Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

Egy elfeledett etnikum nyomában.

Vannak olyan altípusok a játékban, melyek életképes etnikumként ugyan már nincsenek jelen, egy-egy univerzálisabb lapot azonban kapnak időnként. Ezen fajok közé tartoznak a pegazusok is, akik a Felhők szárnyán Zénben kaptak egy kisebb boostot ugyan, a régebbi példányok azonban már igencsak elavultak, így az azóta megjelent két példányt, a Ködsörényű pegazust, illetve a legújabb darabot, a Kvazársörényű pegazust hiába láthatjuk bizonyos paklikban a mai napig, a Legendás pegazus követőt hiába keressük a mezőnyben.

furmanyos_pegazusMind mondtam, ez persze még nem kell, hogy egy altípus halálával járjon, amit jól mutat, hogy a mostani tesztlistán is szerepel egy pegazus a felújított Furmányos pegazus személyében. Mivel a lény eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért átesett némi változtatáson, és ha már így alakult, javasoltam neki egy olyan képességet, ami önmagában semmit sem változtat a lapon, pegazusok közé viszont igen komoly spoilerré válik nagy hirtelenjében.

Tegnap ennek megfelelően ki is próbáltam a decket, amely Elenios, Raia, Rhatt és Fairlight színekből állt. A pegazus szekciót a Nemesröptű Frynn, illetve a Szivárványsörényű, az Izmos és a Kvazársörényű pegazus alkották, kiegészítve Brutális morffal, valamint Alakváltó ősköddel. Körítés gyanánt pedig Trinigan manakonzervátorát, Szúnyogírtást és egyéb olcsó countereket használtam. Ami biztos, hogy a követő továbbra is igen erős, a gyűjtőből való visszavétel ugyanis nagyon jó képesség, főleg akkor, amikor a negyedik körös Az erős erejéket, vagy éppen a Bilincs elleni Kyorg tudásokat kellene hasznosítani. A pegazus-szekció kissé karcsú volt (nem feltétlenül minőségre, inkább mennyiségre), de alapvetően nem működött rosszul a pakli – igaz, annak továbbra sem látom esélyét, hogy a meglévő lapokkal ki tudna törni a móka jellegből.

Mindettől függetlenül én szívesen látom azokat a lapokat, melyek beindítják az emberek fantáziáját az elfeledett deckek kapcsán – feltéve persze, hogy “nem kerülnek semmibe”, vagyis alapvetően nem az adott etnikumba van szánva, csak pusztán oda még erősebb (a Kvazársörényű pegazus azt hiszem jó példa erre). Ti mit gondoltok erről? Szívesen láttok univerzális lapokat “érdekes” altípussal, vagy úgy vagytok vele, hogy ami nem elég jó, azt ne is bolygassuk?

Csető Zsolt

16 thoughts on “Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

  1. Bocs Zsolti, hogy ide trollkodom:P
    …és amit a többiek még harcba vezettek a teljesség igénye nélkül a tesztelésen:
    Chd követős kontrol,Mentális Börtön deck:P,Lényes bilincs,Óriások és fóóókik fóóókik mindenhol🙂

  2. “amely Elenios, Raia, Rhatt és Fairlight színekből állt.”

    A kvazárt be misztikusoztad? vagy csak simán egy invalid decket teszteltél?

  3. A bátyám triniganos kiegészítésű paci paklit gyűjt, nem ártana még több boost. Az viszont baj , hogy a lilát be kell misztikusolni.

  4. Ha megjelenik 1-2 új pegazus vagy burástya, az engem nem zavar, de szerintem halott etnikumok feltámasztása helyett inkább a meglevők fejlesztésével kellene foglalkozni.

  5. Szerintem nem baj, ha széles a választék. Pl egy veszélyes fajon. Ha meg nem etnikumra építesz kombót akkor meg nem azt nézed, hogy milyen az alfaja a papírosnak.

  6. Én örülök annak,ha félholt etnikumok új erőre kapnak. Támogatom az új pegákat,a játék színesítése nem rossz dolog. Jöhetnek a yetik is nyugodtan.

  7. Csatlakozom a Zsoltihoz abban, hogy etnikum bővítés igen szükséges, ettől marad színesebb a játék.
    Szerintem igen az elfelejtett etnikumok élesztése nagy kieg-ben és zéneknél is érdemes kiadni apránként.
    Csak ugyebár az nagy kérdés melyeket kéne pontosan.
    Érdemes szerintem megkérdezni a játékosokat, hogy ők mit szeretnének, így felvetem azt, hogy legyen belőle szavazás.

  8. Volt már ilyen. Ott a pegazusok a legvégén végeztek,szóval szerintem az efféle szándék nem kétséges.

  9. A lovasoknak kéne egy egy löket, és máris használhatók lennének (egy bizonyos mértékig).

  10. Nekem tetszenek a jópofa etnikumok, a jöhetnek elementálok és a patások : pegazusok, És a KORNISOK🙂 éjkornis unikornis trikornis

  11. Számítógépes játékokban van ilyen “parasztvakítás”, amikor csilli-villi skineket lehet venni pénzért, ami semmi tápot nem ad.

    Részemről teljesen mind1, hogy egy lapnak van-e altípusa vagy sem. Lehessen jól használni és sokoldalúan ne csak egy pakliba illeszkedjen. Amúgy, ahogy korábban is írtam, sztem a játéknak semmi szüksége nincs még több fajra. Ha már új fajra kellene letenni a voksot, akkor legyen a Troll:)

    Illetve ezt a lényeket erőltetjük vonalat nem lehetne kissé alacsonyabb fokozatra venni? Varázslatokat, tárgyakat, szakértelmeket, bűbájokat, KF tárgyakat, épületeket szeretnék látni, meg rengeteg új varázslat alapú countert:)

  12. Egy fecske nem csinál nyarat. A hanyagolt fajok feltámasztására ehhez kicsit több kell. Pl.: cunter, leszedès, erőforrás,…stb. (Kèzből vagy asztalról) De ide sorolnám a vèdekezèst is. Ami nèhány lapnak igen csak nagy előnye. Nem feltètlen koll akkora sztárnak lennie mint a Sebzett. Ám ezek a “tulajdonságok” elengedhetetlenek egy pakli èpítèsènèl. Viszont 3-4új lappal erősebbè lehet tenni ezeket az etnikumokat.

  13. Én szívesen látok régi etnikumokat felemelkedni a porból. Szerintem attól hogy egy halott etnikum feltámad, még lehet változatos a meta. Igen igaz, hogy így is “lényes”, de attól még van rengetek jó koncepció ami nem lényekre épít. És hát igencsak jó érzés ha nem kell egy versenyen kétszer a saját paklim ellen játszani, mert van választék a játékban.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s