WP CSZS!

A cím akár egy cseh közmondás is lehetne, de annak talán nem örülnénk ennyire.

BRÉKING! A hkk.hu-n is végre megjelent az a cikk, aminek Zsolti, DM, Tomi, Szati és én már körülbelül egy hete igazán örülünk, Zsoltit hivatalosan is leigazolta a Beholder, mostantól teljes munkaidőben fog ott dolgozni és HKK-val foglalkozni. Egy kicsit talán minden HKK-ért rajongó álmát sikerült neki elsőként megvalósítania, vagyis a munkája lett az ami oly sok ember játékos hobbija. Miklóssal mi leveleztünk egy igen hosszút a Beholder – HKK alosztály cikk után (https://hkkblog.wordpress.com/2014/12/11/beholder-hkk-alosztaly/), kb részben értett egyet az ott elhangzottakkal, aztán talán egy kicsit sikerült átrágnia magában a dolgokat, és végül egy jó, sőt nagyon jó döntést meghoznia. Elmondta azért, hogy igenis van ember náluk aki a HKK-val foglalkozik, amit természetesen elhiszek, nekünk a problémánk annyi volt, hogy ez nem igazán látszik a kommunikációban (itt most a napi szintű kommunikációról beszélek). Zsolti elsődleges feladata a (kommunikáción kívül) újjáéleszteni a Toborzás projektet, amiről annyit hagy mondjak, hogy amikor elkezdtük iszonyatos népszerűségnek örvendett, állandóan megvolt a maximális létszám. Egyszerűen kifogytunk a fix paklikból, illetve ez elég nagy erőfeszítést kívánt mindannyiunk részéről. Belsősként talán egyszerűbb lesz megoldani ezt a dolgot, újragondolni a koncepciót, a projekt alapjait. Erre mindenképpen nagy szükség van, hiszen a játék (úgy gondolom) újra fénykorát élheti, baromi jó lett a Mágusok alkonya kiegészítő, egyszerűen csak rá kell venni új embereket, hogy üljetek le és játsszatok! Ebben majd nagy segítség lehet az online felület újraindulása is, de erről később. Végezetül annyit, gg fish.
Dév bácsi

8 thoughts on “WP CSZS!

  1. 2000-ben Szeitz Gábor volt a HKK marketingese és pár év erőfeszítése után már remekül ment a szekér, az biztos! Nagyon sokat tudott tenni a játékért, amit talán most Zsolttal újra el lehet érni,- de remélhetőleg nem kell várni erre több évet.🙂

  2. Én is nagyon örülök, hogy így alakult, maximálisan bízom Zsoltban, remélem sikerül összehoznunk idén a HKK-nak egy emlékezetes 20. évfordulót🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s