Mik a legjobb versenypaklik? Most kiderül!

És az is, hogy összesen mennyi van belőlük.

kreator_muhelyeA Kreátor műhelye megjelenésével elindult az új “szezon”, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ettől a hónaptól kezdődően egy új statisztikát fogunk vezetni itt a blog hasábjain, amely megmutatja majd, melyek a legjobb versenypaklik, illetve hogy hány olyan pakli van egyáltalán, amivel oda lehet érni egy verseny közvetlen élmezőnyébe.

A szisztéma nagyon egyszerű: minden pakli annyi pontot kap majd, amennyi profi pont jár a vele elért helyezésért. Ez azt jelenti, hogy a beholderes profi kategóriában az első 6, a beholderes amatőrben, a Dungeonben és a HKK Blog versenyein az első 4, az excelsioros versenyeken az első 3, minden más versenyen pedig az első helyezett kerül majd be a statisztikába.

Az eredményeket folyamatosan vezetni fogjuk majd, és minden hónap végén számíthattok majd egy összegzésre is, ezáltal nyomon követve a meta változását is. A “hagyományos-közeli” és a speciális formátumokat külön vesszük majd természetesen, hogy ne legyen torz a statisztika.

Mivel szeretnénk, ha a statisztika minél részletesebb lenne, ezért arra szeretnénk kérni a vidéki versenyszervezőket, hogy az egyes versenyek győztes paklilistáit juttassák el hozzánk, hogy ne csak a budapesti versenyek biztosítsák az alapot. Előre is köszönjük mindenkinek a segítséget!

Csető Zsolt

9 thoughts on “Mik a legjobb versenypaklik? Most kiderül!

  1. Azért az sem mindegy, hogy milyen ellenfelek ellen nyer az adott pakli. A teljes mezőnynek a megnevezése legalább a paklik nevével hasznos lehet, hogy ne kelljen mindenkitől listát bekérnetek.
    Pl egyszer vidéken úgy nyertem meg egy Sokszínűség versenyt a Teremtő rakshás tárgy paklimmal, hogy aznap 4 Nikolausz ellen játszottam csak. Nem mond el túl sok információt a pakli teljesítményéről más szituációban az az egy eredmény.
    Nagyon extrém kivétel, de torzítaná a statisztikát az ilyen is.

  2. Őszintén szólva akár Heartstone, vagy ES Legends mintára lehetne META Snapshot, amely Tier 1,2,3 dekkeket írna le.

    Kártyajáték sajátosságaiból kiindulva elég nagy a szerencsefaktor ezért lehet jobb egy nagyobb poolt vizsgálni az összetett kép átlátása véget.

    https://betweenthelanes.net/meta-snapshots/

    Illetve a címben szerencsés lenne a “mik” kérdőszócskát “melyek”-re cserélni.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.