5 lap, amely visszatérhet a Mágusok alkonyával

Kártyák, melyek kissé háttérbe szorultak, most azonban újból eljöhet az ő idejük.

Heti cikksorozatunk harmadik, és egyben utolsó felvonásához értünk: a potenciálisan feltámadó koncepciók, illetve a hosszas várakozás után lehetőséghez jutó lapok után most azokra a kártáykra fogunk fókuszálni, melyeket egykoron használtak ugyan sokan, mostanában azonban ritkán került csak be a paklikba. Íme öt lap, ahol ez most megváltozhat szerintünk.


Szikráció: A Rhatt spoiler nem egyszer lett megszavazva a HKK legjobb lapjának néhány évvel ezelőtt, mostanában azonban aligha mondhatjuk, hogy ott van minden második pakliban. Ez részben a Rhatt szín gyengélkedésének is betudható, ám a fő baj inkább az, hogy túlságosan nagy hangsúlyt kapott a játék első és második köre – márpedig a Szikráció inkább a harmadik körtől, illetve elhúzódó meccseken számít igazán keménynek, és erre kevés pakli rendezkedett csak be. A sok hálós lapnak köszönhetően (élükön az Időlassítóval) ez most könnyedén megváltozhat, konfigurálhatósága pedig nagy fegyvernek bizonyulhat a várhatóan manában gazdagabb időkben.

szikracio

Sárkányidomár: Az előző két naphoz hasonlóan most sem mehetünk el szó nélkül a várhatóan megerősödő sárkányok mellett, akik leginkább az új példányokra támaszkodhatnak majd, de azért a régebbiek közül is érdemes lesz válogatni. Az egy-két kiegészítőnél idősebb darabok között persze nem sok használhatót fogunk már találni, kivétel azonban lesz: a pakli 2008-as fénykorában kötelező kelléknek számító Sárkányidomár bevetésén például határozottan el fogunk gondolkodni. A legjobb sárkányok még mindig 3-4 manáért jönnek, így az olcsóbbítás nem fog rosszul jönni, fő ereje azonban a laphúzás – könnyen belátható, hogy ha kijátsszuk őt, majd közvetlenül utána még egy sárkányt, akkor máris nem került nekünk semmibe az idomár, így minden további lap és mana extra tőle. Egy efféle lényen különösen jól mutat a követő által biztosított rezisztencia. Ami igazán használhatóvá teszi, az az, hogy nehéz rossz tempóban behúzni, hiszen a visszavetetés egy remek alternatív funkciója a lapnak.

sarkanyidomar

Thu’zad megszégyenítése: A várható háló-özönnek nyilvánvalóan meglesznek a nyertesei is, nem csak a vesztesei: Az együgyű például jó eséllyel éppen ilyen lesz, de vannak konkrét lapok is, melyek ereje jócskán felértékelődhet egy efféle környezetben. A korábban versenygyőztes koncepciót megalapozó, mára azonban szinte teljesen elfeledett Thu’zad megszégyenítése ilyen lap lehet: gyönyörűen kiiktatja a hálót (ráadásul csak számunkra!), méghozzá olyan módon, hogy ha akarjuk, akár mi is játszhatunk ilyen lapokkal. Megszületőben az Időlassítós, Thu’zad megszégyenítéses dal pakli? Ilyen messzire azért még nem merészkednénk, de vitathatatlan, hogy határozottan elgondolkodtató ez a lap ebben a feltételezett környezetben.

thu_zad_megszegyenitese

Tirranda batyuja: A piros áldozós tárgy is sokáig büszkén viselte a “kegyetlen spoiler” címet: fénykorát egyértelműen a Nekrofun máglya idejében élte, az elmúlt egy-két évben azonban ő sem számított gyakori vendégnek. A Szikrációhoz hasonlóan itt is nagyban közrejátszott a szín visszaesése, a Mágusok alkonya azonban jelentős erősödést hoz majd Dornodon számára, ráadásul a hálós környezet sem feltétlenül rossz a jó öreg batyesz számára. Egy Quwarg hangyabűvölőt követően különösen perverz lesz kijátszani, de ha már perverziók: a következő Zének egyikében érkező Varkaudar fetisisztának is nagy kedvence lesz Tirranda batyuja.

tirranda_batyuja

Telkarid agyszívó: A gyors kipakolásra építő paklik és a tokentermelő követők egy igen komoly ellenszert kapnak az új kiegészítőben a Most már elég személyében, melynek kiiktatására az anti-mágia nem jó, így a célzott dobatások jócskán fel fognak értékelődni. Ilyenekkel leginkább a lila szín büszkélkedhet, a Kreatív affinitás mellett pedig talán a Telkarid agyszívó a legjobb ezek közül, amely akár két lapot is el tud dobatni, méghozzá a Most már elég mellett olyan spoilereket is, mint Az erős ereje, a Solisar aurája vagy a korábban már említett Időlassító. Persze tőlünk is dobat, de erre mi sokkal jobban rá tudunk majd készülni (ha más nem, hát a pakliépítésnél), mint az ellenfél.

telkarid_agyszivo


Ti mely háttérbe szoruló lapokban látjátok még a visszatérés lehetőségét a fentieken kívül?

Csető Zsolt

24 thoughts on “5 lap, amely visszatérhet a Mágusok alkonyával

  1. Nagy kár hogy a Thuzadnál a vizio szabályt leFaq-zták .Az lenne án csak az igazi móka……
    Jó kis cikkek köszönjük!

  2. Nem is tudom eldönteni, hogy a ködös zént várom-e jobban vagy ezt a varka gyereket…:)

  3. Miklos azt igerte, fenn lesznek a lapok meg szombat elott, lehet bizakodni es frissitgetni🙂

  4. minét több információval rendelkezem egy adott termékről, annál jobban meg tudom fontolni, hogy fogok-e vásárolni, illetve hogy milyen mennnyiségben fogok.

    a mostani rendelkezésemre álló információk alapján, ami a látott és bontott lapokon túl némi szóbeszédből is tevődeik össze, én úgy döntöttem, hogy sokat fogok venni.
    ha nem tudnék eleget a kiegről, akkor nem vennék. de ez szinte minden vásárlásra áll.

    szóval balázs nektek (is) fontos, hogy tudjunk a lapokról, pláne, ha jók, hiszen akkor az a döntést a vásárlás irányába billentheti a hezitáló embereknél.

  5. @Balász

    Már leírtam egyszer és furcsa ez, hogy nekünk kell könyörögni azért hogy a cégnek jobb legyen,de mind1 leírom újra.Az emberekbe ott van a félsz az előző kiegből adódóan, hogy megvesznek x mennyiségű displayt és tele lesz 300 f-tos gittekkel ami inkább arra ösztönzi őket, hogy azoktól a marháktól vegyék meg”fillérekért” (ami nekik szükséges az adott deckjükhöz) akik mégis beruháznak nagyobb mennyiséget némi szóbeszédre hagyatkozva.Mivel jelenleg úgy néz ki jó a cucc így érdemes kirakni minél előbb ezzel javítva a közhangulatot és elhessegetni a rossz emlékeket amiket az előző kieg okozott és ezáltal nyilván fokozható az eladási mennyiség.

  6. Balázs, mondd el kérlek, miért ne vennénk/vegyünk zsákbamacskát….valahogy szűk az agyam ezt átgondolni…

  7. Arról nem is beszélve,hogy a blogos fiúk már javában az új kieggel foglalkoznak. És írják,hogy a legjobb új vámpír Caramain lesz,stb. Tudom,hogy utána lehet érdeklődni ki is az a Caramain,de speciel én sem “olvasni szeretem” a lapokat,hanem látni. Már csak azért is,mert sosem biztos,hogy pontos egy lap leírása,és növel az összhatáson is egy jó illusztráció. Plusz én le is szoktam menteni a képeket,amikor összerakok egy paklit,hogy lássam milyen lapokat használok.

  8. Dani79: nem a TF talin arult zsakbamacskara gondoltam, hanem hogy az uj kieg megvasarlasaval nem veszel “zsakbamacskat”, ha tudod, mi van benne.
    Csak amiatt furcsa nekem ez kicsit, mert a VE elott soha nem voltak kirakva a lapok a megjelenes elott a netre, es ez nem igazan zavart senkit. Meg igy elvesz az ismeretlen kartya bontasanak izgalma.
    De nagyjabol ertem, amiket irtok, es mar lobbiztam tobbszor is Mikloseknal, hogy oldjak meg.

    (JuFe: amit irsz, annal persze – teoretikusan – meg jobb, ha a kiado csak a legjobb, legerdekesebb lapokat mutatja meg – NEM azt mondom, hogy ez tortent volna).

  9. Aki az ismeretlen kártya bontásának örömére vágyik,az valószínűleg elment a pesti bontottra😀 am meg a fórumról,facebookról,innen-onnan már össze van szedve mit tud az összes lap. Tehát tulajdonképpen semmit nem veszít vele a cég,ha megjelenés előtt fenn vannak a lapok.

  10. Nekem mindegy lenne mikor kerül ki a full készlet lapkeresőbe, de az az érvelésed miszerint eddig soha nem voltam kirakva, az reagálást kíván. Hivatkozhatnék az internet információáramoltatásának gyorsaságára, de én inkább specifikusan a facebookra hivatkoznék. Az ottani csoportban a gyngyk 90%, és a ritkák ~50%-a felpattant, a bontottot követő vasárnap. Na ezek után minek szenvedjünk a képek keresgélésével, fel és letöltésével, ha át is adhatjátok az adatbázist?😀

  11. Balage: Aki ismeretlen kártyákat akar bontani, az nem keres utánuk. Egyébként meg a világ folyamatosan változik. Az emberek manapság szeretnek megtudni minél több dolgot egy termékről, mielőtt bele ugranak egy vásárlásba. Szerintem te se vennél olyan tv-t, amiről csak azt hallod hogy: Hidd el hogy jó.

    Vissza kanyarodva az eredetit témához. Szerintem a Smaragd vámpír reagálhatatlanul, egy jó választás lehet. Illetve a gólemek is előkerülhetnek, köszönthetően a rengeteg csábításnak.

  12. “Aki ismeretlen kártyákat akar bontani, az nem keres utánuk.”

    Na ja, de azt az örömet, hogy mutathatsz a barátaidnak egy olyan ritka lapot, amit még senki se látott, azt elveszted. Az FB-re is lelkesen rakják fel az emberek a lapokat, biztos van ebben egy kis “büszkeség” is, “nézd, mit bontottam”.
    De megértettem, nektek ez kevésbé fontos, mint az infóáramlás.

  13. Ennek meg volt a varázsa amikor eljött 111játékos a frissen bontott versenyre. Egyébként így is lehet valaki büszke a bontására, ha valami jót találsz benne. Ahogy a VÉ bontás után meg pillantasz egy Techiánafluxot.

  14. a szikráció másik nagy gyengéje nem fog egyhamar megszűnni..:( nagyon varázslat ellenes a környezet, mire kijátszanád addigra biztos jön egy szánalmas teki és a szikra meg minden más szpeled is megy a levesbe.. lehet, hogy 1 montrix is ott fog már figyelni..:) igazából a vé hozta el a mágusok alkonyát..:))))

  15. @Balage:

    Vitatkoznék Veled egy kicsit!🙂

    Az FB-n is meg lehet mutatni országnak-világnak a bontásodat! Ennek örülhetsz vagy bosszankodhatsz, ez vérmérséklet és a KIEGÉSZÍTŐ függvénye. Gyenge kiegből nem raknak fel sok lapot az FB-re sem! (lásd: VÉ)
    Természetesen az FB-n,Behón látott új lapok növelhetik a hajlandóságot a vásárlásra, de ha többen (versenyjátékosok, tesztelők …) gyengének minősítenek egy kieget vagy kevés róla az infó, ez visszafelé is elsülhet!

    Szerintem ez most egy pozitív bumm az új kieggel kapcsolatban! 🙂

  16. Hát látom csak nem sikerül felpakolni a lapokat ígéret ellenére sem….Bocsánat,de ezt kell mondanom hogy szánalmas… Persze értem én, hogy meló van vele,de még mindig azt mondom nem az én érdekem lenne első sorban hanem a cégé…Persze lehet felkerül majd este 8kor(talán),de vajh annak lesz annyi haszna mintha hét elején,közepén felkerült volna?Nem hinném. Sajnálom az ilyen “hibákat” a cég részéről.Tény sokat fejlődik sok dologban,de vannak gyerekbetegségei amit képtelen kinőni.😦

  17. Ez épp olyan,mint az eü. Amíg működik,minek hozzányúlni?🙂 Aki akarja így is úgy is megveszi a kiegészítőt,aki meg nem fog venni,az beszerzi úgy,ahogyan eddig is-> üzletel a fórumon(vagy immár a fb-on). A Beho amíg nem veszteségesen nyomtatja a lapokat,nem fog érdemben változtatni ezen. Új bázis nem nagyon van szerintem a játéknak,pedig én emlékszem,anno amikor 11-12 éves voltam,mindenki “ezzel tolta” a suliban:/

  18. Nika, pont Pit is ezt a hozzáállást írta le, amire én kirohantam egy kicsit.Szerintem sem okés, és pont ezek az apró gesztusok számítanak nagyon sokat egy termék megítélésekor.

  19. Annyi meddő vita volt már erről itt a blogon is…🙂 Amíg Pesten vannak versenyjátékosok,akik több displayt is vesznek,addig a Beho nem fogja azt gondolni,h gond van. Mert hát veszik,akkor minden oké. Múltkor ugye a “miértilyendrága a kieg” kérdéskört vetettem fel. Lehet jönni itt az infálcióval,de egy anyukát nem érdekli,hogy a Beho miért drágította meg a kártyát,meg hogy teszem az a Magic v akármelyikben mennyi meg milyen lap van. Azt látja,hogy a gyerek 1200-1300 Ft-ot akar kiadni 21 papírlapért,amit “semmire se tud használni”. Ahogyan én tapasztalom,van az embereknél egy “lélektani határ”: Ha valami 1000 Ft alatt van(akár csak 1 Ft-al is!!),azt előbb veszik meg,mint amiért 1005-öt kéne fizetni… Ha nincs “Új generció”,egy idő után az egész HKK-s társadalom úgy jár,mint a modern társadalmak: kiöregednek az emberek(mert azért valljuk be,munka mellett nem mindenki tud kártyázni),utánpótlás nulla és szépen lassan megindul az egész lefelé a leejtőn(bár,kívánom,hogy ne így legyen…).

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s