Beszámoló a szeptemberi székesfehérvári versenyekről

A Veszélyes fajt Horváth Dávid, az Új nemzedéket Erdős Viktor nyerte. Videóval!

Szeptember 27-én, vasárnap tartottuk az ősz első versenyeit Székesfehérváron. Bár az államvasutak ördöge megtréfált bennünket, egy kisebb (másfél órás) csúszással sikerült mindenkinek megérkeznie a helyszínre, és így neki veselkedhetünk a dupla megmérettetésnek, melyre ezúttal 16 játékos látogatott el, akik között nagy örömünkre akadtak olyanok is, akik most voltak először nálunk. Reméljük, hogy találkozunk még velük máskor is. 🙂 A formátum Veszélyes faj, illetve Új nemzedék volt.

szf20150907

Veszélyes faj

Reggel, azaz inkább délelőtt egy sima Veszélyes faj formátumot tartottunk. A legnépszerűbb fajok a manók, végzetúrak és a sárkányok voltak, melyeket 2-2 ember vetett be. Minden más faj egy ízben képviseltette magát, így igen változatos mezőny vett részt a versenyen, amelyben az őshangyáktól kezdve a lovasokig szinte minden megtalálható volt. Sőt, még egy igen érdekes faj pakli is jelen volt az asztalokon, Klujber Balázs ugyanis kísértet paklit épített, amit A hét törzs főnökével és gyűjtőgenerálós koncepcióval támogatott meg.

Az alábbi fajok képviseltették magukat:

  • 2 végzetúr: Átkozott követő; A kalandozók védőszentje + Lépéselőny
  • 2 sárkány: Sárkány úrnő; Kyorg ősmágus + Lassan járj!
  • 2 manó: Lépéselőny, Átkozott követő + A bőség zavara
  • 1 xenó: Zarknod börtönében
  • 1 ork: Sötét manifesztáció + 2 Bűvös erdő
  • 1 szirén: Elenios követője + Villámháború
  • 1 drakolder: Átkozott követő + Életenergia
  • 1 lovas: Átkozott követő
  • 1 moa: Tharr követője + Lépéselőny
  • 1 vámpír: Az első vámpír + Lépéselőny
  • 1 gnóm: Törpe-gnóm Glion + Ősi rúna
  • 1 kísértet: A hét törzs főnöke
  • 1 őshangya: Korlátozás

A legnépszerűbb követő az Átkozott követő volt, amely jó választásnak tűnhetett, hiszen több, mint a mezőny fele épített valamilyen követőre, ennek ellenére az Átkozottak mind az eredménylista hátsó felén végeztek. A szabálylapok közül a Lépéselőny emelkedett ki (ami még a vámpírok mellett is megtalálható volt), mely a faj verseny egyik csúcslapjának, a Hurokcsapdának köszönhette népszerűségét.

A verseny döntőjébe Várnai Péter jutott Villámháborús szirén paklijával, melyet Elenios követővel is megtámogatott, hogy mindig a kellő megoldást kereshesse elő, ellenfelei bánatára. Az utolsó fordulóban szerény személyemmel és a kis predátoraimmal (xenók) kellett megmérkőznie Zarknod börtönében. Az első meccsen egy elsőkörös Xenó atka és követőlövés kombó elég jó helyzetbe hozott, majd az érkező Trükkös szirén után már volt elég leszedésem, hogy megvédjem a megcsappant életpontom, és így sikerült Peti csábító teremtményei fölé kerekednem. A második és a harmadik meccsről videót is megtekinthettek. Előre is elnézést kérek a videóban fellelhető obszcén kifejezésekért (ez majd a másik döntő videójára is vonatkozik :D).

Így végül a xenók mindenkit börtönbe zártak, ami a sok háromlapos kezdés mellett papírforma győzelemnek is mondható. A dobogóra még egy vámpír pakli és a Korlátozással játszó őshangyák fértek fel.

A végeredmény

I. Horváth Dávid (paklilista)

Xenó pakli Zarknod börtönével

II. Erdős Viktor (paklilista)

Vámpír pakli Lépéselőnnyel és Az első vámpírral

III. Schwartz József (paklilista)

Őshangya pakli Korlátozással

Érdekesség a versenyről

  • A versenyt Arató Zoltán, illetve mindenki kedvenc Bagharja, Földi Viktor is veretlenül zárta – apró szépséghiba, hogy a 4 meccsükből 3 döntetlenre végződött.

szf20150901

Új nemzedék

A második versenyt az Új nemzedék formátumnak szenteltük, ahol csak 2013-ban, illetve azután megjelent lapokat lehetett használni. Itt is hasonló változatosság volt megfigyelhető, mint a faj versenyen, hiszen mindössze 3 féle pakli volt, amivel többen is próbálkoztak, minden mást csupán egy mágus forgatott.

  • 2 Ősi béklyós lock kontroll: Lépéselőny; Az együgyű
  • 2 Zarknod bilincse
  • 2 Direk tsebző pakli: Dornodon követője; Antimágikus rakshallion + A fájdalom szépsége
  • Tárgy pakli Változó környezettel
  • Méreg pakli Beldiannal
  • A kalandozók védőszentje + Lépéselőny
  • A hét törzs főnöke
  • Arochos
  • Chara-din követője
  • Átkozott követő + Egérút
  • Semleges csatamező (good stuff)
  • A legfőbb követő (chara-din követős)

Látható, hogy a mezőnyben inkább a követős koncepciók képviseltették magukat, de azért jutott korlátozó, illetve letiltó szabálylapokból is az asztalokra. Amennyire a paklik változatosak voltak, a használt lapokban olyannyira mutatkozott egyfajta egysíkúság, hiszen alig volt pakli, amibe ne fért volna be valamilyen semlegesítéses lap, vagy éppen Techiánaflux, ami az Achát gólemmel karöltve a legnépszerűbb kártya volt a versenyen.

A versenyen sokan használtak Alfa paklis lapokat is (a győztes pakliban is volt jó pár), amelyek közül a legnépszerűbb meglepetésre nem egy ritka lap volt, hanem a sárkányos pakliban újra kiadott Energiaital. Persze azért Hörrentő és társai is rendre felbukkantak.

A döntőbe végül Erdős Viktor good stuff, 120 lapos Semleges csatamezője jutott be, ahol Klujber Balázs Lépéselőnyös lock kontrolljával kellett megmérkőznie. Az első meccs viszonylag papírforma-szerűen alakult, hiszen Balázs még úgy is felül tudott kerekedni Viktor mezőjén, hogy az – egy Kineport segítségével – egy Achát gólemmel védte az őrposztot a Sebzett vérfarkasokkal és Fürge manókkal szemben. A side utáni történéseket megtekinthetitek az alábbi videóban.

A döntőben végül döntetlen eredmény született, ami Viktornak kedvezett, hiszen Balázs korábban már szerzett egyet. Ugyanakkor a második asztalon Várnai Péter is diadalmaskodott (korábban ő ikszelt Balázzsal), így közte és a csatamező között csak a másodlagos pontok döntöttek, amelyek végül sakk-nagymesterünknek kedveztek. A dobogó harmadik fokára tesóm állhatott fel egy Dornodon követős összeállítással.

A végeredmény

I. Erdős Viktor (paklilista)

Semleges csatamező

II. Várnai Péter (paklilista)

Zarknod bilincse

III. Horváth Zsolt (paklilista)

Dornodon követője

szf20150906

Ebben a hónapban, októberben 31-én tartjuk versenyeinket (az időpont még változhat):

  • Hagyományos verseny: tiltottak az ultraritkák!
  • Egyedi verseny: 5 laptípust kell választani, és mindegyikből 9 darab lapot kell használni. Pörgős lebonyolítás!

Köszönjük, hogy eljöttetek (Schwartz-nak külön köszönet a bajnoki muffinért), remélem, hogy a kellemetlenségek ellenére (csúszás) is mindenki jól érezte magát nálunk, és várunk titeket legközelebb is! 🙂

Horváth Dávid

Hírdetés

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.