5 legendás lap, amely még felújításra vár

A legendák köztünk élnek – igaz, sokszor felújított formában.

Ezen a héten mutatkozott be a Kreátor műhelye előzetes keretein belül A hatalom szava felújított verziója, amely igen komoly érdeklődést is izgalmat váltott ki a játékosokból – nem csak azért, mert egy erős lapról van szó, hanem mert egy nagy múltú kártya tér vissza a HKK vérkeringésébe.

Zu’lit kísérlete, Áldozat az ősi isteneknek, Solisar aurája… szinte mindegyik kiegészítőben találunk olyan legendás spoilert, amely felújításra kerül, és nincs ez másképp ezúttal sem. De mi van azokkal, akik még nem kerültek sorra? Összeszedtünk öt olyan legendás lapot, amely szerintünk már megérett a felújításra.

A kockázat ára

2 manáért 3 lap azonnal. Ez még a 2016-os HKK-ban is erősnek számítana, ami jól mutatja, mekkora játékerőt képviselt egy időszakban ez a Létsíkokban megjelent varázslat. Univerzális erőforrásként ritkán használták, hiszen akkoriban még nehezebb volt kipörögnie egy-egy decknek, hiába a plusz 3 lap, a hátrány pedig jókora – egy elmaradt kör sokszor egyben a játék végét is jelenti. A leggyakrabban kombó paklikba tették be, ahol a régi idők Sötét mágiája, a Szürkeállomány aktivizálása után lehetett megzörrenteni. Ha pedig esetleg “besült” volna a próbálkozásunk, akkor egy Cselvetéssel azért még meg lehetett nehezíteni az ellenfél dolgát arra a két körre.

a_kockazat_ara

A sárkány kincse

“Ingyen” 2 manát és 2 csontot kapni a második körben óriási tempóelőny, a kvázi 6 ÉP befektetés még mai szemmel is csábítóan kevésnek tűnik. Használták is bőszen a különféle deckekbe, ha pedig sikerült eljutni odáig, hogy aktivizálni tudtuk, akkor már végképp óriási előnyt termelt. A kissé perverz, de közel sem működésképtelen Lassan járj!-as tárgy pakliba talán még ma is elgondolkodna rajta az ember egy gyengébb pillanatában. De alighanem közelebb van a kártya a felújításhoz, mint ahhoz, hogy versenyen összefussunk vele bármikor is.

a_sarkany_kincse

Asylux átka

A rettegett Boszorkánykirályos pakli egyik legköcsögebb lapja volt, 1 manáért 2 VP-vel drágítani az ellenfelet olyasvalami, amit manapság sem nagyon szoktunk a lapokra engedni. Nem véletlen, hogy egy idő után nerfet is kapott az Asylux, onnantól kezdve csak 1 VP-vel drágította az ellenfelet (és a követő is gyengítést kapott, így szép lassan elillant egy a koncepció a metából). A lapra tehető bűbájok nagyjából a Boszorkánykirály halála óta nem számítanak tényezőnek a játékban, legalábbis nem nagyon született olyan példány, amit előszeretettel használtak. Mi lenne, ha hosszú idő után végre kapnánk egy ilyet az új Asylux személyében?

asylux_atka

Bahn szolgája

Egy nerfelt lap után jöjjön egy tiltott, a Bahn szolgája ugyanis hosszú évekig száműzve volt a versenyekről, olyannyira sok pakliban használták – végül 2010-ben kapta meg a visszatérés lehetőségét, de akkorra persze már rendesen elavult. 3 VP-ért 3 lapot húzni a kör végén, ráadásul nehezen counterelhetően (hiszen akkoriban alig voltak lénycounterek) brutálisnak számított, ráadásul a hátrányát sem éreztük meg, hiszen feláldoztunk neki 3 ÉP-t, majd nemes egyszerűséggel bedobtuk két csontra. Nagyon durva kombót alkotott Kisebb Zannal, hiszen +1 lap befektetésével +3 lapot húzhattunk ilyenkor, és még az ÉP-áldozást is megúsztuk.

bahn_szolgaja

Leah hatalma

Nocsak, még egy erőforrás. Nem meglepő, hiszen tipikusan egy olyan kategóriáról beszélünk, ahol a legerősebb darabok roppant időtállónak számítanak – gondoljunk csak napjaink sztárjára, a Kyorg tudásra, amely most fogja ünnepelni ötödik születésnapját (hogy rohan az idő!). A nagy ereje ennek a lapnak abban volt, hogy azonnal adta az extra kártyákat. A gyűjtőbe dobatós képességét pedig szintén jól ki lehetett használni, hiszen már régen is voltak gyűjtőből működő lapok (mint például a Nuk uzsorája). A legnagyobb sztár természetesen gyűjtőgenerálós koncepcióba volt.

leah_hatalma

Természetesen jó néhány olyan lap van még a fentieken túl, amely megérett már a felújításra. Ti mely legendás kártyákat látnátok még viszont szívesen megújult formában?

Csető Zsolt

 

21 thoughts on “5 legendás lap, amely még felújításra vár

  1. Az Asylux átka a nerf előtt bitang nagy spoiler volt, nem csak Boszorkánykirállyal. Jómagam Elenios követős kontrollba használtam, ami elég jól működött, de olyat is láttam, aki Tükörsólyommal kombózta, az se volt gyenge.

    Az a legendás lap, aminek a felújítását már régóta várom, nem más, mint A tisztesség manifesztációja.

  2. Asylux átka már nincs meg a nerf én dobtam fel anno az eltörlését bevallom.😀
    Gondolkodtam anno gólemben fogom használni eltörlés után de sajna költsége miatt kénytelen voltam kihagyni próbálkozását.

  3. Van még pár lap ami illik ide. A holtak serege, A gyík lesújt, Az egyesült entitás döntése, Manasajtolás, Sir Lonil Zamar,

  4. Idegösszeomlás annak idején a kedvenc lapom volt. Jó lenne ma is kombót építeni rá. Nem sok kellene neki szerintem, mondjuk egy plusz védekezés ikon és 1 helyett 2 sebzés, valami ilyesmi.

  5. A múlt évezredben szívesen játszottam a kapzsiság átkára épülő paklival. Nekem Ő a legendás lapom. Érdekes lenne a felújítása…

  6. Szürkét és trafót is fel lehetne már újítani…. 21 éve jöttek ki. Sokan lélegezni, még többen olvasni sem tudtatok még akkor.

    Akár ur-ként is ki lehet őket adni.

    Szürke (új): 1Vp: fairlight általános. Az első körben nem játszhatod ki.
    Sebződsz annyit, hogy ÉP-d 1 legyen. VP-d a max lehetséges VP-d lesz. Ha sikeres kijátszása után ellenfelednek kevesebb mint 2VP-je van VAGY kevesebb mint 3 lapja van játékban, akkor ebben a körben semmilyen módon nem nyerheted meg a játékot. A következő körben minden lapod +1Vp-be kerül.

    Trafó: 1 VP fairlight azonnali. Az első körben nem játszhatod ki. Eztuán minden VP-d és SZK-d megsemmisül. Ezután maximum 20 ÉP-det feláldozhatod, de nem többet, mint amennyi van. Amennyit áldoztál, annyiszor választhatod az alábbi képességeket: Kapsz 1VP-t (max 10-t). Célpont játékos kap 1SZK-t. Célpont játékos húz egy lapot (max 2-t). Célpont játékos a kör végén húz egy lapot (max 3-t).

  7. Én a tisztesség manifesztációját újítanám fel.🙂
    Nagyon szerettem azt a lapot, és a köré épített paklit régen, de amikor az ébredésben kijött a gyógyító követő 20Ft-ért, akkor ki lehetett dobni az avatárokat a kukába.

    Nem sok laptervet írok behó fórumra, de ezt beírtam:

    Raia avatár 6VP.

    0/7

    Sebzése semmilyen módon nem mehet 0 fölé.
    K: célpont játékos sebződik 12 ÉP-t.
    Csak a harci fázis után használhatod, és csak ha TM az őrposztodban van.

  8. Én a Specializáció nevű szabálylap felújítását látnám szívesen,valami ilyesmi formában:
    Specializáció (új)
    szabálylap

    Azok a források, amelyek szövegében a “célpont lap” vagy “célpont permanens” szerepel, +2 Vp-be kerülnek.
    Azok, melyek szövegében a “célpont lény” vagy “célpont ” szerepel, 2Vp-vel olcsóbbak,de így nem mehetnek 1 alá.
    Ha ellenfeled bármilyen módon kikapcsolta a játék elején, az első lapodra nem lehet reagálni és a játék elején kapsz 1Vp-t.

  9. Ha már megy az ötletelés, itt van egy részemről:

    Manasajtolás (új)

    6 ZSZ

    Kapsz 12 VP-t, vagy húzz 2 lapot most és 2-t a kör végén.
    Kompenzáció: Húzz 1 lapot, és a következő, min. 5 VP idézési költségű lapod 3 VP-vel olcsóbb.

    Kép szerintem korrekt.

  10. Halvaszületett, Inváziós éjszaka, A fattyak visszatérnek, Timera döntése

    és minden Hörcher rajzzal bíró lap🙂

  11. Kisebb zan – jöjjön 1 ZS-ért, a többi maradhat. (ma már szó szerint beszerezhetetlen, s sok pakliba jó lenne)

  12. Ősi rúna – újrakiadás kéne, csakúgy, mint a mezőből, nevetséges, hogy egy ’sima” szabálylap 2000ft-ba kerüljön, ami nem is ultraritka

  13. A kígyó taktikája – lehetne vmi balanszos utódja az ’Elmerombolásnak” 0 VP-ért dobat egyet, meg buktat 3 manát

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s