A hagyományos versenyen Bartus Gergely, az egyedi formátumon pedig Szentkereszti Gábor győzött.
Székesfehérváron az új esztendő első havának utolsó napján tartottuk meg szokásos havi dupla versenyünket, melyre ezúttal 15 ember látogatott el. Ez is a nagyobb pesti jelenlétnek köszönhető, hiszen helyi játékosokból csupán 6-an jelentek meg betegség, lustaság vagy éppen költözködés miatt.
Hagyományos verseny
Reggel máris egy sima hagyományos versennyel nyitottuk a napot, ahol igen nagy sokszínűség mutatkozott, hiszen a 15 ember 15 különböző paklival játszott!
- Lépéselőnyös KF
- Átkozott követő + Lassan járj! vérfarkas pakli
- Legendák Völgye + Hegymélyi keltető
- Kragoru familiárisa + Lépéselőny
- A kalandozók védőszentje + Lépéselőny
- A torzag hercege + Szűk esztendők
- Fairlight követős villám pakli
- Mérgező rakshallionos méreg deck
- A legfőbb követős lila horda
- Sokszínűség
- Ősi rúnás dal pakli
- Törpe-gnóm Glion + Lépéselőny
- Rox, a csontok ura
- Zarknod bilincse lényes kontroll
- Ganüides kontroll pakli Lépéselőnnyel
Látható, hogy a legnépszerűbb narancs lap a Lépéselőny volt, melyet szám szerint 5 játékos, azaz a mezőny harmada választott paklija mellé. Igaz ezek is mind különbözőek voltak.
A döntőben végül Bartus Gergely csontvázserege és Horváth Dávid Lépéselőnyös paklija küzdött meg a diadalért, az összecsapásból pedig 2:1 arányban az előbbi játékosnak sikerült győztesként kikerülnie.
A végeredmény
I. Bartus Gergely (paklilista)
Kontroll pakli Rox, a csontok urával
II. Valler Krisztián (paklilista)
Ganüides kontroll pakli Lépéselőnnyel
III. Király Zsolt (paklilista)
Ködös good stuff pakli Sokszínűséggel
Hiába volt sok Lépéselőny, hiába volt sok lényes pakli, végül a dobogóra 3 kontrollosabb összeállítás tudott felállni.
Érdekesség a versenyről
- Gergő ezzel a diadallal hosszú ideje tartó pechsorozatát sikerült megtörnie, ugyanis amióta újra van nálunk verseny, 7-szer álhatott fel a dobogó második fokára. De ezúttal sikerült kitörnie ebből a szerepből a mostanában dédelgetett kis csontvázaival.
Egyedi verseny
Egy kis kajaszünet után (meg miután MoFe leakadt a HS-ről) délután egy egyedi kétszínű, kétpaklis versennyel folytattuk a napot. Mindenkinek két darab kétszínű paklit kellett építenie, ahol a színek egyezhettek, ám a lapok nem! És bár itt már volt pakli, ami többször is előfordult a játékosok repertoárjában, de még így is változatos volt a mezőny. Az egyes színpárosítások az alábbi paklikkal képviseltették magukat:
- Raia – Dornodon: Semleges csatamező
- Elenios – Chara-din: Zarknod börtönében; A legfőbb követő
- Chara-din – Leah: 2 Kyorg ősmágus + Lassan járj!; A legfőbb követő
- Raia – Fairlight: Ősi rúna (Trinigan), Hálócsapda (Trinigan)
- Chara-din – Dornodon: Zarknod börtönében; Antimágikus rakshallion + Változó környezet (zanszilánk)
- Raia – Rhatt: 2 A kalandozók védőszentje; A kalandozók védőszentje + Lépéselőny
- Elenios – Sheran: Sheran követője (teknős); Villámháború (szirénes)
- Dornodon – Leah: Krigis, a lélekkufár
- Tharr – Fairlight: Tharr követője + Szűk esztendők; Arochos; Átkozott követő (tárgy); Lépéselőny (KF)
- Rhatt – Leah: A legfőbb követő (ködös); Zarknod bilincse (auto)
- Tharr – Leah: Átkozott követő + 3 Bűvös erdő (köd)
- Raia – Leah: Rox, a csontok ura
- Elenios – Fairlight: Villámháború (galetki); Semleges csatamező; Korlátozás (bűbáj)
- Elenios – Dornodon: A legfőbb követő (tűz pakli)
- Sheran – Leah: Mérgező rakshallion
- Tharr – Leah: Átkozott követő + Lassan járj! (vérfarkas)
Habár voltak egyforma, illetve hasonló paklik, ezúttal mégsem tűnt ki annyira egy narancs lap sem, mint a reggeli versenyen. A legtöbben a kalandozó követőt és A legfőbb követőt (3) választották, utána a Villámháború és a Semleges csatamező következett 2-2 képviselővel. A többi követőt illetve szabálylapot csak egy-egy játékos vetette be.
Ennek a versenynek a döntőjét szintén Dávid vívhatta, ám ezúttal Szentkereszti Gábor ellen, akinek vérfarkasai túl nagy falatnak bizonyultak még a csatamező számára is!
A végeredmény
I. Szentkereszti Gábor (paklilista)
A: A legfőbb követő (Chara-din – Leah)
B: Lassan járj! + Átkozott követő, vérfarkas pakli (Leah – Tharr)
II. Horváth Dávid (paklilista)
A: A kalandozók védőszentje (Raia – Rhatt)
B: Semleges csatamező (Elenios – Fairlight)
III. Klujber Balázs (paklilista)
A: Kyorg ősmágus + Lassan járj!, éjfatty (Chara-din – Leah)
B: Ősi rúna, trinigan (Raia – Fairlight)
Érdekességek a versenyről
- Tóth István mindkét paklija barna és sárga színekből állt. Ő volt az egyetlen, aki bevállalta, hogy egyezzenek a színei.
- Tács Miklós Hálócsapdás Triniganos paklija csupán az Előnyös üzletes kombóval tudott nyerni. Emiatt játszott Thu’zad megszégyenítésével.
Ne feledjétek, még a márciusi verseny végéig benevezhettek a Fehérvári Bajnokságra! Ha 2-3 alkalommal le tudtok hozzánk nézni, már megérheti, hiszen nagyon könnyen ütheti a markotokat egy (vagy több) kiegészítő, valamint a győztes egy új ultraritka lappal is gazdagodik a nyári szekcióból!
Reméljük mindenki jól érezte magát nálunk, és várunk titeket februárban is, amikor az alábbi versenyeket tartjuk:
- Hagyományos verseny – kötelező 15 Mágusok alkonyában megjelent lappal játszani
- Egyedi kilencszínű verseny (1-9-ig)
Itt is felhívnám a figyelmet annak, aki tervez jönni, hogy a kiírással ellentétben a kilencszínű versennyel fogunk kezdeni! Várunk mindenkit!
Horváth Dávid
Hajrá. Kár, hogy olyan messzire kell menni, mert különben biztosan mentem volna.
Csak egy kérdés: minek kellett két pakli? Nem voltam még ilyen versenyen, és érdekelne a dolog. ( a beszámolóból nem derül ki)
@Zanzagrosz
Ez egy egyedi verseny volt, már volt ilyen máshol is, a lényege a kiírásból kiderül:
“A versenyre két paklit kell építeni az Isteni szövetség szabályainak megfelelően (kétszínű) az alábbi megkötésekkel. A két pakli nem tartalmazhatja ugyanazt a lapot, de szín egyezhet! Minden pakliban mindegyik színnek legalább a pakli egy harmad részét kell kitennie felfelé kerekítve! Például: 46 lapos paklinál mind a két színből legalább 16 lapot használni kell! A morfok nem számítanak bele a színekbe! Kiegészítés: ha az egyik pakli mellé Ősi rúna szabálylapot használ valaki, akkor a másik pakli mellé nem választhat Ősi rúnát a Változó környezet mellé! Az egyik paklit A-nak, a másikat B-nek nevezzük el! (Pakli listán fel kell tüntetni!) Az első meccset a két A pakli, a második meccset a két B pakli játssza egymás ellen! Ha így döntetlen az eredmény akkor a két jobban teljesítő pakli játssza egymás ellen a döntőt!”
Remélem segítettem. 🙂