[Varázslómesterek újratöltve] Juhász Ferenc

Az egyik legkreatívabb HKK játékossal, Juhász Ferenccel készítettünk interjút.

Szia Jufe! Kérlek, hogy mutatkozz be az olvasóinknak!

Sziasztok!

Juhász Ferenc vagyok közeledvén a 35. életévemhez. Munka frontom pályázatokkal foglalatoskodom és ez mellett manapság friss családapaként a családommal töltöm a szabadidőm javát.

Mikor és hogyan ismerkedtél meg a HKK-val? Mikor kezdtél el versenyezni?

Megismerkedésem unokatestvéreimhez köthető, akiknél még réges-régen (egyes olvasók még talán nem is éltek akkor), az egyik nyári szüneti nyaraláskor került elő pár bomgo.jpgalappakli, ahol is a Sörényes ubukokkal, meg Bombaglyokkal csépeltük egymást kegyetlenül. Ez akkor még egy röpke nyári kalandnak látszott, de később a középiskolában újra előkerült, mert hát egyik osztálytársam valamelyik szünetben megvillantott egy quwarg decket. Rögtön előtörtek a pár évvel ezelőtti emlékek és rá is pörögtünk szépen. Ekkoriban Nagykőrösön tanultam, de többször érintettem szomszéd „várat” Ceglédet, ahol is komoly klubélet folyt ekkor HKK szinten. Ekkoriban 1998-at írtunk. Az rémlik, hogy pár Isteni szövetséget is bontogattunk akkoriban, de amint megjelent az Ezüsthajnal kb. fenekestül forgatott fel mindent, olyan durva deckek kerültek elő. Néhány a teljesség igénye nélkül: áldozós Zombi mesteres horda, Ördögi mentoros gyűjtőgen, Tanítvány lázadásos kontroll, Utcakölykös, A gépezetes hoki. Ekkor sikerült is a ceglédi klubéletbe komolyan belefolynom, ahol többek között Jancsár Janossal is megismerkedtem, aki az idők folyamán világi cimborám lett. A versenyzést talán 2000 környékén kezdtem (vagyis egyik régi AK-ban megtaláltam magam 2000 júniusi Hatalom liga toplistáján, ami erről árulkodik, basszus komoly nosztalgia még scannelve is AK-t lapozgatni köszi a feltöltésért). Akkor többek között Marofka Matyival kezdtünk el a Behós versenyekre feljárni majd idővel néhány „közeli” vidéki versenyt is célbavettünk, illetve később neki hála a versenyszervezés is elkezdődött Cegléden.

 

Sokan a sikeres játékosokról azt hiszik, hogy nekik a kezdeti nehézség leküzdése egyszerű volt régebben. Mit gondolsz erről?

Szerintem ez nem így van. Most jön a „bezzegezés” ideje. Tehát bezzeg az én időmben még az internetet éppen hogy tanulgattuk, hogy eszik-e vagy isszák, és nem is volt oly könnyen elérhető, mint manapság (könyvtárak, infó órák keretében lehettet csak többnyire hozzájutni ehhez a csodához). Ebből kifolyólag a cserélgetések, és maga az információ áramlása is sokkal döcögősebb volt. Valamint a vidéki lét hátrányait, amit a mai napig „élveznek” a HKK-sok mi is megszenvedtük miszerint azért nehezebb volt minőségi játékosokkal tesztelni egy-egy versenyre. Ebből kifolyólag volt nem egyszer komoly pofára esés, amikor felvittük a „nagy faluba” az otthon klub szinten agyon tesztelt decket, és rá kellett jönnünk, hogy basszus, ez azért egy teljesen más kávéház. De persze idővel belerázódtunk a dologba, és egész jó kis tesztelői kör alakult ki Cegléden is olyannyira, hogy többen megjártuk az akkori nemzetik TOP16-ját is.

Mit gondolsz, könnyebb ma elkezdeni a HKK-t, mint mondjuk akkor, amikor te kezdted?

Mint ahogy már az előző gondolatmenetemből is látszik, igen úgy gondolom manapság az aktív internet használatnak hála sokkal egyszerűbb az élet. Ez köszönhető persze a technikai vívmányok mellett a Blognak is, hisz rengeteg aktuális cikk és hála égnek egyre több videó anyag is kerül fel az oldalra, ami nagyban segíti a felkészülést egy-egy versenyre. Hatalmas köszönet jár ezért a srácoknak! Többek között én is a Blognak köszönhetően tértem vissza 2011 szeptemberében, kb. 5 év kihagyás után. A videó anyagokra visszatérve megjegyezném újra (sokaknak lehet unalmas, hogy mindig ezt szajkózom), a játék népszerűsítésének egyik meghatározó saroköve szerintem a videó tartalom mennyiségének (később minőségének) jelentős növelése. Tudom jól, eszeveszett melót kell beletenni ehhez, de úgy gondolom egy épkézláb, minimum heti rendszerességgel frissülő Youtube csatorna nélkül sajnos manapság nagyon nehéz új embereket bevonni/régieket visszaszerezni, megtartani egy ilyen „perem” játékba.

Az első versenygyőzelem mindenki számára meghatározó, neked mikor volt ez?

egoki.jpg

Az első győzelmem (remélem jól emlékszem) egy 2003 júniusi ceglédi nemzeti kvalifikációs verseny volt, amin kb. utolsó utáni esélyem volt bejutni az adott évi nemzetire. Itt egy Marofka Matyi által megálmodott Három a galetki igazságára épülő horda kontrollal mixel mentem. Az említett UR-en kívül, ha emlékem nem csal többek között tartalmazott a pali Galetki szájhőst, Orrfricskázást, Manaszívást, Gyorsaság próbát, Egokinzást, Vidám manót, Kronobogarat, Diána kívánságát. A deck fele meg is van J.  Iszonyat volt a deck, ha kezdtem egy második körös Vidám manó sokszor olyan komoly terrrornak bizonyult, hogy végig tudtam kontrollálni a partyt. Elég durván hangzik ez mai fejjel J. Ezt megkoronázván ebben az évben sikerült is a nemzetin döntőznöm Szinay Petivel egy szintén ISZONYAT Vératka + Emlák kombó köré épített paklival.

Melyik a legkedvesebb HKK-s emléked?

Huh, ez fogós kérdés. Jó néhány versenygyőzelem, néhány pakli kitalálása, továbbfejlesztése és azok működés közbeni pozitív visszacsatolásai akár ide sorolhatóak lennének, de igazából a legfontosabb az egész játékban számomra maga a KÖZÖSSÉG, hisz bármennyire is különböző életkorú a brigád, valahogy mégis egy nagyon jól összetartó, segítőkész társaság alakult ki. Ezért ha mondanom kellene EGY valamit, akkor az az, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek. Bár ez nem egy tipikus „emlék” hála égnek hisz ez egy mai napig (és remélem még jó sokáig) is tartó folyamat (na ez kicsit nyálasra sikerült bocsi,de majd a szerkesztő kivágja vagy elküldi valamelyik női bulvár lapnak ha úgy ítéli meg).

Idén viszonylag kevesebb nagyversenyen láttunk, van ennek különösebb oka, hogy ezekre nem jársz el annyira?

Ennek egy szem oka van, miszerint, hogy május 18-tól a családos HKK-sok táborát gyarapítom. Ebből kifolyólag már az ezt megelőző időszakban is több teendő adódott azóta pedig nyilván igyekszem minél többet otthon tölteni. Terveim szerint azért amint jobban nélkülözhető leszek otthon, szépen lassan igyekszem visszatérni majd a versenyekhez. A csapatversenyre például már kaptam is „kimenőt” és reményeim szerint a nemzetit sem kell kihagynom. Valamint ez indokolja azt is, hogy már több mint két hónapja ülök Dave felkérésén és nem haladok sehova ezzel az interjúval sem. 😛

Mit gondolsz a játék fejlesztési irányáról, jövőjéről?

Szerintem az utóbbi pár évben nagyon jó irányt vett a fejlesztés, ugyanis egyre jobban szélesedik a játék ahelyett, hogy az azt megelőző őrült előre rohanásba temetkeznénk (ami nyilván nem is folytatható a végtelenségig). Persze néhány lap itt-ott átcsúszik a rostán és megelőzi talán korát, de összességében az irány jó és az AO szerintem ilyen szempontból kimagaslóan jól sikerült. Sokszor előkerül a fórumon egy két olyan ember, aki megkongatja a vészharangot, de okos játék fejlesztéssel még komoly beavatkozás nélkül is nagyon sok évet adok ennek a játéknak.

Mit gondolsz a lapok nerfeléséről, tiltásáról? Szerinted azonnal bele kell szólni ilyen szinten a játékba, vagy érdemesebb olyan lapokat, szabályokat tervezni, amely egy-egy broken lap ellen irányul (pl. életkioltó vs. Öntörvényű krabber, Vízitündér)?

Szerintem a mai őrületesen dinamikus világban sokkal gyorsabban és akár drasztikusan is reagálnia kellene a kiadónak bizonyos lapok esetében, amire a közösség részéről igény merül fel. Ha látszik, hogy valamelyik lap túl erősre sikeredett hát nerfeljük, vagy tiltsuk ki akár 1-2 hónap után. Ezeket természetesen időnként felül kell vizsgálni, és ha szükséges vissza kell engedni, illetve ha esetleg még mindig úgy ítéljük meg, hogy broken nyugodt szívvel újra ki kell tiltani/nerfelni. Manapság szerintem olyan pörgős világot élünk, hogy könnyedén tud mindenki alkalmazkodni ahhoz, hogy akár hónapról hónapra történik némi apró változás a játékban.

Ha tervezhetnél két új alfa paklit, akkor milyen tematikát választanál, és miért?

Az egyik egy lebutított kontroll deck lenne, hiszen ez a játék egyik meghatározó eleme és ezt is érdemes megtanulni a kezdőknek, hisz nélküle nehezen fog előre jutni hosszú távon. A másik pedig legyen ellenpólusként egy anti-mágiás (pl. teki) deck. Utóbbi időben szerintem egy picit visszább esett a jó AM-es lapok száma (nem AM:0-ra gondolok), így hátha 1-2 spoiler bekerülne újra a mezőnybe. 😛

Mit gondolsz, mennyire van szükség jelenleg egy új, 10. Alappaklira?

Szerintem maximálisan. Nagyon nehéz beszerezni manapság a régi spoilereket, és ha sikerül is őrült áron mennek ezek a lapok. A gyűjtők ugyan kicsit húzzák a szájukat ilyenkor,de úgy gondolom, ha az újra kiadott lapok kapnának némi egyediséget (akár mint annó az ezüst szélű lapok) akkor mindenki felül tudna emelkedni ezen, és egy win-win szitu kialakulhatna, hiszen azt, hogy lenne rá vásárlói bázis abban biztos vagyok.

Kivel olvasnál szívesen interjút a varázslómesterek hasábjain?

Dönczi Krisztiánra esne a választásom.

Köszönöm az interjút!

Én is köszönöm a felkérést és a türelmet.

Dév bácsi

14 thoughts on “[Varázslómesterek újratöltve] Juhász Ferenc

  1. Én a Hartner-Niklai-Katulin trióból lennék kíváncsi egy interjúra! Össze tudjátok hozni? ŐSI lenne!!!!

  2. Szép kis múltad van Feri. Te vagy a kedvenc HKK celebem 🙂
    DK múltját leírom én neked szívesen. 1997-ben hazafelé menet az iskolából megkergették a 2 évvel fiatalabb balett-táncos kislányok. Miközben gyepálták a földön az egyiknek a táskájából kiesett egy TF mesekártya. Ekkor A kis DK megfogadta a sátánnak ,hogy ha segít neki revansot venni a balettos kislányokon akkor cserébe ő fogja kezelni az idők végezetéig a szarral teli fortyogó üstöt a pokolba. Ekkor megjelent az ördög és egy csepp vérrel megírták a szerződést ez elejtett HKK lapon. DK másnap az iskolában kihívta egy gigantikus HKK csatára a gonosz kislányokat és mindet legyőzte, de aztán megint elgyepálták. Azóta is sikert sikerre halmoz és mindig azt húzza ami épp kell. 😀

  3. Nekem is JuFe az egyik kedvenc hkk celebem, de csak azert mert vele annyi muris a jatek 😀 bar amikor elkezdtem es Jufe kodos 5 kovetos paklival megverte a vampirjaimat nem nagyon kedveltem :/

  4. Hello Srácok,

    Jufe az egyik abból a néhány játékosból, akiknél még számon tartom, ha meg tudom verni. Sokáig ő volt a mumusom is, aztán szerencsére megtört a jég. 😀 De ő az egyetlen ezek közül, akivel szeretek is játszani. Szerintem még akkor is legalább közepes hangulatban tudtam vele játszani, amikor már attól elment az életkedvem, hogy megláttam mivel tolja és tudatosult, hogy nincs esélyem. Emlékszem nemrég a dungeonban játszottam vele én valami zöld hangyás dekkel voltam ő pedig járjjal. Rám tett egy olyan első kört, hogy 4 lapot húzott a kör végére volt kinn egy síkja is, mikor átadta. Sírva röhögtünk a végére, életem egyik legjobb hangulatú meccse volt. Szerintem ez mindent elmond. Rengeteget tanultam tőle vagy a dekkjeiből, amióta komolyan HKK-zom. Kreativitásban és dekk építésben biztos ott van a top 3-ban. Teljesen megérdemelt és hiánypótló interjú. Sok sikert neki az apasághoz és várjuk vissza mielőbb a versenyasztalokhoz.

    Üdv: Kyb

  5. Jufe ❤

    A Varazslomesterek ujratoltve hamarosan folytatodik, elotte azonban a legujabb grafikussal olvashattok majd interjut, Nagy Gergellyel.

  6. Jani te nagyon hülye vagy 😀
    Jó cikk volt! Jufe ellen egy meccsre nagyon emlékszem, mikor Leah hordával mentem Dunegon-be, ő meg ködözött és 3:0-ra vert el úgy, hogy a 2. körben épp nem sikerült még megölnöm, mert mindháromszor maradt 2-3 HP-ja, aztán a 3. körben ő vert el mindháromszor Altató köd + Iszapgólem kombóval. De jó emlék, mert jó hangulatú játék volt és ráadásul még ő kért bocsánatot, mikor mondta, hogy harmadjára is meg kell csinálnia ugyanazt a lépést 😀 Tanultam belőle 🙂

  7. Azért, hogy 2 hónapig kellett erre a cikkre várni…

    Ne haragudj Feri, de azért nem hiszem, hogy a sok álmatlan éjszaka alatt ne lett volna esélyed hamarabb megírni…

    Amúgy jó volt olvasni, de igen … lassú munkához idő kell.

    woof

  8. Köszi srácok az elismerő sorokat!!!
    Mago azt hittem pedig a fergeteges manó draft deck adta meg a végső lökést ,de akkor így már ez is mehet a CVmbe:P

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.