Az új challenger

A lepel lehull, a munka elkezdődik.

A múlt hét közepén kiírt “pályázatra” nem kevesebb, mint 22 ifjú titán jelentkezett és írta meg azt, hogy miért lenne ő a legmegfelelőbb arra, hogy a jövő évet együtt dolgozzuk végig, és próbáljuk meg a játékát a következő szintre emelni. Megmondom őszintén, hogy baromi nehéz dolgom volt a megfelelő jelöltet kiválasztanom, hiszen többen írtatok nagyon szimpatikus bemutatkozó levelet sőt volt olyan aki még külön motivációs levelet is csatolt! A legtöbben amúgy a jelentkezésük okaként azt jelölték meg, hogy valahol megakadt a játékuk és egyszerűen nem tudnak egyről a kettőre lépni hiába olvasnak cikkeket vagy járnak versenyekre, egyszerűen nem megy. Sidenote: általában egyszerűbb úgy fejlődni (én úgy látom másban is, nem csak a HKK-ban) ha többen összeálltok és elemeztek barátokkal, játékostársakkal, és itt most nem csak a metára gondolok, hanem arra is például, hogy nézzétek át egy verseny előtt egymás pakliját, segítsetek sideot csinálni egymásnak, sokszor mi profik is ezt csináljuk, én jellemzően Szatival és Zsoltival.

Visszatérve a témához: sokáig filóztam azon, hogy mi alapján válasszak… végül úgy döntöttem az első helyre azt sorolom a szempontjaim közül, hogy a leendő jelölttel mennyire jól tudok majd együtt dolgozni, minden mást hátrébb soroltam. Mindenkit egyesével végignéztem, minden levelet többször elolvastam, sajnos első körben azokat a játékosokat zártam ki akik valamelyik feltételnek nem feleltek meg, több esetben volt az gond, hogy a havi 2 verseny sehogy sem jön össze. Miután szűkítettem a kört utána megvizsgáltam, hogy kiben mennyi lehetőség rejlik, mennyire elkötelezett a játék iránt, hogy hogyan viselkedik egy versenyen (az számomra különösen fontos, vereség vagy győzelem esetén valaki milyen magatartást mutat), szóval tényleg nagyon sok aspektusában megvizsgáltam a dolgokat. Egy szó, mint száz úgy döntöttem, hogy egy régi-új játékos mellett teszem le a voksomat, így Horváth Attilát választottam ki. Atival egyébként is nagyon jó a kapcsolatunk, és bízom benne, hogy ez a challenge alatt csak még jobb lesz. A jelentkezésre küldött levelet itt olvashatjátok:

“Szia!

Szeretnék jelentkezni a meghirdetett padawan “pozícióra”. A következő szempontokat tartom fontosnak elmondani magamról:
  • Első körben 1998-2003-ig játszottam aktívan vidéken. Akkor nem igazán voltam versenyeken, csak játszottunk a haverokkal. Idén márciusban újra elkezdtem játszani és komolyabb célokat tűztem ki magam elé.
  • Mint ezt Te is tudod a nyár közepétől kihagytam 1-2 hónapot. Lakást vásároltunk és a felújítások nagy részét én csináltam, így minden időm erre ment. Jelenleg ez már lecsengett és gőzerővel igyekszem a versenyeken minél jobb helyezést elérni.
  • A versenyekre mindig különböző paklikkal mentem, még nem igazán találtam meg azt a koncepciót, amivel igazán jó eredményt tudok elérni. Ebben is kérném a segítséged, amennyiben rám esne a választásod.
  • Még mindig nem érzem, hogy teljesen belerázódtam volna a jelenlegi játékkörnyezetbe, de úgy érzem, hogy egyre jobb úton haladok. A következő egy évben a célom mindenképp a nemzetire való kijutás.
  • Jelenleg igyekszem minden pénteken lemenni a Dungeon-be, illetve itthon is foglalkozom sokat a pakliépítéssel minden verseny előtt. Mivel Anikó minden második szombaton suliban van, ezért azokat a napokat mindenképp versenyre szánom – ha a versenyszervezők is úgy szervezik. A szombati versenyeken felül havonta egy Excelsior-os versenyt mindenképp szeretnék beiktatni.
Az utolsó öt versenyem:
2015. november 4., Excelsior: első ötletem egy épületes “hoki” pakli lett volna. Mivel a gyilkos erőd tiltott, így az Eleven épületekre, Alanori katapultállomásra, illetve a Fény citadellájára alapoztam a győzelmet. Pénteken sikerült is tesztelnem, közepesnek látszott. Végül egy börtön good stuff paklival mentem, mivel arra számítottam, hogy sok lesz az én első ötletemhez hasonló pakli. Sajnos nem jött be a tippem. Helyezés: 18/23.
2015. július 22., Excelsior: hagyományos verseny volt. Négy vereség után bedobtam, nem szép dolog, de nem láttam értelmét este 10-ig ott maradni. Helyezés: 24/25.
2015. június 20., Wekerlei Boccia Klub: Zénes frissen bontott, szerintem nem rossz helyezést értem el, elégedett voltam vele. Helyezés: 10/22.
2015. május 27., Excelsior: gy-ngy verseny volt, csapda-tárgy paklival mentem. Sajnos nem volt meg a lapkészletem hozzá, hiányzott pár kulcsfontosságú papíros. Így sem lett rossz. Helyezés: 8/19.
2015. május 17., Dungeon: hagyományos. Épületes koncepcióval mentem, elrontottam pár dolgot, de jó tapasztalat volt. Helyezés: 36/61.
 
Úgy gondolom, hogy jól együtt tudnánk dolgozni és a segítségeddel megmászhatnám a HKK ranglétráját. Én vagyok a Te embered!
Üdv,
Horváth Attila”
Megmondom őszintén nagyon várom már a közös munkát! Azoknak akiknek most nem sikerült azt mondanám, hogy ne csüggedjetek, lesz még ilyen lehetőség, bízom benne, hogy nem is egy. Figyeljétek a blogot a részletekért!
Dév bácsi

15 thoughts on “Az új challenger

  1. Hajrá, hajrá, Attilával nagyon kellemes játszani, remélem, hogy az elkövetkezendő évben sokszor fogjuk látni a versenyasztalokon!🙂

  2. Grat a kiválasztottnak!

    Nekem is egyből az ugrott be, hogy vajon hány faq fog közösen születni.🙂

  3. Én is gratulálok a kiválasztottnak, és sok sikert a challengehez!🙂

    (Hát, ha Attila is átéli a Dudu shotot… akkor nem kevés faq fog születni… :))

  4. Remelem, nem fog a kiloves utan darabokra robbani az uj Challenger (🙂 bocsi!)
    GL!

  5. Hajra Ati! Jo valasztas volt szerintem Attila es remelem hogy fenysebesseggel fog felkapaszkodni azon a bizonyos letran🙂 . Mindent bele szurkolok a csapatnak! A celkituzes megint a nemzeti lesz?

  6. Kíváncsian követem majd az eseményeket! Reméljük nem jár úgy mint Marcika és tűnik el a süllyesztőben!

  7. Köszi srácok mindenkinek! Atival már az exes versenyre készülünk, meglátjuk mi sül ki belőle!🙂

  8. Köszi srácok a bátorító szavakat! A szerdai exes versenyen behörrentünk!🙂

  9. Visszajelzés: Ati challenge – évértékelés | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s