Excelsior – Új verseny Budapesten!

Immáron hétköznap is lesz versenyzési lehetőség a budapesti játékosok számára.

A Kezdő Ligának köszönhetően immáron péntekenként is van versenyzési lehetőség Budapesten az amatőr játékosok számára, és a közelmúltban rebesgettem, hogy lehet számítani még hasonló kezdeményezésre a “pletykák” szerint. A híresztelés most már teljesen hivatalos: Juhász Ferenc szervezésében immáron hétköznapokon is lesznek HKK versenyek, méghozzá az Excelsior falmászó klub és sörözőben, amely a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között, tehát viszonylag kényelmesen megközelíthető helyen található (térkép).

excelior

Az első verseny március 18-án lesz, Veszélyes faj formátummal, a hosszú távú terv pedig az, hogy – ha megmarad az érdeklődés – havi szinten két verseny kerül majd megrendezésre, a paklinyeremény és az UR mellett pénzdíjjal is. A létszám a helyszínből adódóan korlátozott: első körben 16 fő lesz a maximum (ennek megfelelően előzetes regisztráció szükséges), de ha állandónak bizonyul a teltház, akkor jó eséllyel lesz lehetőség némi bővülésre.

Én személy szerint szívből remélem, hogy a versenyek népszerűek és sikeresek lesznek, és ezáltal még aktívabbá válik majd a HKK-s közösség, ami – azt hiszem ezt nyugodt szívvel mondhatom – mindannyiunk közös érdeke. Ezúton is köszönjük a szervezést JuFénak és a mögötte álló csapatnak!

Csető Zsolt

18 thoughts on “Excelsior – Új verseny Budapesten!

  1. csak amatőröknek? az amatőrt hogy értelmezzük? ha játéktudás, és nem profipont alapján, akkor beférek😀

  2. Sziasztok! Én is neveznék ha nem lenne tiltott a Kétségbeesés hatalma. Tehát jelentkeznék. Üdv: papa

  3. Úgy néz ki valóban hiánypótló versenyről beszélünk ugyanis fél nap alatt betelt a 16 fős lista. Ennek ellenére még várom a jelentkezőket mert az alapján fogok szólni az embereknek ha lesz visszamondás(plusz jó lenne látni kb mekkora hely kikönyörgésére lenne szükség a 2 héttel későbbi versenyre). Ez az első csak egy “teszt” verseny ne csüggedjen aki lemarad ,ha minden jól alakul 2 hét múlva jön a következő.

  4. Grat JuFe! Továbbra is irígykedek a pesti hkk-s élettel kapcsolatban, de nem bánom, ha ti jól érzitek magatokat. A szombatokat viszont megtartanám, ha egy mód van rá, köszi🙂

  5. A kisiskolásoknak meg nagyisiseknek biztos jó a hétköznapi verseny. A Nyugati környékén véletlenül se tartson valaki versenyt, vagy Rákospalotán, vagy Vácon, vagy a Dunakanyarban. Na mindegy, jó szórakozást!

  6. Hasonló konstruktivitással élve, akár te is tarthatsz ezeken a helyszíneken versenyt..

  7. @Fefe: Azért nem ott vannak versenyek, mert véletlenül elmennél, és senki nem kíváncsi az állandó sírásodra🙂

  8. Ákos behúzta Vh-s manókkal.2 Kis Gábor Rox,3. Szabó Krisz lépéselőny manó..
    Lesz majd beszámoló legkésőbb kövhét elején.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s