#egykismeta

Szokásos “Dév nem tudja mivel menjen a hétvégén és ezért mindenféle hülyeséget ír, hogy majd onnan rájöjjön mivel kell játszani de inkább jól összezavar mindenkit” poszt.

Miután a Zarknod visszatér megjelent, Budapesten még nem volt hagyományos verseny, csupán kétfari pörgős az Excelsiorban, illetve amire még tudunk támaszkodni az talán néhány vidéki eredmény, tehát a mintánk nem hogy kicsit, de talán még akkora sem, hogy érdemben foglalkozzunk vele. Azonban valamire muszáj alapoznunk a hétvégi pakliválasztást, így azért az első információmorzsák mellett semmiképp sem szabad elmennünk (persze messzemenő következtetéseket nem tudunk talán levonni). Az első Excelsioros versenyt egyértelműen a Zarknod börtönére építő pakik uralták, olvashattatok erről egy beszámolót is a blogon illetve én is írtam róla a múlt héten. Nem újkeletű dolog az, hogy az új kiegészítő megjelenését követően a metakáosz (vagy káoszmeta) miatt olyan paklik mennek jó eredményeket, amelyek az előző szezonban is stabilak voltak és versenyeket nyertek, vagy tier 1-es decknek számítottak. Az eredmény ezt igazolta is, Pit és Jufe is gyűjtőgeneráló koncepciót vetettek be amiben Pit _egy_ új lappal játszott csak, Jufe egy kicsit jobban épített a ZV-s papírokra de a paklijának az alapja a már tavaly bizonyító Ravasz vérfarkas-Vérfarkas felderítő-Lidércszellem voltak. Amúgy akik a börtön egyeduralmától tartottak azokanak egy megnyugtató hír, hogy a második EX-es versenyt is egy ilyen pakli nyerte annak ellenére, hogy a mezőny kvázi 1/3-a játszott Ősi rúnával vagy Semleges csatamezővel. Azért ez egy brutálisan nagy szám lássuk be… tehát (annak ellenére, hogy mi nyert) a meta kőkeményen reagált az előző verseny eredményére.

Hogy mi várható a hétvégén? Ahogy a bevezetőben is írtam baromira kiszámíthatatlan az egész. Ilyenkor mindig benne van az emberben, hogy de jó lenne valami újjal játszani, de ott van a bizonytalansági faktor, hogy vajon hogy fognak működni ezek az új koncepciók. Én azt jóslom, hogy valamilyen olyan pakli fogja behúzni ezt a versenyt, ami eddig is jó volt (pl. Sokszínűség, gyűjtőgeneráló), de a meta ettől függetlenül rendkívül változatos és sokszínű lesz. Biztosan lesznek olyan kísérletezők akik a Zsolti által írt beharangozókból ihletet merítenek és eljönnek mondjuk Lassan járj!-ra építő Harangmesteres kontrollal, Kalandozók védőszentjére építő kalandozó kontroll-hordával vagy csak mellé raknak egy Átkozott követőt és megfarkasolnak mindenkit.

Mivel ez a 2015-ös év utolsó hagyományos versenye én biztosan valami mókásat viszek (mondjuk nézőpont kérdése, mert az Ősi rúnás Trinigan is elég mókás, hiszen kinevetheted az ellenfeleidet, hogy nem jött létre lapjuk ha-ha). Illetve felajánlok egy Zarknod visszatér kiegészítőt annak, aki helyesen tippeli meg azt, hogy mi áll a dobogó csúcsára holnap (egyenlőség esetén kisorsolom).

Ha jól akarjátok magatokat érezni akkor mindenképp gyertek el holnap, szerintem sokan leszünk és király mulatság lesz!

Dév bácsi

56 thoughts on “#egykismeta

  1. Lassan jarj + kyorg osmagusos ejfatty, vagy semleges csatamezo. A sotet osszpontositas iszonyat!!!

  2. 5 követő avatár! Mi más? Csak az a drága kecifei végre reagálna a mailre😛

  3. Szerintem egy Kragoru blokkoló pakli fog nyerni🙂
    Viccet félretéve, vagy sokszínűség, vagy börtönös gyűjtőgen.

  4. 1. A.Á. Soxin
    2. JuFe Avatár
    3. Moldován Peti ? CHD követő kontroll
    4. Makó G. Lapelőny Börtön (saját elnevezés)
    5. Klujbi ? Életenergiás gyógyuló

    A ? -esek nem 100%

  5. Bocs Klujbi. Fáradt voltam, és csak azt tudtam,hogy 3 paklit nyertem, ezért elkezdtem visszafelé számolni: 1:6 dekk 2.:5… és így jött ki a negyedik hely

  6. Srácok ilyen még nem volt, uccsó lettem :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Köszönöm mindenkinek, hogy ebben is lehetett élményem😀 A ZV-t pedig S.R. (Simon Ricsi maybe?) nyerte, melyet januárban bármikor átvehet nálam személyesen🙂

    Köszi mindenkinek, hogy tippeltetek! Gyertek draftolni a két ünnep között!❤

  7. @Makó G.: nem para.

    Egyébként a verseny nagyon élvezetes volt, színes metával, ha nem fisheskedem el, akkor jobb eredményt is hozhatott volna az Életenergiás Isteni érzés-dekk…

  8. Megint 6-ban voltam, 4 counterrel + Tridarkun lenn – ellenfel 0-0 lap – topdeck – achat – nice :I

  9. A Soxín győzelme nem lep meg, JuFe és Moldován Peti paklijának dobogós helyezése annál inkább, nekik külön gratu, meg persze a többi top helyezettnek is. Ami még érdekes, hogy gyűjtőgen és mező nem jutott be a top5-be, erre azért nem mertem volna fogadni, de örülök neki.🙂

  10. A tegnapi eredmény is mutatja(elsősorban Peti és az én deckemre gondolok persze,de mondhatnám Zsoltiét is mert “nüanszokon” múlott, hogy még ennél is előrébb végezzen),hogy egy szerencsés sorsolással és átgondolt pakli építéssel szinte bármilyen deckel el lehet érni top 5 közeli eredményt!

  11. @JuFe: Olyan ez az avatárdeck, mint az ötös lottó, bármikor bejöhet!🙂
    Persze csak hülyülök. Amúgy szívesen olvasnék ilyen “pakliátgondolásokat”, hogy mégis milyen gondolatmenet alapján jut valaki arra, hogy ilyesmivel induljon el, és ebbe a részletes pakliépítést és metaelemzést is beleértem. Ha te is benne vagy és a blog is teret ad hozzá, egy mélyebbre menő elmélkedést írhatnál erről. Olyasmire gondolok, mint amit egyszer Zsolti írt a xenós Keltetőről (https://hkkblog.wordpress.com/2013/02/22/paklileiras-xeno-pakli-fatty-ontettel/).

    És hogy félreértés ne essen, ezt a kérést nem csak Ferinek címzem, bárki, aki jó eredményt ért el, megoszthatná a pakliépítés fortélyait, versenygyőztesektől utólagos elemzést mostanában nem sokat láttunk, és szerintem ez egy hasznos, érdekes dolog, amiből lehet tanulnia még a profiknak is, különösen a “formálódó meta” időszakban.

  12. Naszóval, hamár felkérést kaptam.

    A versenygyőztes pakli úgy született, hogy elővettem a sokszoros versenygyőztes sokszínemet, beleraktam a legújabb kiegből a legjobb, beleillő lapokat, majd kivettem az ugyanolyan funkciójú régebbi, már nem olyan erős lapokat, és ugyanígy tettem a siddal is.

    A 45 lapos pakliban nem túl sok, kb. 5 új lapot használtam, de a sideba több is befért.

    Ami nagyon jól működött az új lapok közül: elenios csodája, nullifikálás, fénylő horizont, zulit kísérlete, dobatós goblin gyerek.

    Ami kicsit csalódás volt: titánkolosszus, kódos keresős goblin gyerek.

    Ami már a tesztelésen is csalódás volt, így be sem került: bűbájfürkészek, mentális enyészet, mie, rhatt leszedések s a fennmaradó counterek.

    Jól indult a verseny, mert egy viziós börtön ellen kezdtem. A kezem: búvópatak, sötét mágia, univerzális megoldás. Megtoltam őkat balról jobbra, majd kerestem egy hallert. Első körös win börtön ellen. Gondoltam na ez az én napom lesz és így is lett. A verseny alatt 1 meccset buktam összesen, stabilan működött a dekk.

  13. Ilyen paklik ellen játszottam:
    -börtönös vizió
    -rúnás tárgykövetős tárgy dekk
    -mezős trinigan
    -5 követős avatár
    -életenergiás gyógyló.

  14. Köszi, Ákos!
    Megkérdezhetném egy pár lapról a véleményedet Soxínbe? Tűzszarv, Torz kriptod, Fénylő horizont, Horizontkémlelő.
    A másik kérdésem pedig, mivel ezt a matchupot már játszottam: a trinigan mezőnek nem volt sokkal több nullás kántere még -7 lap után is? Vagy esetleg erre rásideoltál?

  15. mínusz Fénylő horizont csak első olvasásra nem sikerült🙂 amúgy tudtam hogy spoiler soxínbe.

  16. A villámhorgony és a kriptoid nyilván bemehetnek valami helyett. A prózai oka a kimaradásuknak, hogy nincs és elfelejtettem kölcsön kérni. Néha egyébként ezek is lehetnek blankok, mondjuk a gyenge ereje helyett simán bemehet valamelyik.

    Tűzszarvra nem is gondoltam, bizonyos paklik ellen jó lehet, más ellen teljesen blank. Az ilyen lapokat nem igazán szeretem használni.

    A két gané gyerek közül a dobatósat érzem erősebbnek, de nem érik el a szintet.

    Egy megsemmisitő csapást, vagy egy tudatfagyit nem szorítanak ki.

    Sok új lapnál megfigyelhető egyébként, hogy vannak már náluk ugyanolyan funkciójú de erőssebb, vagy ugyanolyan erősségű régebben kiadott lapok.

    A fénylő horizont 10 pontos lap, nem voltam biztos az erejében, így csak sideból használtam, de meggyőzött. Meccsfordító papír.

    A dimenziószövés szintén nagyon erősnek tűnik, de csak side. Anti mágia, edra, lényes paklik nem szeretik:)

    Az új fehér ur szintén nagyon erős side lap követős paklik ellen, különösen az 5 követőt alázza meg.

    A mezőből a síkokat, 3 kyorgot meg a szunyogokat vettem ki. Nem zavartak a 0-ás counterek, mivel én 5 lappal kezdek az ő 4 lapja ellen. Mindig próbálok először csali lapot kijátszani, hátha megfogja és elmegy rá egy countere. Az egyik meccset ha jól emlékszem a második körös síkkal nyerem meg. Volt egy meccs, ahol a csalinak szánt manaregemet nem fogta meg és az lett a veszte, a harmadikban meg smián túlcountereltem aztán létrejött egy energizáció a részemről. Talán 3-4 lapot sideoltam ellene, manareg, fénylő horizont, 1-2 pörgetés/keresés mentek be és a leszedéseket vettem ki.

  17. Köszi mégegyszer!

    Tudom nem én vagyok a Soxín mestere de A gyenge ereje szerintem már nem fér be sehova hagyin alapból.
    A Tűzszarv szerintem sose jön rosszul, ha belegondolsz, nem minden lapra költ az ellen manát vagy szk-t, szóval biztos tud kánterelni, ha mégse, akkor még mindig ott a csábítás.
    A ganék közül mindkettőt erősnek érzem, de a védekezés miatt a Horizontkémlelőt egy fokkal jobbnak gondolom (és a plusz mana is jól tud jönni).
    Anno mező ellen amúgy ugyanígy vettem ki, tényleg síkot, kyorgot meg szúnyogot offoltam, és még így is megberőszalokt, mert egyszerűen több nullás kántere volt és így jobb volt a tempója. Neki létrejöttek az erőforrásai nekem meg nem. Lehet, hogy rosszul gondolom, vagy csak rosszul húztam, de én a mezőt esélyesebbnek érzem a laphátrány ellenére is ebben a matchupban a minőségi kánterek miatt.
    Mindenesetre jó volt egy kis okítást olvasni, azt hiszem ebből lehet tanulni.🙂

  18. Mikulás Ádám elleni meccsemen eléggé megmutatta a Tűzszarv.
    Első meccsen én kaptam el vele egy 8 ép-s megsemmisítő csapást.
    Második meccsen ő kapott el vele egy helyettesített sárkány könnyeit.
    Harmadik meccsen ő kapott el vele egy idő tornyot.

  19. grat a győzelemhez, és köszönjük a leírást. A gyenge erejét én is kihagynám már a Sokszínből, a rend ereje sokkal jobb. Első 3 körben ugyanazt tudja, de ez tud esetleg gyógyítani is, és nem sül be a 3. kör után sem. Manapság elég kevés olyan lény van, amit le lehet szedni gyengével, így nem hiszem, hogy az 1 seb miatt bent kellene tartani a pakliban.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s