Bemutatjuk a HKK draftprogram online változatát.
Biztos vagyok benne, hogy már most mindenki az új HKK kiegészítő, az Alanori olimpia lázában ég, napról napra sokan várjátok a lapbemutatót, vagy azt, hogy milyen plusz információk derülnek ki az új szettről. Azonban még egy kicsit várnotok kell, hogy a legújabb lapokat meglássátok, illetve használhassátok (de már nem sokat, tényleg). Hogy egy kicsit könnyítsünk a várakozás pillanatait egy olyan programot szeretnénk bemutatni nektek, amin a márciusi draft óta dolgoznak a fejlesztők, ez nem más, mint a korábban már említett HKK draftprogram. Az alap programot Szondi Szabolcs rakta össze Horváth Dávid segítségével, majd az online változatot ezek felhasználásával Bessenyei Péter készítette. Nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy miről is van szó!
Számtalanszor leírtam már, hogy szerintem a HKK csúcsa a draft, a legszórakoztatóbb formátum, de baromi nehéz felkészülni egy-egy ilyen versenyre. A nagyobb megmérettetésekre (de legalább a Nemzeti bajnokságra) én személy szerint úgy készülök, hogy a két szett lapjait egymás mellé vágom, és szín, azon belül ritkaság szerint rendeztem őket, majd pontozom is a lapokat. Én ezt szoktam meg, ezt szeretem, könnyen átlátom. Idáig oké. A nehézség ott kezdődik, hogy fizikailag egy 8 fős draftot nagyon nehéz összehozni, ráadásul költségesebb mulatság is, így nem mindig tudunk annyit tesztelni, amennyit szeretnénk, vagy amennyire szükség lenne. Most azonban ezzel a programmal szerintem óriási szerencsénk van, hiszen a felkészülést új dimenzióiba helyezheti.
A program a következőképp néz ki: első körben ki kell választanunk, hogy mely kiegészítőkből szeretnénk draftolni, ezt tetszőlegesen válogathatjuk össze (Kreátor műhelye, Zarknod visszatér, Világégés, Alappakli 9. kiadás, Zu’lit kincse és Misztikus erők kiegészítőkből), de a Kreátor műhelye – Zarknod visszatér páros az, ami balanszolt, ebben a felállásban ugyanis van egy kiemelt laplista, amiből előszeretettel választ a gép. Amennyiben a listáról nincs lap úgy egy véletlenszerű ritkát, ha nem maradt ritka akkor nem gyakorit vagy gyakorit fog választani. Ha elfogyott a kiegészítő, akkor automatikusan indul a következő, és így tovább.
Sidenote: persze, miután a gép ellen és nem egymás ellen draftolunk, így nem teljesen reprezentatív a végeredmény, de azt mondom, hogy az olyan alap dolgokat amik egy drafton fontosak lehetnek könnyedén meg tudnak tanulni azok a játékosok is, akik még nem voltak ilyen versenyen.
A fejlesztők kérése továbbá, hogy írjátok meg hozzászólás formájában, hogy melyik kiegészítőket látnátok szívesen a listában. Szerintem az, hogy egy ilyen programot összerakott pár srác a szabadidejében iszonyatosan király dolog, és mindenki nevében köszönöm a belerakott munkát! Draftolni a https://hkk-draft.firebaseapp.com/ oldalon tudtok. Jó szórakozást!
Dév bácsi
Szép munka! Gratula 🙂
OMG!!! ISZONYATOK vagytok! Köszi srácok!!!!!!
2 goblin mágia, 1 hatalom szó, 1 NTI és 1 villámgyors első drafton 😀
nagyon jó alkalmazás, köszönjük!
Az AI amúgy random pickel?
Mert volt olyan, hogy még 15 lapban is benne volt a két ritka. És nem szar ritkák voltak.
Király app btw.
Igen a pickelgetési súlyozásán vszeg lehetne állítani így első nekifutásra,de összességében nagyon jó az alap program.
@Gyuri: első körben random a preferált lapok listájáról (https://hkk-draft.firebaseapp.com/assets/boosters/preferred_cards.json), ha nincs ilyen, akkor random ritkát, ha nincs ritka, akkor random gy-ngy-t.
Két megoldást látok: az egyszerű: először választ ritkát a preferált lapok helyett, egy fokkal bonyolultabb: a használható ritkákat is felveszem a listába és az a lista súlyozott (hasonló eséllyel választ egy gyenge ritkát mint egy használható gyakorit). Este, ha hazaérek, átírom az első verzióra. A súlyozáshoz kellene infó a gyakorlott draft játékosoktól, hogy mik a lapok relatív erőssége ezen a formátumon.
Pörgettem picit.Ha csak skydraftra megyek akkor 7-9 ritkát enged kiszedni fixen a progi egy kiegből(KMet próbálgattam). Ez nyilván túl durvi és nem életszerű.Reméljük ezen még lehet balanszálni.
Ohh látom már jött is válasz.Köszi! Nyilván a súlyozásos opció lenne a legjobb.Remélem lesz olyan epic drafter akinek van ideje és tud segíteni.
@pbes: Szerintem Zsolti-Dév videóit megnézve kb. be lehet lőni,de ha megkéred őket, biztosan összeszedik neked, hogy mik a “first pick”-ek 🙂
@Nika: igen, Dávidot kérdeztem már, de még nem volt ideje válaszolni. Nekem egy “őrültebb” ötletem van: a felhasználók draftjait rögzíteném, rutinos draftolóké lenne a kontroll, az összesített eredményekből kijött közösségi rangsort pedig ezzel hasonlítanám össze.
Még egy közelítő ötlet a lapok súlyozásához: az adott kieg teljes laplistáját rangsorolni, hogy mit szednél először, másodszor, … n-1-ként, n-ként a kiegészítőből. Ez természetesen nem veszi figyelembe a koncepciókat, hanem egy ultimate rangsort ad ki. Ilyen rangsort játékosok is beküldhetnek, ebből aztán lehet akár átlagolni, akár valami bonyolultabb eljárást is kialakítani.
A koncepciók figyelembe vétele viszont nagyon megbonyolítja az algoritmust, mert pl. más koncepciót fogok draftolni KM+ZV-ből, mint KM+MA-ból. Itt már figyelembe kéne venni a kiegészítőket is, meg jó sok input kéne a játékosoktól…
Átalakítottam a prioritásokat: először húz véletlenszerűen ritkát, utána jönnek a preferált lapok és végül a gy-ngy. Így már reálisabb. 2 megoldást látok a finomításra (a gépi koncepció-draftot túlzásnak érzem):
“A”: a kiegészítő összes lapja kap egy valószínűséget, hogy mekkora eséllyel húzná ki a gép először
“B”: a gép a színek szerint rangsorolna: ha még nem húzott lapot, akkor nincs módosítás az “A” pontbeli valószínűségen, ha kihúzott lapjai közül max 4 színből több mint 35 lapja van, akkor biztosan csak olyan színeket fog húzni, közöttük az “A”-beli valószínűség alapján döntene
A végén nem lehetne valahogy rendszerezni színek szerint? (Nem tudom sikerült-e szabályosra a draftom.)
Megnéztem tüzetesebben is a programot, nagy grat, srácok, zseniális lett!
Néhány észrevétel:
1. A Végzetúr felújított lapjai (Óriás denevér, Szibarita váz, stb.) közül néhány a régi verzióra hivatkozik).
2. Nem teljesen világos, hogy a végén mi alapján teszi listába a program a kidraftolt lapokat (a lap sorszámára gyanakszom egyébként).
Wishlist:
1. Lehessen beállítani draftolási időt opcionálisan, tehát ketyeg az egyre kevesebb idő kiegészítőnként, első lapnál mondjuk másfél perc, majd a lapok fogyásával arányosan kevesebb. Mivel itt nem kell várni másokra, ezért ha hamarabb választunk, ugorhat a következő paklira a program. Ha nem sikerül választani az idő lejárta előtt, random kapunk egy lapot.
2. Lapok tiltásának lehetősége. Ilyenkor nem tűnik el a lap a kiegből, csak minimális súlyt kap (senki nem akarja kiszedni a tiltott krabbert a ZV-ből).
Nagyon nagy segítség egy ilyen alkalmazás, örülök, hogy megosztottátok a közönséggel! 🙂
@Mr Punk
1: a Beholder lapkeresőjében így szerepel (http://bit.ly/2qp9qKo), próbálom majd őket folyamatosan javítani
2: igen, a Beholderes kártya azonosító alapján vannak sorbarendezve
@Deniwhite: megoldható, ha a többség is egyetért
Ez a szín dolog nem rossz. Az időzítő ha nem bonyolult is jó lenne, de benyomhat az ember ha akar magának egyet.
Én is a tiltás lehetőségét szeretném idővel. Visszajelzés: sokat javult a progi, nem jut 10 ritka/draft simán.
Nagyon tetszik a program. Próbálgattam kicsit. Még nem igazán életszerű, de így is nagyon tetszik.
A preferált lapok sorrendjén lehetne finomítani, illetve azt lehetne valahogy beállítani, hogy melyik “gép” milyen színeket szed, mert úgy látom az is teljesen random.
Nekem is bejön. Talán, bár tudom, ez nagyobb munka, érdemes lenne több sávban szabályozni a kiszedést (nem csak kiemelt és nem kiemelt erősségű lapok). Mert pl. az egyik draft során utolsó picknek kaptam egy Ében thargodant, ennek azért amúgy nincs nagy reaitása 🙂
De készülésre, elemzésre ez is tökéletes.
Nem tűnik túl reálisnak minden egyes próbálkozásra 5-8!!! Koncentrált bűzsugarat kiszedni, 3-5 Orgling szagvarázzsal, 2-4 Vortexcsapdával megtámogatva.
Tök jó hogy van, de kb. azt lehet vele kipróbálni, hogy a szomszédaid ellen draftolva milyen dekked lenne…
Legutolsó dekkem:
7 Koncentrált bűzsugár (új) (Chara-din)
4 Vortexcsapda (Tharr)
2 Orgling szagvarázs (új) (Chara-din)
2 Gregor, a mahinátor (Chara-din)
3 Monneor (új) (Chara-din)
2 Tariklész (új) (Chara-din)
3 Ében Thargodan (új) (Chara-din)
3 Termigen (Chara-din)
2 Az élet földje (Színtelen)
1 Illúziószurkálás (Elenios)
2 Gigantikus lovas (új) (Leah)
1 Magdaléna, a pusztító (Leah)
1 A harmadik lovas (új) (Leah)
1 Plazmacsóva (új) (Dornodon)
Az lenne a klassz, ha többen lehetne tolni onlineben :).
Apróbb módosítások:
– a draftolt lapok listája színek szerint rendezve
– időzítő funkció: opcionálisan bekapcsolható, 60mp-ed van, ha nem választasz mire lejár, véletlenszerűen választ egy kártyát (ezért került be a “Legutoljára draftolt kártya” doboz, ha zavar, akkor kikapcsolhatod)
– pár prioritás javítás
Meg egyszer, meg ot-tizszer, szazszor, n-szer: koszonjuk a belerakott munkat Peti!
Na ez most szarabb
6 Koncentrált bűzsugár (új) (Chara-din)
1 Orgling szagvarázs (új) (Chara-din)
2 Xenomorf életvadász (Chara-din)
8 Smaragd fókuszkristály (új) (Rhatt)
2 Elemekre bontás (új) (Rhatt)
1 Purifikáció (új) (Rhatt)
2 Rhatt markában (új) (Rhatt)
2 Gyémánt fókuszkristály (új) (Rhatt)
1 Butítás (új) (Rhatt)
3 Kutató Ferd (új) (Rhatt)
2 Illúziószurkálás (Elenios)
Update: tiltott lapokat beállítottam a ZV-ben és a KM-ben (helyszínek, szabálylapok, követők, őslichek + a krabber), ezek maradnak utoljára
Köszönjük az újabb patchet! 🙂
Mikorra várható, hogy a Gemina Erdeje lapok felkerülnek a progiba? Szerintem első körben nem kell okosítás se, csak annyi, hogy tudjon szimulálni a progi random bontásokat.
Köszi, előre is!
J.J.
Felírtam, szerintem délután meg tudom csinálni
Iszonyat király lenne!
Leborulok
_Oo_
Fent van, ha elszúrtam valamit, akkor szóljatok 🙂
A Gyilkos sugárzást valamiért nagyon szereti a randomgenerátorod, mert 10 pakliból 9-be beteszi…
Üdv. Várható esetleg, hogy az ÉI lapjai bekerülnek?