Barcraft 2 vs. Wekerle

Szerintetek melyik lenne az ideális helyszín a jövőben a Beholder HKK versenyei számára?

Előző hétvégén a jól megszokott Wekerlei Boccia Klub helyett a Barcraft 2-ben került megrendezésre a Beholder szokásos havi HKK versenye, ami nem egyszeri kivétel volt: nyílt titok, hogy egy új helyszín “tesztelése” zajlott a páros formátumon. Ennek kapcsán lennénk most kíváncsiak a ti véleményeitekre!

barcraft_parosA Barcraft 2 kapcsán pozitív és negatív vélemények is elhangzottak a verseny óta, most azonban nem ezeket szeretnénk összefoglalni, sokkal inkább egy felületet biztosítani arra, hogy kibeszéljétek a témát, illetve megosszátok velünk véleményeiteket.

Ami fontos, hogy a Barcraft 2 a jövőre vonatkozóan az alábbi ígéretekkel szolgált, amit mindenképpen érdemes figyelembe venni:

  • A teljes légkondicionálás kiépítése
  • Zárt körűség a HKK versenyek alatt

Egyelőre annyi biztos, hogy valószínűleg nem ez volt az utolsó HKK verseny a Barcraft 2-ben, mint ahogy a Wekerlei Boccia Klubból sem költöztünk ki véglegesen – a Nemzeti Bajnokság és a frissen bontott verseny például biztosan ott lesz. Ám hogy a kettő közül melyik lesz a rendszeres helyszín a későbbiekben, az kizárólag a ti véleményeiteken múlik, így ne tartsátok magatokban!

Csető Zsolt

 

46 thoughts on “Barcraft 2 vs. Wekerle

  1. Kezdésnek itt az én véleményem.

    Amennyiben a fent említett két dolog megvalósul, úgy gondolom, hogy az egyetlen kivetnivaló annyi maradna, hogy nem mindenhol tökéletes a világítás, ebben Wekerle jobb.

    Ellenben: a játékosok többsége számára sokkal könnyebben megközelíthető (nyilván mindig van, aki rosszabbul jár, de ez pont így van Wekerle esetében is, a közösség egészét érdemes nézni szerintem); a kezdők és az amatőrök ennek következtében nagyobb eséllyel jönnek el; technikai felszerelés kiaknázásának lehetősége; promóciós felület a játéknak (a HKK megjelenése egy forgalmas vendéglátóhelyen).

    Nyilván Wekerle mellett is fel lehet hozni érveket (nyugisabb környék, egy nagy terem), de összességében úgy gondolom, hogy a helyszínekben rejlő potenciált tekintve a Barcraft jobb lehetőségeket biztosít, úgyhogy én erre szavazok.

  2. Biztos közelebb van ez mindenkinek? Vidékiek+város szélén élők? Ez egyértelműen elhangzik közben nem egy hsz-ben látom, hogy “nekem a wekerle van közelebb”

    Ide max véleményeket írnék és szavazás beholderen, bár gondolom így is lesz.

    Wekerlét támogatom a fórumon már leírtak alapján (egy terem van->családiasabb, normálisabb árak, szabadban történő levegőzés, jobb fény és amit ígértek azt kiveszem)

  3. Leszögezném, hogy a véleményem akkor áll csak fent ha valóban megvalósul a jobb levegőztetés.

    Amennyiben a helyi technikai adottságokat elkezdjük használni mindenképp ezt a helyszínt javasolnám ugyanis hatalmas promó lehetőségeket rejt magába ami hosszútávú előnye lehet a játéknak. Nyilván van sok pro és kontra érv ami bennem is hadakozik,de én a játék jövőjét előrébb helyezem ezeknél,így Barcraft+1.

  4. Én vidéki vagyok és Ex-be járós, JuFe hívott már egyszer kétszer a Wekerlére, de eddig mindig elvette tőle a kedvem az, hogy a vonat +tömegközlekedés kombó 1,5 óra és kocsival is legalább 50 perc. A Barcraft 2 mindhárom állomásról gyorsabban megközelíthető és nekem kocsival is közelebb van, én biztos ledobnám a Lehel térnél a verdát és onnan metróznék egyet. Szóval mint vidéki, egyértelműen a Barcraft 2-re adom le a voksom. Ha ott lesz verseny, biztosan menni fogok.

  5. Szerintem egyértelműen a Barcraft lenne a jobb választás, HA lesz normális légkondi, a zártkörűség grátisz.
    A Wekerle közelebb van érv nevetséges. Az lehet, hogy egyesek jobban járnak vele (ők örülhetnek, hogy egész eddig kvázi a többiek idejének kárára kellett kevesebbet utazniuk). De egyszerűen nincs egy súlycsoportban egy olyan hellyel, ami a Nyugati pályaudvartól, egy buszvégállomástól, és a város két főbb ütőerének számító 4/6-os villamosvonaltól és M3-tól is gyalog könnyedén elérhető. továbbá nagyjából ugyan annyi idő elérni Budáról, mint Pestről. Gyakorlatilag BP közepén helyezkedik el. Ezen felül nagyságrendekkel szebb, mint a Wekerle, és ez a játék promóciójának igencsak jót tenne, nem is beszélve az elektronikai lehetőségekről.

    Hátrány viszont, hogy mégiscsak egy kocsma, akármilyen szép is. A fiatalkorúak versenyrészvételét nem tudom, hogy érintené ez. A pároson úgy láttam ebből nem volt gond. Ha erre a kérdésre van kielégítő válasz akkor szerintem nem hozható fel a Barcraft ellen semmilyen további komoly érv. (Nyilván legyen rendes légkondi, ez alapkövetelmény. Illetve nagyon remélem, hogy csak rosszul éreztem de, mintha füstölőt égetett volna a személyzet a társasos teremben. Remélem ez többet nem jut eszükbe.)

    Az olyan indokok, hogy nem illő az otthonról hozott kaját fogyasztani a szomorú, de ezt sehol máshol sem teheted meg kategória alá esnek. Ezt lehet úgy venni, hogy az otthonról hozott kajád és az itt vett kaja árkülönbözete lenne az amivel a szebb és központibb hely miatt megnövekedne a verseny nevezési költsége. Én sem örülök neki, de ez van.

    A Wekerlén ki lehet menni levegőzni, és szebb, nyugisabb a környék érvet teljesen átérzem. De nem hiszem, hogy egy nagyságrendben lenne a központisággal. Illetve ha sétálni vagy levegőzni akarok egy szép környéken akkor nem utaznék hozzá oda-vissza 3 órát egy hkk-val teli hátizsákkal. Továbbá a rendes légkondi többé kevésbé feleslegessé tenné ezt a “kimegyek levegőzni” részt. Wekerlén horror egy népesebb verseny nyaranta az 1 db ablak mellett.

    Üdv: Kyb

  6. Amennyiben nem lesz a főasztaloknál pokoli CO2 szint, akkor a Barcraft jobb. Szvsz bár csak nézőként voltam jelen, a helyi törzstagok szemmel verése picit zavaró volt, illetve az asztalok rekvirálása már csak hab volt a tortán.

    A Wekerle és a Barcraft két teljesen különböző színvonalat nyújt, az ezekkel járó minden előnnyel és hátránnyal (Budget Wekerle vs Gamer Barcraft)

  7. Nem nagyon akarok beleszólni,mert ritka kóborló vagyok Pesten és nem voltam a pároson sem,de miért annyira sürgős ezt eldönteni? Ha valóban lesz légkondi és garantálva lesz a zártkörűség,akkor miért nem várjátok meg? Annyira sok “HA” van a kommentekben…Legyen “kész” a Barcraft,menjen le úgy egy verseny és akkor mindenki egyértelmű választ tud adni.

  8. +1 Zorall, le kell tesztelni úgy is egy versenyt hogy csak mi vagyunk és már van klíma, aztán lehet még a Barcraft ellenesek véleménye is megváltozik….

  9. Én is a Barcraftra szavaznék. Igaz nem voltam a pároson, de a számomra jobb megközelíthetőség és istenadta lustaságom miatt szavaznék rá.
    Pluszban nyilván vendégcsalogatóbb, modernebb mint a Boccia.

  10. A Beho oldalán többen is kifejtettük a véleményünket, – én is – de azért leírom:

    A Barcraft2 nagyon király lett.

    Látszik, hogy sokat fordítottak rá, a kinézet első osztályú, minden elismerésem Bakáé! (Kicsit irigy is vagyok, hogy a Dungeon még nem ilyen szép…)

    A Wekerlével szemben mindig a levegőtlenség volt a bajom, háááát….. most visszasírom a “levegőtlen Wekerlét!”

    Oké, a klíma még szerelés alatt van, de addig “halál” az ablaktalan és levegőtlen pince, bármilyen szép is.

    A fényerősség is hagy maga után némi kívánni valót, mert egy kártyaversenyhez – ahol olvasni is kell néha a lapokat – ez a fény elégtelen.

    Délutánra a hangzavar is zsibbasztó egy kicsit, megnehezíti a koncentrálást. A zártkörűség majd persze orvosolja ezt a problémát.

    Úgy látom, hogy a véleményemmel nem vagyok egyedül, ezt a helyszínen is hallottam és a hozzászólásokban is látom.

    A fogyasztásra vonatkozó kérés egy vendéglátóhelyen természetes, ezt el kell fogadni.

    Ha az ígéretek teljesülnek akkor nálam első számú HKK-s verseny-helyszín lesz a Barcraft2, amit nyugodtan ajánlhatok majd a Dungeonbe látogató játékosoknak is!

  11. A feltételek megvalósulása esetén énis a Barcfraftra szavazok kivétel frissen bontott.

    Viszont egy dolog kikívánkozik belőlem, lehet valakit megsértek vele,de ez van. Szóval az exes versenyen figyeltem meg ezt a jelenséget, de természetesen a barcraftra is igaz.

    Az ilyen helyeknek abból van pénze, hogy a vendégek ott italt vesznek, ételt vesznek, vagy a versenyszervező kibérli a helyet. Az exben nem volt bérleti díj, nem tudom a barcraftban van-e, de nem hiszem, hogy van.

    Az exes versenykiírásban is szerepel, hogy minimális fogyasztás elvárt.

    Namost szerintem az ordenáré bunkó dolog, ha valaki egyáltalán nem fogyaszt legalább egy pohár kólát, vagy egy szendvicset egy ilyen helyen, ha eljön versenyezni, vagy akár nézőnek. Sokszor az exes versenyen rendesen égett a képemről a bőr, amikor láttam, hogy velem együtt még 1-2 ember fogyasztott a többiek meg semmit, sőt a bunkóságát még azzal is tetézte, hogy elővette az otthonról hozott szendvicsét, itókáját és jóízűen elkezdett falatozni.

    Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy mindenki kalkulálja be, hogy a versenyre az ilyen helyeken a nevezési díjon felül is van egy költsége, tehát ennyivel drágább, mint mondjuk a wekerle.

  12. Wekerle egyértelmü! Majd lemegyek a barcraftba ha piàlni van kedvem es keresgélni akarom a többieket vajon hol vannak.
    Nem jo hogy nem egy térben zajlik az egész! Maga a hely jo de nem kartyaversenynek.

  13. @Ács Domonkos
    “Biztos közelebb van ez mindenkinek?…”
    Ha a vidéki játékos kocsival megy, max akkor lehet közelebb a Wekerlei helyszín.
    Én a KőKi-re szoktam érkezni vonattal, és onnan kb 35 percre van gyalog a Boccia. Ha én képes vagyok napi 7 órát utazni a versenyért oda-vissza, akkor a Wekerlén lakók vegyék csak a fáradtságot hogy felszálljanak a helyi buszra. Ilyen hülyeségért ne maradjon ott a verseny.

    @A. Á.
    +1

  14. @Baaaalukaaaa

    Ha én lennék az egyetlen akinek messzebb van akkor befognám a szám, de nem így van, így azt mondom hogy ezt konkrétan szavaztatni kell. (Egyébként meg ha 1 megállót elmész a határ útig, onnan sokkal kevesebb sétára van. Amúgy meg nem ez a legnagyobb problémám a hellyel, sőt ez a legkisebb.)

  15. Nekem a Wekerlei helyszín jobbnak tűnt, de lehet csak azért, mert a Barcraft 2-ben nem zárt körű verseny volt. Ja és a levegő…
    Mindenesetre, ha jobb lesz a szellőztetés, és zárt körű versenyek lesznek, akkor lehet megváltozik a véleményem.

    Ahogy már elhangzott, ki kell próbálni a helyszínt így is, aztán dönteni.

  16. BarCraft, egyértelmű.
    Abba a kis fogyasztásba meg nem hal bele senki. A légkondi beüzemelése jót fog tenni a levegőnek, nem lesz akkora kanszag, mint néha Wekerlén. Zártkörűség javallott, ha jól láttam a nyitvatartást, a dolgok érdemi része a verseny után kezdődik, szóval nem is okoz nagy bevételkiesést, ha nem tévednek be random arcok (akik mondjuk elkezdhetnek kártyázni, de ez egy másik történet…).

    Nem tudom, hogy mennyiért bérli a Beho a helyet, viszont ha a BarCrafttal spórol Wekerle után, akkor érdemes a nem BC-ban megtartható versenyeket (Frissen bontott biztosan, Nemzeti talán) egy igényesebb, akár drágább helyen megtartani, ami nem Wekerle – gondolok itt akár csarnokra, nagyobb terem bérlésére. Azt az évi pár napot talán lehet így finanszírozni, különleges hangulatot ad a versenynek, mindenki boldog.🙂

  17. Ugyan nem voltam pároson de igy is a Barcraft 2-re szavazok, Én vidéki vagyok igaz nem Debrecenen Pécsen vagy Szegeden lakom, úgy hogy kökin szállok a vonatról még úgy is tovább tart beérnem Wekerlére mint hogy elmenjek a Nyugatiba és onnan a Barcraftba. Én Wekerlét szeretem, mert baromi jó helyen van szép nyugodt környék, sosem volt vele bajom az utazáson kívül. Viszont szerintem szinesebbé teszi a versenyeket az hogy ha nem minden Behós ott van, ahogy az előttem kommentelők is irták már, ez a játéknak is jót tehet hosszútávon. Viszont számolni kell azzal hogy nem lehet ott a saját kajádat enni, erre csak annyit tudok mondani, hogy kellj fel hamarabb és reggelizz meg, vagy út közben vegyél valami kajálni valót, szerintem nem kell milliókat költeni egy ilyen helyen, engem se vet fel a pénz és nem fürdök benne, de szerintem ki lehet bírni havonta vagy 2 havonta egy ilyen versenyt, Nyilván hogy mindenkinek megfelelőt nem fogunk találni soha, de talán ha szavukat tartják szivesebben fognak lejárni a többiek akik panaszkodnak esetlegesen a levegőre vagy a fényre (jogosan) …

    Pacsi

  18. Egyelőre nem szavazok, mert nem voltam a Barcraftos versenyen. Mindazonáltal ha ez nem olyan égető döntés, akkor tényleg meg kéne várni egy klímás és zárt körű Barcraftos versenyt és az alapján véleményezni.

  19. Egyértelműen Barcraft. nekem egyedül a levegővel volt problémám, se a kevés világítást, se a meleget nem éreztem annyira, lehet csak azért, mert 1 szerencsés helyen játszottam végig.
    Barcaft +1

  20. Jelenleg Wekerle a befutó részemről, de a légkondi+fény+technikai háttér kombó a BarCraft-nak hozza meg a győzelmet nálam is.
    Én gyalog öt percre lakom Wekerlétől (nem ezért szavazok rá!), és mindig is maximum respect volt bennem azon vidéki játékosok iránt, akik 3-4 órát is képesek utazni. Nem csak itt vannak/voltak Behó rendezvények. Szerintem a Kondor Béla Közösségi Ház messzebb volt kb mindenkinek, mégis oda jártunk HKK-zni… A Lángba is eljöttök holnap, nem?

  21. Sziasztok!
    Jó lenne akkor egy újabb verseny az ígért dolgokkal s aztán döntsünk. Ha minden ok amit ígértek akkor legyen a BarCraft. Viszont ha spórolunk a Behónak mert ingyen kapja a helyet akkor nem lehetne kedvezményt kapnunk mi versenyzők? Szerintetek? Üdv: papa

  22. legyen egy verseny a BarCraft 2-ben légkondival és kizárólagossággal (én mondjuk jobb világítást is belevennék ebbe a repertoárba), utána lehet beszélni a dologról
    főleg, hogy korábban az lett kérve, hogy két “valami”-t hasonlítsunk össze, ne egy “valami”-t egy “ideális/fiktív versenyhelyszín”-nel, de amíg a beígért dolgokkal nem teszteltük a BarCraft 2-t, addig az nem “valami”, hanem “fiktív versenyhelyszín”, így nem tudunk két “valami” közt dönteni

  23. Szerintem is kéne még egy próbaverseny, ahol a Barcraft biztositja a légkondit, a zártkörűséget és szerintem a jobb fényviszonyokat is felvehetjük erre a listára.

    Nekem két bajom volt a Barcrafttal:
    1. A több szoba. Ha birót akarok hivni, akkor körbe kell járni az egészet, hogy aztán megtaláljam az egyik szobában. (meg nekik is rohangálni kellett az eredmények után)
    2. Kevés levegő.

  24. Tesztelés jobb körülményekkel: persze, OK, csak már ez is egy véleménykérés volt, hogy tetszik-e nektek annyira a Barcraft 2, hogy további versenyeket tartsunk ott “tesztelés” céljából. Úgy látom, nagy többséggel igen.
    A zártkörűség konkréten meg van ígérve, azzal nem hiszem, hogy bármi gond lenne. A légkondi időigényesebb kérdésnek tűnik, ezért meglátjuk, hogyan alakul, de lehetséges, hogy zártkörűséggel, de még légkondi nélkül is lesz egy “teszt”.

    Én egyébként így tenném fel a kérdést (kb. ezek a reális opciók):
    1. – Barcraft (akkor is, ha csak zártkörűség van, de légkondi nincs)
    vagy
    2. – Barcraft (kizárólag zártkörűséggel ÉS légkondival, amíg légkondi nincs, addig Wekerle)
    vagy
    3. – Wekerle mindenképpen

  25. Nálam kettes, csak úgy próbáljuk meg….egyre melegebbek lesznek, ennyi oxigénnel nem lehet kibírni. Addig maradjon a wekerle és ha beszerelik a légkondit, akkor jöhet ott ismét egy próba.

  26. Gondolom nem fogják a légkondi kérdést se sokáig húzni, mert biztos, hogy nem csak mi igényeljük, hanem az összes többi vendégjük, aki jár hozzájuk. A saját forgalmuknak gondolom ök se az ellenségeik.😀

  27. Off: Szándékosan biztos, hogy nem fogják húzni, csak most épp “klímaszerelő-válság” van az országban, mert bevezettek bizonyos követelményeket (a klímaszerelés engedélyköteles), többek között 1 tanfolyamot, amit Magyarországon pont nem tartanak (LOL), így kb. megfeleződött a működő szerelők száma. Így nyár elején🙂.

  28. Kizárólag a távolság/elérhetőség kérdéséhez szólnék hozzá, hogy ezt legalább tisztázzuk.
    Az utazási idő az igazán lényeges a többség számára, közelség alatt is rendre ezt értjük a mindennapokban. (értsd: ha vmi közelebb van az azért jó, mert hamarabb odaérek)
    1.) TÖMEGKÖZLEKEDÉS: A 4-es, 3-as, 2-es, (1-es) metróval mind közelebb van a BarCraft (BC), és ugye ezek a leggyorsabb lehetőségek. Még KÖKIről is BC-ba 19 perc a menetidő, lesétálni a Bocciába pedig 15 perc.
    Alig van Budapesten olyan terület, ahonnan Wekerle könnyebben megközelíthető lenne, a közvetlen közelén kívül. Még a random, rohadt messze lévő üllői út 701-es számtól mérve is csak 10 perccel van messzebb a metró miatt a BC, pedig a távolság miatt elsőre sokkal nagyobb különbségre gondolnánk. Az összes többi tömegközlekedési lehetőséget pedig hagyjuk is, mert nyilván józan ésszel csak a térképre ránézve is látható, hogy az átszállások miatt a legtöbb helyről tovább tart Wekerlére eljutni, míg fordítva ugyan ez a helyzet már nem igaz.
    Összesítve: A BC még Wekerléről is csak 30 perc, de a Wekerle Budapest jelentős részéről sokkal hosszabb utat kíván meg.
    2.) VONAT: A KÖKIre való érkezést az előbb meg is beszéltük, még onnan pár perccel van közelebb a Boccia Klub, ami viszont minden más állomástól SOKKAL messzebb van.
    3.) AUTÓ/MOTOR. Ha nem az M5-ösön vagy 4,5, 51,31-es főutak valamelyikén jön be az illető akkor már alapból nincs közelebb Wekerle, tehát azt állítani, hogy a vidékieknek jobb, egy ordas nagy sarkítás. Vidékiek nem csak az ország ezen szegletében laknak. (Az esetleges parkolási költség már számottevő lehet a belvárosban, azonban, ha az autót letesszük, akkor megint csak tömegközlekedésre kell fanyalodni, ami ugye az 1.) pont)
    Néhány példa google útvonaltervező, szombat:
    Vecsés-Boccia: 20-26 perc, Vecsés-BC 20-30 perc
    Budaörs 26-35p, 18-30p
    Solymár 40-60p, 30-50p
    Dunakeszi 35-50p, 28-45p
    Gödöllő 35-45p, 30-50p
    Még kb Vecsésről sem tudunk gyorsabban a Bocciába érni, pedig ránézésre kb ott van a szomszédjában.🙂

  29. Nekem a nevezesi dij 70%-ba kerul a nyugatinal leszallni, mint kokinel, ennyivel tobb a jegy oda-vissza.
    Velemenyt nem tudok alkotni, mivel nem voltam a BC-ben, de ez a tobb terem eloszlas nagyon nem szimpatikus.
    Ha a BCben lesznek a kesobbiekben a versenyek persze nem fogok hisztizni, de a biro kerdest minden teremben meg kellene oldani a beholder reszerol, az mar mast teszta, hogy egymast kell keresgelni…

  30. Most én is hosszan kifejthetném mind azt amit már mindenki leírt..
    A BC-t támogatom én is😀

  31. Ez a bírót minden terembe dolgot egy kis átszervezéssel simán ki lehet küszöbölni szerintem. Ha nem a belső terembe pakolnak ki, mint a pároson, hanem a központi helységben, onnat mindegyik kisterembe könnyedén át lehet jutni, elég csak a teremből kikiabálni, hogy bíró és már halják is. A pároson tényleg a legeldugottabb terembe pakoltak ki Miklósék, de ez nem olyan para, amit ne lehetne orvosolni.

  32. @norbosyo de ez megint egy egyéni hátrány, ami eltörpül amellett, hogy Nyugatitól, Keletitől, Délitől és/vagy Kelenföldről leszállva a Boccia sokkal messzebb van és ugyanúgy plusz költséget jelent azoknak akik ezekből az irányokból érkeznek. Siránkozás előtt azért mérlegeljünk már egy kicsit! Ha hivatkozol egy pályaudvarra, minimum az lenne az ésszerű (és korrekt), ha számba vennéd a többit is. Rögtön rájönnél összeszámolva őket, hogy a döntő többségnek a Boccia van messzebb. Vagy te úgy gondolod, hogy mivel SZÁMODRA kicsit drágább, ezért fizessenek/utazzon többet a többség? Vagy birtokodban van valami statisztika arról, hogy a HKK-sok 80%-a Wekerletelepen él?😀 Mert ha nincs, akkor engedtessék már meg az a vélelem, hogy a játékosok eloszlása az ország, illetve Budapest területén nagyjából egyenlő.

  33. @alastaron Nyilvan egyeni velemeny, azert van ott a ‘nekem’ szocska🙂 Csak reagaltam a hsz-odra, idoben lehet ugyanannyi eljutni a ket helyre videkrol is, de majdnem 1000 ft az mehetne masra is..
    Es ha olvasol a sorok kozott, irtam, hogy nem fogok sirankozni, ha a behos versenyek attelepulnek a bc-ba😉
    Elvegre egy velemeny nyilvanito cikkhez kellett hozzaszolni.

  34. BarCraft
    Akkor is erre szavaznék ha a fenti fejlesztések nem valósulnának meg, ugyanis vidékiként nagyon kényelmes volt leszállni a nyugatinál aztán 5 percet sétálni a visszaútnál pedig az elérhető legkorábbi vonattal hazautazni. Nem kellemes dolog 1 órát várni az állomáson egy 6-7 órás verseny után. Az is egy pozitívum hogy verseny után nem küldenek ki egyből, hanem maradhatsz ameddig a bar nyitva van, ha lekésted volna a vonatodat/busztodat. Ez számomra elsőszámú szempont.
    Magának a helynek a hangulata és a kinézete is a HKK stílusához igazodott. Nekem nagyon bejött.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s