Első benyomások a Mágusok Alkonyáról

Tegnap lezajlott a sokak által oly régóta várt Mágusok Alkonya frissen bontott verseny. Első gondolataimat osztanám meg veletek.

 Ha érzelmi oldalról közelíteném meg a kérdést, akkor egy szóval össze tudnám foglalni a véleményem: Iszonyat! Ez azonban sokszor csalóka, MAboritomert az egy éves várakozás egy mérsékelten jól sikerült kieg után is ezt mondatná velem egy nappal a megjelenést követően. Próbálok inkább objektív meglátásokat tenni. Kezdjük mindjárt az elején, a doboznál! Sok régi motoros most legyinthet, hogy tőlük akár wcpapír gurigába is csomagolhatnák a kártyákat, ha jók. Ahogy a Világégésnél, úgy a Mágusok Alkonyánál is szerintem jól sikerült a képválasztás. Kellően mozgalmas a képi világa (hasonlítsuk össze egy Víziók dobozzal) ahhoz, hogy egyből megragadja az ember szemét. Ráadásul külön jó felfedezni a háttérben elhalványuló gigantikus órát, aminek ketyegését szinte hallani lehet a nagyhatalmú mágus feje felett. A hangulata a régi idők klasszikusait idézi, nekem először a Sötét Kor doboza jutott eszembe róla. Ha csak egy olyan jól eltalált lapot kapunk távlatilag a kiegészítőtől, mint amilyen Az erős ereje napjainkban is, akkor nem lehet okunk panaszra. A doboz alaptónusa is bejövős, jó egy szünetet tartani a sok harsányabb, világosabb színekkel dolgozó kiegek között. A zsugorfólia is valahogy mintha jobban sikerült volna a mostani eresztésen. (persze mindent kicsit megszépít az újdonság varázsa!) Legalábbis eddigi tapasztalataim alapján nem volt egy olyan csomag sem, amire lángvágóval kellett volna rámenni ahhoz, hogy végre hozzájuthassunk a mennyei matériához. A kibontás után sajnos még mindig lehet eleve sérült szélű lapot találni. Hallottam olyan urban legendet a játékosoktól, hogy ez nem is a csomagolás közben, hanem a nyomdai vágás során keletkezik. Akármi is az igazsás, ezen a téren lehet még javulni. (még ha ez lehet, hogy nem is a Beholder kompetenciája) Térjünk azonban rá a sokak által leginkább várt részre, a lapokra magukra! Részletes elemzésre nincs is nagyon lehetőség, tekintettel arra, hogy nem ismerem az összes lapot, ráadásul 168 új lapot nem is lehet átlátni röpke 24 óra leforgása alatt.

 Ahogy arra az előzetesen elhullajtott hírmorzsákból számítani lehetett, a készítők rengeteg lapot kínáltak meg a háló képességgel. Ebből kifolyólag a szokásosnál is lassabb mederben folyt a bontotton a küzdelem. Azon túl, hogy az egylapos hokiknak gátat tud majd szabni talán ez a háló dömping, felértékelődhet a játéktudás szerepe a játék során. A körönkénti 2 lap ugyanis komoly tervezést igényel egy-egy körre, illetve azon túlra is körvonalazódnia kell a lehetséges opcióinknak. Közben számításba venni, hogy mikor tudjuk esetleg ZSZ költségnek bedobni a saját háló lapunkat ezzel plusz lapkijátszáshoz jutva, hogy aztán mikor már csak 2 lapot szeretnénk kijátszani, akkor ismét valami hálós okosságot tegyünk rá az ellenfelünkre. A hálót én személy szerint szeretem a fentiek miatt, teszem ezt úgy, hogy vannak kombók/ pörgős deckek, amikkel szívesen játszom (quwarg, épület). Az eddig általam látott lapok nagyon tetszenek. Egy részük meglehetősen faék egyszerűségű, azonban ezekre ugyanúgy szüksége van a játéknak, hiszen egy drafton simán játszható kártyák, valamint a kisebb költségvetéssel dolgozó játékosok is könnyen találhatnak nekik olyan helyet, ahol jó hatásfokkal dolgoznak. Tipikus példa erre az 1VP-s xenó, aki 3/1 passzív és húzat egy lapot. Nem kell rakétamérnöaldozatazosiisteneknekknek lenni hozzá, hogy megértsük a lap működését (értelmező kéziszótár+ szinonima szótár+ helyesírás szabályai se), mégis ha valamilyen lila követős paklit akarok építeni, akkor tuti kiveszem a mappából, hogy befér-e az 1 manás opciók közé. A semlegesítés szabály miatt sok gy-ngyt is lehet kontrollosan használni az eredeti funkciója mellett, ami újabb döntéshelyzetet kínál számunkra. Manibust hoznám erre példának, aki 2-ért 3/3 thargi, aki varázslatot semlegesít és meleg kézfogásra még anti-mágia 1-et is kap. Mehetünk vele akár tempót is egy sima AM 1-el megspékelve a deckjében (általában 1-ért az olcsóbbítás miatt), de ha kivárunk, akkor a kijátszásával már 2 lapelőnyt termeltünk jó esetben. Meghasadt személyiségem másik fele (Csóró DM) külön örül annak, hogy egy raklapra való új counter kerül be hirtelen a repertoárba. Nyilván a hagyi meta és úgy egészében nem lehet még megítélni a kártyákat, de azt jó előjelnek érzem, hogy az általam birtokolt 10 MA-s ritkából 10-et ki szeretnék majd próbálni valamilyen pakliban (még ha valószínűleg negyede annyi versenyre se jutok el, mint ahány potenciális pakli jut eszembe). Aztán az is lehet, hogy az idő és a tesztelés azt igazolja, hogy nem lesznek elég jók a versenyasztalokon. Az egyik céljukat már elérik, amit egy új papírnak meg kell tennie, nevezetesen, hogy el kezdünk agyalni rajtuk, hogy hova lehetne betuszkolni őket. Néhányat a meta megfelelő alakulása mellett horribilis spoilernek érzek (a nem bemutatottak közül is), azonban mindegyik egyelőre reálisan kezelhetőnek tűnik. Nem tudok elmenni szó nélkül az ismét megjelenő CHD fatty mellett, amit lassan már tényleg biztos versenyzőnek tekinthetünk egy-egy új kieg laplistáján. Ha jól tudom, ez azért van, mert a Beholder szereti kiadni azokat a tokeneket akár ismét, amiket termelhet valamelyik újonnan megjelenő kártya. Ezt a meggondolást abszolút védhetőnek tartom és a frissen becsatlakozó játékosok számára ez egy figyelmes apróság. Az, hogy mi veteránok már a 300. fattyunkat fogjuk kibontani, azzal együtt tudunk szerintem élni. Ez legyen a legnagyobb bajunk! Természetesennekromantadetektor ebbe a kiegbe is belecsúszott pár kevésbé értékes kártya, de ez az egész velejárója. Ha kicsit utána gondolunk, akkor a 2000 HUF-fos kártya csak a 300-as rációjában realizálódhat. (gerjedjen is valamilyen megmagyarázhatatlan módon a fórum rá; Nekromanta detektor. Félre értés ne essék, ez egy remek side lap és nagy szükség volt már rá, de attól még nem lesz hosszú távon egy értékes papír!) Viszont sokkal több értékesebb kártya tűnik felsejleni a ritkák között. Ez pedig, mint tudjuk, növeli a bontási kedvet. Mert ha nagy valószínűséggel „pénzednél vagy” egy bontás után, akkor miért ne nyitogatnál, ha akár egy igazán értékes darab is az öledbe hullhat. Így akinek lehetősége van rá, azt mindenképpen buzdítok egy kiadós bontogatásra a megjelenést követően!

 A fenti ódát talán csak egy Mágusok Aranykora névváltoztatás követelésével lehetne egy csapásra igen csöpögőssé tenni. Viszont jelen állás szerint kissé veszélybe került a Csóró DM projekt, mert az új ritkák némelyike annyira csábító, hogy nem szívesen maradok le a kezdeti próbálgatás időszakáról. Az esetleges szüneteltetést a hetekben megszülöm.

 Nektek mi a véleményetek az új lapokról? Hogy éreztétek magatok a bontotton? Mit vártok a Mágusok Alkonyától?

Dávid Máté

72 thoughts on “Első benyomások a Mágusok Alkonyáról

  1. “Nem tudok elmenni szó nélkül az ismét megjelenő CHD fatty mellett, amit lassan már tényleg biztos versenyzőnek tekinthetünk egy-egy új kieg laplistáján. Ha jól tudom, ez azért van, mert a Beholder szereti kiadni azokat a tokeneket akár ismét, amiket termelhet valamelyik újonnan megjelenő kártya. Ezt a meggondolást abszolút védhetőnek tartom és a frissen becsatlakozó játékosok számára ez egy figyelmes apróság”

    Egy megjegyzés: AKKOR HOL VAN AZ IFJÚ TEKNŐS?!

    Következő hétvégén pedig: http://cardboard-crack.com/post/79615993970/booster-box

  2. Koszi a tulnyomoreszt pozitiv kritikat! Nagyon orultunk, hogy ilyen sokan voltatok a bontotton, es mindenkit varunk a TF talin!

    Az ifju teki-termelest sajna elfelejtettuk (gonosz Zsolt nem szolt🙂 ), de nem is lett volna egyszeru amiatt, hogy ritkak (ld. az Eben ijasz – effektust), szoval talan jobb is igy🙂

  3. Nekem az első gondolatom a kieggel kapcsolatba, hogy frissen bontotton nagyon jól játszható és tetszetős, viszont nagyon sok benne az életes és/vagy antimágiás lény ami engem személy szerint idegesít (és emellett sok vari semlegesítés is találunk).
    Ennek ellenére ami elsőnek megrakatta a fantáziám az a Vén Arfma. Jó kis potenciál rejlik benne, mivel nincs lekorlátozva mennyi életjelzőt kaphat így kombózhat más jó életes lényekkel is (kiv pont az életadóval😦 ).Emellett van egy igen jó kis képessége is.Biztos agyalni fogok egy ráépülős kaller deckken.

  4. @Balage: oké, semmi gond, megyek is bontogatni Zanszilánkokat… oh, wait, hát nem elfogyott? Na ezért probléma, hogy nem jött ki újra az Ifjú teknős.

    Most két lehetőség van: vagy beszerzek egy (vagy több) Ifjú teknőst valahonnan (nehéz lesz), vagy csak 4 darabbal játszom a mezőben, ha használni is akarom azt a holdnyelőt (ami jó lap lett egyébként), így az ötödik lehet a token lap. Egyik se valami csábító forgatókönyv…

  5. Igen, mar ertesultem a problemarol🙂 azert is irtam, hogy sajna. Agyalni fogunk a megoldason, ha valakinek van konkret javaslata, az is erdekel.

  6. Néhány Zanszilánk csomag legyártása, gondolom igény lenne rá🙂
    (Minimális gyűjtődoboz legyártása, és mehet ki a piacra, de konkrét előrendelés által is, ha biztosra akar menni a cég).

    Vagy ha az annyira nem, akkor “más játékból (hogy ne okozzak meglepetést :))” alkalmazni lehetne az újranyomtatást, vagyis ami volt néhány Alappakliban is ebben a kártyajátékban.

  7. @Balage: Nem tudom az álláspontotokat a kérdésben, de szerintem (és nyilván még sokak szerint) jó megoldás lenne a (lehetőleg nem túl távoli) jövőben kiadni egy 10. Alappaklit, amiben újra megjelenhetnének az elmúlt évek olyan lapjai, amikre nagy az igény a játékosok részéről, viszont túl nehezen beszerezhetőek (pl. az itt felvetett teki, ÖV-s avatárok, Antimágikus goblin, meg hasonlók). Az ilyen lapok pedig valószínűleg garantálnák, hogy viszik majd, mint a cukrot.

  8. Esetleg egy-egy Zénbe bele lehetne csempészni az Ifjú tekit, és az Ében íjászt is. Nagykieges ritkák tudom, ha a lap értéke csökkenne is, az általa képviselt koncepcióé viszont nőne, így talán nem lenne tömegtüntetés az ilyen formabontó lépésből. És itt nem spoiler lapokról, hanem főleg az íjászra gondolok, csak tokenlapról lenne szó.

  9. Bontottam olyan ritka lapot amit senki se húz be szívesen: Zoárd itala. WTF??
    Komolyan mondom nem tudom eldönteni sírjak vagy nevessek. Ezt tényleg ritkának szántátok???

    Én örülnék is meg nem is egy újra kiadott zanszilánknak. Azért örülnék neki, mert rengeteg lap nagyon megfogta a fantáziám. Viszont már beszerzem párat, elég borsos áron. Az mondjuk nem zavarna ha a gy-ngy lapok közül megjelenne pár egy új kiegbe.

  10. Kifejezetten tetszik a Mágusok alkonya. Egyrészt a semlegesítés miatt, ami sokszor döntés elé állítja a játékost, hogy betartalékolja-e a kántert, vagy inkább essen neki az ellenfélnek minél hamarabb az adott lappal. Másrészt a nem csak saját fajukkal jól működő etnikum lapok is szimpatikusak. Érdekes lesz az új meta.

    Tokenlapokra lehetne egy megoldás, ha behós versenyeken zsákbamacska helyett/mellett osztanának “token pakkot” ami 4-5 tokenlapot tartalmaz, legalább 1 ritkával.

  11. Nem bontottra lett kitalálva az ital, szerintem kegyetlenül beteg és nagyon utálom e miatt.

  12. @Balage
    A kieg jó lett grat hozzá,de jó lenne ha felkerülnének a lapok a honlapra minél hamarabb(főleg a tali előtt) mert sztem a világégéssel ellentétben itt most nagy ösztönző erő lenne a vásárlásra.Sajnos egyenlőre sztem még ott van sokakban az előző kiegből megmaradt para, hogy nem akarnak sok gittet bontani. Itt most első blikkre valóban jobbnak tűnik az arány,de egyenlőre a teljes készlet ismerete nélkül(főleg akik még frissbontottra sem jutottak el) nehezen megítélhető.A titkolózásnak semmi értelme sztem csak a saját üzletét rongálja a cég.

  13. Hát,szerintem talán Zén-ben lehetne kiadni a ritka tokeneket(bár ezek értékbe bőven több,mint egy random Zénes lapé…):/

  14. @Balage: Nem lett az elfelejtve, azt mondtátok, hogy Zanszilánkos lap egyelőre még nem jöhet ki újból.

    JuFéval egyébként egyetértek, szerintem is kifejezetten ösztönző lenne ezúttal, ha még szombat előtt felkerülnének az új lapok a lapkeresőbe.

  15. Hát igen…jó lenne tudni,milyen az új kieg…Mert vannak akik még filóznak,hogy költsenek-e rá v inkább ne…🙂

  16. Hmm, en nem emlekszem, hogy konkretan a Holdnyelo-termeli-Ifju tekit-es-ez-nem-bonthato problemat elemeztuk volna, es mire jutottunk vele, de most mar ugyis mindegy.

  17. Nekem kifejezetten tetszik a zoárd itala, ha ennyire nem kell szívesen elcserelném. Nagyon élveztem a bontottat, főleg azért mert jó érzés volt tök ismeretlen lapokat bontani, amik várhatóan értékesek. Sajnálom azt, hogy a beígért járj vissza hozatala nem jött el, talán még inkább háttérbe szorult a rengeteg ősmágia miatt. Lehet megpróbálok egy lapot kitalálni a lapötletekbe.Gratula a készítőknek, ha nem is lett tökéletes, de a célját elérte, lhogy meg mozgassa az emberek fantáziáját.

  18. @Balázs Makó: lehet, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja az Ifjú teknős problémának. Én nem támogatom az újrakiadását még úgy sem, hogy Zanszilánkok kiegészítő már nincs (és hogy én vetettem fel a problémát😀 ). Általában sztem engedni fogják az emberek, hogy másik lap (vagy a régi teki) “cinkelje” az új tokent, de ha nem, hát akkor az se baj, legalább lesz alaposabb okom bebüntetni az ellenfelemet, ha hibázik…😛

  19. Ne tessék trollkodni.Sztem Fec javaslata járható út lehet. Egy faq rá és csók.

  20. Ugy nez ki, elfogadtuk ezt a javaslatot (koszi!), a kovetkezo FAQ-ban benne lesz, addig is hasznalhatjatok igy.

  21. Ez most komoly? Most FAQ-oztátok le,hogy minden tokentermelő lap új kiadást ad mindenből. Erre jön egy FAQ,ami kivételt fog képezni…Érdekes…Ahelyett,hogy nem kellett volna leFAQ-ozni semmit és jöhettek volna a régi ifjú tekik,amiknek csak az IK-ja más,illetve lehettek volna KF tárgyat használó Szellemszolgák…Kinek hogy kívánja az ízlése…

  22. A Semlegesítés sztem az utóbbi idők legjobb ötlete. Remélem, most már A habzó szájú counter-ellenesek sem fognak hőbörögni, mert rengeteg gyak-nem gyak is tudja hatástalanítani a vari alapú countereket és azonnalikat.

    A korábbi hozzászólókkal egyetértve nagyon jó lenne, ha a lapkeresőbe felkerülnének az új lapok a behó tali előtt.

  23. Tényleg jó lesz ha csak azon fog múlni egy győzelem ki húzott több és olcsóbb cuntert. Nem panaszkodni akarok, mert épül a megoldás.😀

  24. A kiegészítő (amit eddig láttam belőle) nagyon jó és színvonalas, szerintem az Istenek viadalát is felülmúlja (pedig az bitang jó volt). A lapok érdekesek, Pittel beszéltük, hogy a semlegesítés egy iszonyatosan jó és erős képesség, az izom óta talán ez a legjobb (remélem a következőkben is találkozunk majd vele). A grafikák szépek, én speciel örülök annak, hogy a klasszik orkok képe megmaradt, de ez legyen az én perverzióm. Hogy milyen meta várható? Szerintem senki sem tudja, jelenleg nem vagy nem jól működő koncepciók kaphatnak új erőre. Nagyon várom a decemberi versenyeket! JUHÚ!🙂

  25. Támogatom a lapok feltöltését. Vagyis valszeg fel van már mind töltve,nem gondolom,hogy akkora munka lenne nyilvánossá tenni. Sajnálom,hogy ismét ilyen apróak a feltöltött képek…Nem értem miért jobb így,mint a régi,nagyobb felbontású képek.

  26. Egyébként hatalmas GRATULÁCIÓ a Behonak ,a tesztelő csapatnak és persze a blogos srácoknak is.!
    Nagyon jó kieg lesz ez!

  27. Én meg még semmit nem láttam a kiegből, nem játszottam vele, sőt, az egész hétvégét zártan, Hkk-n kívül töltöttem. Úgy irigyellek titeket😦

    Már nagyon várom, hogy bontsak/játsszak az új lapokkal!

  28. Annak örülök, hogy a vámpírokban, akiknek az egyetlen profi pontomat köszönhetem, meglepően jó lapokat kaptak, amivel talán nem csak a veszélyes fajon lesznek láthatóak. Köszönöm a tesztelőknek.

  29. Holdnyelő: 7-x 8(m)/8 x annyi amennyi nem teknős lény van játékban max 6. Kijátszásakor minden nem teknős lény vagy 2 célpont lap a gyűjtőbe kerül Áramlás: passziv új ifjú teknős

  30. én most megígérem, ha fent lesznek a MA lapok Beho tali előtt a honlapon,
    veszek egy display-t az új kiegből.

  31. Jók lettek az új lapok!
    Viszont nagyon zavar, hogy ennyire fakók, sötétek lettek a kártyák… egyes fekete és barna lapok sötét hátterű illusztrációja gyakorlatilag egybeolvad a kerettel, s nem nagyon lehet kivenni mit is ábrázolna…
    A beharangozó olvasásakor 2-3 displayt éreztem a kosaramban, viszont most elbizonytalanodtam, egyszerűen nem akarok ennyire élettelen fakó kártyákkal játszani…
    Nem úgy volt, hogy a tisztelt Behó bácsi elmegy többször is megnézni a nyomdában a próba nyomásokat???

  32. Tudom, hogy a pihenőt nem újítottátok fel, de az véletlen, hogy csak a reakció varázslatokat tiltja le ? Mármint , amikor kijött, akkor abszolút védelmet jelentett ez , de most már a lény counterekkel és a semlegesítésekkel érdekessé vált ez a dolog.. Ez direkt lett így , vagy csak nem merült fel ?

  33. Ha már vámpírok:
    Utolsó fordulóban a Kineport játékba rakott nekem egy Caramaint😀

  34. Voltam a nyomdaban, lattam a lepok legtobbjet, es nekem (par laptol eltekintve) nem tunt tul sotetnek – de nyilvan ebben is van szubjektivitas.

    A Pihenot nem allt szandekunkban felujitani (= valtoztatni rajta), csak ujrakiadni. Az volt a tesztelok velemenye, hogy korai lenne, mert hasznaljak (es itt a HKKBlogon is irtak tobben, hogy szeretnek latni valtozatlanul)

  35. Sztem ez most nem elv kérdése hanem józan paraszti ész.Ami ösztönözheti a vásárlást azt miért ne tegyük meg?Mindenesetre örülök és remélem nem ütközik falakba a kérés.

  36. számomra nem probléma , csak feltűnt, hogy míg mondjuk egy időlassító reagálhatatlan , addig a pihenő az újonan kijött semlegesítős lapok mellett egész könnyen kilőhető, pedig (ha jól érzem, elég új vagyok csak megérzés) az lett volna a szerepe , hogy mindenképpen kikapcsolja az ellenfél követő+szabálylapját 3 körre.
    Én nagyon örülök, hogy újra kiadtátok, bár így gyengült picit, no de sebaj , amint lehet beszerzem a hármat🙂

  37. Szerintem reagálhatatlanul nagyon erős lenne a pihenő, viszont a 3vp-t azért így sokallom rá. Ha nem én kezdem a játékot biztos hogy megfogják valamivel, és le is szedhető. Azért még nem temetem. Az időlassító igaz hogy reagálhatatlan, de a leszedésektől nem védi semmi. Ráadásul annyi hálós lap jött ki, hogy szinte felesleges. Ősi béklyónak kifejezetten örülök. Jól fog passzolni az új elképzeléseimhez. Zoárd italával is kezdek megbarátkozni, főleg hogy ilyen jól cserélhető.🙂

  38. Szerintem a pihenőt sem védi semmi a leszedéstől .. Mindegy , szerintem a pihenő még mindig egy elég jó side lap, nem baj , mi kértük így:D. Zoárd itala: főleg hogy eddig csak én mutattam érdeklődést iránta😀

  39. A Zoard itala nehany tesztelo szerint tul eros volt – nyilvan kicsit specialis, de barmilyen, szabalylappal v. kovetovel jatszo pakli side-jaban benn lehet. Aki nagyon epit a szabalylapjara/kovetojere, akar alapbol is jatszhat 1-2-vel (es pl. keresheti).

  40. A Pihenőt szerintem nem volt értelme kiadni. Drága és védtelen.
    A Zoárd italát olvassátok már el,könyörgöm… 1 ZSZ-ért kikapcsol VÉGLEG egy rúnát,mezőt vagy átkozottat. Az már csak hab a tortán,hogy ősmágiás és hogy még ezután beválthatod egy izomra is.

  41. A pihenőt én se értem, az a lap komoly felújítást igényelne szerintem, valahogy így:

    Pihenő (új)
    X+1 Zsz
    Bufa bűbáj Rezisztencia
    Nem lehet rá reagálni. Ellenfeled forrása nem módosíthatja az idézési költségét.
    Időleges hatás:X ellenfeled követője és szabálylapja nem működik.

    Sajnos jelenlegi formájában majdhogynem használhatatlan, mire ki tudod rakni, sok esetben már késő, vagy amúgy is nyerésre álltál.

    A teknős holdnyelő áramlása érdekes, de nem biztos, hogy jó irány az, hogy ritka tokenlapokat termelő lapokat ad ki a kiadó. A “chara-din fatty ezredik kiadás” helyett, pl. akkor illett volna kiadni az ifjú tekit mint n+1. ritkát. Így viszont csak a külön vásárolható tokenlapokat látom megoldásnak. Az semmiképp sem jó, ha a következő nagykieg/alapcsomag felét mindenféle tokenek teszik majd ki.

    Üdv: Kyb

  42. A pihenőt többen is kértük, ezért lett újra kiadva, amikor szóba került a téma , felmerült, hogy csak simán adják-e ki újra, vagy felújítva, és az újra kiadás mellett döntött a nép. Szerintem egyáltalán nem használhatatlan, drága,de én speciel örülök, hogy ki lett adva🙂

  43. Tauglorendonnal mi a helyzet? azt is írták abban a topicban.. lehetséges az újra , vagy felújított kiadása ?

  44. Mostanaban nem tervezunk lapot, majd a kovetkezo kieg kapcsan valamikor nyaron/osszel kerdezoskodunk kicsit. De sok lap biztos nem lesz ujrakiadva.
    A felujitas az mas teszta, de a most is hasznalhato lapoknal az nem opcio, csak az ujrakiadas.

  45. No igen, én voltam az, aki már akkoriban is a Pihenő felújítására voksolt. Most is tartom magam a véleményemhez, de használható, hasonló funkciójú lap híján nyilván használni fogják így is.

  46. Ezzel az újrakiadással csak az a gond,hogy én bontogatom a Pihenőket,akinek megvan a 3…Nem mellesleg már ebben a cikkben is írták,hogy felújítani kellene,nem pedig újra kiadni. Na mindegy,meglátjuk mi lesz a sorsa.

    Mellesleg:

    “Balage szerint:
    augusztus 19, 2014 – 17:54
    Hmm, erdekes, hogy a velemenyek elegge egybecsengenek… ugy emlekszem, amikor a teszteloket nemreg megkerdeztuk (pl. a Pihenorol) akkor a tobbseguk ellene volt.”

    hallgatni kellett volna a tesztelőkre szerintem,mert én nem hiszem,hogy kitörő lelkesedés fogad bárkit,amikor Pihenőt bont

  47. Örülök ha pihenőt bontok mert hiányzik a gyűjteményből és olykor jól jön!

  48. a kieg szerintem nagyon jó..:)))!!!!

    az újra kiadást és nagyon elleneztem de sok ember támogatta..:(
    bufa kódexe- ennek még volt valami értelme..
    béklyó- nem beszerezhetetlen ráadásul csak 1 pakliban érdemes használni.. nem tom minek kellett..
    pihenő-elavult gyenge lap, sok embernek meg is van.. 1-2 hónap múlva 100-200 forint lesz az ára

  49. Kyb@
    “nem biztos hogy jó irány a ritka token lapok”
    de szépen fogalmaztad meg!
    (mi az hogy ritka token lapok??????…….már bocs….)token és ritka????ezmiez (hogy másként is megfogalmazzam).

    A token lapok nagyon jó ötlet egyébként ,csak meg kellene maradniuk token lapoknak és persze gyakorinak ,hogy sok legyen belőle……Jó néha lehet ritka is ,ha már igy van ,de akkor beszerezhető legyen……

  50. @Jozsi: “Már bocs”, de mit nem értesz ezen? Ében íjász, Ifjú teki… Ritka lapok, de más lap termeli őket = tokenként kell őket használni.

  51. Piheno: Leirom meg egyszer szivesen:
    GYAKORLATILAG EGYONTETU (12:1) tamogatast kapott itt a blogon 3 honapja a Piheno VALTOZATLAN ujrakiadasa (egyebkent ezutan a tesztelok is megszavaztak). Innentol ezen nem rugoznek tovabb…

    A token-termelesrol: belatom, nem igazan szerencses, ha valami egy ritka lapot termel, mert:
    – alapbol nehez lehet beszerezni, plane ha elfogy a kieg
    – ujrakiadni ritkakent gazos, mert valoszinu nem a legertekesebb ritka lesz mar
    – ujrakiadni gyak-nemgyak-Zeneskent gazos, mert csokken az erteke

    szoval azt hiszem, a jovoben ezt inkabb el kene kerulnunk. Szerencsere a tekinel a huszarvagas (regit is tudhat Aramlani) megoldja ezt.

  52. no de a lapok, azok nem lesznek fent a keresőben?
    szegény vidéki játékostársaim nevében is kiáltok!
    lapot kér a nép, most adjatok neki!

  53. @Balázs Makó: engem jobban érdekelne (biztos volt róla szó korábban – évekkel ezelőtt, de akkor még nem követtem a blogot), hogy egy alapvetően gyakori etnikum lapból (ifjú teki), hogy a hokiba lesz ritka lap, csak azért mert 1vp-ből 1 nekronná vált az idk-ja. Okés a nekron az “ingyen” van, amíg van pakli, de akkor se értem, hogy miképp lett abból ritka, holott ugyanazt tudja, mint az elődje… Ében íjásznál azért rákerült egy repülés, meg 7-en lehetnek az új szerint nem csak 5-en, de a teki semmit nem változott.
    Már a gyenge erején is fogtam a fejem, ami szimpla gyakori lapból lett ritka (szintén gyakorlatilag érdemben nem változva – de szebb lett a képe), csak mert a játék fejlesztése olyan irányba indult az évek alatt, hogy ami kánterel meg 0-ért jön az ritka lehet csak, de az még érthető volt a játék fejlődése miatt. De a teki az érthetetlen… legalábbis számomra, másnak (aktív játékosoknak) bizonyára tök evidens, engem azért furdal a kíváncsiság…

  54. Egyszeru: a tesztelo csapat ugy itelte meg, hogy nagyon eros lap lesz (paran azt akartak, hogy ki se adjuk inkabb, annyira), es azert a legerosebb lapokat ritkakent igyekszunk kiadni, mivel a jatekosok szamara ugy latjuk, a legfontosabb prioritas egy kiegeszitonel az eros ritkak bontasa.

  55. Értem, köszönöm a gyors választ…🙂
    Azt megkérdezhetem, hogy milyen cuccot (és honnan szerezték) toltak a tesztelők, amikor gyakoriból ennyire bitang erős ritkává minősítették ezt a lapot (továbbra is ifjú teknősről van szó), hátha nekem is segítene a kínzó mindennapok elviselésében egy ilyen cucc…

    No, de mindegy is engem ugyan nem érint…

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s