HKK tábor – Egy hét és megyünk!

Már csak párat kell aludni, és egy hétvégére ismét miénk Verőce!

Srácok, ha hiszitek, ha nem már csupán egy hét maradt arra, hogy kellően felkészüljetek az idén már nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő HKK táborra. A programok és a versenyek összeálltak, következzen hát a pontos programtervezet erre a három napra!

március 24, péntek: idén először egy jóval korábbi indulást szemeltünk ki (az elmúlt évektől eltérően), ugyanis ha minden igaz legalább olyan szép időnk lesz, mint a mai napon, ezért egy kicsit „elvesznénk” a környéken, és átmennénk kisvasúttal Királyrétre vagy Nógrádra, a várhoz (ahányszor megáll a kisvasút, ott TÁÁÁÁÁTRAAAAA felkiáltással jelezzük a helyieknek, hogy megérkeztünk). Csak azért, hogy ne csak a négy falat lássuk mindig belülről…

KÖZÖS INDULÁS BUDAPESTRŐL: 12:07, Nyugati pályaudvar (gyülekező 11:30-tól a főbejáratnál)

Természetesen a nap folyamán bármikor lehet csatlakozni hozzánk, valószínű, hogy a késő délutáni órákban fogunk visszaérni a szállásra, de mindenképpen még a vacsora előtt. Igen, lesz vacsi, 18:30-kor, szóval aki nem a korai indulást választja velünk igyekezzen úgy érkezni, hogy legkésőbb erre az időpontra megérkezzen! Az esti program innentől szabad program, illetve az esti órákban (talán a HKK történelmében először) megrendezésre kerül az első ANTI-DRAFT, 2 csomag Tengermélyből. A draft szabályai a következők lesznek: ebből a két pakliból kell minél rosszabb paklit összedraftolnia a játékosoknak. Természetesen a négy színre nem kell odafigyelni, és a versenyen használni fogjuk a „kettő megy be szabályt”, hátha valaki tud ősgittet draftolni, vagyis minden játékos rendelkezik a következő képességgel: [S]: dobj el két lapot a semmibe, húzz egy lapot. Remélhetőleg repkednek majd a Gülüszemek és Vízalatti sziklafalak!

március 25, szombat: a reggeli időpontja 8:30, különben Ibolya néni letöri a derekam. Aki nehezen ébredezik gondoljon arra, hogy lesz iszonyat menzatea, szokásos végtelen kiszerelésben. A délelőtt folyamán feltöltjük készleteinket, és bevásárolunk az esti sütögetésre, első körben bográcsozás van betervezve, bár én látok esélyt némi esőre sajnos, szóval a legrosszabb esetben rendelünk a Zöld disznó bisztróból, vagy valamelyik másik helyi helyről. Ha jó időnk lesz akkor ezen a napon összemérjük tudásunkat fociban és kosárban, de ahogy írtam társasozásra is lesz bőven lehetőség. Azoknak akik szombaton jönnek, az ebéd 13:00-ra van kérve, szóval ha nem jöttök időben akkor megesszük helyettetek. Este pedig poki!

március 26, vasárnap: V E R S E N Y ! A tábor harmadik napja most is a hivatalos HKK Blog verseny! Természetesen szívesen várjuk azoknak a jelentkezését is, akik esetleg vendégként, csak a versenyre szeretnének jönni hozzánk, erre is van lehetőség. Kezdés: 10:00, várható vége valahol 16:00 körül lesz, háromkiegészítős draftot fogunk tartani Zu’lit kincse – Misztikus erők – Újjászületés kiegészítőkből. A megszokott, teljes blogos díjazás kiosztásra kerül majd természetesen. Még azért a visszaindulás előtt bízunk benne, hogy egy jó jégkására lesz lehetőség a Vén Dunában!

TERVEZETT HAZAÉRKEZÉS: 18:00 magasságában, Budapest Nyugati pályaudvar

Néhány fontos információ a táborról: rajtunk kívül lesz még egy-két csoport, így kérek mindenkit, ha valakiben esetleg, tényleg csak esetleg felmerül, hogy némi alkoholt fogyaszt, azt tegye mértékkel, legyünk másokra tekintettel. Éjszaka NAGYON hideg van, ezért erősen javasolt, hogy meleg ruhával készüljetek. Fürdő, mosdó a faházon belül van (az erdőben meg Dérfarkasok), illetve a közösségi aka foglalkoztató lett kibérelve ismét, illetve megpróbálják kifűteni nekünk, remélhetőleg nagyobb sikerrel, mint tavaly, napközben ez teljesen jó, inkább este volt ott is para a nagy hideg miatt, de szerintem ha bepöccintünk 1-2 radiátort fentről akkor nem lesz baj.

Bármilyen kérdés vagy kérés van írjatok hozzászólást, vagy mailt az egyed.da@gmail.com címre, esetleg keressetek személyesen vagy telefonon a 20/326-2558-as számon! Ha tudod már, hogy tudsz-e velünk jönni a korai vonattal írj egy hozzászólást!

Ez már a tábor?

Dév bácsi

Reklámok

5 thoughts on “HKK tábor – Egy hét és megyünk!

  1. “ha valakiben esetleg, tényleg csak esetleg felmerül, hogy némi alkoholt fogyaszt, ”
    ROFL!!!!!!!!!!!!
    Viccnek is rossz(mármint, hogy csak véletlen jut eszébe valakinek:P)
    CSAK VIZET,CSAP VIZET!!!!

  2. Annyit kerek meg, hogy aki OTP Szep kartyaval fizet szoljon meg a tabor elott (mert nem minden nap lesz ott a recepcion az a holgy aki ezt tudja intezni). 🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s