Ezzel játszunk mi

Részletes statisztika a HKK Blog hagyományos versenyén használt lapokról.

Versenybeszámolónkat a hétfői nap folyamán már olvashattátok a HKK Blog hétvégi hagyományos versenyéről, úgy döntöttünk azonban, hogy alaposabban is beletúrunk az ott látott paklikba, melynek eredményét ebben a posztban fogjuk számotokra prezentálni. Felmerült már valaha benned, hogy egy adott versenyen vajon melyik volt a legtöbbet használt lap? Most ez is kiderül!

A legtöbbet használt lapok

Első körben lássuk, mely lapokat használták a legtöbben. Fontos tisztázni, hogy a lenti statisztika 41 paklilista alapján jött össze (Dév 666 lapos Semleges csatamezőjétől megkíméltem magamat és titeket :D), tehát így érdemes nézni a most következő számokat.

Nem meglepő módon ezen a listán is a HKK legjobb lapjának több ízben is megszavazott Kyorg tudás végzett az első helyen, de ez vajon hány játékot jelent? A válasz 11: ennyien rakták be paklijukba a Fairlight spoilert, méghozzá összesen 27 darabot, ami szintén a legmagasabb a most vizsgált mezőnyben. A 10-es álomhatárt két lap érte még el: a Techiánaflux és a Manifez, a negyedik.

Íme azok a lapok, melyekkel legalább 6 játékos játszott (zárójelben olvasható, hogy összesen hány darabbal).

  1. kyorg_tudasKyorg tudás – 11 (27)
  2. Techiánaflux – 10 (26)
  3. Manifez, a negyedik – 10 (23)
  4. Az erős ereje – 9 (23)
  5. Solisar aurája – 9 (23)
  6. Szirén gésa – 9 (23)
  7. Tudatfagyasztás – 9 (20)
  8. A felejtés ára – 9 (19)
  9. Áldozat az ősi isteneknek – 9 (17)
  10. Méonech fürkész – 8 (18)
  11. Sebzett vérfarkas – 8 (20)
  12. Aranyhal – 7 (17)
  13. Drakolder negátor – 7 (16)
  14. Földanya ereje – 7 (15)
  15. Megsemmisítő csapás – 7 (14)
  16. Lélekgyűjtő pálca – 7 (12)
  17. Víziók – 7 (12)
  18. Fürge manó – 6 (18)
  19. Cselvetés – 6 (14)
  20. Kasztroplanáris stigma – 6 (14)
  21. Térszaggatás – 6 (14)
  22. Degenerált xenomorf – 6 (13)
  23. Búvópatak – 6 (9)

Összesen egyébként nem kevesebb, mint 390 különböző lappal játszottak a játékosok.

A teljes statisztikát ide kattinva érhetitek el.

A színek legjobbjai

Érdemes vetni egy-egy pillantást arra is, hogy az egyes színekből melyek voltak a legnépszerűbb lapok, hiszen ez jól mutatja, mely kártyák indokolhatják a leginkább egy-egy isten használatát.

  • tudatfagyasztasChara-din
  1. Tudatfagyasztás – 9 (20)
  2. Áldozat az ősi isteneknek – 9 (17)
  3. Degenerált xenomorf – 6 (13)
  4. Xenó atka – 5 (13)
  5. Ősi praktika – 5 (12)

Lilából a két frissen megjelent sztárdobatást a xenó-bagázs két talán legjobbika követi, és kisebb meglepetésre az Ősi praktika is befért a legtöbbet használt lapok közé.

  • Dornodon
  1. Megsemmisítő csapás – 7 (14)
  2. Sötét mágia – 5 (11)
  3. Quwarg hangyabűvölő – 4 (8)
  4. A halandóság átlépése – 3 (8)
  5. Akmal – 3 (8)

Dornodonba egyértelműen a Mágusok alkonya lehelt életet, hiszen három új univerzális lapja volt egyben a legnépszerűbb is, a Halandóság és az Akmal előtt.

  • techianafluxElenios
  1. Techiánaflux – 10 (26)
  2. Szirén gésa – 9 (23)
  3. Víziók – 7 (12)
  4. Fürge manó – 6 (18)
  5. Suu’zy csillogása – 5 (9)

A Világégés legjobb lapja, a Techiánaflux még mindig népszerűbb egy picivel, mint a Mágusok alkonyában megjelent Szirén gésa, az alig másfél hete megjelent Suu’zy csillogását pedig máris többen bevetették.

  • Fairlight
  1. Kyorg tudás – 11 (27)
  2. Méonech fürkész – 8 (18)
  3. Aranyhal – 7 (16)
  4. Drakolder negátor – 7 (16)
  5. Cselvetés – 6 (14)

Ha Fairlight, akkor Kyorg tudás, ehhez nem is férhet kétség, de viszonylag sokan forgatták az egy ideje újból használható Méonech fürkészt. Érdekesség, hogy a legjobb Mágusok alkonyás lap, a Drakolder negátor itt csak a negyedik.

  • Leah
  1. manifez_a_negyedikManifez, a negyedik – 10 (23)
  2. Sebzett vérfarkas – 7 (20)
  3. Lélekgyűjtő pálca – 7 (12)
  4. Végtelen formázás – 5 (7)
  5. Megrontott lélek – 4 (12)

Újabb szín, melynek a Mágusok alkonya adott erős univerzális lapokat: a két lény alapú counter mellett a Lélekgyűjtő pálca teszi teljessé a dobogót.

  • Raia
  1. Az erős ereje – 9 (23)
  2. Solisar aurája – 9 (23)
  3. Baltazár, a behemót – 3 (9)
  4. Kristálytündér – 3 (9)
  5. Sylvana – 3 (9)

A két legerősebb nullás lapcounter elsősége nem is lehet kérdéses Raia esetében, ezt leszámítva azonban egyértelműen visszaesőben van a szín, hiszen mögöttük a Raia követős pakli néhány alap lapja következik, melyből éppen 3 volt a mezőnyben.

  • a_felejtes_araRhatt
  1. A felejtés ára – 9 (19)
  2. Búvópatak – 6 (9)
  3. Jég bogyola – 3 (9)
  4. Szikráció – 2 (2)

A brutál erős víziós vonal mellett egyelőre nincs túl sok indok Rhatt használatára – mindössze négy olyan lap volt, ami egynél több pakliban is felbukkant.

  • Sheran
  1. Földanya ereje – 7 (15)
  2. Őshangya here – 5 (14)
  3. Szánalmas teknős – 5 (13)
  4. Zseniális teknős – 5 (10)
  5. Zanpók – 3 (9)

A Földanya ereje még mindig a legfőbb indoknak mondható Sheran mellett, mint ahogy az Őshanya here, és jóbarátja, a Szánalmas teknős is stabil szereplője a zölddel játszó pakliknak. Az ötödik helyen sokszoros mérgezős holtverseny következne.

  • terszaggatasTharr
  1. Térszaggatás – 6 (14)
  2. Bátor manó – 4 (10)
  3. Apró kívánság – 4 (10)
  4. Zilak-din főkancellár – 3 (5)
  5. A butaság terjedése – 3 (3)

Újabb szín, mely egy top counter miatt kerül legtöbbször a paklikba, a Térszaggatás mellett a Bátor manó és az Apró kívánság fordul még elő gyakrabban. A 4-5. helyezettnél több barna lap is jobban teljesített mennyiségre (pl. Az erő dala).

  • Színtelen / Bufa
  1. Halálos morf – 5 (9)
  2. Harcias morf – 5 (6)
  3. Alakváltó ősköd – 4 (11)
  4. Szökőkút – 4 (11)
  5. Bufa segítsége – 4 (8)

Színtelen lapokkal nyugodtan játszhatunk bármikor, így itt pusztán csak azt mutatja a sorrend, hogy ezek közül melyek a legnépszerűbben – nem meglepő mód két morf is található a listán.

Következtetések

Összességében elmondható, hogy a színek kiválasztásánál általában a védelem dominál – legalábbis a legnépszerűbb lapok között nagyrészt countereket találunk (a fenti 23-ból 12 ilyen). Ezek közül igyekszik mindenki a lehető legjobbakkal játszani, így egy erős counter miatt gyakran bekerül egy-egy gyengébb szín is a paklikba. Azt mondhatjuk tehát, hogy egy lap népszerűségét nem pusztán nyers ereje határozza meg, hanem az is, hogy mennyire hiánypótló – sőt, ez utóbbi szempont olykor prioritást is élvezhet.

Érdemes még szót ejteni az “újdonság-hatásról” is, jól látható ugyanis, hogy a legnépszerűbb lapok jó része, szám szerint 9 darab a Mágusok alkonyából származik. A kiemelt listán 6 Világégéses, 3 Istenek Viadalás, 1 Zanszilánkos és 3 régebbi lapot találunk még.

Ha szívesen olvasnátok hasonló statisztikát máskor is, jelezzétek bátran a kommentek között!

Csető Zsolt

29 thoughts on “Ezzel játszunk mi

  1. Szánalmas, Dalnok és Életadó be se fért a topba. na jó, előbbi a színtop 3. helyét elérte

  2. Yoo kis cikk, én olvasnék még ilyeneket.
    Amúgy a statisztika nem meglepő, talán a fehér szín visszaesése az ami kicsit meglepő számomra.

  3. hali
    Halálos morf miért olyan jó lap?
    bocsi a hülye kérdésért, de nem látom át annyira mint egy profi😦

  4. Azért mert multifunkciós és hiánypótló a lényes deckeknek.Képes körönként permanenst leszedni, és akár pontot is tehet a játékra. Természetesen nem éjfattyakat vagy sárkányokat dobálnék én sem neki, de pl apróbb lényeket mint mondjuk a goblinok simán.

  5. Köszönjük a statisztikát, tetszik, “kérek még”🙂
    Én is szívesen olvasnék még ilyeneket (is)🙂

  6. Érdekes statisztika. Azonban azt kellene megvizsgálni, hogy a top 10 mivel játszott, szerintem az érdekesebb lenne…

    Az első 3 helyezett használt egyébként szánalmas teknőst, TEHÁT A 2 SOKSZÍN IS SIDEBOL!!!!!!!!!!

  7. Az nem számít mert őőőő izé nem mérvadó csak 1 verseny meg őőőő amúgy is csak side meg őőőő nem behós verseny meg hát merkel kisasszony sem volt még kis hazánkban tehát várjunk még fél évet mire megkapja végre azt a horgonyt.

  8. Ákosnak érdekes a felvetése, bár sztem a paklilistákat mindeki látja így össze is lehet állítani sajátkezűleg is.

    Hosszú versenybeszámolót nem akarok írni, mert siralmas lett. Ilyen versenyem még kb nem volt, és nem is kívánom senkinek. Első körben parkolópályára küldött egy VH, ami ellen 17 lappal készültem. Aztán egy győzelem, majd kaptam megint két VH-t. Mondanom sem kell, hogy az Edrám nem rajongott az AM 0-ért. Ja igen, és mondhatják, hogy lény alapú counter kell, csak sajna 1-2 körer olyan előnybe kerültek, amit nem nagyon lehetett visszahozni. Amikor nyerni tudtam, az a Kinetikus féregnek volt köszönhető. Itt a 6 parti során 5ször tett el a szánalmas teknős, 16 lap side ide 16 lap side oda. Jó lenne a átgondolni azt a horgonyt, mert lassan a spell dekkeket nyírjátok ki. Illetve ez AM-ekkel nagyon elszaladt a ló.

  9. Örülök, hogy úgy látja valaki, hogy az AM lényeknek is van esélye, mert én a Behós hagyi verseny + ez a verseny első paklijai (rengeteg spell, közte ugyanazok a 0-s counterek) ill. az itt használt lapok alapján már azt gondoltam, nem igazán sikerült a metán változtatnunk a 2 évvel ezelőttihez képest.

  10. Rengeteget változott a meta, korábban szerintem elképzelhetetlen volt, hogy 400 féle lappal játsszanak a játékosok egy versenyen. Az univerzális spoilerek pedig mindig is a legjobb counterek és erőforrások voltak és lesznek 80 százalékban, így ezen aligha lehet (kell?) változtatni.

  11. Nagyon jó statisztika, köszönjük szépen! Ezen elég jól el lehet rágódni. Jó kis checklista, pakliösszeállításkor érdemes végigfutni a top 100 lapon, hogy lássuk, nem maradt-e ki valami a paklinkból.
    Örülök, hogy az új kieg lapjai ilyen jól szerepeltek, és egy kicsit sajnálom, hogy a méonech fürkészt visszaengedtük, talán pihenhetett volna még 5-6 évig🙂

  12. JuFenak saját stílusában: SIDEBÓL??? 1 DB??? Már tiltjuk is kifele… ja nem, várj, előbb kitiltjuk azt a 45 lapot, amit alapból használt, aztán az egész side-ot, úgyhogy 70 tiltott lap alapból várható jövő héten… hagyjuk már…
    Ja és az, hogy a Kyorg tudás – 11 (27) meg a Techiánaflux – 10 (26) nincs már rég kitiltva, az akkora szánalom, hogy arra már szavak sincsenek.
    🙂

  13. @Balage: Szerintem nem Ferire kellene kihegyezni. Nekem nincs bajom a szánalmas tekivel, de a fluxot ki tudom játszani, a kyorg előnyhöz juttat, de önmagában nem nyer meccset, míg a szánalmas több dekket is fixen eltesz, amibe nem igazán lehet beleszólni… A Fluxon vagy egy K betű, a Kyorg a semmibe megy kijátszás után, a tekin semmiféle korlátozás nincs. Ezen lehet érdemes lenne elgondolkozni. Nekem tetszett a világégés is, az új kieg is, de ideje beismerni, hogy ezt a lapot nem így teszteltétek, el lett baszva, és ennyi. Hibát korrigálni, és problem solved.

  14. @Gabika: Több ponton sem értünk egyet, de ez nem baj. Korrigálás pl. nincs a policynkben már egy ideje, csak tiltás. Bocsi, de nincs most időm hosszan értekezni erről, pedig (majdnem) olyan a stílusod, hogy lehetne.

    De a lényeg itt most az próbált lenni, amivel “harcolok” már JuFével, akit amúgy kiváló játékosnak tartok én is (persze sok más emberről is van szó, nem szeretném csak rá kihegyezni):STÍLUS. Hogy miért kell “belerúgósan”, “mindenkihülyeakinemaztgondoljaamitén”, miért nem lehet normálisan? Jó, ez egy értelmetlen szélmalomharc, úgyhogy abba is hagytam🙂

    Zsolti nevében nem tudok nyilatkozni, de hogy én többször fogok reagálni a “nem lealázós” stílusban írt hsz-ekre, az tuti.

  15. @Balage: Értem amit mondasz. De én inkább érzem ezt cinikus humornak, mintsem lealázásnak, túl sok mindent magadra veszel, az emberek kiadják a maguk megfáradt stílusába azt ami nyomasztja őket, de mégis játszanak, és mégis tisztelnek titeket, mert nem új kártyajáték után néznek, hanem megveszik a következő kieget, és “nevelik” az új generációt, mint pl. JuFe engem. Szerintem fölösleges ebből fezsültséget generálni. Nyilván nekünk is oda illik figyelni a stílusra, és nektek is meglátni a szarkazmusban a valós vásárlói igényt. De nem offolom tovább a cikket. Amúgy kérek én is még statisztikát🙂

  16. @Balage
    Köszönöm az elismerő szavakat.A kommented többi részére pedig nem szeretnék reagálni.

  17. Persze, igazad van, és figyelünk az ily módon megfogalmazott vásárlói/játékosi véleményekre is, csak beszélgetni így azért nem olyan kellemes.

    Hasonló statisztika, kicsit korábbi, de 5 versenyről (aki még nem látta és érdekli):
    http://www.beholder.hu/?m=hkk&cikk=20828

  18. @Zsolt: örülök, hogy így látod, visszaadta az életkedvemet🙂 400 féle lap, az tényleg meggyőző. És köszi a sok munkát, amit beletettetek a statisztikába!

  19. Amúgy Ferit megvédve, sztem nem támadott senkit, csak pusztán a figyelemfelhívás miatt írta így, hogy az ügy ne legyen elmaszatolva.

    Sajnos tapasztalatból mondom, hogy mind a Dalnok, mind a Szánalmas teki erősen játékromboló. Dalnok ugye egylapos kombó, amit senki se szeret, és kb a múltkori döntöben mutatta is magát az én káromra, hogy kezdésnél igen nehéz vmit tenni ellene. Tudom éb hibám az is, hogy nem tudtam vhogy beerőszakolni az 5 Időlassítót a sideba. A Szánalmas teki nevéhez hűen az Edrámat tette teljesen szánalmassá. Hiába Nyomi G és egyebek, röhögve szedte ki a kezemből, majd kevertette vissza a pakliba… Lehet pusztán csak balszerencse, hogy 16 lap rásideolása után se tudtam kezelni. (Egyszer vertem meg, amikor férget huztam kezdésre).

    Lehetséges, hogy kár felhozni ezt a témát, de legjobb lenne megválni a két említett papírostól. Életadót direkt nem írtam ide, mivel kijátszásakor nem generál gyűjtőt, egy max 2 es korlátot mondjuk elbírna.

  20. Ne bántsuk az Életadót, védtelen lap amúgy, nem kell szerintem nerfelni. Mai paklik jórésze tudja kezelni a lényes gyűjtőt.

  21. Elnézést kérek attól, akit megbántottam a “hisztis” hsz-szel, vagy akit zavart. A továbbiakban ettől tartózkodom, egyszerűen nem fogok reagálni hasonló hsz-ekre.
    Jó játékot mindenkinek!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s