Paklileírás – Szirén deck

Ugyan még nincsenek sokan, de így is érdemes paklit próbálgatni a szirénekre – ehhez nyújtunk most némi segítséget.

A HKK legújabb etnikumának, a Mágusok alkonyában debütált sziréneknek hála immáron Elenios is rendelkezik egy játszható, és kifejezetten hozzá köthető fajjal, és bár egyelőre még nincsenek túlságosan sokan a vízalatti lenge leányzók, mégis érdemes paklit építeni rájuk, hiszen nem elég, hogy többségük önmagában erős, akad köztük több olyan is, melyek igen durvának számítanak “társaságban”. Ha pedig szirének, akkor csábítás, ami egy rendkívül erős képesség (legalábbis a lényeg paklik ellen), éppen ezért igyekezni fogunk maximalizálni a benne rejlő potenciált, ezért Villámháborút fogunk használni, amely nem csak kiváló védelmet nyújt a varázslat alapú counterek és a drágítások ellen, de egyben azt is lehetővé teszi, hogy az ellenfél körében lopkodjunk.

sziren_lanykaA terror már a nulladik körben elindul, hiszen az ellenfél akkor sem lehet nyugodt, ha ő kezdi a játékot, a Szirén lányka ugyanis ingyen ellop bármilyen elsőkörös lapot – legyen az egy Zanpók, egy Baltazár, egy Büntető iszonyat vagy éppen egy Dúvad. Könnyen előfordulhat tehát, hogy már rögtön a játék elején óriási előnybe kerülünk: mire megkezdjük az első körünket, addigra 6 lapunk és 2 varázspontunk lesz, szemben az ellenfél valószínűsíthető 3 lapjával és 0 manájával. Brutál. Még jobban állunk, ha ezután egy Szirén kurtizán is csatlakozik a csapathoz, ez a könnyűvérű hallányka ugyanis paklink fő erőforrása lesz, azonnali VP- vagy laputánpótlást nyújtva, így őt is szívesen látjuk majd a kezdőkézben. A Szirén papnő már eggyel nagyobbat tud lopni, ráadásul jókora tápot ad társainak – önmagában ő is 3/4-es (ha nem lopunk vele, akkor 4/5), ami 2 VP-ért teljesen tisztességesnek mondható. Aki viszont nem szimplán tisztességes, hanem egyenesen spoiler, az a Szirén gésa: mostanra bizonyára mindenki rájött már, hogy a Mágusok alkonya egyik legnagyobb tápjáról van szó, aki önmagában is 3 lap előnyt képest generálni, mindezt egy meglepetés-lapcounterbe oltva, ami Villámháború mellett még durvábbnak fog bizonyulni. Utolsó szirénünk a vízi sereg vezére, a Szirén császárnő, akit viszonylag könnyen beolcsóbbíthatunk, és lényegében bármilyen lényt ellophatunk vele – az aktivizálás miatt ráadásul nem kizárt, hogy még nyerni is tudunk a körben.

lomha_morfMiután szirén altípusú lényből nincs több, ezért érdemes bevetni néhány morfot is. A Halálos morf használata mindenképpen ajánlott, hogy ne csak a lényekkel tudjunk elbánni, hanem adott esetben más zavaró lapokat is el tudjunk távolítani, ha úgy adódik. Jól illeszkedik paklinkba a Lomha morf is, a háló ugyanis bennünket nem nagyon zavar (inkább kontrollos a paklink, mint pörgős), az ellenfél viszont csak óvatosan pakolhat, hiszen ha kimeríti a kétlapos limitet, akkor mi félelem nélkül lopkodhatunk tőle. Érdemes is rádobni egy jókora lapáttal a háló témára (két szirénünkön is megtalálható!) – természetesen mi mással, mint az Időlassítóval. A pakli gerincéhez kapcsolódó kiegészítőlap még a Szörnyidomítás is, amely kicsit leolcsóbbítja és felturbózza az önmagukban nem túlságosan nagy szirénjeinket, javítva kicsit tempónkon. A kárpótlás Villámháború mellett ráadásul még jobban működik, mint egyébként, hiszen az ellenfél egy kör nyugalomra sem számíthat, miután már az ő körében rá tudjuk rakni a frissen felhúzott lényeket.

oshangya_hereNem bírtam ki, hogy ne kerüljön be a pakliban az Őshangya here és a Szánalmas teknős által alkotott kombó. Na nem feltétlenül azért, mert a teknős pakliból megismert figurát szeretnénk eljátszani (ha felgyűlt a mana, akkor persze nyugodtan elindíthatjuk a “here-száni-here-száni” hokit, hogy szert tegyünk néhány extra lapra az izmok beváltásával), sokkal inkább amiatt, hogy külön-külön is jól illeszkednek a paklinkba. A Szánalmas teknős leginkább azért, mert egyedül is képes elbánni paklink fő gyengéjével, a varázslatokkal, az Őshangya here pedig jelenleg a játék legjobb “nem-is-olyan-speciális” keresése – az eddigiek közül csak a morfokat keresi ugyan, de mindjárt látni fogjátok, hogy lesznek még itt opciók szép számmal, vagyis egy rendkívül sokoldalú kártya lesz ebben a deckben is.

zsenialis_teknosHa már teknősök, akkor ne maradjon ki a páncélos osztag legjobbika, a Zseniális teknős, amely tovább erősíti paklink kontroll-vonalát, és hogy maximalizáljuk a varázslat-ellenességet (is), nyugodtan vessük be az új Kölyökteknőst is, hiszen a lapot úgyis visszakapjuk rá, az ellenfelet pedig jó eséllyel egy kör alatt eldobathatjuk.

Az említett lapokat mind kereshetjük őshangyánkkal, a legjobb kombó azonban Sakita előrántása lesz, hiszen az egy darab extra lény rögtön biztosítva is van, +2 VP befektetésével (és egy “Szánalmas teknős, visszavetetés, újbóli keresés” kombó közbeiktatásával) pedig a kör végi 3 lap is biztosítható, mindezt egyetlen lapból indulva. Az extra kártyák mellett pedig – mint az látható – a plusz manának is meglesz a helye: a Sötétségszellem egyet ad csupán, mégis az egyik legjobb hasonszőrű lap Villámháború mellett (nulladik körben szintén kemény), így használjuk bátran.


A pakli

szabálylap: Villámháború

villamhaboru3 Szirén lányka
3 Szirén kurtizán
3 Szirén papnő
3 Szirén gésa
2 Szirén császárnő
2 Halálos morf
3 Lomha morf
5 Időlassító
3 Szörnyidomítás
3 Őshangya here
3 Szánalmas teknős
3 Zseniális teknős
3 Kölyökteknős
3 Sakita
3 Sötétségszellem

45 lap


Mint látható, még egy szabad színünk is maradt, melyet leginkább a side összeállításánál használhatunk ki. Könnyen megfigurázhat bennünket például egy Techiánaflux, ezért Moa agymosóval, Okulüpaj robbanó gömbjével vagy Xenomorf királynővel mindenképpen érdemes készülni. Ügyeljünk arra is, hogy legyen alternatívánk a laphúzásokra és keresésekre Zarknodos szabálylapok ellen – a sok lopás miatt szerencsére ezekkel együtt sem vagyunk rosszak, de néhány Deego, Csábos áldozat vagy éppen Őshangya orgyilkos jó szolgálatot tehet.

Oké, és ha nincs Villámháborúm?

A fenti pakli Villámháború nélkül nyilván nem a legütőképesebb, így mindenképpen szeretnénk alternatívát ajánlani. A legjobban valószínűleg akkor járunk, ha szűkítjük a környezetet, erre pedig – mivel laphúzásainkat és kereséseinket azért szeretnénk használni – a Korlátozás tűnik a legjobbnak a szirének mellé. Néhány lapot (pl. Sakita, Kölyökteknős, Sötétségszellem, Időlassító) ekkor persze ki kell cserélnünk univerzálisabb kártyákra, és a Lomha morf helyett is valami mást (Domináns vagy Harcias morf) érdemes bevetni. Korlátozás mellett a cantrip lapok, illetve a permanens leszedések-erőforrások-counterek (pl. Elmekapu, Techiánaflux) a legjobbak, így leginkább ezekben érdemes gondolkodni.

Jó játékot és kísérletezést mindenkinek!

Csető Zsolt

7 thoughts on “Paklileírás – Szirén deck

  1. Nagyon tetszik ez a pakli. Bár az Időlassítóval annyira nem jó, de a Kölyökteknős mellé a Szkritter jótevő egyáltalán nem rossz, és szintén 0. körös lap. Én szinte mindig használtam Villámháború mellé.

  2. Szimpatikus dekk. Időlassító mondjuk szerintem se kell, én inkább kinetikus férget látom jónak alapból, főleg ha leggyakrabban úgyis az antimágiát választjuk.

  3. Fincsi a deck. Elég kevés mumus matchupja van. Ha a csillagok állása is úgy akarja, akkor pénteken még a hétvégi verseny előtt a vámpírok szerelmesei is örülhenek majd. Egészen ízletes paklit lehet összerakni hagyományosra is belőlük.

  4. Nagyon mocsok összeállításnak tűnik ez. Frissen bontotton is rengetegszer megszívtam az első körös leánykát, így vh mellett még durvábbnak is tűnik ..
    Azt most vettem észre , de másnak is feltűnt a vh-n a sony walkman logó ?:D

  5. Az időlassítót ide nem érzem, vmiféle leszedésekben illetve Fürge manó, Szkritter jótevő, Bátor manó szerű lapokban gondolkoznék.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s