Az Alfa paklik margójára

Egy kis értekezést olvashattok a hétvégén bemutatott Alfa paklikról és frissen bontott versenyről.

Mint minden évben, idén is februárban kezdtzarknodük el az új kiegészítő tesztelését (egy hét múlva tesztverseny, így hamarosan új információkat is tudhattok meg a Zarknod visszatéréséről). Ekkor állt elő Makó Balázs már korábban előkészített javaslatával, miszerint mit szólnánk ahhoz, hogy ha megpróbálkoznánk egy olyan speciális HKK kiadással, ami a kezdő vagy újrakezdő játékosoknak nagy segítség (nem titkolva a későbbi Toborzás projektnél is elő lehet majd venni őket). Az ötlet, hogy előre összeállított lapokból álló paklikhoz juthatnak a játékosok nem új keletű, más (külföldi) játékoknál ez a rendszer már régóta működik. A kezdők tehát jól járnak, de mi a helyzet a régi játékosokkal? – merült fel bennünk a kérdés, vagyis mi az ami miatt egy versenyjátékos úgy érzi, hogy igen, erre a kiegészítőre nekem is szükségem van? Itt jött az ötlet, hogy rakjunk bele ebbe is olyan ritkát, ami a pakliban jól működik, de nem arról szól, hogy az nyeri a játékot aki behúzza azt, illetve hagyományos környezetben is megállják majd jól a helyüket.

hörrEz után a megbeszélés után megszülettek az 1.0-s verziói a pakliknak, és nekiálltunk tesztelni azokat, Balázs játszott a vámpírokkal, Zsolti a sárkányokkal, Barti az orkokkal én pedig a kalandozókkal. Az előzetes tapasztalatunk az volt, hogy a kalandozók szinte minden ellen többször kaptak ki mint nyertek, főleg az okrok ellen teljesített nagyon rosszul, ami egyébként a tesztelés MVP-jének is volt mondható. A ritkákkal nagyon sokat játszottunk ezek után hagyományos környezetben is, itt-ott persze alakítottunk rajta, mielőtt elnyerték végső formájukat. Meg kell mondanom, hogy nagyon szerettem ezen a projekten dolgozni, úgy éreztem, megéri befektetni a munkát, és eléri majd mindkét célját, de persze kíváncsi voltam, hogyan fogadjátok majd. Aztán Zsolti elkezdte szállítani hétről hétre az információkat, és ahogy néztem, a nagy többségnek azért bejött az, amit előzetesen látott, vártátok a megjelenést és a versenyt is.

A versenyt megelőzően többen próbálták megsejtenisötivi vagy megtippelni, hogy mi lesz majd a jó választás, vajon melyik decknek van a legjobb tempója, melyik a favorit legalább kettő másik ellen (hogy jó sorsolásban bízva többször legyen elől, mint hátul), melyikkel milyen játékot kell játszani. Az első forduló után nem egy embertől hallottam azt, hogy ez a verseny arról fog szólni, hogy kétszer kezdesz-e vagy sem, nem profiknak való, mert túl egyszerű, illetve, hogy csak a szerencsén múlik majd. Itt talán érdemes megállni egy pillanatra és végiggondolni ezt az egészet. Az első dolog amin rengeteg múlt, az a pakliválasztás. Három pakli érzékeny a követőlövésre, egy kevésbé (ork), hiszen nem olcsóbbít, így ez egy másik fontos tényező, amit sokan csak a második-harmadik fordulóban fedeztek fel és tették fel maguknak a kérdést: az ellenfél követőjét jó időben betörve el tudom-e rontani annyira a tempóját, hogy ha nem húz erőforrást, akkor megnyerem a játékot? Persze nyilván ki lehet kapni ilyenkor is, mert benne van, hogy például a kalandozó pakli behúzza a Gárdakapitány-Fókuszpengét, hosszú távon jól játszottunk, ha inkegy közepesnél jobb húzással és kezdéssel megszüntetjük az ellenfél követőjét. Továbbá senki nem foghatta arra a vereséget vagy rossz eredményt, hogy nem ismerte a lapokat sem (ezt amúgy annak, aki jól akart szerepelni, pontosan meg kellett tanulnia). Panyik Zoltán (profi 3. hely) például a verseny előtt egy összesítő listát mutatott, amin az szerepelt, hogy bizonyos szituációkban melyek a veszélyes lapok, gyanítom, hogy rajta kívül ezt nem tette meg túl sok ember. “De Dév, azt honnan kell tudnom, hogy milyen a paklik tempója?” Nos, bárki a Csernus testvérek (Csernus Dávid, profi 2. hely) útjára léphetett volna, ugyanis a verseny előtt nem kevés meccset játszottak otthon, összecinkelték a paklikat és zúzták egymást ezerrel. Rögtön könnyebb volt mindkettőjüknek a pakliválasztás. Nem azt mondom, hogy a szerencse nem számított ezen a versenyen – de igen, számított szerintem is, nem is keveset. Azt azonban hagy cáfoljam meg, hogy “nem kezdtem, vesztettem”, én az első három fordulóban végig úgy nyertem, hogy egyszer sem kezdtem kétszer. Nyilván nem vonom kétségbe azt sem, hogy ha két ork pakli játszott egymás ellen, és mindketten átlagosat húztak, ott ez számított. Viszont sokan gyakran a szerencsére fogják a saját hibáikat is, így mielőtt azt írod legközelebb, hogy kizárólag a szerencsén múlt, kérlek gondold végig, hogy a fent felsoroltak közül hánnyal voltál tisztában.

Ha sikeresek lesznek ezek az Alfa paklik, nem tartom kizártnak azt sem, hogy lesz folytatás, mindenképp egy jó kezdeményezésnek tartom, és bízom benne, hogy elérik a céljukat!

Dév bácsi

12 thoughts on “Az Alfa paklik margójára

  1. Igazad van abban amit írsz. Te is leírtad mindhárom dolgot amit én is, hogy mi számított egy-egy meccsen. De ismét téged hoználak fel példának, hogy az ellenem vívott meccsen semmi más nem számított, mint az, hogy kezdőkézre full blankot húztál. Emellett ami a játéktudásnak nevezhető eleme volt a játéknak a követőlövés. Első fordulóban ha jól emlékszem kétszer lőttem vámpír követőt, másodikban egyszer kalandozót, harmadikban kétszer orkot. De nyilván követőt lőni is akkor tudsz, ha olyan kezed van ami mellett úgy érzed megteheted. Nem azt mondom, hogy CSAK a szerencsén múlt, hogy ki, hogyan szerepelt, de egy átlag versenynél sokkal inkább. Amúgy pedig a ritkák közül mindegyik ISZONYAT! Az Alfa pakli pedig egy remek kezdeményezés ami sokban fogja segíteni a toborzást, és az új játékosok indulását, és ez a lényege. Úgyhogy maximális Respect a tesztelőknek, és a Behónak.

  2. Jó cikk, gratu. Igen távolról nézve persze tök egyszerűnek tűnik ez a játék,de kicsit közelebbről már bonyolódik valamint ,ha mélyen beleásod magad és komolyan foglalkozol vele mint a leírás szerint pl Zoli és a Csernus tesók is tették(hatalmas respect nekik!) lehet még extra edget szerezni a többiekkel szemben.

  3. 6-ból 4-gyel zártam a versenyt, Csernus Dávid ellen fejre is állhattam volna, az sem segít megakadályozni a kalandozóinak a hentelését. Horváth Dávid ellen viszont kifejezetten élvezetes meccset játszottam 1:1-nél (sárkány vs. sárkány), ahol elérkezett a topdeck-fázis, amikor megjött nála az Ysdrull, 24 ÉP-s sebzést pedig nem tudtam visszagyógyulni, hiába voltam többen, ő pedig szépen kivédekezte a körönkénti 6 sebzéseket, amikor ennyiben élt. De egy hagyományos versenyen nem lehet ugyanezt elmondani a topdeckelésekről?

  4. Meglátásom szerint az a tendencia megkérdőjelezhetetlen, hogy a meta ismerete és a szerencse faktora egyre inkább háttérbe szorítja a játéktudást.

  5. Én azt sajnálom, és nem igazán értem, hogy mért kellett nerfelni a lapokat, (habár egy-két nerfet indokoltnak érzek a “legyen könnyebb a kezdő csomag alapján”), viszont a követőket mindenki le fogja cserélni,a régi variánsra, illetve a keresett gyakori lapok mért kaptak nerfet, nem igazán értem … Kicsit úgy érzem , hogy a behó túlságosan félti az új játékosokat, hogy a túl sok új infó megijeszti őket, vagy nem tudom .. Szóval én kicsit többet vártam volna az alfáktól, habár a ritkák nagy részét amint tudom be fogom mappázni a gyűjtibe:)
    Kíváncsi lennék, hogy a tesztelés alatt mi alapján lettek átalakítva a lapok.

  6. “Az első dolog, amin a legtöbb dolog múlt, az a pakliválasztás…”

    Hát igen, aki vámpírral ment…

  7. A kezdeményezés nagyon jó, tetszik az ötlet, hogy a kezdőbbek is játszhassanak előre összerakott paklikkal. Ezzel viszont csak egy bajom van: A vámpir sokkal rosszabb volt a többinél (bár kallerek ellen nem játszottam). 6-ból 2-őt sikerült nyernem (vámpirral), csak vámpirok ellen. Érdekelne egy statisztika, hogy a dijazottak közül hányan játszottak vámpirokkal(a profiknál Várnai Péterről tudok).
    Az igaz, hogy a szerencsének nem mindig volt nagy szerepe, én több olyan meccset is játszottam, ahol a 3-ból 2-szer nem az nyert, aki kezdett.
    A ritkák viszont igen jól sikerültek (ha már a vámpir pakli nem)

  8. A vámpírokat én is erőtlennek éreztem a többiekkel szemben, ezért nem is választottam őket. A vámpírokban túl sok passzív lény volt, míg a többi pakli szinte csak repülős lényekkel tolta. Így a vámpír sokkal tempótlanabbul tudott játszani.

  9. Gyorsan tegyuk hozza a cikkhez, hogy a konkret paklik, lapok kialakitasa (az elozetes iranyvonalak alapjan) Cseto Zsolti erdeme, a teszteles munkajat es felelosseget ez esetben Zsolt + Dave + Barti + en vallaltuk (kiveve a ritka lapokat, azokat kb. minden tesztelo tesztelte). Az alapveto szempontok az 1. egyszeru 2. azert nem unalmas (‘feelinges’) egy KEZDONEK 10-20 jatek erejeig voltak. (meg sok mas kisebb szempont is volt persze)

    A vampiros kerdesre: a profi 6 dijazottbol 1 vampir pakli volt (Varnai Peter). Egyebkent a _tokeletes_ balance a 4 pakli kozott nem igazan volt cel (nem is igen lehetseges), ‘csak’ egy olyan szintu balance, hogy kezdokent leulve (kovetoszedes nelkul) kb. egyforma ereju legyen a 4 pakli, ne erezze senki azt, hogy nincs eselye a tobbi ellen.

    En ugy latom, az, hogy a legjobb 6 profi es 4 amator kozott mind a 4 faj kepviseltette magat, meglehetosen jo balance-ot jelent. Bar az is ketsegtelen, hogy a kalandozok (akiket amgy elozetesen legtobben a leggyengebbnek tartottak!) vittek a primet, de ugy gondlom, ez meg belefer,

  10. mondjuk profiban top10-be ért mind a 6 kalandozó és ha nincs a 6. forduló (amit a létszám már nem indokolt), akkor ha jól számolom, top7-be ért volna mind a 6

    én amúgy a ritkák miatt választottam a kallert, azokat a ritkákat akarom minél előbb begyűjteni

  11. Nem voltam ott a versenyen, de érdekes a cikkből látni, hogy valaki mennyire alaposan felkészült.
    Az új kieggel kapcsolatban: A neve Zarknod visszatérése lesz? Nem hangzana jobban simán a “Zarknod visszatér”? ill rövidebb is. De ez csak apróság🙂
    Az alfás ritkák pedig jók lettek, grat hozzá. A kezdőket segítő kezdeményezés is jó

  12. Jó, a tökéletes egyensúly a paklik közt nem lehetséges, de ettől függetlenül még mindig nem értem, hogy miért a tapasztaltabb versenyzőket játszatják a paklikkal, ha egyszer kezdőknek készültek. Ha amiatt kapsz ki egy tapasztalatlanabb játékostól, mert rossz paklit vettél ki, akkor…

    Ezt inkább nem folytatom

    Nyilván egy rendes hagyományoson szerepe van a játéktudásnak, és ha kapsz egy mumus decket, akkor kikapsz nagy eséllyel. De ha ezeknél a pakkoknál lényegtelen a játéktudás, és a pakliválasztás, akkor miért profik játszanak vele, és miért nem csak a kezdők játszanak ilyen paklikkal?

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s