Randomlap

Avagy hogyan tudnánk többet kihozni a Zu’lit parazitájából?

zulit_parazitaAmikor nemrégiben megjelent a négy új ultraritka lap, a többség egyértelműen a Zu’lit parazitáját tette a negyedik helyre. A játékosok azonban hajlamosak arra, hogy a jobb UR-ek árnyékában egy-egy szett gyengébb darabjaival kevesebbet foglalkozzanak (friss példaként ott van A különlegesség ereje, melyet hiába használtak kevesen, lehetett vele jó eredményt elérni), ezért most megpróbálunk egy kicsivel többet kihozni a meglehetősen mulatságos képességű féregből.

Segítségünkre egy olyan lap lesz, amely talán a Nekrofun máglyás időkben élte fénykorát, illetve a Leah templomos élőholt pakliban is futott néhány jobb kört, az elmúlt egy-két évben azonban teljesen eltűnt a HKK-s palettáról.  Ő nem más, mint a lénybe épített keresések egyik korai példánya, Rolf, amely lényegében egy 2 VP-s Őshangya herének tekinthető, hiszen a képességét, a korlátozottságát és a méreteit tekintve is nagyjából hasonló paraméterekkel bír (a Here persze minden szempontból jobb egy kicsit).

Arolf manó pajtás ugyan legfeljebb 2-es lapokat keres csak, de a korábban említett Zu’lit parazitáját így is elő tudja rántani nekünk szerencsére, ráadásul még a kihozásában is tud nekünk segédkezni, ami összességében azt eredményezi, hogy a második körben ugyanúgy ki tudjuk rakni a szóban forgó UR-t az ő passzivizálásával. Megfelelő narancs lapok mellett ráadásul tovább gyorsítható ez a folyamat. Nyilvánvaló választásnak tűnhet például egy másik friss ultra, A hét törzs főnöke, amely mellett már csak 1 VP-ért jön Rolf, ráadásul fel is tudja rögtön építeni az így már csak 1 ZSZ-ért jövő férget, vagyis ebben a pakliban lényegében olyan, mintha 6 Zu’lit parazitájával játszanánk (Varázslónővel ez könnyen 9-re növelhető). Ott van emellett a jó öreg Lépéselőny is, mely a Rolf elsőkörös kijátszásához szükséges 2 VP-t, valamint a parazita kirakását elősegítő +1 zanszilánkot is biztosítja számunkra a játék eleji manával és csonttal, így ezzel a szabálylappal is meggyorsíthatjuk az egylapos “kombót”.

Ti mit gondoltok, lehet esély Rolf visszatérésére? Ti mely lapokkal láttok még fantáziát ebben a lényben?

Csető Zsolt

3 thoughts on “Randomlap

  1. Én (szokás szerint) Kumulatív szimmetriára flesseltem rá, hihetetlen, hogy még a parazitával is jó lehet az a lap. A Rolf amúgy elég jó találat,Zarknod börtönbe vagy Korlátozásba lehet tenni egy próbát, pároson pedig vicces lehet ide-oda dobálni Változások korával vagy Vak végzettel.

  2. A Lépéselőnnyel valóban érdemes lehet Parazitás paklit építeni, amit én Antirakshával erősítenék meg, hogy biztosabban kiférjen a dolog. Ráadásul az Apró kívánság is keresi a férget, csak hogy összejöjjön a 12db behúzható Parazita az első körre.🙂

  3. Lépéselőnynél még vörös krónika is jól jöhet. (15) Meg is van a 4 szín.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s