33%-kal több ritka, 33%-kal több élvezet?

Ti örültök annak, hogy több lap kapott helyet a Zarknod visszatér kiegészítőben?

zarknodSzombaton immáron hivatalosan is megjelent a Zarknod visszatér kiegészítő, melyben a szokásosnál több, 191 új lap kapott helyet. A “növekedés” a ritka lapokat érintette, hiszen amíg a Mágusok alkonyában 68 féle ritkát bonthattatok, addig az új kiegben már 91 különböző arany lap kapott helyet, ami azt jelenti, hogy ezen kártyák mennyisége 33 százalékkal nőtt.

A változtatás hátterében elsősorban az évenkénti megjelenés áll. Amíg egy éven belül két HKK kiegészítő is megjelent (legutóbb 2009-re volt erre példa), addig nem volt gond a játékosok számára, hogy mindössze 130-140 új lap érkezett, hiszen mire “lecsengett” egy nagykiegészítő, már jött is helyette a következő. Manapság azonban ez már nem igaz: tavaszra, de legkésőbb nyárra elfogy a lelkesedés, a játékosok többsége már be is szerzi ekkorra a szükséges lapokat, így a második félévben inkább csak a Zén kiegészítők hoznak kisebb vérfrissítést a játékba.

A több ritka lapnak reményeink szerint két jótékony hatása is lehet: egyrészt sokkal több koncepció kaphat érdemi erősítést, fenntartva ezzel a játék változatosságát, másrészt pedig hosszabb távon is fennmaradhat az érdeklődés a Zarknod visszatér iránt, ami úgy gondolom, minden játékos érdeke – ez a “pezsgés” teszi igazi szórakozássá a versenyeket, a cserélgetést, na meg persze magát a játékot is. Nektek mi a véleményetek erről az “újításról”? Örültök annak, hogy több új lap jelent meg az idei esztendőben? Osszátok meg velünk véleményeteket a kommentek között!

Csető Zsolt

56 thoughts on “33%-kal több ritka, 33%-kal több élvezet?

  1. Szerintem jó, hogy több lap jött ki. Érződik is a kiegen szerintem, hogy több lapos. több koncepció kapott lapokat, érdekesebb, színesebb. Meg így talán egyes lapok értékállóbbak is lesznek. Remélem jövőre is ilyen bő lesz a választék

  2. A több ritkának a legfontosabb hozadéka, hogy kisebb eséllyel bontod ki a kívánt spoilert. Én minden évben vettem az új kiegből, most nem fogok, mivel érdemesebb megvenni nepperektől a kívánt lapot (főleg ha alá van becsülve egy lap🙂 ). Ez csak abban az esetben igaz ha nem akarsz teljes sort a ritkákból.
    Egyébként a sok ritkát a cikkben említett okok miatt én is jónak tartom.

  3. Nem örülök neki. Vettem 2 displayt és 50+ fölös ritkám lett,pedig én tényleg sokféle koncepciót forgatok. A Mágusok alkonyát még Nemzeti körül is kibontottam,mert volt rá esély,hogy nyitok spoilert (megsemmisítő,gésa,sebzett,fagyi),a ZV-t viszont nem fogom merni kibontani,mert túl sok leértékelődött ritka lesz fél év múlva. Tipikus 200 ft-os lapok lesznek a RIP,Trogg,Óriáslovas,mókamester,Urgol és sokkal kevesebb eséllyel nyitom majd ki a Nullifikálás,Rémálmot,Elenios csodát. Szóval én nem örülök,sokáig fog tartani beszerezni a lapokat,de mire oda jutok,hogy minden meglegyen,nem fogom megvenni a ZV-t,mert jobban járok a laponkénti vásárlásnak.

  4. Örülök neki, hogy több ritka van, így több koncepció mehet előre.
    Annak is örülök, hogy volt szavazás, mik kaphassanak tápot.
    Az ében íjász decket mondjuk nem bocsájtom meg az arra szavazóknak.
    MESTERLÖVÉSZ WTF?
    Zorall véleményével félve mernék csak egyetérteni, azért a Zu’lit kísérlet,
    a sokak által kedvelt Sötét összpontosítás, Dharosz kincse, (Pengecsapda pls)
    Holtak ura, Sárkány könnyei szvsz mind-mind olyan lapok, amikből kell a 3.
    Azzal a résszel egyetértek, hogy sok a jövőbeni 200 ft-os ritka,
    de ez inkább azért van, mert egy-egy deck-be jó az adott lap,
    és nem spoilerként nincs esélye 500-ért elkelnie.
    Engem az zavar inkább, hogy jöttek ki kvázi azonos funkciójú lapok,
    amik ráadásul ritkák is. Arnilla és a Lyx-daki boszi, ill a Manapilon meg a Vlagyimir piramisa. Kb ugyanazt tudják párba állítva, de nem használnám egyiket se jó szívvel.
    Annak mondjuk örülök, hogy Rhatt visszatér a pástra, illetve hogy most
    már esélyes koncepció lesz a kalandozós Járj!
    A legnagyobb elismerés mégsem ritkákhoz kapcsolódik: a nem gyakori
    lapok között vannak kifejezetten erősek, illetve a Lávagólemért még sokan
    fognak köszönetet mondani.

  5. Személy szerint nekem a frissen bontott, és a display bontogatás első körben csalódás volt. Nem láttam a lapokban azt az erőt, mint amit egy MA frissen bontásnál éreztem , hogy huhh mekkora lap lesz ez… aztán szépen lassan, ahogy egyre többet nézegetem az új kieget látom, hogy egy csomó lapnak rejtett potenciálja van, és habár 91 ritka lap van a kiegben, szerintem arányaiban ugyan ennyivel több spoiler is! Valahol én is hiányolom lélekben, a insta 2k-s lapok bontását, de szerintem szüksége van a játéknak diverzitásra is.

    Király érzés volt a találkozón cserélgetni, bontogatni, nekem nagyon tetszik, hogy ennyi ritkát lehet bontani.

  6. A több új lap mindig jó. (feltételezve, hogy nincs elkapkodva a kiadásuk és rendesen le vannak tesztelve, de erre nincs panaszom)

    Viszont ha már itt tartunk, és várhatóan/remélhetőleg több is fog fogyni a ZV-ből, fel kell tennem egy kérdést: Miért nem lehet (kódok száma)x3 lapot nyomtatni minden kódos lapból? A felesleg elmehetne macskákba, nem hiszem, hogy bárki is panaszkodna kódos lap bontásakor.

  7. Nagyon jó, hogy több bontható ritka van a ZV-ben, viszont maradjunk annyiban, hogy az, hogy “hosszabb távon is fennmaradhat az érdeklődés a Zarknod visszatér iránt”, nálam személy szerint nem jött be.😉 Ugyanitt eladó playset (UR és kódos lapok nélkül, minden ritkából, nem gyakoriból és gyakoriból a maximális használható darabszám) keresi gazdáját.😀

  8. @Mr Punk

    Azért az átlag játékos nem költ annyit rá megjelenéskor, hogy 2 teljes szettje legyen rögtön…

  9. @Mr Punk:

    Oké, de 1 legalább van, és ha ezt a számot behelyettesítjük az előző állításomba, akkor az még mindig igaz.

  10. persze tudom h én vagyok a pesszimista keszeg, de… véleményem szerint ez a nagy gyűjtis játékosoknak 1 el több boxot, a kispályásoknak meg csat nagyobb tabufaktor… ami meg az én kaliberű játékosokat illeti, azoknak egy nagyobb stóc a “lapot keresek” rovatban… ez van

  11. Az bejött, hogy több lap van, de szerintem ezt nem csak ritkából kéne elérni. Szerintem nem lenne rossz a nemgyakok számát növelni.

  12. Nem örülök neki. Ha egy játékos ki szeretné gyűjteni a lapokat, vagy egyszerűen csak rámenne az erősebb ritkákra, annyi gyak-nemgyak lapja lesz, hogy ideális lesz gyújtósnak egész télre.
    Az lett volna korrek, ha a gyak és nemgyakok számát is ugyanilyen arányban növeltétek volna, akkor én is érezném a változatosságot, és nem lenne ekkora kitolás mindez a gyűjtőkkel szemben sem.

  13. Koszi az eddigi velemenyeket! Mindenkit buzditanek, hogy szoljon hozza! Akinek keves ideje van, ha csak annyit ir “orulok” v. “nem orulok”, mar az is ertekes.

    Tudniillik azert is javasoltam Zsoltinak, hogy errol beszeljunk itt a Blogon, mert a kovetkezo kiegnel vagy visszaterunk a szokasos 70 koruli ritkahoz, vagy folytatjuk a 90 korulit, es ebben sokat szamit, hogy mit gondoltok errol (ill. a ZV fogyasa termeszetesen).

  14. Szerintem ez így ebben a formában egyedül a kiadónak jó. A játékot az utóbbi időben erősen elmozdították a “pay to win” irányba és ez azok alapján amit hallottunk (B. Jagumir…) csak tovább fog romlani. Én azt látom, hogy a kiegben borzasztóan sok gyenge (egykoncepciós) ritka van, amiknek már most nem örülnek az emberek. A sok ritka csak hígítja a bontható lapkészletet azaz több kieget kell venni, hogy a kívánt (jobb) lapokhoz hozzájusson az ember.Illetve még egy fontos szempont, hogy nem termelne annyi felesleges szemetet a kiadó, ha többféle gyaknemgyak lenne bontható. Mert legtöbbünk tényleg maximum cinkelni tud a sok gyakorira. Ez a tudatos és türelmes játékosok esetén visszaüthet, mert inkább kivárják az emberek, hogy a nagy seftesek által lenyomott alacsonyabb árakon megvehessék a kívánt lapokat és nem nagyon fognak kiegeket bontani. (Mellékesen megjegyzem itt vissza is kanyarodtunk oda, hogy a HKK-t a profi versenyjátékosok tartják el, 5-10+ display vásárlással és nem az egyszeri hobbijátékosok.) Sajnos az lesz, amit Zorall írt, a második félévtől kezdve az emberek nem szívesen bontanak majd kieget, mert a ritkák várható értéke a kieg bontatlan ára alatt lesz. És ez szomorú, mert amúgy ez egy tök jó kiegészítő lehetett volna, ha pl Urgol, Mesterlövész, Lydaxy boszorkány és társaik nemgyakok lettek volna.
    Summa summárum:
    Úgy gondolom a több lap jó lenne, ha +5 gyak, +10 nemgyak, +15 ritka alakban lett volna elosztva. 50-65-80 gyak, nemgyak, ritka, pl. szerintem ideális eloszlás lenne.

  15. Nyilván nem vagyok teljesen mérvadó mert vádolhattok elfogultsággal bőséggel,de azért leírom véleményem és mindenki kezelje úgy ahogy akarja:P
    Sztem a több ritkával lehetőség volt érdemben több koncepciót tápolni,de a koncepciós ritkák értékben kevésbé értékállóak ez vitathatatlan(bár több esetben próbáltunk több dimenziós etnikum lapokat készíteni),de engem mint gyűjtőt és játékost pont nem érdekel. Azok akik nem tudnak sokat költeni a kártyára valószínűleg 1-2 koncepciót fognak megcélozni amihez ha nem csúcs koncepciókat választanak talán olcsóbban hozzá tudnak jutni vagy össze tudják cserélgetni. A felső 10% sztem pedig értékben itt is ugyanúgy meglesz(hanem jobban) majd mint bármikor máskor hisz most mivel %osan kevesebb eséllyel bontasz pl nulifikálást és a barátait. Összességében sztem max azok bontanak majd kevésbé szívesen kiegeket az év második felében akik csak 2-3 koncepcióval szeretnek játszani és ahhoz meglesznek a lapok és a SPOILER bontásra kisebb lesz a %uk ami csökkenti a pénzé váltási lehetőségét. Viszont aki szeret több koncepcióval játszani az szívesen fog bontogatni és cserélgetni a későbbiekben is.Én pl ma az íjászokat úgy cseréltem el hogy fájt a szívem értük mert azokat is meg akarom majd pörgetni,de volt ami most még magasabb pior volt,így sajnos menniük kellett… Szumma szummárum sztem az eladási mutatók majd megmondják mi volt a jó döntés az itteni pár 10 komment(általában ennél nem nagyon jön több) nem lehet mérvadó.

  16. Ha én most leírnám ide, hogy mit gondolok ténylegesen, ismét kapnék a Balázstól egy üzenetet hogy “Írtam privátban”…

  17. +1 arra, amit JuFe írt
    (persze csak az érdemi részre, én nem cseréltem ma íjászokat :D)

    de azért remélem, hogy a koncepciós ritkák közül nem ugyanazt fogom bontani mindig…

  18. Nem örülök, és Szabolcs (Kyb) szavaival szinte 100%ban egyetértek. Több gyakorit és nem gyakorit szeretnék inkább, mint ritkát.

  19. A ritkák egy részével kapcsolatban teljesen az az érzésem, hogy ez lényegében egy nemgyak lap, amit átsoroltak ritkának, hogy kijöjjön a 91db. Nem kellene ennyire erőltetni a mennyiséget, inkább csak egy kisebb növekedés legyen a ritkák számában, és cserébe legyen többfajta gy-ngy is, ahogy Szabolcs is javasolta.

  20. @Kyb, @koranyig:

    A Beholdert nem fogja érdekelni a lapok másodlagos, feketepiaci ára, mivel nem érintett a laponkénti árusításban (a promóciós, kódos lapok más tészta, de az nem is ide tartozik). Az se fogja érdekelni, hogy mennyi felesleges szemetet termel, hiszen ívekre nyomtat, ott pedig mindegy, hogy ritka vagy gyakori lap van kinyomtatva. Egy dolog érdekli: legyen nyereséges a kiegészítő eladása.

    Nézzük Kyb példáját, ahol növeltük a gyakorik és a nem gyakorik számát is, a ritkákkal együtt. Itt az eloszlás 50 gyakori, 65 nem gyakori és 80 ritka lesz. Mivel egy pakliban 13-6-2 arányban bonthatjuk a lapokat (gyakori-nem gyakori-ritka sorrendben), így ahhoz, hogy meglegyen a teljes playsetünk minden lapból (feltételezve, hogy mindenből három kell), egészen pontosan 6 displayt kell vásárolnunk. Ebből várhatóan kibontjuk az összes ritkát háromszor, lesz 3,7 nem gyakori playsetünk és 10,4 gyakori playsetünk.

    Jelenleg 40 gyakori, 60 nem gyakori és 91 ritka lap van a Zarknod visszatérben. Bár az Ekharion bébi (új)-ból 5 kell a playsethez, és van 2 őslich, illetve 3 követő, most ettől mégis eltekintünk, és az előbbi gondolatmenetet követve mindenből hármat feltételezünk. Ehhez 6,8 displayt kell bontanunk (pontosan 137 paklit), mely egy teljes playset ritkát, 4,6 playset nem gyakorit és 14,8 (!) playset gyakorit jelent számunkra. A gyakorlatban tehát egy teljes display-jel többet vásároltunk ebben az esetben.

    A fentiekből következik, hogy a bontható ritkák száma fogja alapvetően eldönteni, hogy mennyi paklit fog vásárolni az egyszeri HKK-s, nem pedig a nem gyakorik vagy gyakorik aránya, száma. A Beholder lát rá a vásárlásokra, ez alapján meg tudják becsülni, hogy mennyire megy a kiegészítő, vannak-e jelek arra, hogy valaki a playsetre hajt, és 7 vagy annak valamilyen többszöröse számú displayt rendel tőlük. Ha feltételezzük, hogy az online játékokhoz hasonló eladásokat produkál a Beholder az offline HKK-val, akkor valószínűleg itt is érvényesül a Pareto-elv: a vásárlók 20%-a adja a bevételek 80%-át. Ennek a 20%-nak az igényeit érdemes elsősorban figyelembe venni, és nem feltétlenül a blogon vagy a fórumon, szűretlenül érkező véleményeket.

    Búcsúzóul még játsszunk el Kyb felvetésével, úgy alakítva azt, hogy 80 ritka mellett mennyiféle nem gyakori és gyakori lap kéne, hogy azokat 6 displayből kibontva egy-egy teljes playsetünk legyen (és így ne képződjön “felesleges szemét”)? A jelenlegi bonthatósági arányt (13-6-2) figyelembe véve ehhez 240 féle nem gyakori és 520 (!) féle gyakori kártya kéne… Ez az eddig megszokottnak mondható 160-féle új lap/kiegészítő aránnyal számolva 5 és negyed év alatt jelent volna csak meg, a lapok teszteléséről nem is beszélve.

  21. Ez a Pareto-elv lenyűgöző.Egy a bökkenő.Adhatja az a 20% többségében profi a bevétel 80%-át ha az a pár kikopik nem lesz aki játsszon a HKK-val.Ha nem motiváltak a kezdők vagy a hobbijátékosok a vásárlásra,kevésbé lesz népszerű a játék.Azután játszhat az a 20 ember folyton egymással Behos versenyeken,nem lesz túl izgalmas.

  22. Én sem örülök a változtatásnak, elég sokféle koncepcióval szeretek játszani, mégis a bontott ritkák fele megy a cseremappába ( még az etnikum ritkáknál is erősen elgondolkoztam hogy ez-az be sem férne mondjuk egy Thargodan vagy Ork pakliba, de még side-ba sem…, ezen a ponton szeretnék egyetérteni, a fentebb megfogalmazott – ngy-ből előléptetett ritka csak hogy meglegyen a létszám – gondolattal). A szándék nemes volt, a kivitelezés kétes. Illetve még kíváncsi vagyok hogy a háló ikon hány lapon szerepel a kieg-ben?

    Egyelőre még kivárom a lapok piaci értékét és aztán kezdek cserélgetni, amatőr játékosként nem akarom hogy lecápázzanak, de van egy olyan érzésem, hogy a saját cseréimhez hasonló lapokkal fogok találkozni másoknál is.

    Örülnék a több gyak-nemgyak lapnak, ezeket össze is szoktam gyűjteni, amolyan kisembernek is legyen gyűjteménye hangulata van. Külön öröm, hogy nem bontottam túl sok őslich-et😀

  23. Őslich boááá!!! Dév asszem csuklott mikor bontogattam. 35 kiegből volt olyan NGY amiből 1 sem esett de bezzeg a EGYEDből vagy 8…Köszönjük keverő néni…

  24. Nem örülök neki. Több gyak-nem gyak-ot szívesebben láttam volna. A probléma az, hogy egy displayt bontottam és ami kellett ritka azt kivettem, a többi pedig nem kell senkinek, így a display ritkáinak fele rajtam marad, és annyira értéktelenek lesznek, hogy később (ha nagyon nagy szerencsém van), kaphatok értük majd 1-1 zént.
    Szerintem ez a sok ritka a kiadónak sem jó, hiszen a játékosok már az első display-ből néhány cserével összegyűjtik a gyak-nemgyakokat, utána pedig okafogyottá válik dobozt vásárolni, hiszen még a 2 ezres ritkákat is érdemesebb laponként megvásárolni, mint megvenni ugyanezért az árért (átlag kevesebb mint!!!) 2 dobozt és kockáztatni azt, hogy (pontosan a sok ritka miatt) a teljes vásárolt készlet megy a csere mappába.
    Ezzel az aránnyal a játék erre az évre egy amolyan “ha van sok pénzed versenyezhetsz, ha nincs akkor meg játsz otthon” irányt vett fel.
    A magam részéről fogok még venni ebből a kiegből, de csak jóval később, ha elérte a bűvös (és akciós) 400 ft-os árat.🙂 Addig egyszerűen nem éri meg.

  25. Nyilván ti,tesztelők (JuFe,Gice),tartsatok is össze,ha a véleménynyilvánításról van szó, am meg kapnátok az üzit Balázstól,hogy ezt ne itt😀 De azért hadd szóljak hozzá:
    a koncepciók tápolása nem elsősorban a ritkák mennyiségétől függ. Nagyon jó példák erre a Thargodanok,akik a 4 megjelent Thargi közül a Zudakebodnoron keresztül kapták a legnagyobb támogatást,ami ezüst lap,a másik 3 ritka nem nagy szám,egyedül az Urgolból használnék 1-et,a Tűzszarv és Behemót szerintem fölösleges a koncepcióba.
    “Összességében sztem max azok bontanak majd kevésbé szívesen kiegeket az év második felében akik csak 2-3 koncepcióval szeretnek játszani ”
    Nagyon sok koncepcióval játszok,főleg a fajok közül gyűjtök sokat,de nem fogom kibontani fél év után a kieget és a fenti thargodanos példából látszik is miért. Ha nem sikerülne cserélni vagy bontani fél éven belül Urgolt,akkor fél év múlva sem próbálkoznék a kibontásával,mert 200 Ft-ért ide fogják adni többen is. Ha kéne egy előre láthatóan értékesebb fajos papír,mondjuk a mátriárka,amiatt sem akarok bontani 1300-ért kieget,mert 800-ért meg fogom tudni venni fixen. Szívesen bontanám én a csomagot fél év múlva is, de egyszerűen túl nagy az esélye annak,hogy gittet bontok és ez már most taszít. Sajnos ez van. A kevesebb néha több.

  26. Eladói szempontból jó húzás volt a több ritka, más kérdés, hogy amennyivel több a ritka, kb annyival gyengébbek is. Nehezebb spoilert húzni, abból a kevésből is, ami benn van. Olyan érzésem van, mint annó a VÉ-nél volt. A VÉ-t felfoghatjuk egy anti-barti kiegnek, ami tönkre vágta a 3 erdő ködöt. A mostani kieg nem vmi tönkre tételén alapult, hanem nagyon erős Járj dominanciát vélek felfedezni (természetesen tévedhetek🙂 ).

    Meg kell jegyeznem, hogy irgalmatlan nehéz balanszozni és talán Balázsnak volt egy kimutatása, hogy nagyjából mennyi versenyképes pakli van. Igazából itt kell feltenni a kérdést, hogy mennyi az, amire tényleg szükség van? Nagyon sokszor sztem előjön az, hogy úgy vélitek felhoztok vmit versenyerős szintre, aztán hopp vagy túl erős vagy túl gyenge lesz. Sajnos ez benne van. Kockázatkerülőbb lenne, ha aktuális metából kiindulva a meglévő pakliakt csiszolgatnátok és nem akarnátok halott, vagy teljesen új koncepciókat behozni a játékba.

    Amúgy Beho szempontjából legjobb húzás Zsolti leigazolása volt.

    Kíváncsi leszek, majd a következő év májusában a cég üzleti jelentésére. Meglátjuk mennyit ért ez zsetonban kifejezve.

    Bontásokhoz meg annyit, hogy besegítettem nem egy display nyitásánál és … egyik szemem sírt, másik nevetett. Örültem, hogy kb 1 Display árából megvettem azokat a lapokat, amelyek kellenek, sírtam azért, mert láttam, akik vettek displayeket egy halom használhatatlan, maximum a koncepcióba illő lap maradt a nyakukon, amit örülnek ha el tudnak adni. Sajnos utóbbi lapokra a felvásárló-közönség elég alacsony.

    Nagyon örülnék, amúgy ha ez a hozzunk fel új fajokat című sztori befejeződne egyszer és mindenkorra. Nem lehetne megcsinálni azt, hogy minden színnek legyen 2-3 faja és kész? Azokat erősítsük, azokhoz adunk ki varázslatokat, tárgyakat?

    Azt sem értem, hogy fajspecifikus képességeket miért adunk más fajoknak is? lásd csábítás drakolderen. Vhogy sokkal jobban tetszik, mint kb minden más játékban, hogy az adott fajnak van spece, ami csak rá jellemző (pl xenóknak legyen csak dobatás). Vhogy elmosódni látszik ez az egész, mert idővel minden dologra lesz lap adott fajon belül.

    Illetve, ami nagyon nem tetszik az a kártyákon szereplő “LOPÁS” kifejezés. Könyörgöm, miért kell egy ennyire negatív és pejoratív szót lapokon használni? A gazdát cserél nem volt már jó? Lát az ember miegymást és pont a hobbi alakalmával nem akarok szembesülni ezzel az undorító kifejezéssel.

    Egyelőre ennyit, bocs ha vmi OFF volt.

  27. Jaj srácok, ne legyetek már ennyire negatívak. Meg lett mondva, hogy a nepperektől ugyan olyan, ha nem jobb áron megvehetitek a “SPOILER”eiteket, amivel ELMEHETTEK versenyezni. Meg a nagy kanárikakukk cifra farkát. A versenyzésnek soha nem is volt, és nem is lesz a jövőben sem előfeltétle a vaskos spoilerek bevásárlása. Nincs jobb példám, szóval magamat hozom: tavaly decemberben írtam egy cikket a mérgezőről, amikor is kb. összesen volt egy marék lapom. Utána begyűjtöttem a decket (LEGFELJEBB 5000 ft rááldozással. érted 5k!!!), majd az egész szezont végigjátszottam vele, és csiszolgattam. Cserébe nemzeti első napon ez a kb. 5000 ft-nyi magú pakli (ha a 3-3 sötétmágiát és megsemcsapást nem számoljuk, bár utóbbi csak sideban volt és kölcsön), képes volt 4-et hozni a 6-ból.
    Hmm várjunk csak, ki is volt az első nap meglepetés játékosa?
    Hát a mi Dögös Bögösünk, aki tudjátok, hogy mit felelt arra, hogy miért azzal a fura paklival jött? Azt, hogy mert ez volt neki… És azt hiszem az a koncepció sem ért többet egy átlag lábbelinél (kb. 10-15k), mégis sorra tiporta el a profibbnál profibb játékosokat, a tökéletesen kibalanceolt Sokszínjeikkel egyetemben.
    Tehát légyszíves kíméljetek a sírástól, miszerint a versenyjátékhoz pénz kell…
    Tény, hogy igen csábító a kontrollok stabil szép helyezése, ennek ellenére én amondó vagyok, hogy jobban tud örülni az ember valami “kamu” koncepcióval szerzett versenyhelyezésnek. Nem beszélve arról, hogy aki pedig nem szereti a kontrollokat, az még mindig előveheti a frissen turbózott tekiket, az Anti-raksis tüzet, vagy egyéb ilyen kontrollverő nyalánkságot, mint ahogy NémethMiki is tette éveken át a Hegymélyi keltetőjével. (És volt hogy dobogón is csücsült kitartásáért cserébe.)
    Összességében nyaljon sót, aki szerint csak a 20 mindenből bevásárló profi fog versenyezgetni egymással, mert ez nem lesz így.
    Peace, love, HKK❤

  28. azért arra kiváncsi lennék, hogy ha senki nem bontja ki a kiegeket, kitől fogjátok laponként megvenni azt, ami kell…

  29. Végig olvastam a hozzászólásokat és nagyon szerencsés embernek érzem magam. 3 displayen vagyok túl és ritkákból 3db plussz sikeredett. A cél a teljes sor legyüjtése, szóval addig bontogatás is lesz😀

    Azok, akik sokallják a ritkák mennyiségét gondoljon csak abba bele, hogy egy zén meddig érdekel bárkit is. veszel 10 zént és jóformán meg is van a teljes sorod. utánna már nem is érdekel. Ott van a legutóbb zén spoilere a zanszilánkok. Mennyit ér 200 Ft-ot? És ha a Zv-be jött volna ki? Érne vagy 2000-et, mert spoiler. Ha minden második kiegben lehetett volna bontani egy kyorg tudást vagy solisart, akkor most mennyit érnének? A spoilerek értékét nem csak a képességük, de a bonthatóságuk is árazza. Ha ennyire nem akarnak az emberek kiegeket bontani, akkor az árak se mennek majd annyira le, hisz a “nepperek” szinten tartják majd az árakat😀

    Lehet, hogy van némi erőltetettség a ritkák terén, de szerintem akkor se a ritkák mennyiségével van a baj. Szerintem a legtöbben magasra tették a mércét. A tavalyi MA megjelenése mind ritkákban, mind UR-ben elég erősre sikeredett és most sokan azt várták, hogy ezt megugorja a behó. Ha a ZV pl 3 évvel ezelőtt jött volna ki ebben a formában, akkor mindenkinek csorogna a nyála. Ez egy kicsit specifikusabbra sikeredett kieg, de nem hiszem, hogy ettől még rossz lenne. Ha meg túlszárnyalta volna a kieg az MA-t, akkor meg az lett volna a baj. 1-ért lapok fogok, meg csábítok és még reagálni se lehet rám lapok jobbak lettek volna? Szerintem nem.

    Jó lett a kieg, Nekem a lapmennyiséggel sincs bajom, sőt…

  30. Jufe, Gice +1, (most meg majd jön, hogy hogy összefognak a pestiek :D)

    Személy szerint örülök neki, hogy több koncepciónak sikerült tápot adni, olyanokat is amikről még nem ordít, hogy táp, majd egy hónapon belül úgyis mindenki keresni fogja. Azokkal a kommentekkel nem igazán tudok mit kezdeni, hogy ezek meg azok a lapok nem kellenek senkinek, persze, mert még egyetlen percet nem játszottatok az új kieg lapjaival hagyományos versenyen. A pay to win jelleget meg olyan szinten röhögöm ki (már bocsi) ahogy csak tudom, eddig mi volt? Vannak budget dekkek 10k-ból, és vannak kőkemények 100k-ból, egy percig nem biztos, hogy utóbbi mindig le fogja győzni az előbbit.

    Végezetül hagy emlékeztesselek benneteket a 15k-ból nyerjük meg a nemzetit projektre. Pay to win. Haha…

  31. Eleg valtozatosak a velemenyek, csak par megjegyzes a fentiekhez:

    – nem soroltunk at nemgyakbol ritkaba emiatt, de hosszas, ‘verre meno’ vitak es alakitasok voltak, hogy a legjobb 91 legyen a ritka, es a ritkak tenyleg jok legyenek.
    – a Behot (es engem) nyilvan nagymertekben erdekel a kiegeszito eladasa (alapveto a jatek fennmaradasa szempontjabol), de emellett a kevesbe tőkeerős jatekosok velemenye is sokat szamit, hiszen egy elegedett (na jo ez, utopia🙂 ) es minel nepesebb HKKs tabor lete alapveto fontossagu. Ezert is van ez es sok mas parbeszed (nyilvan nem _csak_ ez fog donteni).
    – a teszteloknek nem kell egy velemenyen lenni (ez nem is gyakori🙂 ). Amit en pluszban kerek toluk es magamtol, az csak a felelosseg vallalasa ill. a ‘teszteles alatt mi hogy tortent’ inkabb maganban megvitatasa.
    – szerintem ebben a kiegben nem hoztunk fel uj fajt (ok, az MA-ban igen, 1-et). A legtobb regit tamogattuk, de neha 1-et 1-et ‘elengedunk’ (van is szomorkodas🙂 ) Amellett nagyon fontosnak tartom, hogy minel tobb eletkepes (lehetoleg versenykepes) koncepcio letezzen parhuzamosan – igy uj koncepciok is szuletnek es fognak is szuletni idonkent.
    – fun fact: a +20 ritka Dave otlete volt (legalabbis en tole hallottam, es igy karoltam fel) – ez talan hoz 1-2 plusz szavazatot mellette🙂 nem mintha kimondottan annak drukkolnek, en annak drukkolok, hogy hosszabb tavon minel tobben elegedettek legyetek (es sok kieg fogyjon🙂 )

  32. Nem örülök neki. Engem nem a gyűjthetőség vagy az ár-érték, vagy a lapok piaca szempontjából zavar. Ehhez a részhez úgysem értek.
    Én azért gyűjtöm be a lapokat, hogy játsszak is velük. Szeretem végigpróbálni a koncepciókat, a különböző paklikat. Már az MÁ-nál is éreztem, hogy egyszerűen túl sok a különböző koncepció, nincs annyi verseny-nincs annyi időm, hogy mindegyiket végigízleljem. És így sajnos a begyűjtött lapok egy része így a mappában marad, nem kerül pakliba:( Csak, hogy a jelenlegi lapkészletemet végigjátsszam kellene még egy év, új lapok megjelenése nélkül:)
    Ennél a kiegnél a több ritka miatt még színesebb lesz a meta(ami persze jó), nekem meg így még kevesebb időm lesz kísérletezgetni az új lapokkal. Így sajnos a legyűjtött lapok egy része bizony kihasználatlan marad:(
    Ezzel nem azt mondom, hogy essünk át a ló másik oldalára, ments isten. Egyik szemem sír csak:)
    Az pedig külön pozitívum és minden elismerésem, hogy egy novellafüzérrel vezettétek fel a kieget. Nekem az nagyon sokat számít, hogy ha van egy kis rpg beütés.Köszönöm!!!

  33. Dani nincs mese több versenyre kell járni. Havi szinten 5 van fixen Pesten, de mellette nyugodtan el tudsz menni vasárnaponként vidéki versenyekre is. De a haverokkal is össze lehet ülni és próbálgathatod a különböző koncepciókat. Néha exben is összeröffennek Juféék, akár ott is lehet, vagy a dungeonban is találhatsz játszópartnert.

    Ha két évente jelenne meg kieg, még ez a kis népes tábor is szétszéledne.

  34. Csak az a baj Robi,hogy nem mindenki tud éves szinten 50+ versenyre eljutni🙂 Aki igen,az örüljön neki.
    ON:
    Nem gond a több ritka,de talán picit az arányokon lehetne kozmetikázni🙂 Mm a gy-ngy-ritka arányokon. A kieg nem rossz,sok a koncepcióspecifikus lap,emiatt lehet majd tényleg fél év után nem sokan bontanak szívesen csomagot.

  35. Engem az zavar a kiegben hogy megint sikerült kiadni 3 orglingot amik közül egyik sem illik bele egy használható orgling dekkbe sem. A ZSZ ota mind gitt. Egyébkén egyet értek azzal hogy több gyakori kéne de ngyböl viszon nem mert gyakran nehzebb beszrezni némejiket mint 1 ritkát.

  36. Nem illik orgling deckbe??? Érdekes meglátás.Nyilván nem vagyok mérvadó,de nekem eléggé korrekten működött mindhárom.Sőt a gyakori legjobban talán.

  37. Szerintem lesz itt még vélemény-átrendeződés egy-két hónnapal a megjelenés után, amint ezek a “speciális”, “nem éri meg kibontani” lapok szépen bekerültek a metába.🙂 Mert hogy be fognak, nem is kevés…

    Megrontott lélek, Xenó atka, A felejtés ára. Egy-egy lap a Mágusok alkonya előtti három kiegészítőből, csak úgy példa gyanánt, amit kis túlzással senki sem akart kibontani, amikor megjelent, most meg iszonyat keresettek. Na, az Anyafarkas nevű csodának – amit a frissen bontotton még mindenki fikázott – nagyjából egy hét kellett ehhez a pályafutáshoz.🙂

    Úgy érzem tehát, hogy kissé korán próbálnak többen messzemenő következtetéseket levonni – én személy szerint még úgy is fogok venni és bontani ebből a kiegészítőből, hogy sikerült összehoznom a teljes sort, mert szerintem iszonyat megéri.

  38. Tudom, nem a laponkénti ár az egyetlen mérvadó a lapok értékét illetően, de például ezen a fronton az Anyafarkas laponkénti ára pont nem az említett iszonyatos népszerűségéről árulkodik. Amíg frissen az újdonság ereje még megvolt, 1800-1000 ft/db körül vesztegették, ehhez képest most 500 ft/ért alig lehet eladni a felesleget. Mindezt az áresést pedig kevesebb mint 1 hét alatt produkálta.

  39. Azt hiszem, nem álltak be még az árak🙂 én épp 1000-ért látok kínálni 1-et…

  40. @Balage: persze,lehet kint annyiért,ahogy lehet kint valakinél 2500ért sárkány könnye,ha többen 1.000-ért adják🙂

  41. Schwartzi +1

    Zsoltival egyetértek abban, hogy sok lap még nem forrta ki a későbbi piaci árát és sok a lenézett, amúgy igen erős papír, más kérdés, hogy az Anyafarkas nem biztos, hogy a legjobb példa volt szerintem (ha nem sikerült neki farkast dobni az elég nagy fail). Véleményem szerint a Kristálybarlang, Tűzszarv, A sárkány könnyei, Torz kriptod, Titánkolosszus, Ozohrat kántere, Fénylő horizont mind fognak meglepetést okozni, nem beszélve a speciálisabb deckbe való papírokról. És persze lesznek előzetesen túlértékelt papírok is (szerintem pl. a MIE vagy a Bűbájfürkészek ez a kategória).

  42. Örülök is meg nem is…a több ritka jó is meg nem is…talán egy hajszállal jobban örülnék a kevesebb ritkának, viszont amit fontosnak tartok:
    Gyakori lapok között lehetne több értelmesebb és számszerűen is több!!! Nemgyakoknál a 60 db-ot korrektnek érzem, csak azt nem értem évek óta,hogy miért van bizonyos lapokból 6-7 db-om (X bontás után) és bizonyos nemgyakokból pedig 1…ritkákból többet bontok ki, még most is,hiába van kisebb esélye a 91 miatt.😀😀

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s