Mennyire szánalmas a Szánalmas?

Újból körüljárjuk a Szánalmas teknős-szitut.

Több mint egy éve már annak, hogy a felújított Szánalmas teknős először felbukkant a versenyasztalokon, és bár a szomorkodó tekit azóta rengetegen használták, aligha lehetne azt mondani, hogy egy népszerű lapról van szó. Hamar kiderült, hogy az Őshangya herével túlságosan is erős és könnyen elindítható kombót alkot, mellyel elég sokféleképpen végtelen ciklusba lehet kerülni, de ennél is nagyobb gondot okozott, hogy önmagában is túlságosan erősnek bizonyult. Ha van elég varázspontunk, önmagában képes eldobatni egy varázslatokkal teli kezet, vagy éppen kisemmizni egy gyűjtőt – mindezt ősmágiásan, anti-mágiásan, leszedhetetlenül, amely opció következtében napról-napra egyre több és több fajta pakliban bukkan fel. Ez utóbbit egyértelműen (túlzó) erejének köszönheti.

szanalmas_teknosNem véletlen, hogy több ízben is szondázva lettek a játékosok a Szánalmas teknős kapcsán, a végeredmény azonban a sokszor valóban erőteljesen negatív közhangulat ellenére sosem lett egyértelmű. A Beholder honlapján futtatott szavazáson például picivel több, mint a játékosok fele mondta csupán azt, hogy tiltásra vagy változtatásra szorul a lap. Emellett mi is csináltunk néhány hónapja egy rögtönzött szavazást arról, hogy szükség van-e módosításra, ám ott is nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg a szavazatok, és sok játékos azt mondta: várjuk meg a Mágusok alkonyát.

Nos, a Mágusok alkonya most már itt van, és a semlegesítős lényeknek köszönhetően valóban bővült a teknőssel szembeni ellenszerek repertoárja. Elégnek bizonyult azonban mindez ahhoz, hogy kordában tartsa a teknőst? Vagy továbbra is túlságosan erős ez az önmagát bármennyiszer visszavetető lény? Tiltás? Horgony? Vagy maradjon minden a régiben? Most itt a lehetőség arra, hogy kifejtsétek véleményeteket – kíváncsiak vagyunk arra, hogy jelen pillanatban mi a HKK-s közösség álláspontja a Szánalmas teknős kapcsán. Örülnénk, ha minél többen megosztanátok velünk nézeteiteket, akár érvekkel alátámasztva!

Csető Zsolt

59 thoughts on “Mennyire szánalmas a Szánalmas?

  1. Le vele.

    Am ugysem fogják kitiltani, mert nem látják/érzik át az erejét…

    A dalnok és mostanában az elszaporodott életadó tiltását is meg lehetne fontolni, azok is inkorrekt lapok…

  2. +1 Ákos!
    Egyikért sem fájna a szívem komolyabban. De mindegyiket lehetne nerfelni is úgy hogy játszható legyen.

  3. Igazából egy nerf elég lenne mindhárom problémás lapra: horgony, háló, S2
    De ha ez nem járható, akkor inkább a tiltás.

  4. A dalnok esetében amúgy szerintem Az erő dalával van a fő baj, nem a lantos fickóval.

  5. Szerintem a Szánalmas ellen lehet készülni,sok a lényalapú counter/semlegesítés v épp ott van a kódos kék lap(nem jut eszembe a neve). A dalnok egyedül indítja be a kombót,míg a teki egyedül csak sok vp társaságában durva. De én csak egy lelkes vidéki amatőr vagyok,így nem számottevő a véleményem🙂

  6. Az erő dalát és a dalnokot legalább drágítani lehet. A bilincs is nyújthat némi támaszt, bár azt rúnával meg lehet oldani. Az életadós gyüjtőgen is több lapra épül, azt még meg lehet oldani valahogy. A teki viszont magába iszonyatos erő, hát még követő vagy oltár mellett. Ha meg a kettő együtt van, akkor csak egy csoda segít. Igaz hogy jöttek ki védekezős lény alapú cunterek, meg ott a quwarg srác is. De néha ez is kevés ellene.

  7. Ez most nagyin meg fontolandó dolog. Átalakítani egy kicsit a metát és mennyire akarjuk ezt? Most kilet tényleg adva egy pár semlegesítéses lap ami bele illet a szánalmas teknős metába. Most hogy kiakarjuk tiltani akkor ezek a lapok nem lesznek túl jók. Megint inkább a varázslap alapú kánterek fognak előtérbe kerülni, mivel nem kell félni az antimágiától.
    Én nekem most tetszik ez a meta és nem szeretném hogy megváltozzon, ígaz attól még a szánalmas brutálisan erős lap, de lehet kezelni. A végtelen meg megöli a háló vagy hangyabűvölő vagy fürkész vagy a mostmár elég stb

  8. Sosem zavart ez a lap. Ami viszont mindenképp kellene, hogy Önmagát NE vehesse vissza. Am is marhaság ez sztem…

  9. Az önmagàt visszavetetés jó lenne,egy olyan nerffel,mint pl egyes keresős lapokon van,h “önmagàt nem…”. Így a “végtelen AM” kérdés megoldódna(vagy bonyolultabb lenne,de pl végtelen AM-et lehet 2 gyngy lappal plusz követővel…) és maradna az a kèpessége hogy egy felizmozott lényt visszavesz. Én pl erre használom mèrgező dekkben,h pl a felizmozott Manaszövőt visszaadja kézbe🙂

  10. Szánalmas:inkorrekt,de “önmagában” nem nyer meccset,horgony kéne neki,bár újabban nem érzem parának,van rá már megoldás bőven(kinetikus,hangyabűvölő,semlegesítés)
    Dalnok:inkorrekt,”önmagában” nyer meccset,tiltani kéne. Rá is van megoldás,csak őt bevédik a kánterek az előbb soroltaktól…
    Életadó:inkorrekt,de körülményes,szerintem őt el kellene fogadni végre,magában nem váltja meg a világot,2-t már nem olyan jó behúzni belőle…

  11. Gondolkodjunk már egy kicsit.
    Melyik az a lap, amely hasonlóan dobatott és magát is vissza tudta venni? Igen ki is volt tiltva mostanáig. Meonech fürkész.

    Hasonlitsuk most össze őket:
    a fürit abban a verziójában lehet használni, amely horgonyos. Miért nem horgony nélkül engedték akkor vissza? Na ugye. A füri így is erős, nem hogy még úgy. Persze a fürire egyszerűbb reagálni is.

    Teknős pajtás (már akinek), habár nem 1-2es lapokat szed ki, de a varázslatokat fixen kitépi (Most már elég rulez), majd pl ami nálam is megesett, hogy miután Nyomi G-t is eldobatta szépen vissza is kevertette a dekkbe, és potom 3 manáért 3 varázslattal és totál kiszedett gyűjtővel lettem szegényebb…
    A problémát, amúgy inkább az szüli, hogy előbb jön létre a visszavetetés, mint mielőtt le lehetne lőni, vagy dobni egy halászattal.

    Bannhammer neki, nem egy versenyemet tette már tönkre, 18 lap side ide-oda.

  12. Mr.Pit +1

    Pont ezt akartam írni én is🙂 Horgony szerintem kéne rá, bár most máe elég sok megoldás van rá….ennek ellenére elégg zavaró tud lenni, bár ellenem még annyiszor nem vetették be más asztalokon sokszor láttam ocsmányságokat művelni.

    Ha bant nem is, horgonyt raknék rá.

  13. A sok tiltakozó miért nem elégedne meg akkor egy “fürkész-szintű” nerffel? Kapna egy horgonyt aztán szevasz… Nem dobatná el a fullspoiler-counter kezet,csak egyet belőle,ha ott nincs rá lapja az adott ellenfélnek(féreg,hangyabűvölő,etc). A nerffel pedig sztem máris nem lenne akkora veszélyforrás…
    A Dalnok sokkal nagyobb probléma,szvsz. Egyedül indít be egy semi-auto folyamatot.

  14. Nerffel viszont semmilyen lap lenne. Nem használná senki, mert minek (max villámháború vagy teki és ennyi). Egyébként én nem vagyok ellene a tiltásnak sem. Csak akkor kerüljön mellé még pár incorrect lap.

  15. Nika: nerf jó lenne, nem zavarna senkit. 1 AM-et kibírok. A probléma abból van, hogy a Beholder (jogosan) ilyen meg oylan nerfet nem fog bevezetni FAQ-ként, mivel sok problémát szülhet. A kérdés az, hogy ha nerf mellett döntenek, akkor ugye újbóli kiadás mellett is leteszik a voksukat, ami viszont nem biztos, hogy kifizetődő nekik. És ezek után jön a probléma, hogy Szánalmas teknős (legújabb) használható, Szánalmas teknős (új) tiltott. Megszabadulva ettől a problémakörtől logikusabb és egyszerűbb is a tiltás.

    Amúgy teljesen más: a mostani toborzás és egyéb rekrutálásoknak nagyon drukkolok és bízom benne, hogy lassan elérünk arra a szintre, hogy a régi lapokat nem lehet beszerezni és egy új alapkiadást kell eszközölni a neves évfordulóra. Egy cikket megérdemelne a felvetés, pl melyek azok a lapok, amelyeket a legnehezebb beszerezni , melyek érnének meg újranyomást alappakli keretében?

  16. @MrPit: tudom,nerfelni nem lehet,de hát,mindig van egy úttörő dolog,ami “új”😀
    10. alapkiadás meg addig nem lesz,amíg az előző el nem fogy…:/🙂 ez az álláspont is ki lett már mondva ezer meg egyszer. Sajnos.

  17. Én nem bánnám, ha kitiltanák, de balansz szempontjából egy nerf korrektebb lenne szerintem. Szóval amondó vagyok, hogy kössük rá a horgonyt és spártázzuk le a hajóról!🙂

  18. Ha a tiltás vs változatlan, akkor egyértelműen tiltás. Horgonyos újrakiadást viszont jobban támogatnék, a képességei (főleg így együtt) nagyon hasznosak.

  19. Pit jó kérdéseket vet fel, megérne egy külön topicot simán.

    Vagy tiltás vagy semmi?😀 Elég szélsőséges hozzááláás, egy horgony önmagában megoldaná a dolgot, de hogy a kérdésre válaszoljak: tiltás, ugyanazon okból amiért a fürkész is tiltva volt.

    Dalnok..nos a kombót nézve a a dalnokkal nincs akkora gond, az erő dalával annál inkább, igaz más is elpőránt simán és nyerhet….amondó vagyok hogy
    A:drágítsuk (magát vagy azt hogy keres)
    B:Nerf……egy körben csak egyet játszhatsz ki és/vagy csak 3at lehessen használni
    C:Ha minden kötél szakad a fent említettek közül akkor ban

    Életadó….szerintem is OP lap, de igencsak körülményes mitn már írták, igaz több koncepcióba is tud ocsmányságokat művelni, én még személy szerint nem érzem annyira erősnek hogy tiltsák.

  20. De ha a Szánalmast nem lehet nerfelni,csak tiltani,akkor a Dalnok is repüljön,meg akkor a Manakonzi is mehetne velük karöltve…

    Szerintem újra ki kéne adni egy horgonnyal és kész. A fürkészt is visszaengedték vele és a teki se lenne egy horgonnyal nehezebben kezelhető,mint a kis szkritter. És szerintem erősebb se lenne…

    Az Életadó pedig körülményes,mert oké,hogy nincs korlátozva,de kell hozzá gyűjtő,lény amit visszateszel,stb…Önmagában NEM képes nyerni. Míg a dalnok önmaga előrántja a kombót. A Szánalmas is egymagában “annyit dobat ahány vp-d van”. De erre találták ki a hálót,nem?🙂

  21. Amiért bármiféle Nerfet borzasztóan ellenzek már jó ideje: minél több lap van, ami konkrétan mást csinál, mint ami rá van írva, annál nehezebb a kezdő játékos dolga. Ők nem fognak ide írni, de akkor most képzeljétek el ezt 25ször megfogalmazva 25 kezdőtől🙂
    A tiltás se jó, de ott legalább csak ránéz a tiltott listára, és csak annyit kell tudnia, hogy nem használható. Nem kell(ene hosszabb távon) mindig azon agyalni, hogy “vajon most tényleg azt tudják a lapjaim?” “a rutinos játékos nem akar átverni, amikor azt mondja, az valójában horgonyos?”
    Ezen igazból nem segít az újrakiadás sem (ami meg gyanítom, a versenyjátékosokat osztja meg amúgy), mert a “nem azt tudja, amit tud” lap attól még forgalomban marad.

    És az nem jó érv, hogy “dehát ez meg az is úgy van, ez már nem számít”, ha háromszor pofonvágtak, még nem jelenti azt, hogy a negyedik már nem fáj🙂

  22. Balázs,de ha ez az egy lap lenne,akkor meg lehetne beleírni pl a szabálykönyvbe,vagy versenykiírásokhoz,hogy a Szánalmas így működik és kész. Így a “versenyjátékosok” tudni fogják,a kezdők meg nem hinném,hogy végtelen Szánalmas tekis kombódekkel tolnák egyből. Mire oda elérnek,hogy verseny-miegymás,addigra meg már lesznek annyira tájékozottak,hogy aha,ez így működik,akkor ezt megjegyzem egy életre🙂

  23. Sokáig a tiltás ellen voltam, de a tavalyi év végére már kitiltottam volna. Nem azért mert túl erős volt hanem mert egy csomó helyen tiltva volt versenyeken, formátumtól függetlenül, ennek pedig semmi értelme. Mostanra már kicsit más a helyzet, nincs annyiszor tiltva és nem is szerepel versenyeken. Amíg nem tér vissza a tavaly évvégi állapot addig szerintem kár foglalkozni a tiltással.
    Érdekes amúgy hogy egy igazán elrontott lapot nem igazán hoznak fel az emberek: Előnyös üzlet.

  24. Írtam már a behó fórumon is, hogy azt mért nem lehet csinálni, hogy kitiltják a szánalmas tekit, és egy az egyben visszahozni a nerfelt szánalmas tekit más névvel?

    Én személy szerint nem találkoztam még versenyen a kombóval , de az elmondásotok szerint elég inkorrektnek hangzik.

  25. Szerintem tiltani kéne. Dalnok szintén ugyanitt van. (első versenyem első meccsét HorDa ellen, a dalos kombója ellen játszottam) Ha a szánalmas tekiről levesszük az ősmágiát, akkor már nem egy olyan erős lap. Vagy csináljatok egy olyan lapot, hogy egy körben egy lapból csak egyet játszhatsz ki (mondjuk ősi bilincs).

  26. @Zanzagrosz: Van Ősi béklyó nevű lap…Meg egy csomó háló van. Egy horgony tökéletesen elég lenne rá,mint a fürkészen is van.

  27. Magyarázza már el nekem vki, hogy ha kijátszásakor még nincs játékban akk a jövőbe lát és úgy veteti vissza magát? Ez a marhaság a lapban…
    Persze tudom, hogy a szabály mást mondd…de akk is🙂

    Aki meg sír, h tiltsuk már tutira indult is vele… Hány versenyt nyert Pesten?

    Simán kivédekezhető, eddig egyszer tett el, de akkor sem ő volt az erős…

    De akkor gondolkozzunk el ezek tiltásán, korlátozásán is:
    – dalnok
    – életadó
    – konzerv
    – aranytigrisnél az X nulla legyen
    – lehessen lőni az átkozottat

    Engem ezek milliószor jobban zavarnak. Majd ha sorra nyerik a tekivel a versenyeket akkor talán a tiltás mellett leszek, de így…

  28. A horgony csak annyit oldana meg, hogy nem lehet végtelenszer önmagát visszavéve kijtszani. Az őshangya herével ugyanúgy tudja hozni a végtelent, ha horgony van rajta. Továbbra is 1db behúzott lapból lenne meg az inkorrekt előny, ami VH mellett ugyanúgy counterelhetetlen egy spelles kontrollnak (semlegesítős lényes decket meg eleve nem zavarják a tekik), mint az önmaga végtelenítése, és ugyanúgy dobat/újrahasznosít (csak nem az első laptól kezdve).

    Szerintem nem kell MÉG tiltani vagy korlátozni. Most jött ki az új nagykiegészítő, aminek a lapkészlete elég nagy arányban zavarja a tekit. Ha már vette a beholder a fáradtságot, hogy ilyen lapokat adjon ki, használjuk azokat olyan hosszú ideig, ami után lehet megalapozott ítéletet hozni a lap felett. 3 hónap kevés ehhez szerintem. 6 hónap már inkább mondható mérvadónak, hiszen többféle formátumon is ki lehet próbálni az ellenlapokat. Ha annyi idő után is megoldhatatlan marad a teki (ami már most sem igaz, de mindegy) és minden létező koncepciót megöl, akkor leszek én is a tiltása pártján. Ehhez viszont idő kell.

    Jelenleg szerintem az imba képességéhez képest is egy fontos metagame formáló papír, ami segített megerősíteni a játék kő-papír-ollló jellegét. A kontroll csak egy lett a sok lehetséges erős pakli közül, hiszen talált magának egy ellenfelet, ami ellen nem tud mit kezdeni. Eddig az összes többi pakli érezhette ugyanilyen inkorrektnek a counterelős paklikat, szerintem kiérdemeltek maguknak az évek során egy ilyen kaliberű mumust.
    Ha tiltásra is kerül a teki, javaslom, hogy a funkcióját haladéktalanul pótolja a beholder egy új lappal egy aktuális zénes kiegben. Nem szeretnék megint kontrollos metában játszani.

  29. Sztem Mr Pit Nagyon jól rá világitott arra hogy miért nem jó így a szánalmas. amikor a fürkésszel össze vetette.
    Amit a Pit se mondott el: A fürkészről is vegyük le képzeletben azt a horgonyt, akkor is +1 vp vissza venni, ami őnmagában már drágább dobatás mint a teknős (igaz cserébe lehet előtte izmozni pl. meg őrposztban is tud blokkolni így ), de nem ezen lehetőségek miatt kellett a horgony, hanem simán a többszörös dobatás elkerülése miatt, így most a teki ezt olcsóbban is teszi. Még is kell a fürkészrei a horgony, ez nekem azt az olvasatot adja, hogy a teki még horgonnyal is erős lapnak minősülne, hiszen mást is tudna még ugy is…

    ettől függetlenül sztem is elég lenne a horgony, de mint már elhangzott a Balázstól is és a Pittől is, nem szerencsés a nerfelés. viszont szintén támogatható őtlet ha a lapot újra gondolva más néven kiadnák és ez tiltva lenne…
    Amúgy meg másrészről sztem kell ez a lap a játéknak, lehet erős kombó pl. a herével, de az ilyen kombóktól és összefüggésektől remek ez a játék, nem szabad ezeket kiőlni. Ugyan így érdemes a dalnok előnyősüzlet és az életadót is átgondolni, ha már ekkora az ellentábora (bár az előnyőst nem nagyon emlegetik)
    pl. Ahogy elhangzott, lehet nem a dalnokkal van a baj, hanem az egyik dallal…

  30. @ Nika: tudok az ősi béklyó létezéséről. Az előbb lehagytam a mosolygós fejet. Azonban az első szteki visszaveteti a béklyót.🙂🙂

  31. Azért egy horgonyos teki nem egyenlő egy horgonyos fürkészel. A tekit nem lehet az ellenfél körébe kijátszani és nem old meg semmit csak egy körre (ráadásul nem is olyan sokoldalú). Maximum arra használnám horgonnyal hogy vissza vegyek egy zseni tekit hogy feltöltsem izmokkal egyébként másra nem…
    A herével meg így nem végtelen csak egy hoki aminek az az eredménye hogy sok ÉP ért csinálunk 3-4 izmos herét és ennyi (amihez mellesleg nem kevés mana kell ha nincs követő vagy oltár).

  32. @farkas05
    6 manából végtelen a hoki követő nélkül is, ha van a pakliban egy Idéző morf és egy Őshangya geológus. A morffal végtelenszer fel tudom áldozni a szánalmast, ha szkritterként kihozva mindig visszaveszem a kezembe. A geológust pedig mindig ki kell hozni egyszer, ha 1 ÉP-re kerülünk, és meg van a végtelen gyógyulásunk.
    A szánalmas teki újrahasznosításával is gyógyulhatunk végtelenet, de akkor mindig gondoskodnunk kell plusz 1db feláldozott lapról, amit fel kell áldoznunk az Idéző morfnak, hogy legyen elég újrahasznosított lap, és ezzel gyógyulás.
    Ezért szeretem a Geológust, megspórolja nekünk a számolást és a sok körülményes áldozgatást, amik megadják az esélyt a hibázásra a tapasztalatlan hokizóknak.

    Amúgy úgy lesz végtelen, hogy sok ZSZ-el és áldozással kell játszani a pakliban, és 6 mana mellett a 2. kézbe visszaküldtéstől már el kell kezdeni lapokat húzni szépen. Manát csak akkor kell elkezdeni kérni, ha már bejött valamelyik segítő lap. Ezért javasolt a 6 mana a stabil meginduláshoz, ennyinél 1-2 laphúzás belefér mielőtt még manát kérnél. Segítő lapok megléte mellett kevesebből is kifér a végtelen, aminek a megindulási költsége az adott lapoktól függ.
    Ha nem is jön fel rögtön az Idéző morf (ami a legjobb lap ilyenkor) akkor is illik tudni valaminek feláldozni a szánalmasokat. Zanszilánkok, Morfok (akár horgonyos is jó átmenetileg, amíg nem jön jobb) (kivéve Lomha morf), Zanpók, Alligátor teknős, Kisebb zan, Robbanó birkák, Ősi legendák mind-mind jól működnek együtt az Őshangya herés hokival, ha topdeckből kell összehozni a nyerést.
    Viszont akármennyire ezt tartják a legdurvábbnak a herében, az esetek többségében nem ez lesz a jellemző, valamelyik segítő papír biztosan ott lesz már a hoki beindítása előtt.

  33. Szerintem semmi baj nincs a szánalmassal. azzal, hogy saját magát is vissza tudja vetetni. A magzattal ugyanugy pörög a kombó, csak az könnyebben reagálható. Tudtommal az antimágia sül ki utoljára, és ha a szánalmas magát veteti vissza, akkor mire kisül az antimágia, már nem is lesz lent a teki, így nincs minek kisülnie. Így anti mágiának se kell dobni. Ezt tőlem jóval rutinosabb emberkék így magyarázták nekem.

  34. Már miért ne kellene az AM-nak dobni?… Épp arról volt szó,hogy ahány Vp-d van annyit AM-ezik. A magzatos kombó egy kicsit más kvház🙂

  35. Balukaaaa: köszi,világos most már. Én sosem játszottam idéző morfal, így ez a variáció soha nem ugrott be.

  36. Nekem így mondták a dungeonban. az anti mágia sül ki utoljára és ha a szánalmas teki visszaveteti magát, mert ez az képessége, akkor az anti mágia nem fog létrejönni, mert már nem lesz lent a lap. Az anti mágia itt csak annyit segít a tekin, hogy varázslattal nem lehet reagálni rá. Ha esetleg rosszul mondták, akkor legyen egy ilyen jellegű szabály módosítás, amit egyszerűen véghez lehet vinni, és szerintem sokan megbékélnének így a tekivel.

  37. @J. Robi: Az anti-mágia csak a kijátszáskori _automatikus_ képességek közül jön létre utoljára. De igazából mindegy is, mert olyan nincs, hogy egy lap csak “félig” jön létre.🙂
    Valójában csak arról van szó, hogy a kapcsolódó hatások ilyenkor nem hatnak a tekire (nem hal meg Domináns morftól, nem kap izmot a Sheran követőjére stb.), mert amikor ezeket vizsgáljuk, akkor már nincs az asztalon. Lehet ezt értetted félre.

  38. Szerintem meta lap minden értelemben. A rá épülő hoki kombó nem dominálja a versenyek toplistáját, és ha helyt is kerít magának sok deckben, az csak azért van, mert egy jó ellenlap ctrl és gyűjtőhoki ellen. Szerintem pl. utóbbi sokkal zavaróbb, és Életadó keményebben csinálja amit csinál.
    Ugyanekkor nem lehetetlenít el semmilyen koncepciót, mint anno pl. az Elmerombolás tette, és nem kezdődik vele minden paklilista, mint ahogy Méonech fürkésznél történt, továbbá nem annyira OP a kombója, mint volt ez Bo’adhun, Idegösszeomlás és Nekronfun máglya idején.
    Összességében egy kiegyensúlyozott egyedi lapnak tartom, ami hiánypótló a maga nemében, és nagy érvágás lenne hiánya a nem kontrollozni/gyűjtőgenezni vágyók körében.

  39. Én azt gondolom továbbra is, hogy teljesen fölösleges. Erős lap, aztán ennyi. A Mágusok alkonyában kismillió olyan lap jelent meg, ami közvetlen, vagy közvetve, de reagál a Szánalmas teknős okozta parára, tessék őket használni. A zöld kombó miatt sokan idegesek, de tulajdonképpen én azt látom, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem a kombózás miatt volt használt a Szánalmas, hanem főleg önmagában (sokszor Bilinccsel), Here mellé pl. a Zanpók is elég Op tud lenni, gyakran inkább azt választják.

    Egyébként szvsz ha nekem meg kellene néznem, hogy hány meccset buktam áll az ellenfelem Szánalmas teknőse miatt, és hányat a Nil herceg dalnoka, az Életadó, vagy a Techiánaflux miatt, nos összehasonlíthatatlanul többet tudnék mindháromra mondani.

    Szóval egy szó, mint száz, teljesen fölöslegesnek tartom a lap tiltását.

  40. @Zanzagrosz: Hány lapot soroljak ami megfogja?
    Béklyó mellett meg simán megéri kb csak lényalapú countert használni…

  41. @Zanzagrosz: te most azt komolyan gondolod,hogy amin AM van az fixen létrejön??…

    Csak h egy lapot mutassak. De ott vannak a lény alapú counterek/semlegesítős lények🙂

  42. 2015ben az AM mint olyan már rég nem jelent komoly védelmet.Kb 50% körüli rezisztet jelent,de többet nemigen

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s