Kölcsönkérés etikett

Tippek, hogy mitől tartózkodjunk, ha szeretnénk lapokat versenyre kölcsönkérni.

Ez megint egy olyan témakör, amiről az elmúlt időszakban blogos berkekben elég sokat beszélgettünk, így úgy gondoltam, hogy kerekedjen belőle egy cikk, amolyan iránymutatónak. Amikor az első pár versenyemen túlestem megdöbbenve tapasztaltam, hogy te jó ég, mennyit pénzt kell elköltenem ahhoz, hogy azokkal a spoiler lapokkal én is játszhassak, amivel a többiek nyomulnak… nyilván elég sokat. Természetesen nem elvárható egy kezdő vagy amatőr játékostól, hogy minden versenylappal rendelkezzen, amivel játszani szeretne, ki szeretné próbálni (sőt még egy profitól sem, de ott már elvárt szerintem, hogy az alap spoilerek legyenek meg), de egyszerűen néha sokan átesnek a ló túloldalára. Mindannyian voltunk kezdők, nulla körüli gyűjteménnyel, így nyilván tudom azt, hogy milyen az amikor nagyon szűkösek a készletek, és egyszerűen rászorulsz más játékosokra. De van egy határ, amit szerintem nem igazán szabad (illik) már átlépni. Nézzünk néhány példát az elmúlt időszakból:

Példa 1: kezdő liga már javában dübörög, a verseny előtt kétségbeesve odajön Peti és kölcsönkér egy Fürge manót a versenyre. A verseny végén odajön, hogy köszöni szépen, és visszaad egy középen megtört Fürge manót, amit nyilván szóvá tettem, és visszahoz egy másikat, hogy akkor ez volt az enyém. Lehet csak véletlen volt, de ennek a kölcsönadó felé nincs túl jó üzenete. Javaslat: ha kölcsönkérsz egy lapot a versenyre, akkor érdemes a fóliájába egy cetlit rakni, így tudod, hogy melyik lap volt az, amelyiket kölcsönkaptad. Ha elfelejted, akkor pedig illik a legszebbet visszaadni, vagy engedni, hogy a kölcsönadó válasszon.

Példa 2: szintén pénteki liga, Béla SOS-ben keres három darab Ork kátrányköpülőt, nem tud nélküle indulni a versenyen, a paklija alappillére. Pont van nálam, szívesen kölcsönadom. Szólok, hogy mindenképp adja vissza a verseny végén, mert a másnapi versenyen én is szeretném használni (Bélát nem ismertem, csak látásból). A verseny végén mindenki elment már, páran vagyunk csak lent, Béla sehol. Se kontakt, se semmi, így kérhettem kölcsön a köpülőket a versenyre én is. Javaslat: ha végeztél a versennyel az első dolgod legyen az, hogy a kölcsönlapokat visszajuttatod a tulajdonosához, ha épp nem zavarod őt a versenyzésben. Ha még játszik, várd meg a forduló végét.

Példa 3: Gabi a versenyre kölcsönkér 15 lapot, a verseny végén pedig odajön, hogy akkor mondjam már meg, hogy pontosan mi az, amit én adtam kölcsön. Javaslat: ha lapot kérsz kölcsön, akkor mindig írd fel azt, hogy pontosan kitől mit kértél, ne legyen belőle bonyodalom vagy konfliktushelyzet később. A legtisztább, ha mindkét fél felírja, de a kölcsönkérő oldaláról el is várható ez szerintem. Illetve még valami, ha kölcsönkérsz egy versenyre, akkor nem illik a verseny előtt visszaadni a lapok egy részét, mert ha a kölcsönadó is jegyezte, akkor az ő listája változik, el kell raknia a lapok egy részét, szóval plusz meló, ha nem nagy, akkor is.

Példa 4: Koli minden verseny előtt ír, hogy szeretné elkérni ugyanazt a 20 lapot. Javaslat: ha tudod, hogy nagyon tetszik egy koncepció, és folyamatosan azt játszod, akkor idővel illik a lapokat megszerezni bele.

Zárszóul: azt sem ítéltem el soha, ha valakitől kértem lapot, de nem kaptam, tökéletesen meg tudom érteni azt az oldalt is. Ha játszol egy lappal (mappából ki, fóliába be, fóliából ki, mappába be) az kopik, igaz, hogy lassan, de romlik az állapota, illetve rengeteg meló a ki- és bemappázás is. Úgy gondolom, hogy ne rójuk fel ezt senkinek, ha nem kapunk tőle kölcsön. Amúgy a folyamat szerintem elég gördülékenyen történik, ha pár alapszabályt betartasz, akkor nem hiszem, hogy ne jutnál hozzá a megfelelő lapokhoz egy versenyre. Ti mit gondoltok a kölcsönadásról? Van még olyan kimondatlan szabály, ami itt nem szerepel, de szerintetek érdemes lenne felkarcolni a többi mellé?

Dév bácsi

19 thoughts on “Kölcsönkérés etikett

  1. Nalam van egy maganszabaly is: ha egy lapot ketszer kolcsonkertem akkor harmadszorra beszerzem veglegesre (megveszem/osszecserelem). Tudom h fentebb is szerepel ez a szabaly. Am maximalisan egyetertek a fenti iratlan (most mar irott hehe) szabalyokkal.
    Minden profi ker vagy kert mar kolcson lapot. A fentiekhez kapcsolodo szabaly h ha kolcsonkersz lapot illik felajanlani a sajat epp nem hasznalt keszletedet hasonlo celra.

  2. Még csak össze sem kell írkálni a kölcsönadottakat/kölcsönvetteket. Ma már mindenkinél van fényképezős telefon, csak egymás mellé kell rakni a lapokat és készíteni egy képet. Ha elég jó felbontású képeket csinál a telefon, a lapok állapota sem lesz többé vitás kérdés.

  3. Fú azért 1-2 eset (főleg a második) elég meredek…nagy pacsi, hogy kezdőknek kölcsönadsz lapokat (emlékszem legelső ligámnál még tavaly novemberben átfutottad a vámpír paklim és javasoltál bele sebzettet, nekem egyem se volt, te meg szó nélkül kölcsönadtad a hármat), náluk az értékrend nem feltétlenül van még helyén (akár szó szerint nézve, hogy milyen értékű lapokat kérnek kölcsön, illetve átvitt értelemben, sok a fiatal, akiknek nem természetesek ezek)

    Magam részéről szívesen adok kölcsön lapokat, visszaemlékszem, hogy én is örültem, amikor kisegítettek, bár azért én inkább azoknak, akit ismerek (legalább látásból). Azért kell egy érettség ehhez mindkét fél részéről.

    Amúgy ez a kezdőknek fülhöz odaférne szerintem itt az oldalon.

  4. Élő példa: versenyre kértem Ősi rúnát kölcsön, mert otthon hagytam sajátom (no comment). Ismeretlen versenytárs adott kölcsön. Később a búcsú során egyikőnk sem emlékezett erre a cserére, csak hazaéréskor vettem észre, hogy hoppá az enyém itt van. Azonnal telefon a szervezőnek, elkértem a játékos számát ,akit már a vonaton értem el, másnap rögtön ment vissza a lap sürgősségi postával, és én kértem elnézést vétkemért. Szerintem ez a korrekt hozzáállás.

  5. Példa 5: Péter kölcsönkér tőled 3 Villámhárítót, amit elfelejt visszaadni. A következő versenyen érdeklődsz a többi játékosnál, hogy nem látta-e valaki Pétert, mire kiderül, hogy másoktól is kölcsönkért egy adag spoilert. Pétert többé nem láttuk HKK versenyen. (true story)

  6. Poghy, ha itt most elkezdenék az általad érintett témáról írni, akkor talán az egész hosszú-hétvégére tudnék olvasnivalóval szolgálni Nektek!🙂

  7. Példa 5 + 1: Péter keres X lapot,amelyet használta a kövi versenyen. Kölcsönadod neki, de elfeljted visszakérni. Közben Péter mondja hogy már nem keresi, mert vett már valakitől – eszedbe jut hogy te adtál neki a lapból,és ráírsz,hogy szolgáltassa vissza,majd azt a választ kapod,hogy már visszaadta,nézzem ÉN át a gyűjtimet.
    Péter boldogan élt, amíg el nem tűnt……………………

  8. Katu, nem gondolkodtam blogon és nem is tervezem!🙂

    Néha egy-egy régi sztorit megosztok Veletek itt, be kell érned ennyivel.

  9. Sziasztok!

    A cikk kapcsán szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített lapokkal az elmúlt években, kevés olyan verseny van, ahova nem kértem lapot. Köszi srácok jó játékot mindenkinek!

  10. Ha már storyk: volt régebben egy játékos,akivel egész jó haveri kapcsolatom volt. Mindketten vidéki játékosok voltunk. Kölcsönkért tőlem tápokat néha,amiket én elpostáztam neki,majd ő visszapostázta(költségeket állta). Majd egy szép napon egyszer csak nem jött a posta. Ráírtam,hogy tegye fel,mert hétvégén használnám én is. Nem válaszolt. 2 nap múlva megint ráírtam,hogy kapja be,hogy én kuncsorgok a saját lapom után,de még kérjem is kölcsön mástól. Majd mikor egyszer visszaírt,azt mondta a lapok egyszerűen eltűntek. Hát,nagyjából ugyanúgy,mint a kölcsönadásba vetett bizalmam. Mondanom se kell,hogy a haverság azzal vége lett. Azóta csak a debreceni társaságban adok kölcsön,személyesen.

  11. Pénz kölcsönzésre szokták mondani, hogy csak annyi pénzt adj kölcsön, amit nem okoz problémát, ha nem kapod vissza. Ennél nagyobb összeget barátnak ne adj kölcsön, mert rámehet a barátság…

    Anno tízezer évvel ezelőtt én játszottam más kártyajátékot, ahol nagy divat volt a kölcsönkérés, mert pénzt nem akart senki a játékra költeni. Nekem nagy gyűjteményem volt, jó szívvel adtam kölcsön mindenkinek. Az első fokozat az volt, amikor ott voltam egy versenyen, és odajöttek hozzám játékosok, hogy nincs-e nálam ez vagy az, szerencsére általában volt. A következő fokozat az volt, amikor a verseny előtt felhívott 6-10 ember, és lediktálta telefonba, hogy mit vigyek magammal neki. A hármas fokozat az volt, amikor már a versenyre sem volt kedvem lemenni, mert tudtam, hogy akkor 1 óráig kell válogatnom a lapokat az emberkéknek, amit utána igen körülményes visszakapni tőlük – de ekkor feljöttek a lakásomra, hogy elkérjék a lapokat (sokszor komplett paklikat). A gond nem is az idő volt, hanem. Míg az nyilvánvaló volt, hogy a lapok elkérésébe tetszőleges energiát is hajlandóak voltak sokan belefektetni (folyamatos telefonos zaklatások, feljönnek hozzám stb) addig a lapok visszajuttatására fordított energia a nullához közelített, volt, hogy nekem kellett a lapjaim után menni…

    Igy utólag visszanézve, szerintem a tanulság az, hogy az egész kölcsönzősdi csak úgy működhet, hogy van 2-3 nagyon közeli barát, akik maximálisan megbíznak egymásban, hol az egyik ad lapokat a másiknak, hol a másik az egyiknek. Az a verzió, amiben nekem, és szerintem közületek sokaknak van része – hogy a játékosok egy része nem a saját gyűjteményével játszik, hanem a tiedével – nem igazán működik hosszú távon. Persze lehet excel táblázatot vezetni, hogy ki az, aki nem adta vissza a verseny végén a lapot, és akkor az nem kap legközelebb, de ha mindenki csak egyszer szivat be, az már elég szép frusztráció lesz.

  12. Én gyakran, sőt szinte minden versenyre kölcsönkérek néhány lapot. Mielőtt visszaadom, lecsekkolom miket adok vissza, de megkérem ott helyben az illetőt, hogy ő is csekkolja le, tényleg nem számoltam-e el semmit. (Én is felejtettem már el, meg figyelmeztettek, hogy adjak vissza)
    A beszerzést illetően: én nem játszom minden versenyen 1000+1000 különféle paklival és igyekszem megszerezni a szükséges lapokat a paklihoz. A baj az, hogy hiába keresem a nagy többségét (általában drágább lapokat) már nem tudom mióta, vagy senkinek nincs, vagy senki nem adja, vagy épp nincs rá megfelelő keretem.

    Ami még kiegészítés lehet:
    -Ne este 10-kor írj rá valakire, hogy holnapra hozza el a decked, vagy rendelkezz jó B tervvel. Sose menj el úgy versenyre, hogy nem holtbiztosan kapsz kölcsön, vagy van nálad jópár olyan lap, amivel kiegészítheted a paklid.
    – Először gondold végig miket kérsz kölcsön, azután egyszerre kérd el az összes lapot, amire szükséged van.
    Sajna korábban gyakran vétettem el az előbbi hibákat, azóta mindig figyelek, hogy eleget tegyek az általam felsorolt tényezőknek is.

  13. Hmmm… saját story: lehet, hogy egyéni bénaság/pech, de nekem sajna elég negatív véleményem van a kölcsönkérésről… Pl nálunk az osztályba sokan HKK znak, ami nyilván jó. A mappám ott hever az asztalomon v a padomban. Nem jövök haza egyből órák után, edzés van stb. Aztán pénteken, mikor hazamegyek és kinyitom a mappát, hát bumm, hiányzik csomó minden. Felhívom a kolégákat, és nahát, “bocsi, kellett ligára és nem találtalak”. Meg: kellet x y nak, mert játszani akar vele. És akkor hopp már nincs is meg a hörrentő, meg ez meg az…(nyilván pótolható, meg nem is túl nagy tétel, csak mégis bosszantó…) Na ezen én rendszeresen kiakadok, és akkor fél évig nem kap senki semmit. De mondom, másnál látom h ez jól működik, és szerintem jó, hogy a közösség úgy működik, hogy ez létrejöhet.

  14. A jó öreg tarha😀
    A 3. pontnak ellen mentem, amikor az inkább gyűjtői értékű Sheran védősárkányát rendszeresen kértem felváltva két embertől. Szándékom volt 500/db beszerezni őket, de sajnos ritkasága miatt 1000 alatt nem igen lehetett kapni, s még ha meg is engedhettem volna, egyszerűen szürreálisnak tartottam.
    Egyébként jellemzően minimalista gyűjtivel rendelkeztem világéletemben, így a kölcsönkérés intézményére alaposan támaszkodtam. Ty all

  15. Megfontolandó tanácsok, különösen a szerezd-be-azt-amit-mindig-kölcsönkérsz. Nálam van ezen felül egy fontos szabály: min. 24 órával verseny előtt kérd el a lapokat, lehetőleg írásban (FB, email).
    Voltak már ebből összezördülések, de nem a kölcsönkérő mappázgatja ki és be a lapokat, hanem én. Az meg a bunkóság netovábbja, ha rosszabb állapotban adod vissza a lapokat, mint amilyenben kaptad…

  16. Énis kölcsön kéregetős vagyok. Szerencsére van 2-3 MEGBÍZHATÓ játékos, akikre MINDÍG számíthatok ezen a téren. Köszönöm NEKIK!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s