Dupla-dupla versenybeszámoló Székesfehérvárról

Íme a szeptemberi és az októberi versenyen történései, szokás szerint Horváth Dávid tolmácsolásában.

Szeptember

Szeptemberben is megrendezésre került szokásos havi versenyük Székesfehérváron. Az iskolakezdés ellenére is szép számmal gyűltünk össze, sőt, az átlagosnál többen voltunk, hiszen 15 játékos érezte úgy, hogy a hónap utolsó szombatján szerencsét próbál nálunk.

5×9-es verseny

A napot egy egyedi versennyel nyitottuk, ahol minden játékosnak ki kellett választania 5 különböző laptípust és azokból volt köteles 9-9 darab lapot használni. Természetesen négyszín korlát mellett, valamint néhány tiltott lappal zajlott a pörgős lebonyolítású verseny.

Sajnos ez a verseny nem éppen a változatosságról szólt, hiszen magasan kiemelkedett 3 féle pakli, mind erőben, mind pedig darabszámban. Azért volt pár játékos, aki mással próbálkozott:

  • Zanszilánk pakli Ősi rúnával (4), Lépéselőnnyel (1)
  • Arochos (3)
  • Chara-din követője Szűk esztendőkkel (2), Lépéselőnnyel (1), Hegymélyi keltetővel (1)
  • Kyorg ősmágus + Lassan járj!
  • A legfőbb követő (Antimágikus rakshallion, Elenios követője, Toborzó, Homályúr)
  • Rhatt követője + Életenergia

Bár a paklik változatossága hiányzott, mégsem volt két teljesen egyforma köztük, hiszen sokszor különböztek színek, típusok, vagy éppen a zanszilánkos paklik esetében az ölés módja is akár.

Végül 8 fordulóra futotta (6 gépi és 2 manuális), és a verseny végén nem volt veretlen játékos, igaz, Ákos csupán az utolsó fordulóban szenvedett vereséget. A dobogóra végül a 3 top koncepciónak számító pakli került fel, nem okozva ezzel meglepetést.

A végeredmény

I. Aranyi Ákos (paklilista)

Zanszilánk pakli Ősi rúnával.

II. Dárday Gergely (paklilista)

Chara-din pakli Szűk esztendőkkel és Chara-din követőjével.

III. Nagy Viktor (paklilista)

Arochos.

1454888_646973418752093_1963503851949762418_n

Isteni egyensúly

Délután egy kedvelt formátummal vártuk a játékosokat, méghozzá egy fordított Jellemek harcával, ahol minden jellemből egy színt lehet használni. Az alábbi paklik voltak megfigyelhetők

  • A legfőbb követő, ködös, illetve horda verzióban
  • A kalandozók védőszentje Lépéselőnnyel, illetve anélkül
  • Átkozott követő + Lassan járj! vérfarkas pakli
  • Semleges csatamező teknős pakli
  • Átkozott követő + Életenergia lényes kontroll
  • Korlátozás, gyűjtőgenerálós
  • Törpe-gnóm Glion + Lépéselőny
  • Rhatt követője + Életenergia blokkoló pakli
  • Kyorg ősmágus + Lassan járj!
  • Villámháborús krabber pakli
  • Ősi rúnás Időzített gombás kombó pakli
  • Kragoru familiárisa + Lépéselőny
  • Motyogó kultivátor

Itt már jóval több változatosság mutatkozott, hiszen nem volt két egyforma pakli semmilyen téren (még a kalandozó paklik is teljesen mások voltak, más színekkel). A mezőny nagy részét követők tették ki, így nem csoda, hogy a dobogóra két követős pakli is felállhatott, mégpedig a kettő darab ötkövetős verzió.

Ám őket is maga mögé utasította egy manapság igencsak közutálatnak örvendő, szánalmas teknős pakli Semleges csatamezővel, melyet ráadásul Klujber Balázs vezényelt a dobogó csúcsára.

A végeredmény

I. Klujber Balázs (paklilista)

Teknős pakli Semleges csatamezővel.

II. Aranyi Ákos

Köd pakli A legfőbb követővel.

III. Nagy Róbert (paklilista)

Chara-din horda A legfőbb követővel.


Október

Ehavi dupla versenyünk október 23-án, egy borús őszi csütörtökön került megrendezésre. Talán az őszi szünet, vagy az időjárás miatt, de ezúttal 19, illetve 18 játékos látogatott el hozzánk, hogy kártyázással és szórakozással töltse a napot!

Beszűkült látókör

Reggel a júniusban befejezett (vagy inkább félbehagyott) Beszűkült látókör versenysorozatunk újabb, szám szerint negyedik fordulójával nyitottunk. Rengeteg jó koncepció kitiltódott már, és még több jó lap, ám még ennek ellenére is kevés egyforma, vagy hasonló pakli jelent meg az asztaloknál.

  • Semleges csatamezős good stuff
  • Arochos
  • Átkozott követő + Lassan járj! vérfarkas pakli
  • Átkozott követő + Egérút
  • Tárgy pakli Ősi rúnával, illetve Változó környezettel
  • Építő rakshallionnos, illetve Molluszkos épület pakli
  • Sötét manifesztációs ork horda pakli
  • Antimágikus rakshallion + Változó környezet, direktsebző pakli
  • A kalandozók védőszentje
  • Átkozott követő + 3 Bűvös erdő, tűz pakli
  • KF-es pakli Lépéselőnnyel és Átkozott követővel, illetve anélkül
  • Ősi rúnás bűbáj pakli
  • Raia követője
  • Kyorg ősmágus + Lassan járj! éjfatty pakli
  • Rox, a csontok ura

Látható, hogy csupán az esélyesebbnek tartott paklikkal próbálkoztak többen is, abból is a KF-fel hárman, míg az épületekkel és tárgyakkal ketten-ketten szálltak harcba. Sokan tartottak az éjfattyaktól, ám velük csupán egy játékos próbálkozott, és neki sem sikerült ezúttal a dobogóra állnia.

Mivel a negyedik forduló után egyértelmű eredmény született, ezért nem volt szükség egy ötödik fordulót tartani.

A végeredmény

I. Horváth Dávid (paklilista)

Good stuff pakli Semleges csatamezővel.

II. Nagy Róbert (paklilista)

Tárgy pakli Ősi rúnával.

III. Gergely Ferenc (paklilista)

KF-es pakli Lépéselőnnyel.

A Csatamezőnek hála igen szép lapszámmal gyarapodott a tiltólista, valamint az igen esélyes tárgyak és KF-es lapok is parkolópályára kerültek.

Érdekességek a versenyről

  • Nagy Viktor a vérfarkas pakli ellen side után 2 Sir Rasolphiust is húzott, amikkel nyeregben érezhette magát. Ám ellenfele kezdőkeze 2 Soro-shar főoperátor és egy Rabu-thin főbiztos volt, később pedig egy Ravasz vérfarkasnak hála 3 Moa harci gép nézett szembe a fehér kalandozókkal.
  • A döntőt Horváth Dávid és Gergely Ferenc játszotta, ahol 1-1-es állásnál Fec első 10 lapjában jó, ha 2 lény akadt (ebből egyet az ellenfél Elmekapuja fordított fel), ami már szinte az elején megpecsételte a sorsát.

201410232002

“1-9-ig” verseny

A napot egy egyedi kilencszínű pörgős versennyel folytattuk, ahol a versenyzőknek egy színből 1 lapot, második színből 2 lapot… a kilencedik színből pedig 9 lapot kellett használniuk. Az előzetesen túl erősnek tartott Sokszínűséget és ködözést tiltottuk a versenyről, minden mással garázdálkodhattak a játékosok. Az alábbi paklikat vetették be:

  • Vízió pakli A legfőbb követővel, illetve Korlátozással
  • A kalandozók védőszentje
  • Átkozott követő + Lassan járj! lényes pakli
  • Átkozott követő + 3 Bűvös erdő kontroll pakli
  • Edralian (2)
  • Hatalmas manó + 2 Bűvös erdő manó pakli
  • Törpe-gnóm Glion + Lépéselőny
  • Kragoru familiárisa + Lépéselőny
  • Kyorg ősmágus + Lassan járj! nagylényes horda
  • Arochos
  • Ősi rúnás, illetve Antimágikus rakshallionos zanszilánk pakli
  • Életenergia good stuff
  • Lényes Zarknod bilincse (2)
  • KF-es pakli Lépéselőnnyel

A változatosság itt is hasonló volt, mint reggeli versenyünkön, igaz, páran ugyanazzal a paklival vágtak neki a küzdelemnek. A 10 fordulós verseny végén nem volt veretlen játékos, de volt valaki, aki csupán egyszer szenvedett vereséget.

A végeredmény

I. Gergely Ferenc (paklilista)

Lényes kontroll Zarknod bilincsével.

II. Bartus Gergely (paklilista)

Nagylényes pakli Lassan járj!-jal és Átkozott követővel.

III. Horváth Dávid (paklilista)

Kontroll pakli 3 Bűvös erdővel és Átkozott követővel.

Érdekességek a versenyről

  • A verseny folyamán Nagyváradi István egyik ellenfelét a kijátszott Thauglorendonnal verte le. A későbbiekben az erdő is kijátszotta a 16 varázspontba kerülő Thauglorendonját, ám ő kisebb hatékonysággal dolgozhatott, mert beleszaladt egy Földanya erejébe.
  • A Korlátozás vs. Arochos meccsen egy Tiszta eső körökön keresztül feltartoztatta utóbbi seregeit, miközben több vízió lap is irtotta a jelzőket. Végül egy behúzott Az élet ereje fordította meg a meccset, ami megakadályozta az esőt.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük, hogy jól éreztétek magatokat! Várunk mindenkit legközelebb is versenyeinken, melyek időpontja nagy eséllyel a Beholder találkozó utáni vasárnap lesz!

Ui.: legközelebb lesz az olyannyira hiányolt sütemény is!😉

Horváth Dávid

3 thoughts on “Dupla-dupla versenybeszámoló Székesfehérvárról

  1. Sziasztok!

    Élmény volt leutazni hozzátok s a játék is felejthetetlen. A hangulatot a süti hiánya sem rontotta el. Viszont november végén tényleg jó lenne valami finom. Mondjuk gesztenyés tekercs? Az gyorsan elkészül…. s gyorsan is fogy.🙂 Üdv: papa

  2. Még egy erdekesseg mely esetemben dontetlenre hozott egy eleg jol allo meccset. Martian repertoar nekron koltsegnek semmizet negy lapja egy buvo patak es 3 haller🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s