A Lávasárkányon túl – második fázisába lépett a HKK szakkör

Megkezdtük az ismerkedést a 8 kiadás lapjaival. Íme az eddigi tapasztalatok, következtetések.

Az előző héten új fejezet kezdődött a Pitypang Utcai Általános Iskolában tartott HKK szakkör történetében, hiszen a gyerekek a “következő szintre léptek”: immáron az alapcsomag 8. kiadásával folyik a játék, továbblépve az eddig forgatott Junioros lapokról. A mögöttünk álló hónapok során mi is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk: ezeket szeretnénk most megosztani veletek, hogy lássátok, milyen módszerrel lehet és érdemes megismertetni a HKK-t a legifjabbakkal.

lavasarkany_jAhogy írtam, kezdetben kizárólag a Junior lapkészletéből merítettünk, és bár a játék iránt aktívabban érdeklődők rendre büszkén mutogatták “új” lapjaikat, egymás ellen kizárólag a ‘J’ ikonos kártyákkal játszhattak a srácok. A szabályok ennek megfelelően az alapokról építkeztek: 5 féle laptípus és egyetlen erőforrás (VP) mellett folyt a játék, és bár a Junior szabálykönyv által javasolt 3-5-5 VP-s rendszer helyett mi a “normál” 1-2-3-4-5 VP-s szisztémát alkalmaztuk, volt “könnyítés” is, a védekezési bónuszt ugyanis egészen idáig nem alkalmaztuk.

Az órák rendre ismétléssel kezdődnek, hiszen rendkívül fontos, hogy az alapok a lehető legnagyobb biztossággal beépüljenek a gyerekek agyába. Ennek megfelelően a laptípusokat (szörny, kalandozó, általános, azonnali, bűbáj), valamint a kör fázisait minden egyes órán átvettük, és azokra a dolgokra is mindig kitértünk, hogy miért jók az azonnali varázslatok, vagy hogy miért van jelentősége annak, hogy a harci fázisban külön-külön történik a támadók kijelölése és a sebzés kiosztása.

Akik követik Facebook oldalunkat, azok már olvashatták az első HKK dolgozat eredményét (magát a dolgozatot ide kattintva tekinthetitek meg), ami alaposan felülmúlta előzetes várakozásainkat, mert bár néhány “diák” hiányzott, a többiek nagyon jól teljesítettek, hiszen négy 5-ös, egy 4/5, egy 3-as és 2-es született, ami mondani sem kell, remek átlag. A jutalom sem maradt el, hiszen a jegynek megfelelő mennyiségű ritka kapott kaptak a szakkörösök, a legjobb dolgozat (szoros verseny volt egy 39 és egy 38 pontos kolléga között) jutalma pedig egy Éjsárkány volt, melynek látványától szó szerint megőrült az “osztály”. A dolgozatot átnézve láthatjátok, hogy mi volt a HKK szakkör első szakaszának tananyaga, hiszen a tesztben igyekeztünk kitérni minden addig tanult dologra.

DSC00395

A jó eredményeket követően nem csak azt szűrtük le, hogy akad néhány valóban kiemelkedően jó képességű srác a csoportban, hanem hogy a gyerekek agya (5. és 6. osztályosokról beszélünk) tényleg szivacsként üzemel ebben a korban, szisztematikus módszerekkel (sok ismétléssel) nagyon gyorsan képesek elsajátítani és megérteni dolgokat. Ezért is mertünk belefogni a 8. kiadásba, hiszen úgy láttuk, a Juniorral már nem sok újat tudunk nekik mutatni, jelenleg pedig még mi sem a játéktudás minél magasabb szintre hozására helyezzük a hangsúlyt, sokkal inkább igyekszünk kihasználni a kölykök mérhetetlen kíváncsiságát.

arnyeksarkanyAz előző héten tehát mindenki megkapta az első bontatlan 8. kiadás csomagját. Nagy örömünkre szolgált, hogy egy új érdeklődő is csatlakozott a szakkörhöz, így immáron 11 fős “maggal” folytatódik a kiképzés. A lapok kibontását követően persze volt újdonság dögivel: az “új” laptípusokról (tárgy, építmény) és idézési költségekről (szörnykomponens, építő, nekron, áldozás) már szó esett, illetve néhány fontosabb szabályt (izomjelző, különféle ikonok a lapokon) is átvettünk, ezen a héten pedig tovább folytatódik majd az alapozás és az ismétlés, hogy a srácok ne érezzék magukat elveszettnek az új lapokat forgatva.

Az, hogy a Juniorról továbbléphettünk a bonyolultabb lapokra, úgy gondolom, egyértelműen azt jelenti, hogy megérte a fáradozás (meg persze a rengeteg kiosztogatott lap, amiért köszönet jár a Beholdernek is), és bízunk benne, hogy a HKK szakkör is egy sikeres projektként vonulhat majd be a köztudatba. A java persze még hátra van: a játék igazi mélységeibe most kóstolunk majd csupán bele, és csak remélni tudjuk, hogy sokáig járhatunk még csütörtökönként a Pitypangba, illetve adott esetben más intézményekbe, immáron konkrét tapasztalatokkal a hátunk mögött.

Csető Zsolt

8 thoughts on “A Lávasárkányon túl – második fázisába lépett a HKK szakkör

  1. Olyan kártyások lesznek, akik majd továbbviszik a stafétát. Sok kitartást és erőt kívánok Nektek, mert ez még csak a kezdet…

  2. Azon filóztam, hogy bárcsak az én időmben lett volna ilyen. Persze nekünk csak néptánc lett volna (amit meg kell hagyni a sok nem rímelő mondat csuhajjával való összekötése és más hülyeségek miatt sohase csipáztam), amire persze nem is jártam.

    A legjobb az, hogy tényleg jó játékosoktól tanulnak és nem lesznek rossz beidegződések (harci fázis átugrása stb.). Ha a kitartásuk megmarad szinte garantált, hogy 1-2 nagyon jó játékos lesz köztük.

    Átnéztem a dolgozatukat. Elég nehéznek tartom egy kezdő szempontjából. Így aztán elkerekedett a szemem, amikor 1 ill. 2 pont híján hibátlan megoldást láttam. Bár lehet, hogy csak én nem vagyok ilyen korú gyerekek között sokat, hogy meg tudnám ítélni képességeiket:)

    Amúgy ezeket az alapdolgokat lejegyzetelték vagy mindent írás nélkül tanulnak?

    Lassan Jancsár úr készíthet egy kezdőknek szóló kódexet is:)

  3. @MrPit: Az a durva, hogy jellemzően nem jegyzetelnek a srácok. Ami persze nem feltétlenül baj, mert nem szeretnénk, ha úgy éreznék, be kell magolniuk bármit is.
    A dolgozat mindenesetre valóban nem volt könnyű (sőt), de muszáj volt ilyenre csinálni, hogy tényleg jól leszűrhessük, holt tartanak. Mi is meglepődtünk, milyen jól sikerült!🙂

  4. Zsolti a dolgozat teljes mértékben saját kútfőből tolták? Tehát ti se segítettetek benne nekik, mint a jószívű tanító?

    Legközelebb tegyetek már fel vmi fotót, amin a kissrácok reakciója látható, amint az Éjsárkányt meglátják🙂 Az a lap speciel nekem is nagyon tetszik, gyönyörű grafika.

  5. A szokásos kalap emelgetős posztomat most kihagyom(gondolom sokan unják) ,de attól még megérdemlitek persze:P
    Engem is nagyon meglepett, hogy milyen “komoly” dolgozat volt és ennek ellenére milyen jól teljesítettek a srácok.Grat nekik!
    Nagyon remélem,hogy pár éven belül többük mint aktív verseny játékos is közénk keveredik.

  6. @Zsolt: Grat! Szepen haladnak a sracok/lanyok! Es hogy erzitek, nem segitene kicsit a tanulasi folyamatot, ha nem lenne ennyire ‘kacifantos’ a jatek?

  7. Inkább azt kéne minimalizálni szerintem, hogy sok soros képességek kerüljenek a lapokra. (Valami egy dolgot tud, de azt 4-5 sorban kifejtve.)

  8. Hat, az ikon ezt megoldja, a 4-5 sor ki van rakva a szabalykonyvbe🙂
    De ja, igazabol ertem, probaljuk akkor (csak neha meg az van, hogy a rovid szovegbol problemak fakadnak😦 )
    Aki lapotletet keszit, az is probalja az egyszeru kepessegeket kultivalni (es azert ne tul sokat legyszi)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s