Győzelemmel tért vissza a párosra az Edralian

A profiknál Dönczi Krisztián és Pusztai Kornél, az amatőröknél Király Zsolt és Tács Miklós nyertek.

Elérkezett az év egyik legjobban várt Beholderes versenye, a páros formátum, melyre ezúttal 20 profi és 17 amatőr páros látogatott el, vagyis több mint 70 játékos harcolt a nyereményekért most szombaton.

Ahogyan azt megszokhattuk, a formátum ezúttal is a kontroll, illetve kombó paklik harcáról szólt leginkább, hiszen hagyományosan ezek az erős paklik a páros versenyen – idén inkább előbbiből volt több a mezőnyben. Szokás szerint előkerültek az olyan páros-specifikus (a formátumon kiemelt hatékonysággal működő) lapok, mint a Kritanoid mágus, a Vak végzet, a Bobó, a tőzegelementál vagy a Goblin kutató, melyekhez idén olyan “új” lapok társultak, mint A változások kora, a Manifez, a negyedik vagy a Lávaóriás.

DSC00851

A profik mezőnye ezúttal nem volt különösebben színes, hiszen a párosok fele a Zarknod bilincse, Korlátozás, Edralian hármasból választott magának narancssárga lapot, és a kombós deckeket is inkább csak a különféle gyűjtőgenerálós koncepciók képviselték.

Szabálylap (12)

  • 4 Zarknod bilincse (2 kontroll, 2 gyűjtőgeneráló)
  • 3 Korlátozás (gyűjtőgeneráló)
  • 2 Lépéselőny (kontroll)
  • 2 Zarknod börtönében (kontroll)
  • 1 Sokszínűség (good stuff)

Követő (7)

  • 3 Edralian (kontroll)
  • 1 Beldian (kontroll)
  • 1 Motyogó kultivátor
  • 1 Terrgath (kontroll)
  • 1 Elenios követője + Sheran követője

Egyéb (1)

  • 1 Lépéselőny + Tharr követője

DSC00850

A verseny végül az Edralian nagy visszatéréséről szólt, hiszen azok után, hogy tavaly egyáltalán nem képviseltette magát a formátumon különösen erős hordaparancsnok, idén kis híján a komplett dobogót sikerült kisajátítani. A döntőben Dönczi Krisztián és Pusztai Kornél kettőse nézett szembe az Abbas Krisztián és Valler Krisztián által alkotott duóval, a meglehetősen eltérő filozófia mentén épített paklik csatáját pedig végül az előbbi páros nyerte. A harmadik helyért vívott meccsen Aranyi Ákos és Kocsis István dupla Terrgath-ja hajszállal győzte csak le a harmadik Edralianos párost, Dávid Mátét és Egyed Dávidot.

A profi kategória végeredménye

I. Dönczi Krisztián és Pusztai Kornél (paklilista)

Kontroll pakli Edraliannal

II. Abbas Krisztián és Valler Krisztián (paklilista)

Kontroll pakli Edraliannal

III. Aranyi Ákos és Kocsis István (paklilista)

Kontroll pakli Terrgath-tal

DSC00848

Amíg a profiknál inkább a varázslatok, addig az amatőröknél inkább a lények voltak többségben, és a dobogón is teljesen másmilyen paklik végeztek, mint a másik kategóriában – igaz, a kontroll jelleg itt is dominált. Az első helyet Király Zsolt és Tács Miklós húzták be, méghozzá kevéslapos Semleges csatamező variánssal.

Az amatőr kategória végeredménye

I. Király Zsolt és Tács Miklós (paklilista)

Kontroll pakli Semleges csatamezővel

II. Bereczky Nándor és Horváth Dominik (paklilista)

Raia pakli Raia követőjével

III. Fischer Zsolt és Pogány Levente

Good stuff pakli Sokszínűséggel

Reméljük, hogy most is sokan élveztétek ezt a különleges formátumot, mint ahogy azt is, hogy aki most volt először ilyenen, az a jövőben is visszatér majd!

Csető Zsolt

2 thoughts on “Győzelemmel tért vissza a párosra az Edralian

  1. Ami miatt nagyon durvák voltak az Edrák szerintem, az az áramlásokból működő dobások kiszélesedése volt, a Haller mellé hogy bejött a királynő, illetve az UR éjfotty is, nagyon beteggé tette a koncepciót.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s