Versenybeszámoló – Arochnofóbiásoknak belépni tilos!

Beszámoló a pécsi Veszélyes faj és Háromszínű versenyekről Szabó Andrástól.

A kicsit hosszúra nyúlt téli szünet után januárban ismételten összecsapott a pécsi mezőny, kis kaposvári közreműködéssel. A versenyeinkre ezúttal a Beholderes versenyt követő vasárnapon, január 25-én került sor. Az egyik formátum szokásosnak mondható, januárban az elmúlt évek során szinte mindig Veszélyes faj versenyt tartottunk. A morf-kérdést ezúttal úgy szabályoztuk, hogy maximum 6 morf számít bele a 30 lapos etnikum-határba. A másik verseny pedig egy egyedi háromszínű verseny volt, színtelen lapok nélkül. Nézzük, mi történt ezeken a versenyeken.

Veszélyes faj

Pécsen általában megszokhattuk, hogy viszonylag sokféle etnikum jelenik meg, ez most nem igazán valósult meg. Voltak igencsak extrém próbálkozások, és klasszikus paklik is, de viszonylag sokan választották ugyanazokat, vagy hasonló deckeket.

Nézzük, mik voltak találhatók a versenyen:

  • A legtöbben a Legfőbb követős Chara-din fattya paklit választották, hárman is próbálkoztak ezzel a verzióval, mindhárom jól is szerepelt, a követőösszetétel azonban más volt. A közös Chara-din követője és Fattyak öregapja mellett az egyik összeállítás az Elenios követője + Átkozott követő, a másik az Elenios követője + Molluszk, az ócskás, a harmadik a Molluszk az ócskás + Tokozó rakshallion kettőst választotta.
  • A kalandozókat is sokan próbálták, de nagyon különböző összeállításban. Láttunk A kalandozók védőszentjével és Ősi rúnával végzetúr, A kalandozók védőszentjével ember és Ősi rúnával elf paklit, utóbbi Nil herceg dalnokára épült.
  • Ében íjász pakli Chara-din követővel, illetőleg Átkozott követő + Felkészülés kettőssel.
  • Pók pakli Sheran követőjével.
  • Vérfarkas pakli Átkozott követővel és Lassan járj!-jal.
  • Ork pakli Sötét manifesztációval.

Látható, hogy a változatosság ezúttal elmaradt, ahogyan a szabálylap-dominancia is. Összesen két Ősi rúna volt ugyan, de ezek csupán egy Felkészülést és egy Lassan járj!-at tudtak semlegesíteni, semmi egyebet. Követőkből viszont rengeteg volt, többek között a három legfőbb követő miatt is, ahogy 3 Átkozott követő is megjelent.

Nem számoltam meg, hogy melyik lapot hányszor használták, abban viszont látatlanban biztos vagyok, hogy a győztes a Repülő fatty, amit a 3 Chara-din fattyával játszó versenyző összesen 62 példányban használt.

A négyfordulós verseny során három forduló után már csak egy százszázalékos játékos volt, akihez egy 7 pontos játékost lesorsoltak, azonban így sem vesztette el a veretlenségét. Noha ezekből a paklikból már eleve egyértelműnek tűnik, hogy nem a leggyakrabban jól szereplő összeállítások érnek fel az élmezőnybe, de az eredmény így is meglehetősen furcsának mondható.

A végeredmény

zanpokI. Szabó András (paklilista)

Pók pakli Sheran követőjével

II. Szabó Richárd (paklilista)

Chara-din fattya pakli A legfőbb követővel

III. Bognár Bálint (paklilista)

Chara-din fattya pakli A legfőbb követővel

IV. Vasvári István

Ében íjász pakli Felkészüléssel és Átkozott követővel

András győzelmének kapcsán meg kell említeni, hogy a négy forduló alatt mindhárom Átkozott követős összeállítással megküzdött, és föléjük kerekedett. Paklija elsősorban a klasszikus mérgezős vonalra épült, amelyben most a pókok játszották a legfontosabb szerepet, néhány önmérgezős lap (pl. Beloran méregdémon) pedig ebből adódóan kimaradt. Sokat köszönhetett az alapból használt Kifejlett xenomorfoknak is. Richárd és Bálint deckje a követők mellett abban is különbözött, hogy Richárd szinte az egész etnikum-kérdést megoldotta a Repülő fattyaival, csak pár morfot tett be és egy erős vízió vonalat, Bálint kevesebb Repülő fattyal, és néhány klasszikus Molluszkos lappal egészítette ki a deckjét. De egy 4/3-ra mindkettejük összeállítása jó volt. István érdekes paklival állt elő, melynek célja a klasszikus “egyszerre sokat ütő” deckek megállítása volt, a 3 lap ellenére a Felkészülés miatt nem tudták hamar megölni őt, és az egymással kombózó Ében íjászok szép lassan felülkerekedtek az ellenfeleken, az 5. körben pedig a győzelem volt a célja.

Háromszínű verseny

A második formátum versenyszabályai alapvetően egyszerűek voltak, a pakliösszerakás azonban annál nehezebb volt, ugyanis mindhárom színből ugyanannyi lapot kellett használni, tiltott volt továbbá minden színtelen/Bufa lap. A side probléma kiküszöbölése érdekében a versenyt pörgős lebonyolítási formában tartottuk meg. A játékosok körében itt sokkal nagyobb volt a változatosság paklik terén, az alábbi deckeket lehetett megfigyelni.

  • Semleges csatamező paklik Dornodon-Elenios-Fairlight, illetve Raia-Fairlight-Chara-din összeállításokban
  • Zanszilánk pakli Chara-din-Dornodon-Fairlight Változó környezetes, illetőleg Chara-din-Dornodon-Raia Szűk esztendők összeállításban
  • Kalandozó pakli követővel Fairlight-Raia-Rhatt, illetőleg Lassan járj!-jal Chara-din-Rhatt-Tharr színekkel
  • Egérút pakli Elenios-Raia-Sheran hármassal
  • Gólem pakli Őrült enkalával, Lépéselőnnyel, Elenios-Fairlight-Tharr színekkel
  • Korlátozásos vízió pakli Chara-din-Elenios-Fairlight lapokkal
  • Kragoru-Lassan járj! deck Chara-din-Elenios-Leah színekkel
  • Legendák Völgye-Hegymélyi keltető összeállításban legendás pakli Chara-din-Fairlight-Tharr lapokkal
  • Legfőbb követős ’kéttokenes’ összeállítás Chara-din követője-Raia követője-Antimágikus rakshallion-Tokozó rakshallion négyessel, Chara-din-Raia-Tharr színekből

Noha ezekből kikövetkeztethető a színek aránya is, azért nézzük meg a statisztikát:

  • Chara-din – 8
  • Fairlight – 7
  • Raia – 5
  • Elenios – 5
  • Tharr – 4
  • Dornodon – 3
  • Rhatt – 2
  • Sheran – 1
  • Leah – 1

Számomra kicsit meglepő volt a lila szín ilyen mértékű dominanciája, meglepő módon univerzálisnak bizonyult kontrollos pakliktól kezdve a drágítós vonalon keresztül a lényes összeállításokig sok mindenbe belefért. A sárga és a fehér unverzalitása jóval kevésbé meglepő. A hátsó traktusban lévő színek közül az alapvetően egyszínű koncepciókban domináló Sheran és a Rhatt nem lepett meg, a Leah igen, de úgy tűnik, hogy ennek a színnek mintha nem lenne Pécsett tradíciója, ha többségében helyi játékosok vannak, akkor alig-alig használják.

Az előző versennyel ellentétben itt inkább a szabálylapok domináltak, három drágító deck mellett három másik korlátozó szabálylap is megjelent, plusz Lépéselőnyt és Egérutat is láthattunk, ezenkívül Semleges csatamező is volt kettő, összesen 2 deck nem használt semmilyen szabálylapot. A követők száma lényegesen kevesebb volt, és ezúttal az Átkozott követő sem jelent meg az asztalokon.

A hétfordulós összecsapáson (noha 100%-os játékos nem lett) egy veretlen játékos maradt, ami mindenképpen nagy szó egy ilyen formátumon. A végeredmény az alábbiak szerint alakult.

A végeredmény

zan_szertartasI. Bognár Bálint (paklilista)

Zanszilánk pakli Változó környezettel (Chara-din, Dornodon, Fairlight)

II. Béres Gergely (paklilista)

Good stuff pakli Semleges csatamezővel (Dornodon, Elenios, Fairlight)

III. Szabó András (paklilista)

Zanszilánk pakli Szűk esztendőkkel (Chara-din, Dornodon, Raia)

IV. Szabó Richárd

Vízió pakli Korlátozással (Chara-din, Elenios, Fairlight)

Apró érdekessége még a versenynek, hogy bár mindösszesen 3 pakli használta a Dornodon színt, ez a három deck végül a dobogó 3 fokát elfoglalta. Olyan is régen volt, hogy bár 3 kaposvári játékos is tiszteletét tette nálunk, egyik versenyen sem kerültek az első négy közé. Bálint deckje alapvetően good stuff zanszilánk pakli volt, a Változó környezettel pedig igyekezett az ellenfeleit korlátozni, de a korlátozó szabálylapokat többé-kevésbé semlegesíteni. Gergely klasszikus Csatamezőt használt az általa legerősebbnek vélt lapokkal. András paklija szintén good stuff volt, de ő sok varázslattal, és rengeteg lapleszedéssel játszott. Richárd paklijában az új vízió lapok játszottak kiemelkedő szerepet, de néhány olyan meglepetéslap is helyet kapott a paklijában, mint az Ősi béklyó vagy a Kifordított varázsdoboz.

Érdekességek a versenyről

  • Szabó András rengeteg leszedése Bognár Bálint ellen nagy bajba keverte. Ugyanis egyik meccsén gyakorlatilag 1-2 counteren kívül csak leszedést húzott, Bálint pedig kitett egy Kozmikus kapcsolatot és 4 körön keresztül semmit nem csinálva passzolt és dobatta ki Andrást, majd egy Áldozat az ősi isteneknek be is végezte ezt a dobatást.

  • Béres Gergely egyszer a 102 lapos mezőjéből kezdőkézbe behúzott 2 Kurtzot.

Összességében elmondható, hogy két jó hangulatú versenyen vagyunk túl, és reméljük ez februárban is így lesz. Noha a februári versenyek kiírása megvan, de lehetséges, hogy halasztani leszünk kénytelenek, így aki jönni akar, az figyeljen a kiírásokra, illetőleg érdeklődjön telefonon. A formátumok ugyanakkor fixek, egy hagyományos és egy olyan egyedi versennyel várunk titeket, ahol minden kiegészítőből összesen egyféle lapot lehet használni. Remélem, sokan eljöttök!

Szabó András

2 thoughts on “Versenybeszámoló – Arochnofóbiásoknak belépni tilos!

  1. Két megjegyzés:

    1. Egy érdekesség kimaradt: Szabó Ricsi egy kiegben 2 kódot bontott🙂

    2. A versenyünk nem változik ahhoz képest, ami ki van írva.

  2. Imádom ahogy Bubu ilyen szerényen állítja be magát! Szívedre ne vedd, gratulálok mindenkinek!😀

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s