[Kezdő hét] A gyűjteményépítés első lépései

Avagy lapok, melyek beszerzése mindenképpen segíthet az indulást követően.

A jelenleg futó “Kezdő hét” cikksorozatát folytatva ezúttal a gyűjteményépítés első lépéseiről fogunk beszélni. Azt, hogy hosszú távon milyen szisztéma szerint érdemes beszerezni a lapokat, korábban már kitárgyaltuk egy külön cikk keretein belül, most azonban inkább az indulást szeretném a fókuszba helyezni, vagyis azt, hogy egy kezdő játékosnak mivel érdemes indítania, amikor a kezébe kerül az első marék kártya.

magusok_alkonyaAz első lépés mindenképpen az legyen, hogy vásárolunk néhány csomag bontatlan kiegészítőt. Otthoni játékra igazából bármi megfelel, még akár az egyszerűsített lapokat tartalmazó, akciós áron kapható Junior kiegészítő is, de ha úgy tervezzük, hogy előbb-utóbb versenyezni is szeretnénk, és komolyabb paklikat is szeretnénk forgatni, akkor mindenképpen a legújabb kiegészítőkből érdemes vásárolni. Ezek jelenleg a Mágusok alkonya és a Világégés. Ez biztosítja azt, hogy meglegyen a kezdeti lapkészletünk, melyből már elkezdhetjük összecserélni a nekünk szükséges kártyákat. Az első lépést érdemes lehet kiegészíteni annyival, hogy vásárolunk egyet a Toborzáson kapható kezdő paklik közül is, melyek egy elég jó kiindulási alapot nyújtanak, és viszonylag egyszerűen kibővíthetőek például az alábbi induló paklikká.

goblin_vedomagusMiután tehát megvan az induló lapkészületünk, illetve jó esetben az első paklialapunk is, második lépésben ki kell tűzni magunk elé, hogy milyen paklit szeretnénk elsőként összerakni. Legyünk földhözragadtak, ne csorgassuk rögtön a nyálunkat az aktuális top lapokra – ahogy DM cikkében is olvashattátok, a fokozatosság mindennél fontosabb. A legegyszerűbb tehát, ha választasz egyet az általunk ajánlott kezdő paklik közül, minden más jönni fog magától a későbbiekben. Az elsődleges feladat ennek megfelelően az lesz, hogy igyekezni kell minél előbb beszerezni a hiányzó lapokat. A gyakori-nem gyakori lapokat könnyen összecserélgethetitek, ha vettetek egy-két kiegészítőt, úgyhogy ez általában nem fog gondot okozni, a Zénes lapok beszerzéséhez pedig érdemes venni néhányat abból, melyből a legnagyobb eséllyel bonthatunk nekünk kellő lapot (a xenó paklihoz például A mélység lakóit, a goblinokhoz a Goblin inváziót). Ha szerencsénk van, akkor több szükséges lapot is kibontunk majd, a maradékból pedig becserélhetjük azokat, amelyekre még szükség van. A minikiegészítős lapokra nem érdemes elpazarolni értékesebb ritkáinkat, hiszen ezek nem képviselnek akkora értéket, mint a nagykiegészítős arany lapok.

Természetesen mindig van egy átmeneti állapot, amikor paklink még csak alakulóban van, és a 45 lapos összeállítás még nem közelít kellő mértékben az optimumához. Éppen ezért a második lépésen belül a másodlagos feladat az lesz, hogy megtaláljuk azokat a lapokat, melyekkel jól helyettesíthetjük a már hiányzó kártyákat. Ehhez néhány általános jótanács:

  • Soha ne hígítsd a paklit régi, használhatatlan lapokkal. Hiába mutat jól az ork paklidban egy 8-10 éves ork, valójában sokkal jobban jársz azzal, ha egy újabb, univerzális (vagyis általánosan, sok szituációban használható, nem specifikus) lappal egészíted ki a paklidat.
  • Kezdetben kerüld a túlzottan speciális lapokat, igyekezz olyan kártyákat használni, melyek a lehető legtöbb esetben kijátszhatóak.

A hiányzó helyek kitöltését segítendő, összeállítottunk nektek egy listát azokról a lapokról, melyek egyrészt viszonylag könnyen és olcsón beszerezhetőek, másrészt nyugodtan kitömhetjük velük paklinkat, amíg be nem szerezzük a fontosabb lapokat. Ezeket érdemes minél előbb begyűjteni – de mindig az első paklihoz szükséges lapok élvezzenek prioritást! Íme a legjobb univerzális helykitöltő gyakori és nem gyakori lapok az elmúlt kiegészítőkből, melyekből érdemes minél előbb beszerezni 3-at. Színek szerint fogunk haladni, a lapok után megjelölve azok funkcióját.

  • szokokutSzökőkút (gyógyulás, semmizés) – A versenypaklik side-jában ez szinte kivétel nélkül ott lapul mindenkinél, hiszen a semmizés sok pakli ellen fontos, de mi alapból is játszhatunk vele, ha nincs jobb ötletünk, hiszen az ingyenes ősmágiás gyógyítás (leüthetetlenül) sok esetben jól tud jönni, főleg akkor, ha sok lénnyel játszunk, hiszen őket gyógyítva akár lapelőnyt is termelhet.
  • Trükkös csapda (semmizés) – A 0-ért “húzz egy lapot” jellegű kártyákon sokat nem tudunk bukni, úgyhogy ha nincs jobb, használjuk őket. Igaz, a Trükkös csapda ezen túl nem is tud túl sok mindent, de adott esetben beszállhat zanszilánknak, vagy semmizhet valami gonoszságot.
  • Idéző morf (olcsóbbítás) – A legtöbb etnikum paklinak van dedikált olcsóbbítása, de amíg ezeket nem sikerül beszerezni, addig nyugodtan helyettesíthetjük őket Idéző morffal, nem fog csalódást okozni.
  • Lomha morf (hátráltatás) – Ha mi nem a pörgésre építünk, akkor az életes hálóval sok ellenfelünket megzavarhatjuk. A méretei korrektek, így tölteléklapnak több mint jó.
  • Védelmező morf (védelem) – Ha sok azonos altípusú lényünk van, akkor a Védelmező morf nagyon komoly védelmet nyújthat számukra – a rezisztencián és a mágikus védelmen együtt sok pakli nagyon nehezen tud átmenni.
  • mhorgXenó lárva (counter) – A counterek (lapfogások) tipikusan az értékesebb lapok közé tartoznak a játékban, ezért is örömteli, hogy a Mágusok alkonyában megjelent egy nagyobb adag semlegesítéses lény, melyek jól helyettesítik az ilyen funkciójú lapokat. A Xenó lárva az azonnali varázslatok ellen lehet jó ingyenes fegyver.
  • Mhorg (nyerés) – Két darab 2/3-as lény 1 VP-ért nem rossz üzlet, bármilyen pakliban kellemes elsőkörös kezdés lehet, hiszen a VP-t jó eséllyel visszaadják a következő körben.
  • Okulüpaj robbanó gömbje (leszedés) – Az áramlásból történő leszedés nagyon gonosz dolog, még olyan versenyspoilereket is eltávolíthatunk ezzel az egyszerű gyakori lappal, mint például a Techiánaflux. Ha pedig esik valahonnan egy csont, onnantól bármit leszedhetünk vele, VP-költség nélkül.
  • Xenomorf harcos (leszedés, nyerés) – Az esetek többségében két lényt fogunk vele leszedni, ami 3 VP-ért elég jó üzlet úgy, hogy még egy viszonylag erős xenót is kapunk mellé. Alternatív képességei minden helyzetben hasznos lappá teszik.
  • Dúvad (nyerés, semmizés) – Ütéssel szinte megoldhatatlan, és nagyon gyorsan meghízik – ha az ellenfél leszedi valamivel, akkor sem buktunk vele sokat. Ha nagyon kell, semmizni is tudunk vele a jelzőkből.
  • shomori_tuzmagiaKineport (erőforrás) – Az is egyfajta taktika lehet a kezdő játékosoknál, hogy megpróbáljuk kihasználni azt, hogy az ellenfelünk lapkészlete valószínű erősebb lesz, mint a miénk. A Kineport általában VP-előnyből fogja kirakni nekünk a felfordított kártyát, ha pedig nem asztalon maradó lap, akkor sem buktunk vele semmit hosszú távon.
  • Shomori tűzmágia (leszedés, nyerés) – Ha követős paklival játszunk, akkor igen jó lehet narancs lapunk bevédésére, hiszen ha az ellenfél belövi, akkor már csak 6 ÉP-t kell ledolgoznunk általában, ebből pedig a Shomori önmagában megold 5-öt, ingyen. Lényleszedésnek is jó, és az 5 ÉP sem akkora költség, ha tempóelőnybe kerülünk általa, ha pedig már lenyestünk egy nagyobb adagot az ellenfél életpontjából, kivégzésnek is kiváló.
  • A féreg érintése (leszedés) – Hasonló a Shomori tűzmágiához, de ez csak lényleszedésre jó. Viszont nem kell neki ÉP-t áldozni, és szinte fixen létrejön a counter-drágítás miatt.
  • Wyscanzi szirén (leszedés, semmizés, nyerés) – Rendkívül sokoldalú lap, általában lényleszedésnek fogjuk használni, a visszakeverés ráadásul gyakran jobb, mintha szimplán leszednénk a célpontot (például egy feltámadó lény esetében). Méretei is egészen korrektek, gyakran két lapot is meg fogunk tudni oldani vele.
  • Szirén papnő (lopás, nyerés) – Hasonló az előző laphoz, csak ő nem leszed, hanem ellop – igaz, maximum 2-es lényt, de általában lesz neki szükséges célpont. Semmizni nem tud, cserébe kicsit nagyobb, mint a Wyscanzi, és ha ki tudunk rakni belőle kettőt, akkor már igen komoly úszó szörnyetegeket kapunk.
  • kasztroplanaris_stigmaKasztroplanáris stigma (counter) – Permanens varázslatcounter, rendkívül jó alternatív képességekkel, melyek miatt ritkán lesz rossz: anti-mágiás pakli ellen általában le tud szedni egy lényt, ha pedig tényleg nem kell semmire, bármikor le tudjuk cserélni egy másik lapra.
  • Bobó, a tőzegelementál (leszedés, nyerés) – Kissé drága, és kijátszásakor még nem sok vizet zavar, de ha az ellenfél nem szedi le gyorsan, akkor könnyen eldöntheti a meccset önmagában, főleg, ha a másik fél sok lénnyel játszik.
  • Elmecsapda (hátráltatás) – Ha úgy látjuk, hogy jó eséllyel lesz csontunk a játék folyamán (például Lépéselőnnyel vagy Tharr követőjével játszunk), akkor ezzel a lappal nagyon gonosz dolgokat tudunk művelni, főleg akkor, ha mi kezdünk, és az első körben ki tudjuk tenni.
  • Mágusiskola, 1. szint (erőforrás) – Egyszerű lap, de amit tesz, azt ingyen csinálja: körönként termel nekünk egy kis extra VP-t, később pedig gyógyulni is jó vele.
  • Mágusiskola, 2. szint (erőforrás, drágítás) – Az 1 építő még nem olyan vészesen drága költség egy aktív épületért cserébe, és ha valami, hát a körönkénti azonnali laputánpótlás és a drágítás biztosan megéri ezt.
  • Energiapréselés (leszedés) – Ha létrejön, akkor nettó 0 VP-ért leszedtünk egy lapot azonnaliként. Van olyan ritka lap, ami alapból is ezt tudja (A szépség dühe), de amíg nincs nagy lapkészletünk, nyugodtan használhatjuk, a funkcióját maradéktalanul ellátja.
  • krabber_hullamtoroKő alatt lapuló krabber (counter) – Hasonló funkciójú lap, mint a Xenó lárva, csak éppen egy másik színből, de ugyanúgy hálóval. Annyi a különbség köztük, hogy a krabber nem tud manát bukatni, viszont tud ütni 1-et.
  • Jeanston, a hatodik (leszedés) – Önmagában annyit tud, hogy lerepül, és egy passzivizálásért meg az életjelzőjéért leszed egy lapot, majd marad egy 1/1-es lényünk. Ennél csak jobb lehet, ha találunk még valahogy egy jelzőt (mondjuk egy Lomha morfról), így ha nincs jobb leszedésünk, használjuk bátran.
  • Áramló krabber (erőforrás) – Avagy a szegény ember Kyorg tudása. Csak a második körtől tudjuk áramlani, viszont kevés lap tudja megakadályozni ezen képességét, így egész fixen adja a laputánpótlást. Néha lényként is jó lerakni, a büntetése elég szemét.
  • Sötétségszellem (erőforrás) – A játék egyik legjobb manatermelése. Igaz, hogy csak 1 VP-t ad, de már az első körben, és kapunk mellé egy 2-t ütő repülő lényt is.
  • Krabber hullámtörő (counter) – Az eddig tárgyalt varázslat-semlegesítő lények következő evolúciós lépcsőfoka. Ő már bármilyen spellt megfog, nem csak azonnalit, viszont már 1 VP-t is kell rá költeni. Még jó, hogy ehhez egy extra képesség is dukál: felállíthatjuk egy lapunkat (akár saját magát is!), vagy bepasszivizálhatjuk az ellenfelét, akár azonnaliként is.
  • Zarándok (gyógyulás, semmizés) – Gyógyulásával remekül bevédi lényeinket (és bennünket), a rengeteg élet miatt ráadásul leszedegetni sem éri meg az ellenfélnek. Olykor a semmizés is aranyat ér, már csak azért is, mert ilyenkor némi VP-t is visszakapunk.
  • Kegyetlen nap (leszedés, gyógyulás) – 2 zanszilánkért leszedni egy lapot nem valami őrületes biznisz, ha kettőt is meg tudunk vele oldani, akkor azért már nem volt rossz. Az alternatívaként elsüthető gyógyulás által válik sokoldalúvá.
  • A rend ereje (counter) – A nullás semlegesítős lényekkel ellentétben ez bármilyen varázslatot megfog ingyen, cserébe nem kapunk mellé lényt. Döntsük el, hogy számunkra melyik a fontosabb – persze ez paklink többi lapjától is függ.
  • szanalmas_teknosGroxmati átokmanó (leszedés, nyerés) – Ha tudunk neki dobni, akár 1 VP-ért is lejöhet, az anti-mágia és a lapleszedés miatt így is könnyen lapelőnyt termelhet. Kivégzésnek is nagyon jó, főleg akkor ha lőtték a követőnket.
  • Őshangya here (keresés, nyerés) – Ha zöld lényekkel játszunk, akkor természetesen kötelező, de morfok mellé is teljesen korrekt, hiszen ne feledjük, hogy a pakliban is megnevezhetjük a színüket! És mivel repül, ezért rögtön építheti őket, így lényegében olyan, mintha 6 Idéző vagy Lomha morffal játszhatnánk, csak itt még egy lényt is kapunk melléjük, amely akár izmokat is kaphat.
  • Szánalmas teknős (leszedés, kombó) – Az Őshangya here jóbarátja, akit visszavetetgetve megoldhatja, hogy izmot is kapjon a hangyóca. Amúgy elképesztően sokoldalú lap: ideiglenesen megoldhatjuk vele az ellenfél egy zavaró lapját, de még jobb, ha valamelyik saját lapunkkal tudjuk bekombózni (leginkább olyannal, aminek jó kijátszáskori képessége van, esetleg izmok vannak rajta, melyek ilyenkor kisülnek).
  • Élet vagy halál (leszedés, gyógyítás, nyerés) – Sebez, gyógyít, lénybe, játékosba, mikor hogy a legjobb nekünk. Kioptimalizált pakliban biztosan nem lesz helye, ám néhány lyukat adott esetben betömhetünk vele, már csak azért is, mert lapot nem bukunk a kijátszásával.
  • goblin_kutatoHarcostárs (lénytápolás) – A lénytápoló lapok közül egyértelműen az izmozósak a legjobbak, hiszen ezek egyben erőforrások is. Ha sok asztalon maradó lénnyel játszunk, akkor egy jókor elsütött Harcostárs reménytelen helyzetbe hozhatja az ellenfelet, hiszen onnantól nehezen járunk rosszul: vagy nyerünk, vagy minden leszedett lényünkért húzunk egy lapot.
  • Goblin kutató (leszedés, gyógyulás, nyerés) – A mai napig az egyik legsokoldalúbb gyakori lap, igazából egy lény, aminek beépített Élet vagy halál képessége van. Szorgosan szedegeti az ellenfél lényeit, ha kell, meggyógyítja a mieinket (és a legjobb, hogy magát is), ha pedig nincs semmi az asztalon, akkor elkezdhetjük vele lőni az ellenfelet – 1 ÉP-ért 3 sebzés általában bőven megéri.
  • Moa harci gép (leszedés, nyerés) – Egyik tulajdonsága se nagy szám, de az, hogy akár VP-költség nélkül kaphatunk egy korrekt repülő lényt, aki ad egy Dobótőrt (néha Moa torpedót), összességében van annyira jó, hogy kezdetben pótolhasson néhány hiányzó lapot.
  • Talpig vasban (keresés) – A lap képességét igazából felesleges is olvasgatni, ami miatt ez egy használható lap, az az áramlása, ami mindössze 1 VP-ért (és némi ÉP-ért) rengeteg lény közül keres nekünk.
  • Hegyi góliát (leszedés, nyerés) – Ha elbír a paklink néhány drágább lapot, akkor a Hegyi góliáttal brutális pusztítást okozhatunk, és az ellenfél valószínűleg nem nagyon fog rá számítani. Persze nem árt felkészülni arra, hogy bennünket a lehető legkisebb eséllyel szívasson meg.

Nem véletlenül írtam oda az egyes lapok mögé azok funkcióját is, hiszen nagyon fontos, hogy a paklinkban minden funkciójú lapból legyen (főleg nyerés, leszedés, counter/védelem, illetve néhány gyógyulás és semmizés is). Az arányokat folyamatosan figyeld: ha úgy érzed, valamiből túl sok vagy túl kevés van, változtass! Ha egy lap több dologra is jó, az a leghasznosabb: például ha megnézitek, akkor a fenti gyógyuló lapok mind tudnak valami mást is, csak a gyógyulás miatt nem érdemes berakni egy-egy lapot.

Szintén fontos, hogy próbálj meg minél kevesebb fajta lappal játszani. A változatosság néha jól tud jönni, de alapesetben arra kell törekedni, hogy minden funkcióra a legjobb, és a paklihoz legjobban illeszkedő lapok kerüljenek be, lehetőleg 3-3 darab. Persze vannak lapok, melyekből elég 1-2 darabbal is játszani, de kezdetben ezt még nehéz felmérned, így próbálj törekedni a maximális darabszámra. Ezért is javasoltam, hogy a fenti lapok közül legalább a gyakoriakat minél előbb gyűjtsd le (hidd el, ez tényleg nagyon egyszerű lesz), hiszen ha nagyon kell 3 leszedés a paklidba, akkor 3 Energiapréseléssel valószínűleg sokkal jobban fogsz járni, mint 1-1 Élet vagy halállal, Moa harci géppel és Szánalmas teknőssel. De erről holnap bővebben is olvashattok majd.

Zárásként tehát összefoglalva a mai napon tanultakat: az első pakli minél gyorsabb összeállítása nagyon fontos feladat, ha gyorsan szeretnénk fejlődni a játékban, éppen ezért a hiányzó lapokat mindig igyekezzünk pótolni univerzális (általánosan használható) lapokkal – lehetőleg mindig olyan funkciójúval, amely a legközelebb áll a hiányzó laphoz. Higgyétek el: az univerzális gyakori és nem gyakori lapok legyűjtésével rendkívüli módon megkönnyíthetitek a kezdeti és a későbbi pakliösszeállítást is!

Csető Zsolt

11 thoughts on “[Kezdő hét] A gyűjteményépítés első lépései

  1. Pár lap ami eszembe jutott:

    Meonech fürkész; Gyenge ereje; Manacsapda; Gyászbeszéd; Erős gyengéje; Altató köd; Végső köd; Bíborhold; Elzárás; Lassú víz.

  2. Ezek a valóban a könnyen beszerezhető, olcsó és univerzális gyngy-k elemzése hasznos segítség a legtöbb kezdő számára. Csak így tovább!

  3. Imádom ezeket a cikkeket, csak így tovább srácok🙂 A következő a must-have zénesek lesznek ugye ? *-*

  4. Visszajelzés: [Kezdő hét] Korai pakliépítési tanácsok 7 pontban | HKK Blog

  5. Mind meg van mid kivétel:Bobó, a tőzegelementál,Elmecsapda,Sötétségszellem,Moa harci gép,Talpig vasban ezek nincsenek megnekem.
    Milyen követő meg szabálylap kell?

  6. Jobboldalt, felül találsz egy “paklik kezdőknek” feliratú képet, arra kattintva találsz pár könnyen összerakható pakli-javaslatot, szabálylappal, követővel.

    Ha esetleg ezek közül egyik se tetszene, itt:
    https://hkkblog.wordpress.com/kezdoknek/
    van még egy jópár (nem a “…-ből bontva” paklik, inkább a többi)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s