekkel vághattok neki a draftnak a hétvégén!

Bizonyára tudjátok, hogy egy hét múlva a nagykiegészítő megjelenése előtti utolsó Beholderes versenyen vehetünk részt, aminek a formátuma nagy szerencsénkre draft, így mókázhatunk egy nagyot még. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy a formátum ilyen lett, úgy gondolom, hogy nagy érdeklődésre lehet számítani (hagyományos vagy egyéb versenyre valószínű azért jönne kevesebb játékos, mert már mindenki az új metára készülget, izgatottan várja a változásokat, illetve sok játékostól azt is hallani, hogy unja ezt a szeptember-októberi időszakot, ami érthető is, nagyon hosszú az idő két kiegészítő között). Remélem, hogy aki jönni szeretne, az olvasta a változást, miszerint nem 2 Sárkánymágia – 1 Misztikus erők kiegészítőkből draftolhatunk majd, hanem a készlet szűkössége miatt pont fordítva, 2 Misztikus erők – 1 Sárkánymágia leszME a formátum tárgya, míg az amatőrök Végzetúr alappaklikból harcolhatnak, frissen bontott formátumon. Érdemes lehet a későbbiekben azonban amatőr kategóriában is megpróbálni a draftot, többen mondták, hogy szívesen játszanának rajta, de a profik között nem érzik, hogy megállnák a helyüket. Ha az amatőröknek ez a vágya, ám legyen, de azért egy kicsit hagy magyarázzam meg, miért nincs akkora hátrányotok, mint gondoljátok. Abban egyetértünk, hogy a tapasztalat nagyon sokat számít egy ilyen versenyen. Viszont ha soha nem játszotok rajta akkor nem is fogtok ilyen téren fejlődni. A versenyre mindenki egyenlő feltételekkel érkezik, itt nincs olyan hátrány, hogy nincs meg minden spoilerből a 3, leülsz, kapsz 3 boostert és ha eléggé felkészültél, józanul gondolkodsz és átlátod a helyzeteket akkor bizony igen jó eredményeket lehet elérni (nem mellesleg a nemzeti harmadik napja is draft, így ha te is a bajnoki címre pályázol akkor bizony előbb vagy utóbb meg kell tanulni jól draftolni). A legfontosabb tehát, hogy felkészülten érkezz, a mostani metát felejtsd el. Előnyödre válik, ha játszottál abban az időben, így meg tudod ítélni, hogy mi számít jó kártyának (pl. hiába nevetsz ki ma egy Trinigan dilemmáját, a maga idejében az a kártya istentelenül erős lapnak számított). Érdemes felkeresni régi beszámolókat, dilemmahogy ki mit és főleg, hogy miért szedett ki, ezekből a cikkekből én magam is sokat tanultam anno (gondolok itt hosszabb, nemzetis beszámolókra). A dolog nehézsége jelenleg az, hogy ilyen összeállításban még soha nem draftolhatott (hivatalos versenyen) a hkk-s társadalom, így magunknak kell kiokoskodni a metát, és, hogy milyen paklit is rakjunk össze (ennek ellenére korábbi beszámolókra továbbra is lehet támaszkodni). A felkészülés azért fontos, mert a jó eredmény feltétele a lap-pool teljes ismerete, méghozzá pontos ismerete, a legjobb drafterek a kártyák működését tökéletesen ismerik (pl. olyan apróságokra figyelnek, hogy ha feláldoztatják az ellenfél Energiakígyóját egy Tornádóval akkor az nem fog manát adni). Tehát tessék bepöccinteni a lapkeresőt, meg a megfelelő filtereket beállítni és átnézni mindent a sikeres felkészülés jegyében. Még zárszóul annyit megjegyeznék, hogy érdemes a gyakori lapokat szemügyre venni főleg, és azokra építeni, mert azokra nyilván igen nagy eséllyel lehet számítani, míg a nem gyakoriak és ritkák előfordulására sokkal kisebb az esély (persze előfordult már olyan a tavalyi blogos drafton példának okáért, hogy Hamis istenekből öt! darab is jutott, pedig csak egy Újjászületés kör ment le).

Következő cikkünkben megnézünk pár próbabontást, illetve azt, hogy milyen koncepciókkal találkozhatunk majd a versenyen. Addig is jó elemzést és készülést mindenkinek, ha bármilyen kérdésetek vagy észrevételetek lenne a témához azt írjátok meg hozzászólás formájában!

Dév bácsi

25 thoughts on “Készülj fel amatőrként a hétvégi draftra! (1. rész)

  1. Ehh jó, hogy jött a cikk mert nem vettem észre, hogy változott a kiírás…:S
    Ja és köszönöm a bujtatott bókot:P

  2. Én egy amatőrnek mondott kezdő játékos vagyok. Iszonyatosan nagy tapasztalattal rendelkezek, 3versennyel a hátam mögött.😀
    De még is sokat gondolkoztam azon melyik kategóriába induljak.
    1. Ott az amatőr 2Végzetúr paklival, amiből sok lap jól jönne. Van zsákbamacska is. Valamint sok olyan versenyzővel, akik kevésbé tapasztaltak. Persze senkit se szabad lebecsülni. Láttam már 1-2″amatőr” játékost, akinek a profik se feltétlenül jelentettek akadályt.
    2. A profiknál 2(3)olyan pakliból bonthatok, ahonnan szinte semmit se tudok használni később. (1-2lap azért kivétel.)
    Persze a profiknál csupa tapasztal, hétpróbás “fenegyerek” lenne az ellenfelem.
    De valahogy ezen a versenyen mégsem érzem hátrányban magam még a profikkal szemben sem.

  3. Jó, hogy kiírtátok, én nem vágtam a változtatást! Úgy tűnik, az amatőröknek szóló cikkből nekem is van mit tanulni🙂

  4. Én sem vettem ugye észre így 2 kitalált koncepció is mehet a kukába…:S De még van idő másik ördögi tervre muhaha!!!

  5. Persze, nagyon egyszerű. Egy kisorsolt helyre leültetnek, kibontod az első kiegészítőt, vezényszóra (kb 55-60 mp az elején) kiveszel egy lapot, majd továbbadod a paklit vagy jobbra vagy balra (a bírók mondják). Így körbemegy, ameddig minden lapot ki nem szedtetek. A másik két kieggel ugyanez van, annyi különbséggel, hogy az azonos kiegészítőt az ellentétes irányba adjátok. Fontos, hogy egy lapból akármennyit szedhetsz, nincs max 3 lapos korlát, viszont négy színnél nem lehet több a paklidban.

  6. Bocsi hogy ennyit kérdezek!😀
    Volt már arra példa hogy valaki nem tudott 30lapot összehozni 4színre?

  7. Zolinho81: Legendák keringenek arról, hogy volt ilyen egyszer-egyszer, én az elmúlt időszakban ilyenre nem emlékszem. Ha valakiben egy minimális tudatosság van, ilyen hibát nem vét.

  8. Persze, értem. De 66lapot kap egy játékos, van 9szín. Viszont csak a 9.lap után tudod meg hogy a játékosok közül milyen színeket kezdtek gyűjteni. Ez akkor változhat, akár több játékosnál is. Szóval bármi lehet. Ahogy hallom hogy itt az emberek szinte kész tervekkel készülnek. Kíváncsian várom milyen lesz.🙂

  9. Kész tervekkel készülni időnként jó, de egy begyöpösödött tervhez ragaszkodni, amikor látod, hogy nagyon nem akar összejönni, a ló másik oldala. Tudni kell rugalmasan váltani, elején inkább univerzálisabb lapokat kiszedni, később specifikusabbakat, stb. Egyébként a 66/szín, az azt jelenti, hogy színtelenek nélkül egyféle színből 7 lapot kap, 4-ból 8-at. Ez már azt jelenti, hogy van 30 különböző lapod 4 színből, de 35 vagy 40 lapos pakliknál sem kell sok követ megmozgatni azért, hogy ez összejöjjön. Nem olyan nehéz ez, mint elsőre tűnik🙂

    Egyébként, ha már felvetetted a 2 kategóriát, egy rögtönzött összehasonlítás:

    Bontott előnyei:

    – A végzetúr kiegészítő használhatóbb lapokat tartalmaz, mint a 2 draftos kieg.
    – 14 helyet díjaznak, könnyebb díjazottnak lenni.
    – Nem kell annyit készülni előre rá, gyakorlatilag elég a legjobb lapokat kiszedni.
    – Nem játszol profi játékosokkal (ami a győzelem szempontjából előny).

    Draft előnyei:

    – A szerencsefaktor, bár nem 0, de kisebb. Bontotton akár a legjobb játékos is lehetsz, egy ótvar bontással a középmezőnynél előrébb 100%, hogy nem végzel.
    – Többet számít a játéktudás, a stratégiai érzék.
    – Sokkal többet tanulhatsz belőle.
    – A 2 formátum játékélménye között ég és föld a különbség a draft javára.

    Ha ‘profit-orientáltan’ gondolkodsz akkor a bontottat, ha tanulás és játékélmény szempontjából, akkor a draftot válaszd!

  10. Zolinho81 : Egy kicsit most én leszek a negatív hang. Igaz, hogy a draft a hkk csúcs versenyformátuma és nagyon élvezetes, gondolkodtató stb. DE, ha itt kellett elmagyarázni neked, hogyan zajlik, akkor semmiképp nem javasolnám ezt a draftot. Méghozzá azért, mert első draftot olyan kiegekből érdemes bevállalni -szerintem-, amiket ismersz. Amikből játszottál már vagy amikből voltál pl. frissen bontotton. Ez még a nem túl rég óta “profi” játékosoknak is kemény próba lesz. Csak a behos lapkeresőből felkészülni ráadásul kezdő játékosként… Kicsit pesszimista jóslat, de valószínűleg az fog történni, ha elindulsz a profi mezőnyben ezen a drafton, hogy az a két ember aki melletted ül, erősebb paklit fog tudni építeni, mert továbbengedsz majd bizonyos lapokat, te pedig az utolsó 3 hely egyikén végzel és nem kapsz semmit. Továbbá amatőr (kezdő) játékosként, akinek még sok lapja hiányzik, szerintem mindig jobb dekket nyerni, mint esetleg a profi kategóriában 1-2 ezer Ft-ot (+ az ingyen zsákbamacska amiből egész jó dolgok tudnak kiesni). Mivel az amatőrök között 14.-ként már kapsz egy dekket (1350 Ft), addig a profik közt a 7. helyért jár kb. 1000 Ft. Ráadásul a 2 Végzetúrból lehet még versenylapot bontani (Örökmozgó, Kurtz stb.) a draftos kiegekből ez sokkal nehezebb lesz, tovább a Végzetúrból bontható gyngy-k közt is van elég sok használható (végzeturak, manaregeneráció stb.).
    Persze ha a draftos kiegek korában aktív játékos voltál, aki most visszatér a hsz-em nagy része tárgytalan.

    Üdv: Kyb

  11. Nem, másnak sem…Többször szarakodott olykor a napokban,de most hosszútávon offon van.

  12. Bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy a régi, megkopott közel sem új oldal lecserélésre kerül egy jobb, szebb lapra.

  13. Bízom benne. Nagyon jó lenne egy normális fórum is moderátorokkal, temp bannal. De lehetséges csak én írok 2014-et és ott még mindig 1997 van.

  14. Van egy rossz hírem. Fb-on ezt írta Krisztián:

    “Krisztián Abbas Azt az infót kaptam, hogy szerver-hiba miatt ma már nem is lesz elérhető.
    19 perce”

    Szóval nem új fórum lesz,csak rosszalkodik a szerver🙂😦

  15. Itt bizony 97 marad még jó ideig attól tartok ami annak fényében különösen fájó,hogy a brigádba ugyebár nem egy programozó dolgozik akiknek azért szúrhatná a szemét, hogy ilyen “járgánnyal” promótálják a termékeiket és ha nekik nincs is rá kapacitásuk(esetleg szakmai tudásuk) akkor is látniuk kellene munkájukból fakadóan nap mint nap, hogy a világ elszaladt mellettük és esetleg érdemes lenne beruházni egy másik “járgányba”.

  16. Kyb: Részben igazat adok neked. Nagy előnyben vannak azok akik forgatták azelőtt azokat a kártyákat. De ha valaki játszott régebben, az át tudja értékelni a kiegészítők lapjainak értékét. Én a Rhatt fénykora után hagytam abba. Azért mondom magam kezdőnek, mert versenyeken nem nagyon indultam.
    A hagyományos versenyeken a profik a lapkészletük miatt vannak nagy előnyben az amatőrökkel szemen. Ezen a versenyen viszont abból kell gazdálkodniuk amit kapnak. Szerintem nagyon lebecsülöd az amatőröket. Ha alaposan felkészül valaki, akkor semmi se lehetetlen. Persze még mindig gondolkozok azon hogy melyik kategóriában indulok.🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s