Retro pakli – Kvazársárkány deck

Avagy egy Szúnyogírtásos kontroll 2008 áprilisából.

Úgy döntöttünk, új rovatot indítunk itt a HKK Blog hasábjain, melyben a régi idők paklijaiból fogunk nektek válogatni. Hasonlót csináltunk már korábban is, a mostaniban azonban annyi lesz a csavar, hogy kifejezetten a saját múltbéli deckjeink közül fogunk szemezgetni, ezáltal kicsit mélyebben is belepillanthatunk az összeállításba.

Első ízben egy Szúnyogírtásos kontrollt hoztam nektek, amivel 4. helyet értem el első beholderes profi versenyeim egyikén 2008 áprilisában.

követő: Gyógyító rakshallion

kvazarsarkany3 Manacsapda
3 Thu’zad utazása
3 Kvazársárkány
3 Csáp-istenség
3 Előny a Semmiből
3 Arany gugyola
3 Eltörlés
3 A felhők asszonya
3 Ezer világ őre
3 A rend ereje
3 A gyenge ereje
3 Szúnyogírtás
3 Ewgbert megszakítása
3 Trinigan dilemmája
3 A mogokok szövetsége
3 Zu’lit sárkánya
3 Ewgbert, a mágus

51 lap

Annak idején csak Kvazársárkány decknek hívtuk ezt a paklit, leginkább azért, mert ez a lap volt az egyik nyerés benne – de rajtam kívül nem nagyon játszott vele senki. Én azonban nagyon szerettem, rengeteg meglepetést lehetett vele okozni, és elég jól kezelte a 2000-es évek második felének egyik legbrokenebb lapját, a később kitiltás sorsára jutó Bundás yetit.

szunyogirtasLátható, hogy a pakli Gyógyító rakshallionnal, valamint rengeteg counterrel igyekezett stabilizálni magát, melyek mellé olyan top erőforrások dukáltak, mint a Thu’zad utazása, az Ewgbert, a mágus vagy az Előny a Semmiből. Felmerül a kérdés: hogy a fenébe lehet, hogy A gyenge ereje befért a pakliba, Az erős ereje viszont nem? Manapság már nem kérdés, hogy melyik a jobb, annak idején azonban nem volt ekkora különbség a két lap között (és a varázslatok is jobban domináltak az első három körben), és sokat nyomott a latba (különösen a negyedik körtől), hogy A gyenge ereje alternatív képessége sokkal hasznosabb volt, hiszen voltak erős 1 ÉP-s lények a metában (pl. a már említett yeti). Ez már csak azért is számított, mert a nekronigényes lapok miatt egy kicsit ducibb volt a deck a szokásosnál, 51 lapos.

Ebben az időben a lapcounterek még kuriózumnak számítottak (a negyedik körtől pedig főleg), így az olyan lapok, mint A felhők asszonya vagy a Csáp-istenség könnyen meccsfordítóak tudtak lenni. Az első körökben pedig az Eltörlés volt a fő védelem a lények ellen, míg a Thu’zad utazása és A mogokok szövetsége az ellenfél kipörgését gátolták. Utóbbi az egyik nagy kedvencem volt annak idején, hiszen a második körben kirakva hosszú távon óriási előnyt tudott termelni.

A követőválasztás is viszonylag szokatlannak számít, hiszen a Gyógyító raksi ekkor már közel sem volt olyan erős, mint hajdanán, ám már akkoriban is voltak olyan erős követők a játékban, amik ellen hasznosnak bizonyult – az Áldozó rakshallion és az Építő rakshallion például fénykorát élte ekkoriban.

Remélem, hogy érdekesnek találtátok a paklit és ezt a kis szösszenetet mellé, egy kis betekintést nyerve abba, milyen is volt a játék 7-8 évvel ezelőtt. Legközelebb Dév bácsi jelentkezik majd valami izgalmas finomsággal az előző évtizedből!

Csető Zsolt

8 thoughts on “Retro pakli – Kvazársárkány deck

  1. Zsolti, nem hiszem el, hogy neked volt dekklisted AK-ban nekem meg nem! :@ Illetve jegyezzük meg, hogy miért nyolcadik kiadásos kvazárral kellett tolni!😀

  2. Kesobb egy jo Manafamiliaris lett a kovetod
    Szunyoggal az Uwallas vonalat toltam anno, iszonyat meccseket vivtunk!🙂

  3. Ójeee, remélem sokáig lesz, és sűrűn fog jelentkezni a Retró rovat!🙂

    ui.: Én börivel szeretem dekket is régen kaptunk már:/

  4. Cuki a retró rovat, de az aktuálisabb Deck klinika rovatnak jobban örülnék, nagyon rég volt már belőle.

  5. Én szívesen olvasgatom,de a kedvenc rovatom (Szivárgás) is jelentkezhetne lassan😛

  6. Én szívesen látnék egy élőholt pöfis kontrollt. Mikor elkezdtem az volt a top deck. Láncvillám, manasajt, hatalom torzulás. Tényleg az akkori deckből csak a manasajt nincs felújítva… Lehetne a kövi kieg top spoilre?🙂

  7. nem engedi egyben

    www. facebook. com/ photo.php?fbid=857118047649042&set=g.201077943246198&type=1

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s