Vendégcikk – Tényleg nincsen meta?

Kiss Gábor statisztikája az idei hagyományos versenyeken jól szereplő paklikról.

Sziasztok! Minden verseny előtt felmerült a kérdés, mint gondolom sokunkban: „mivel menjek”? A játékosoknak van az a része, aki csak az élvezetért jár versenyre, és van az a része, aki nyerni is szeretne. Az utóbbi néha engem is foglalkoztat, unatkoztam is, ezért megnéztem az idei pesti hagyományos versenyeket, és megpróbáltam levonni a konklúziókat, hátha a segítségünkre lesz. Remélem, segít választ adni a „mivel menjek”, a „mi ellen side-oljak” és a „van-e meta” kérdésekre.

Az érintett események a januári, februári, márciusi, májusi és a két júliusi pesti hagyományos verseny. A beholderes megmérettetéseknél csak a profi kategóriát vizsgáltam.

Amiket vizsgáltam, hogy szabálylapokat, követőket, ezek kombinációját, illetve ezek letiltására irányuló narancs lapokat milyen arányban használtunk az adott versenyen, illetve mik voltak azok a koncepciók, melyek az adott versenyen többször is előfordultak. Ráadásként állítottam egy sorrendet a versenyeken elért pontszámok alapján a deckek között (ahol több is bekerült a top 10-be, ott a jobbat vettem figyelembe, hogy Klujbi netdekkelése ne rontsa a statisztikát).

kg1

A fenti diagram azt mutatja, hogy a hét verseny alatt átlagosan milyen arányban játszottak a megnevezett felállásokban. Az indulók számának különbsége nyílván ezen torzít. A tendencia bemutatása nem feltétlen indokolt, mert markáns változás nem, vagy csak egy-egy verseny erejéig volt az átlaghoz képest, bármelyik felállást is nézzük. Az Átkozott követőről is szerettem volna statisztikát vezetni, de az csak három lapos felállásban, és ott is csak elvétve tűnt fel.

Amennyiben csak a számokra hagyatkozunk, jól látható, hogy ha szabálylapot használó paklival indulunk, szinte biztos, hogy egy Ősi rúnával vagy Semleges mezővel összeakadunk, azonban az is biztos, hogy ha mi használunk Átkozott követőt, vagy Ősi rúnát, akkor azzal is el tudjuk rontani valakinek a napját.

Ahhoz azonban, hogy mi ellen kell készülni, egy kicsit több információra van szükség. A következő ábra ebben fog a segítségünkre lenni. Megnéztem, hogy a hét verseny alatt mely koncepciók fordultak elő a leggyakrabban, és a legnagyobb számban. Azt fogjuk látni, hogy mely paklikból volt több mint kettő, és hány alkalommal a versenyeken.

kg2

A legsűrűbben látott felállás a versenyasztalokon a Sokszínűségre épülő paklik, illetve az Ősi rúna támogatásával fellépő koncepciók (dal, Trinigan). Többször szerepel még a Semleges csatamező (good stuff, Trinigan, teknős), a Korlátozás (gyüjtőgeneráló), a Zarknod bilincse (kontroll), a Villámháborús felállás, és a Zarknod börtönés koncepciók is (kontroll vagy gyüjtőgeneráló)

Amik kevesebb, mint a versenyek felén voltak nagyobb számban, az az Életenergia, mely jól passzol mind kontroll, mind kombó paklikhoz ,és a méreg pakli Mérgező rakshallionnal, melyről később fogunk még hallani.

Összességében ezek azok a narancs lapok és koncepciók, melyekkel versenyre készülés és dckképítés közben mindenféleképpen érdemes számolni.

Az utolsó felvonásához érkeztünk a cikknek, melyben a „Van-e meta?” kérdésre szeretnénk választ kapni, illetve a készülést kicsit részletesebben, nem a narancs lapokra koncentrálódva lehet tökéletesíteni. Bár kisebb a merítés, de 2014 ugyanezen időintervalluma alatt, egynél több versenyen az élmezőnyben csupán három fajta koncepció tudott helytállni: az Edralian, a Raia, és a KF pakli, melyből az utóbbi teljesen eltűnt. A meta akkor sokkal változatosabb és kiszámíthatatlanabb volt, bár a varázslat alapú kontroll paklik dominanciája egyértelműen jellemezte azt az időszakot is. Jöjjön akkor a rangsor!

kg3

A dobogó tetejére a Sokszínűség állhatott fel. Az erejét köszönheti annak, hogy bátrabban lőhet követőt, és,hogy öt lappal áll fel. Megerősödése pedig véleményem szerint az új semlegesítős lényekhez is köthető, hiszen a pakli így pár counterrel gazdagabb lett. De javítsatok ki bátran, ha tévedek!

A második helyezett a gyűjtőgeneráló pakli. Tapasztalataim szerint, az előző koncepció méltó ellenfele, Zarknod börtönével vagy Korlátozással használják, így a legtöbb kontroll paklit két lapra kényszeríti, nagyobb eséllyel indulva ellenük. Szinte minden versenyen jelen volt.

A harmadik helyezett is gyakori látogató az élmezőnyben, ő pedig a Trinigan pakli. Általában Ősi rúnával, de próbálgatták Az együgyűvel, és Semleges csatamezővel is. Rengeteg counterrel játszik, és döntő erőforrás előnyt épít.

A nem homokóra jellegű Zarknod börtönös koncepciók követik a sorban őket. Szintén kemény ellenfél lehet az Ősi rúnával nem bevédett kontroll pakliknak, akár a Csető Zsolt-féle xenós felállás, akár az egyszerű lényes kontroll verziója. Az ötödik helyre a Mágusok alkonyával komoly erősítést kapó mérgező pakli került, mely 2014 ezen időszakában soha nem látta az élmezőnyt. Az MA utánpótlása, mind erőforrás, mind a semlegesítős lények tekintetében meghozta gyümölcsét.

edralianHatodik helyre befért még a dal pakli az első három hónapos szereplésével, de mivel a nerf elérte a célját, nem látjuk attól fogva az élmezőnyben (bár a pörgősön még sikerült a top 10-be kerülnie ez után is). Hetedik helyen is egy frissen megjelenő koncepciót láthatunk, mely a Mágusok alkonyával átvette a KF pakli helyét, ez pedig a Lépéselőnyös kontroll pakli. Ezt a nyolcadik helyen a szintén új koncepció, a csapda pakli követ. Lépéselőnnyel, vagy A bőség zavarával használják a paklit (ez utóbbival Várnai Péter pörgős versenyt nyert). A kilencedik helyen is az MA-val megerősödött koncepciót köszönthetünk, ami pedig a Rox, a csontok urára építő kontroll pakli (bár ennek eredménye inkább függ attól, hány versenyre tudott elmenni Barti🙂 ). A tízedik helyen jelenleg az Edralianos kontroll áll, mely csak júliusban köszönt be az élmezőnybe, de mindkétszer ott is volt, jó eséllyel célozhatja a dobogót. Azt gondolom, hogy ez a pakli volt a megfelelő válasza a metának az ötlapos kontrollokra, ezzel a jelenséggel, már szinte minden versenyen számolni kell. Kétszer tudott még jól szerepelni a Bőség zavarás kontroll, és a Raia pakli is.

Remélem van, akinek segítségére tudtam lenni a készülésben, és hasznosnak találta a cikket. Köszönöm, hogy végigolvastátok, és igény szerint minden pesti hagyományos esetén nagyon szívesen bővítem a listát. Minden javaslatot nagyon szívesen elfogadok kommentben, hogy ti ezt hogyan látjátok, és, hogy jelenleg mi a megoldás a három „egyeduralkodó” paklira nézve.

Kiss Gábor

8 thoughts on “Vendégcikk – Tényleg nincsen meta?

  1. Nagyon bele akartam kötni, de lehet a kimerültségem okán csak átsiklottam a sorok felett🙂

    Nem rossz írás, de a végére mindenképpen kellene egy összegzés még, mivel ha felteszel egy kérdést, vagy tézist állítasz, akkor az eredményeket summázd.

    A jelenlegi helyzet függvényében akkor a mivel menjek kérdésre és mire készüljek mi a válaszod?

    Miért alakult ki a mostani metának mondható valami? (Véleményem szerint a versenyek egyre inkább a lutri kategóriába esnek, minden ellen nem lehet készülni, sokszor maga a match-up eldönti a végkimenetelt.)

  2. Te sem vagy a régi…ha már egy jó oltásra sem telik akkor a kiskutyákkal vannak óóóriási bajok😛

  3. Jó és nem utolsó sorban hasznos a cikk Gábor. Grat hozzá. Én azt a konklúziót vonom le belőle, hogy nem vagy nehezen lőhető követős dekkel érdemes indulni mostanság pl edra.

  4. @MrPit: Valóban vannak hiányosságok. Köszönöm a figyelmeztetést. Arról, hogy a meta miért így alakult, csak tippjeim vannak, a cikk nem erről szól. A mi ellen készüljek szerintem ki derül az ábrákból, a mivel menjek pedig az örök talány🙂

  5. Ha nincs meta akkor minden ellen fel kell készülni. Elő kell szedni a rajtett tartalékokat és próbálgatni.

  6. “Csető Zsolt-féle xenós felállás”

    MUHAHAHA

    Börtön xenokkal már kb. 5 éve is ment

  7. Igen,ment. Csak ha jól rémlik,Zsolti gyűjtőgenre épített,ami sztem nem volt eddig jellemző😉

  8. Az mind1 ilyen nickel csak trollkodás a fontos.Utánajárni felesleg miről beszél az ember…

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s