Beszámoló a januári kecskeméti versenyekről

Klujber Balázs duplázott a hagyományos és Veszélyes faj formátumokon. Jancsár János beszámolója.

Örömmel jelentem, hogy a januári dupla versenyünk alkalmával újjászerveztük a Kecskeméti HKK Klubot! Új klubvezetőnk Ragó Norbert lett. A klubélet elsődlegesen a versenynapokra koncentrálódik majd, de természetesen szeretettel várunk minden érdeklődőt a hétköznapokon is. 2008-2010 közt szinte minden hónapban volt HKK verseny Kecskeméten, és mostantól újra a klub égisze alatt kerülnek majd megrendezésre a versenyeink.

A versenynapot a Köz’Pont Kávézóban tartottuk, ahol – csakúgy, mint decemberben – optimális körülmények közt, zavartalanul űzhettük…

6

A klub újjászervezésével egyidejűleg útjára indítottuk saját versenysorozatunkat, a Kecskemét Kupát! Ez a pontverseny féléves etapokban kerül majd lebonyolításra. A versenyben csak a klubtagok vehetnek részt, de klubtaggá válni végtelenül egyszerű. A tagdíj ellenében a tagok lehetőséget kapnak a Kupán való részvételre, és egyéb jogokat is kapnak. A félév végén, 12 versenyen szerzett pontok összegzésével hirdetünk majd végeredményt, és az első három helyezett közt az összegyűlt tagdíjnak megfelelő értékben osztunk majd díjazást. Emellett minden klubtagunk igényes, laminált tagsági kártyát is kap. Mindenkit bátorítok hát, hogy minél több versenyünkön induljon, és érjen el minél jobb helyezést!

Természetesen a klubalapítás mellett a HKK versenyé volt a főszerep ezen a napon is. Kecskemét környéki és budapesti versenyzők is tiszteletüket tették nálunk, de néhány visszalépő miatt sajnos nem sikerült elérni a HSZ pontokhoz szükséges álom-létszámot. Bízunk benne, hogy ez a későbbiekben változni fog.

Hagyományos verseny

A délelőtti versenyünkön a hagyományos szabályok szerint épített paklikkal mértük össze tudásunkat. Szinte már megszokottnak számító paklifelhozatalban feltűnt a Sötét manifesztációval felálló ork horda, a Lassan járj! + Kyorg ősmágus nagylényes pakli, és a kontrollok minden mennyiségben (Az együgyűvel, Semleges csatamezővel, Korlátozással stb).

A versenyt végül Klujber Balázs nyerte veretlenül Isteni érzésre építő Életenergiás kombó paklijával; a második helyezett Kállai Máté lett egyedi, ötkövetős kombinációjával (Raia követője, Elenios követője, Harangmester, Manafamiliáris); míg a dobogó harmadik fokára a hosszú kihagyás után visszatérő korábbi klubvezetőnk, Kósa Ferenc léphetett fel Sokszínűség mellé épített klasszikus kontrolljával.

A végeredmény

I. Klujber Balázs (paklilista)

Gyógyuló pakli Életenergiával

II. Kállai Máté (paklilista)

Raia-Elenios pakli A legfőbb követővel

III. Kósa Ferenc (paklilista)

Good stuff pakli Sokszínűséggel

1

Veszélyes faj

Kis szusszanás után nekifordultunk a délutáni versenyünknek. A pörgős rendszerben lebonyolított veszélyes fajon igen sok etnikum felvonult. Orkok, szirének, vérfarkasok, triklem drakolderek, xenók, ében íjászok… A formátum sajátosságai miatt a versenyre jellemzőek voltak a rendkívül gyors játszmák.

A nap végére Klujber Balázs duplázott Zarknod börtönében tomboló vérfarkasaival; Kállai Máté A fókusz meglelése + Átkozott követő mellett drakolderekkel manőverezett; míg a harmadik Ragó Norbert lett Villámháború + Manafamiliáris védelmében csábítgató szirénjeivel.

A végeredmény

I. Klujber Balázs (paklilista)

Vérfarkas pakli Zarknod börtönével

II. Kállai Máté (paklilista)

Drakolder pakli A fókusz meglelésével és Átkozott követővel

III. Ragó Norbert (paklilista)

Szirén pakli Villámháborúval és Manafamiliárissal

A tagság döntést hozott a következő dupla versenyünk formátumáról is. Februárban a délelőtti versenyünk az „isteni egyensúly” színválasztás szerint, ultraritka lapok nélkül összeállított paklikkal folyik majd, a délutáni pedig hagyományos paklikkal, de pörgős lebonyolításban. Pontos szabályokról a versenykiírásban tájékozódhattok majd.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

Jancsár János

3 thoughts on “Beszámoló a januári kecskeméti versenyekről

  1. Kratulalok kecifei!
    Koszi a beszamolot Jani es a Blognak a lekozlest.
    A kovetkezo duplaverseny februar 28-an lesz vasarnap, a fent emlitett formatumokban.
    Varunk mindenkit szeretettel, es jelentkezzet a klubbunkba!🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s