Készüljünk a Jellemek harcára! (3. rész) – a gonosz jellem

Metagame-elemzésünk utolsó felvonása.

Február 20-án Jellemek harca formátummal folytatódik a beholderes versenynaptár, ahol az eddigi tapasztalatok alapján szó szerint színes mezőnyre érdemes felkészülni. Metagame-elemzésünkben egy kis útmutatással igyekszünk szolgálni a paklik rengetegében – a harmadik, utolsó részben a gonosz jellemmel (Chara-din, Dornodon, Leah) zárjuk a cikksorozatot.

Kontroll

sotet_osszpontositasA good stuff Semleges csatamező ebből a színből is könnyű szerrel összerakható, hiszen rengeteg univerzális spoiler van a gonosz jellemből is – nem is beszélve az olyan lapokról, mint a Sötét összpontosítás vagy a Nekronsárkány, melyek kifejezetten jól illeszkednek a “rúd-mezőhöz”. Már pusztán a piros színből kijön amúgy egy csatamezőnyi lap, hiszen nagyon sok erősítést kapott a szín az elmúlt egy-két évben, de persze Leah és Chara-din is tartogat azért kellemet kontroll-lapokat és erőforrásokat. Utóbbiakat persze akár el is felejthetjük, és elindulhatunk más irányba, konkrétan Zarknod bilincse és börtöne felé, hiszen ezekre a szabálylapokra is építhetünk kontrollt, kissé lényesebbre hangszerelve a decket, több dobatással játszva. Utóbbiak számára a Csatamező és az Ősi rúna, míg a előbbinek a rengeteg mezőellenes side-lap okozhat problémákat.

Edralian

a_halandosag_atlepeseAkár a kontrollok közé is sorolhattam volna az Edraliant, de miután félig-meddig egy kombó deckről beszélünk, ezért inkább külön szekciót szántam neki. A lila és a piros hagyományoson is a pakli alapján képezik: előbbi a dobatások (Martian repertoárja, Régmúlt), utóbbi pedig A halandóság átlépése miatt, amit Univerzális megoldással érdemes persze játszani, hogy növeljük a felhúzásának esélyét. A fekete szín annyira nem illeszkedik a pakliba, de azért itt is találni szerencsére egy-két olyan lapot (Sebzett vérfarkas, Manifez, a negyedik), ami bevethetünk, ha counterszűkében vagyunk, míg a lényes deckek ellen az Árnysűrítés jöhet szóba. A deck legfőbb ellenfelei a tokentermelő, illetve a semleges jellemű paklik lehetnek – utóbbiak a Dimenziószövéssel lényegében önmagában kiherélhetik a követőt.

Vérfarkasok / nekronhorda

verfarkas_felderitoTalán ez a koncepció erősödött a legtöbbet a Zarknod visszatér megjelenésével, így mindenképpen győzelemesélyes pakliról beszélhetünk – pláne ezen a formátumon, hiszen mindenünk van a meglévő színekből, amire szükségünk lehet. Több irányba is el lehet indulni a deckkel: a Zarknod börtönés verzióban nagyobb szerepe van a gyűjtőgenerálásnak és a különféle kisebb-nagyobb kombóknak (az Anyafarkas a pakli legfőbb motorja), de elővehetjük a Lassan járj! + Átkozott követő párost is, a hordázásra építve. Ebben az esetben inkább egy nekronhordára fog hasonlítani a deckünk, így érdemes lehet megturbózni kicsit olyan lapokkal, mint a Nekronsárkány vagy a Nekron mágus. A szabálylapunk letiltásának nyilvánvalóan egyik esetben sem fogunk örülni, hiszen ekkor könnyebben előjöhet a pakli egyetlen hátránya, miszerint az ellenfél megoldja a kulcslapjainkat (Vérfarkas felderítő és Farkasgazda), és elfogy a deck.

Leah horda

kartacsEgy újabb összeállítás, amiben szerephez juthatnak a vérfarkasok. Talán még a járjas nekronhordánál is agresszívabb pakli, leginkább azért, mert most túlságosan sok lehetőségünk nincs nullás counterek használatára. Az Animált csontváz és a Kartács egyaránt komoly erősítésnek számít a pakli számára, ráadásul az egyre divatosabb Harangmester sem jó ellene szinte semmire, hiszen max. ÉP-t ütünk, így gyógyítással nem lehet megállítani a decket. Amivel ellenben igen, azok az olcsó leszedések és őrposzt-torlaszoló lények, hiszen laphúzásból azért nincs olyan sok ezekből a színekből – hacsak nem vesszük viccesre a figurát, és játszunk Hörrentővel. Meg hát általánosságban is elég sok hordaellenes lapból lehet már válogatni, ezért leginkább a sebességében bízhat a deck.

Gyűjtőgeneráló

lidercurA Búvópatak, a Suu’zy csillogása és a Kumulatív szimmetria hiányával a gyűjtőgen deckek legerősebb verziói nem rakhatóak össze ugyan, de még így is nagyon komoly erő van a koncepcióban – A lich életés verzió például még nyugodt szívvel pörgethető, gyűjtőgeneráló lapból pedig a Jég bogyola kivételével mindegyik rendelkezésünkre áll. A legnyilvánvalóbb megoldás, ha a Lidércszellemmel végtelen manát generálunk, ami után lényegében bármilyen sebző élőholt lényt (Dekird, a kaszás, Halálos morf) végteleníteni tudunk, de persze kreatívkodhatunk is, hiszen jól tudjuk, hogy rengeteg lehetőség rejlik a gyűjtőgenerálásban. Ami gondot okozhat, hogy a játékosok már megtanulták, hogy nagyon kell készülni ellene side-ból, de egy Zarknod börtönével csökkenthetjük ezen lapok felhúzásának esélyét.

Rox

nekromanta_csontmesterA jó öreg csontroll számára szintén hazai terep a Jellemek harca, hiszen a deck kulcslapjai és a csontváztermelések mind-mind Leah-nál találhatók. Lilából sok hasznosat nem találunk, pirosból ellenben akad egy adag követővédés (Plazmacsóva, Nekronsárkány), meg egy csipetnyi counter és leszedés (Quwarg hangyabűvölő, Megsemmisítő csapás). Mára eléggé kiismerhető lett már a deck, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy könyörtelenül bedaráljon bárkit, hiszen a követő brutálisan erős – ha kezd a pakli, alapból óriásira nőnek az esélyei a győzelemre a counterelés miatt. Éppen ezért a legfőbb ellenfél – ahogy azt már sok decknél elmondtuk – a Semleges csatamező és az Átkozott követő lehet, így side-ból mindenképpen ezek ellen érdemes készülni.

Éjfattyak

gluglivarmegsemmisitoChara-din, Leah, Dornodon: ha valamihez, hát az éjfattyakhoz egészen biztosan tökéletesen illeszkedik ez a három szín. A giantikus életes szörnyek ugyebár az első két színben találhatók, Dornodonból pedig remek kiegészítőlapokat találunk a Sötét mágia és a Megsemmisítő csapás személyében. Nyilvánvalóan Lassan járj! + Kyorg ősmágus lesz a szabálylap-követő párosításunk, amiből az következik, hogy ebben az esetben is a Semleges csatamező a fő nemezis, de állítólag Zarknod börtönében sem szeretnek annyira bóklászni az éjfattyok.

Chara-din pakli

A Chara-din követője mostanában picit háttérbe szorult, de a formátum alapvetően kedvez neki, így nem kizárt, hogy látni fogunk belőle néhány darabot. Több irányba is el lehet indulni a deckkel: ott a klasszikus, Hegymélyi keltetős-hordás változat, xenókkal megspékelve, kontrollozhatunk pusztán a követőre építve, nyerésként használva azt, de ott van az ötkövetős agro-változat is, amit szintén számtalan különböző módon lehet variálni, attól függően, hogy mennyire gyúrunk a stabilitásra, és mennyire a sebességre. Ja, és persze ott a Lassan járj!-as Repülő fattyas verzió is, amit azt hiszem nyugodt szívvel nevezhetünk a HKK legolcsóbb versenypaklijának. Hátrányok? Ezeket a paklikat talán kevésbé zavarják a követőtiltások, egy Harangmester, illetve az elszaporodott asztalirtások azonban jócskán el tudják látni a baját.

Tűz

tuzijatekVégül, de cseppet sem utolsó sorban a fejbelövős koncepcióról említenék még egy kis szót, hiszen ahogy minden egyszínű-jellegű összeállítás, úgy ez is könnyen előkerülhet ezen a formátumon. A deck motorja természetesen a Tűzijáték (A keresés lángja azért kicsit hiányozni fog mellőle), melyet A fájdalom szépségével lehet a legegyszerűbben maximumra pörgetni, de ha biztosabb nyerésre gyúrunk, akkor játszhatunk Dornodon követőjével is (kevesebb lapból be tudjuk vinni a szükséges 20 sebzést), ha pedig maximális védelemre vágyunk, akkor az Antimágikus rakshallion bizonyulhat nyerőnek. Az efféle direkt sebző paklik fő hátránya, hogy ha idő előtt kiürülnek, akkor szinte tálcán nyújtják át a győzelmet az ellenfélnek beleszólás híján, így gyógyulásokkal (vagy Harangmesterrel) lehet a legkönnyebben védekezni ellenük.

A sort hosszasan folytathatnánk még olyan koncepciókkal, mint a vámpír, a motyogó vagy éppen az ork, ám végül itt húztam meg a határt. Ti melyik pakliban éreztek még erőt a gonosz felhozatalból?

Csető Zsolt

3 thoughts on “Készüljünk a Jellemek harcára! (3. rész) – a gonosz jellem

  1. 7 törzs főnökés lényes kontroll még el tudnék képzelni. Minden gonosz istennek jó lény alapú lapkánterei vannak,de akár lehet tolni az akmalos-férgek védelmezőjés kombóval,vagy egy kátrányköpülős-csontkovácsos huncutsággal is. Remélem lesz,aki kipróbálja🙂

  2. Vámpírok! Eszement, milyen tempót tud az a pakli.
    Sokszínnel az első köröm végére ki kellett tennem
    ellenük egy techifluxot, egy 2-t találó megsemmisítő csapást
    és egy térszaggatást, s még innen is legyorsultak volna
    kicsit tapasztaltabb játékos kezében.

    Orkok ugyanez pepitában, ráadásul a fél pakli ingyen
    van, cantrip minden lapja, csak röhög, amikor counterelsz.
    A hálót mondjuk nem szeretik.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s