Retro Challenge #1

Elindult a kihívás, jöjjenek az első versenytapasztalatok a régi lapokkal!

Ezen a héten fejest ugrottam a korábban már beígért Retro Challenge-be, amiről ti alig néhány napja tudtok még csak, én viszont már elég régóta elhatároztam, hogy ezzel indítom a 2017-es évet, és igazság szerint baromira vártam már. A “szabályokat” korábban már leírtam, de azért íme a lényeg még egyszer, ha valaki a korábbi cikket nem olvasta volna:

  • Kezdetben kizárólag 2010 előtt megjelent lapokat használhatok
  • A rendelkezésre álló lapkészletet kizárólag a versenyeken szerzett nyeremények csereberélésével bővíthetem

eros2Az első kérdés nyilvánvalóan az, hogy mit lehet építeni ilyen régi lapokból, ami megállja a helyét a mostani környezetben. A rövid válasz az, hogy semmit, ezek a lapok túl gyengék ahhoz, hogy egy komplett paklit kitegyenek. De azért vannak itt viszonylag korrekt kártyák! A counter szekció például egyáltalán nem rossz: a Szúnyogírtás, Az erős ereje, A gyenge ereje, Manacsapda, Békés izoláció, Lohd Haven hikoltása, Abszolút preventálás vonalra például lehet építeni, és akadnak itt olyan erőforrások melléjük, mint a Thu’zad utazása vagy az Isteni kegy, nem is beszélve az ezekhez jól kapcsolódó Trinigan lapokról. De sokat beszéltünk Dáviddal a Lassan járj!-ról is, hiszen az Eldüeni vándor, Esszenciakapocs (+Kurtz), Eltörlés jellegű lapok még ma is nagyot szólhatnak, pláne akkor, ha még egy jó kis Fekete földdel is megkínáljuk az ellenfelet egy Kyorg ősmágus mellett. Végül azonban örök kedvencemre, a Zarknod börtönére esett a választás, úgy éreztem ugyanis, hogy csak akkor van esélyem, ha magukat a matchupokat megpróbálom magam felé billenteni, ezzel kompenzálva a lapok gyengeségét. Mivel a Lassan járj!-at a mostani metában sérülékenyebbnek éreztem, mint a Börtönt, ezért végül emellett döntöttem.

Az első paklit nem volt könnyű megszülni, hiszen fájóan kevés van az olyan lapokból, amik jól illeszkednek a Börtön mellé: ilyenek a permanens előnyt termelő kártyák (pl. A próféta parancsa), a lénybe épített “swing” lapok (pl. szirének) és a jó keresések (pl. Mentát familiárisa). Chara-din az a szín, amiben a kezdetektől fogva biztos voltam, ehhez csatlakozott másodikként Elenios. A maradék két helyre azonban szó szerint bármelyik másik szín szóba jöhetett volna: végül Leah és Dornodon mellett döntöttem, a funkciókat tekintve ezek adták meg a kellő egyensúlyt.

Az első pakli ezzel össze is állt, nevezzük őt egyszerűen Börtön #1-nek:

Börtön #1

borton3 Kreatív affinitás
3 Kiüresedés
3 Chloe
3 Irtóztató fatty
1 Kifordított varázsdoboz
1 Gazdatest
3 Diána kívánsága
3 Szilánktündér (régi)
3 Szörnybűvölés
3 Cseng hósárkány
1 Álomhozó
1 Rugalmas erőforrás
1 Kurtz
1 Képmás
1 Felszabadító lélektánc
3 Élőholt kémek
3 Medúzaféreg
3 Repülő motyogó
3 Huraggin taktikája
3 A végzetúr haragja
3 Szárnyaszegett
1 Sötét Föld

50 lap

A fenti deckkel vágtam neki a mai Profi Liga versenynek, ami tehát az első megmérettetésem volt a challenge keretein belül. Előtte még játszottam néhány próbameccset Szatival, ami után volt még egy kis finomhangolás. Íme a fordulók:

#1 | Szabó Krisztián – Tokozó rakshallion
tokozo_rakshallionEz nem volt egy hosszú történet, Krisz egy egészen új kombóval tolta. Én kezdtem, méghozzá egy Élőholt kémekkel, amire kaptam egy elsőkörös Dungeon szellemét, a Rambó bogarak, a szellem és a kémek pedig leütöttek az első körben a követővel, GG. (Utána játszottunk még egyet, akkor a második körben kaptam meg a szellemet, így ennek sem volt túl nagy tesztértéke :D). 0:1

#2 | Dolák Viktor – Zarknod bilincse
Sokan talán nem is tudjátok, de Viktor is épp egy challenge-et nyom, csak ő a “sima” kezdő kihívást minimális induló lapkészletből. Egészen szépen haladt vele az elmúlt egy hónapban, nem nagyon maradt már olyan lap a paklijában, ami nem számít versenylapnak, egy-két spoiler is akad már nála. A kulcsmomentum az volt, amikor Diána kívánságával elloptam egy Öntörvényű krabberét, amit ugyan még abban a körben visszavett egy Szirén palotaőrrel, én azonban a körömben egy Szörnybűvöléssel ismét el tudtam venni, és végül nálam is maradt a játék végéig. Viktor egyébként nagyon szép napot ment, csak tőlem kapott ki! 1:0

#3 | Szatmári Bálint – Szűk esztendők
Mint mondtam, előtte már teszteltünk kicsit Szatival, akkor ő nyert 2:1-re. Goblinos-zanszilánkos good stuff paklival nyomta, amiben inkább a kontroll jelleg dominált, mint a pörgés. Itt is sikerült Élőholt kémekkel kezdenem, amire kaptam egy elsőkörös Ork kátrányköpülőt, ami elég érzékenyen érintett. A kémek kisülését követően némileg sikerült visszajönni, ám a Diána kívánságom (ami egy Unaloműzőre ment) kapott egy Villámhorgonyt, így sajnos meghaltam, mire kezelni tudtam volna az asztalon lévő Szemétdombot és Horizontkémlelőt. 0:1

#4 | Egyed Dávid – Korlátozás
Xenomorf teknőssel tudott kezdeni, amit egy Szemétdomb követett. Egy Szárnyaszegettel még sikerült megoldanom az asztalt, mindketten benullázódtunk, de ő sajnos jobban topdeckelt: vissza tudta hozni a tekit, én meg csak egy Kreatív affinitást és egy Kiüresedést húztam, így elhullottam. 0:1

Őszinte leszek, az első napon nem számítottam győzelemre, így ezt a 4/1-et apró sikernek könyveltem el, és az itt-ott rövid meccsek ellenére is sok tapasztalatot gyűjtöttem a deckkel. A nyereményre pedig nem lehet panaszom: óriási szerencsém volt a ritkák draftolásánál, hogy senki nem vette ki előttem a Gregor, a mahinátort (8. voltam a 10-ből), így rögtön egy, a paklimhoz tökéletesen illeszkedő ritkát sikerült kiütnöm a Ligában, ami óriási segítség! Egy boosternyi gyak-nemgyak is landolt még nálam a nyereményből, amiben volt még egy-két használható kártya, így a holnapi Dungeonös verseny előtt még lesz lehetőségem kicserélni egy kevés lapot “modernebbre”.

Gyerekek, ez olyan izgi! 😀 Hamarosan jövök a folytatással! IRÁNY A BÖRI!

Csető Zsolt

 

Reklámok

5 thoughts on “Retro Challenge #1

  1. Hajrá Zsolti csak így tovább!
    A KM -ben vannak elég brutál gyngy-k börtön mellé, úgyhogy annak is nagy szerepe lesz (xenó nyálka, xenó életvadász, gyöngypalota stb.)

  2. Sok sikert a challengehez! Jó újra látni a régi nagy böris lapokat 🙂 (pl Chloe).
    Ennél jobban már csak az tetszene, ha az első challenges cikk alatt említett Látókörös Bilincset pörgetnéd 😀 de az jó eséllyel már sehogy nem tudja felvenni a mai meta tempóját

  3. Visszajelzés: Retro Challenge #2 | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s