Mező, mező és mező – a triplázás a HKK Ligában

32 játékos versenyzett pénteken a Dungeonben. Íme a dobogós paklik!

Zsúfolt nap volt a legutóbbi péntek a Dungeonben, hiszen sikerült beállítani a HKK Liga eddigi létszámrekordján, miután összesen 32-en neveztek a versenyekre a három kategóriában. Lássuk, kik végeztek a dobogón az egyes ligákban!

A Kezdő Ligában már nem először győzött tárgyas pakli az elmúlt időszakban, ám ezúttal nem a “hagyományos” változatot láthatjuk az élen, hiszen Csintalan Bálint a fókuszkristályokat vezette az első helyik, méghozzá Semleges csatamezővel.

citrin_fokuszkristalyA Kezdő Liga végeredménye

I. Csintalan Bálint (paklilista)

Fókuszkristály pakli Semleges csatamezővel

II. Dudás Márk (paklilista)

Sárkány pakli Lassan járj!-jal és Sárkány űrnővel

III. Fábián Gábor

Az Amatőr Ligában voltak a legtöbben ezúttal, szám szerint 13 fő, és itt is egy Semleges csatamezővel felálló pakli győzött, méghozzá Agócs Richárd révén, aki fekete-sárga-kék-piros good stuff paklival húzta be az első helyet.

ontorvenyu_krabberAz Amatőr Liga végeredménye

I. Agócs Richárd (paklilista)

Good stuff pakli Semleges csatamezővel

II. Nagy Dániel

III. Szkupien Zoltán (paklilista)

Avatár pakli A legfőbb követővel

Ezúttal a Profi Ligában is egészen sokan voltak, hiszen 10 játékos nevezett – sokan a jövő heti Veszélyes faj versenyre teszteltek, hiszen ebben az hónapban ilyen formátumban zajlanak a versenyek. Különös módon itt is egy Semleges csatamező győzött, méghozzá Szkupien Bence révén, aki goblinokat társított a letiltó szabálylap mellé.

kaoszgoblinA Profi Liga végeredménye

I. Szkupien Bence (paklilista)

Goblin pakli Semleges csatamezővel

II. Szabó Krisztián (paklilista)

Krabber pakli Zarknod börtönével

III. Makó Gergely (paklilista)

Motyogó pakli Motyogó kultivátorral

Köszönjük, hogy ilyen sokan ellátogattatok a versenyre, várunk benneteket a következő héten is! A havi összetettek állását a Kezdő Liga, az Amatőr Liga, illetve a Profi Liga honlapján nézhetitek meg, érdemes harcolni az extra díjakért és az ultraritkákért!

Csető Zsolt

3 thoughts on “Mező, mező és mező – a triplázás a HKK Ligában

  1. Nem meglepő, hogy ennyien választjátok a ligákon ezt a paklit, külön gratula Szkupien Bencének a goblinos setupért, nagyon szimpatikus pakli. Kíbáncsi leszek, hogy a hétvégi fajon mennyire lesz domináns ez a szabálylap.

  2. Volt még legalább egy goblinos pakli, egy lépéselőnyös. Az a vicc, hogy én is majdnem (szinte lapra pontosan, ugye láttam mik voltak Bence paklijában) ezt vittem, sőt el is vittem, aztán az utolsó pillanatban kölcsönadtam a csatamező lapot, mondván van másik paklim, nem kellett volna….az eredmény csúfos lett😀

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s