Nyílt levél

Elmegyek, de mégis köztetek maradok.

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogyan kezdjek bele ebbe az egészbe, de végül arra jutottam, hogy az a legjobb, ha rögtön a lényeggel kezdem. 2015 januárjában egy új fejezet kezdődött az életemben, ez a fejezet pedig a holnapi nappal lezárul: ahogy arról néhányan már tudtok, elhagyom a Beholder csapatát.

Az első kérdés, ami mindenkiben megfogalmazódik nyilvánvalóan az, hogy “miért?” A válasz egyszerű és klisés: az élet meglepett egy olyan lehetőséggel, amilyenről már régóta álmodok, és amire éppen ezért muszáj volt igent mondanom. Van egy-két dolog az ember életében, ami még a HKK-nál is fontosabb. Nekem ez éppen ilyen volt.

Hogy mi változik? Nos, az elmúlt másfél évben kizárólag a HKK-val és veletek foglalkoztam főmunkaidőben – ez egészen biztosan meg fog. Annyit azonban megígérhetek, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy ennek a lehető legkevesebb hatását érezzétek majd. Ha minden jól megy, a Toborzás és a HKK Ligák a jövőben is folytatódnak majd, a Beholder weboldalán sem maradtok cikkek nélkül, és természetesen a játék fejlesztéséből is kiveszem majd a részem a jövőben is a tesztelésen keresztül. És persze marad a HKK Blog is. Higgyétek el, én leszek a legboldogabb, ha semmiféle változást nem fogtok majd érezni a jövőben!

Nem tagadom persze, hogy mozgalmas másfél év van mögöttünk, hiszen rengeteg változás és újdonság történt:

...és még a Nemzetiről is tudósítottunk!

…és még a Nemzetiről is tudósítottunk!

Félreértés ne essék: ezzel a listával most nem dicsekedni szeretnék. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy ezen felsoroltak elindításával sikerült egy jobb, szerethetőbb és népszerűbb játékká tenni a HKK-t, amely nélkülem is tovább virágozhat majd.

…mármint “nélkülem”, szigorúan így, idézőjelben. Hiszen igazság szerint nem megyek sehova: a közösségnek továbbra is a tagja maradok, a versenyeken ugyanúgy találkozhattok majd velem, és a jövőben is szívesen állok bárki rendelkezésére, akinek kérdése van, esetleg tanácsra van szüksége.

Végezetül engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak a Beholdernek, hogy lehetőséget adott arra, hogy segítsem a munkájukat, és természetesen legalább ekkora köszönet jár Nektek is, rengeteg támogatást kaptam ugyanis tőletek, és higgyétek el, ez mindennél fontosabb volt.

Szeptemberben tehát új időszak kezdődik a HKK-ban. Szívből remélem, hogy egy olyan időszak, amely még az előző másfél évnél is jobb lesz – nekem már vannak ötleteim…😉

Csető Zsolt

24 thoughts on “Nyílt levél

  1. Zsolti!

    Elsők között kívánok nagyon sok sikert! Hihetetlenül sokat köszönhet neked a játék, és úgy gondolom, hogy iszonyatosan jót tettél a munkáddal másfél év alatt. Volt egy ember, aki szívvel-lélekkel velünk, játékosokkal foglalkozott, és biztosan megérezzük a hiányod majd. Bízom benne, hogy azt találod meg az új helyen, amit kerestél. GL!

    Barátod,
    Duxy

  2. Nagyon szép levél! Sokat köszönhetünk neked a játék összes területén, mint ahogy azt fel is soroltad, ezek a nagyszerű dolgok nélküled nem jöttek volna létre!

    A legjobbakat kívánom neked a továbbiakban és csak annyit kérek, hogy ne tűnj el teljesen!

    Feec🙂

  3. Hát igen sajna ez várható volt,de a lènyeg,hogy visszanézve igen sok dolgot sikerült letenni az asztalra ès ìgy könnyebb a ” búcsú” is(gondolom).Köszönünk mindent amit a játèkèrt ès a játèkosokèrt tettèl ès legalább ennyi sikert kívánok az új munkakörben is!!!

    JuFe

  4. Köszi a belefektetett munkát.
    Remélem, az új lehetőség beváltja a hozzá fűzött reményeket.🙂
    És ahogy Fec is írta, a lényeg, hogy ne tűnj el teljesen!🙂

  5. Köszi Zsolti mindent! Sok sikert a továbbiakban!

    Ui.: köszönjük,hogy megadtad a legnagyobb ajándékot a HKK-nak Katu személyében🙂

  6. Köszönünk mindent Zsolti! Sok sikert, maradj része a hkk közösségnek, az a lényeg!🙂

  7. Köszönöm az eddigi munkád, az új lehetőség adjon neked még több boldogságot. Tisztelet!

  8. Remélem összejönnek a számításaid és vmi jobbat, tartalmasabbat találsz az új lehetőség által.

    Köszönjük az eddigi munkádat!

    Egy utolsó ugatást még🙂

    Kiskutyák!

  9. Sok sikert a továbbiakba Zsolti!
    Elég szomorú, hogy 1 poszt alatt sem képes valaki megállni, hogy ne a másik embert piszkálja. Köszönjük Unknown.

  10. Sok sikert az új kihívásokhoz is!
    Reméljük a HKK töretlenül halad majd a megkezdett úton🙂

  11. Köszönjük, az eddigi rengeteg munkát és energiát, amit a játék jobbá tételéért tettél.
    Sok sikert az új lehetőséghez! Legyél benne legalább olyan sikeres és eredményes, mint HKK-ban!

  12. Csatlakoznek a koszonokhoz es a sok sikert kivanokhoz.
    Pokeresen: gg wp gl
    (good game, well played, good luck)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s