Retro Challenge #11

Az utolsó felvonás a Nemzeti Bajnokság előtt.

Június legelején jelentkeztem utoljára beszámolóval a Retro Challenge-ről, és bár azóta két hónap is eltelt, HKK-ban viszonylag szegény volt ez az időszak. Persze csak a korábbiakhoz viszonyítva, hiszen így is voltak azért versenyek bőven. Lássuk, mire jutottam azóta a kihívással!

A legutóbbi részt ott hagytam abba, hogy sikerült megnyerni a HammerTime kvalifikációs versenyét május legvégén. Ez a lapkészletet tekintve elég nagy segítség volt, hiszen hiába van már viszonylag sok közepes ritka a cseremappámban, ezekből elég nehéz spoilereket varázsolni. A nyert Törzsi sámánt szerencsére sikerült “betörni” néhány jobb lapra, így esett három Speciális védelem, de a hőn áhított harmadik A nagytanács ítélete is meglett.

Lássuk azt ezt követő versenyeket időrendben!

Dungeon, Hagyományos verseny

Ez a verseny alig néhány nappal az említett HammerTime-os verseny után volt, annyi különbséggel, hogy itt nem pörgős, hanem hagyományos volt a formátum. Ezért nem nagyon variáltam a decken, ugyanazzal a börtönös kontrollal indultam – annyi különbséggel, hogy most már benne volt mindhárom NTI.

Elég jól alakultak a dolgok itt is, hiszen három győzelmet követően sikerült eljutni a döntőig. Érdekesség, hogy két héten belül ez már a negyedik döntő volt, amiben játszhattam – nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen szakasza a kihívásnak, így nyilván boldog voltam miatta. Az ellenfelem egy másik Börtön volt, Klujber Balázs vérfarkas deckje, ami nyilván egy elég rossz matchup számomra, de bíztam a hálós lapjaimban és a side-omban. Sajnos azonban nem alakultak túl jól a dolgok: az első meccsen úgy kaptam ki, hogy lapot sem tudtam kijátszani, side után pedig csak az egyik játszmát tudtam behúzni, így végül Klujbié lett a győzelem. Persze így sem voltam boldogtalan.

szabálylap: Zarknod börtönében

3 Gregor, a mahinátor
3 Neuroblaszt
3 Szárnyaló halál
3 A háború véres lovasa
1 Rémálom
3 Méonech fürkész
3 Drakolder obligátor
3 Artagor, a zsonglőr
3 Öntörvényű krabber
3 Motyogó hírnök
3 Gyógyító motyogó
3 Anyamotyogó
3 A próféta parancsa
3 Vajákos
3 Magdaléna, a pusztító
3 Xenomorf teknős
3 A nagytanács ítélete
1 Az élet földje

3. hely | 3-0-1 | 75%

Beholder találkozó, Pörgős verseny

Eljött végre a nap, amit mindenki várt: megjelent az új kiegészítő, az Alanori Olimpia. Én persze egy kicsivel kevésbé örültem ennek, hiszen ez egy csomó új lapot jelent, amiből nekem egy sincs meg, de nyilván kalkuláltam ezzel is, amikor belevágtam a kihívásba.

A találkozót illetően előzetesen az volt a tervem, hogy benevezek a frissen bontottra, és megpróbálok összekaparni minél több csomagot, hogy legyen az új ritkákból. Ez elég hamar kiderült, hogy nem fog menni, mert nagyon gyengén bontottam, nagyon ki is kaptam az első meccsemen, illetve nem is volt túl sok játékos a bontotton. Szerencsére hoztam magammal mappát, ezért gyorsan átmentem hagyizni, ám a mezőnyön végignézve láttam, hogy itt bizony sem Börtönnel, sem pedig Korlátozással nem fogok sokra menni. Kellett tehát egy új deck…

…így dobtam össze végül nagyjából 10 perc leforgása alatt egy Harangmester kontrollt, ami erős permanens lapokra, illetve pakliégetésre épített. Végül elég jól működött, annyi pontot gyűjtöttem vele, amennyi az UR-hez is elég volt. Őszintén szólva annyira meglepődtem ezen, hogy nem is tudtam UR-t váltani, mivel már a nap közben elkezdtem beváltani a pontokat, hogy tudjak cserélgetni. Összességében így is elég megérős volt a nap! Ez volt a pakli:

követő: Harangmester

3 Neuroblaszt
3 Koncentrált bűzsugár
3 Gregor, a mahinátor
3 Xenomorf nyálka
3 Artagor, a zsonglőr
3 Drakolder obligátor
3 Méonech fürkész
3 Szörcsögő motyogó
3 Totyogó motyogó
3 Gyógyító motyogó
3 Anyamotyogó
3 Öntörvényű krabber
3 Vajákos
3 A próféta parancsa
3 Speciális védelem
1 Rücskös látógömb
3 A nagytanács ítélete
1 Az élet földje

Dungeon, Csapatverseny

Eléggé megtetszett a Harangmester, ezért úgy döntöttem, próbálgatom még egy kicsit, hátha valami jó sül ki belőle. Végül ezt vittem el a csapatversenyre is, amin Dévvel és Szatival indultunk hárman. Ezúttal nem volt kötelező amatőr korlátozás, de azért én ott voltam a ballasztnak. 😀

A deck végül elég jól működött másodjára is, ahogy a listát is láthatjátok, sok finomítás nem történt. Az első fordulóban Szabó Krisz Lépéselőnyös kontrollját ugyan nem bírtam. Utána azonban sikerült megverni egy Ősi rúna + Antimágikus rakshallion tűz decket (ez elég jó matchup), egy Bilincses kontrollt, illetve egy Lassan járj!-at is.

követő: Harangmester

3 Neuroblaszt
3 Koncentrált bűzsugár
3 Gregor, a mahinátor
2 Xenomorf nyálka
3 Artagor, a zsonglőr
3 Drakolder obligátor
3 Méonech fürkész
3 Szörcsögő motyogó
3 Totyogó motyogó
3 Gyógyító motyogó
3 Anyamotyogó
3 Öntörvényű krabber
3 Vajákos
3 A próféta parancsa
3 Speciális védelem
1 Őshangya kamikázé
1 Rücskös látógömb
3 A nagytanács ítélete
1 Az élet földje

1. hely | 3-0-1 | 75%

Beholder, Hagyományos verseny

Néhány héttel később, a Beholder hagyományos versenyén úgy döntöttem, teszek egy próbát a Harangmesterrel egy minden eddiginél élesebb mezőnyben is. Úgy éreztem, lehet esélyem az ötlapok ellen, hiszen a deck alapvetően arra épített, hogy az indulólapokat kitéve, adott esetben egy-egy védőcountert elsütve dilemma elé állítja az ellenfelet, ahol legfeljebb két rossz kimenetel közül lehet választani. Hiába az ellenfél sok countere, a harmadik lapom már garantáltan létre fog jönni – ebből próbáltam kihozni a legtöbbet.

Az első két fordulóban még jól mentek a dolgok. Először sikerült viszonylag simán elverni Klujbi Bilincses vérfarkas deckjét, a háló+gyógyulás együttesen már túl soknak bizonyult számára. Utána pedig Moldován Peti Lassan járj!-át kaptam, akivel egy epikus meccsen 0:0-t játszottunk. Amikor lejárt az idő, akkor már nem volt deckje, és tudtam, hogy csak egy B. Jagumir maradt a kezében, amit ki tud tenni (a többi lap nekronköltségű volt), az asztalán pedig egy Dfo’jirr agysokkoló, ami nagykörönként eggyel csökkentette az ÉP-met. A baj ott volt, hogy egymás után háromszor húztam Totyogó motyogót, illetve iszapjelzők is nehezítették a dolgomat, így nem tudtam időben kicsalni a Jagumirt úgy, hogy utána bebiztosítsam magamat pár egyéb lappal.

Ezután sajnos megdőlt a kezdeti teória: egymás után három ötlapos decktől is kikaptam. Először jött Ács Domonkos Életenergiával, akivel amúgy egészen izgalmasakat játszottunk, elég lassú játék zajlott. Az Albinó varkaudar viszont mindháromszor megadna neki azt az előnyt, amiből már le tudta hozni a meccset. Utána Szatival játszottunk, ő ötlapos manókkal tolta, és itt szerintem még nyerhettem is volna, ha nincs egy kis szabálymizéria (azt ítélték, hogy Merafula mellett annyira nem éri meg gyógyulni a Harangmesterrel), de utólag már kár ezen agyalni – a lényeg, hogy ezek is szórakoztató meccsek voltak. Végül András Bence következett, szintén Életenergiával, ám végül itt is csak egy 1:2-re futotta részemről, az elsőben elég csúnyán beleszaladtam egy Rozoga lebujba, amibe bele kellett védekeznem egy Speciális védelmet.

Az erős kezdés ellenére itt tehát már csődöt mondott a deck, még ha az eredmény nem is feltétlenül tükrözi a meccseket. Ettől függetlenül szerintem nem elvetélt ötlet próbálkozni a követővel, némileg erősebb lapkészlettel (pl. pár Vízitündérrel, Az elme hatalmával stabilizálva), egész ütőképes paklit lehet vele varázsolni!

követő: Harangmester

3 Neuroblaszt
3 Koncentrált bűzsugár
3 Solkim, az alkimista
2 Gregor, a mahinátor
2 Előny a Semmiből
1 Bűzös, a guberáló
2 Artagor, a zsonglőr
2 Drakolder obligátor
3 Méonech fürkész
3 Szörcsögő motyogó
3 Totyogó motyogó
3 Gyógyító motyogó
3 Anyamotyogó
3 Öntörvényű krabber
2 Vajákos
3 A próféta parancsa
3 Speciális védelem
1 Őshangya kamikázé
1 Rücskös látógömb
3 A nagytanács ítélete
1 Az élet földje

18. hely | 1-1-3 | 27%

HammerTime, Pörgős verseny

A már régóta meglévő Kilenctagú maszkos bandámat – négy extra ritka beszámításával – sikerült becserélnem egy Fókuszálásra, ezért úgy döntöttem, visszatérek egy kicsit a Korlátozáshoz. Ezúttal egy anti-mágiásra hangolt verziót vittem, kevés varázslattal, de a sárga és a Szúnyogírtás azért befért, hiszen elég jól konfigurálhatóak a kezek ahhoz, hogy mindkettő megférjen egymás mellett.

Az első fordulóban Nagy Krisztián ellen kezdtem, aki Ősi rúna + Antiraksi deckkel játszott, lövésekkel és sok erőforrással. Ez elég érdekes meccs volt, annyi countert húztam ugyanis, hogy kénytelen voltam belőni a követőjét. Szerencsére nem lett belőle baj, hiszen nem jött létre kulcslapja, ráadásul a Speciális védelmekkel még gyógyulni is tudtam.

Ezután jött Klujbi a szokásos farkasokkal, itt jónak éreztem magam, mert én kezdtem és megtartottam egy Szúnyogírtás + Artagor kezet. Nála azonban Vérfarkas preventor jött, ami elég szépen kinyírta a tervemet, utána pedig egy Borzalmasan motyogó nagyjából egymagában elrakott sajnos, itt most kifejezetten rosszak voltak a Szúnyogírtások.

A harmadik fordulóban Szkupien Bence ellen játszottam, aki Tábori adóval próbálkozott. Olyan szempontból jó volt a Korlátozás, hogy nem tudta Kurtz-ba stackelni a manáját. Többnyire én is voltam elöl a meccs folyamán, égettem is a deckjét folyamatosan Szörcsivel. Amikor azonban már csak három lap maradt a paklijában, akkor pillanatok alatt elrakott. Először jött egy Csábító papnő, ami elcsórta egy krabberemet és egy Gyógyító motyogómat is. Majd a következő körben kiderült, hogy az utolsó két lapja két darab Varell, amik megoldották az asztalomat és a maradék HP-mat.

A következő ellenfél Balog Dávid volt, aki Beldianozott. Elég sok counterrel játszott, így nem ízlett neki a Korlátozás, illetve a Fókuszálás is elég nagy segítség volt. A sárga összességében nem működött túl jól a versenyen, itt azonban Artagor tökéletesen lezárta a meccset egy Italkeveréssel játszadozva.

Az ötödik fordulóban Dévvel vívtunk egy nagyot, ő Villámháborúzott, és a nulladik körben rámrakott egy Sötétségszellem + Zanpók kezdést, amire húzott még egy pókot. Elég nagy hátrányból kezdtem tehát, folyamatosan védekeznem kellett, hogy ne haljak meg idejekorán. Szerencsére engem is segített némileg a Villámháború, hiszen tudtam például az ő körében keresni, ami elég hasznos volt, és egy Motyogó hírnökből is ki tudtam sajtolni elég sok értéket. Illetve a Mesterlövészét sem merte mindig eltappelni. Végül a durván feltápolt lények leütöttek, nem bírtam gyógyulással, de nagyon izgalmas meccs volt, nem gondoltam volna, hogy egy (számomra) ilyen rossz kezdés után ilyen szoros játszmát vívunk!

A verseny végén Liu TingHao jött és egy Lassan járj!, ahol egy korai Gormathion elég csúnyán bekorlátozott, két Szörcsögő motyogóval próbáltam magamat tartani. A durva tempóhátrány mellett is úgy tűnt, lehet esélyem, ekkor azonban pont egy nagy monszter jött (Mithril gólem), így pont nem volt már időm felállni.

szabálylap: Korlátozás

1 Fókuszálás
1 Ysdrull, a hatalmas
1 A hallucináció börtöne
3 Szúnyogírtás
3 Méonech fürkész
3 Artagor, a zsonglőr
1 Drakolder specifikátor
3 Szörcsögő motyogó
3 Motyogó hírnök
3 Gyógyító motyogó
3 Anyamotyogó
3 Öntörvényű krabber
3 Magdaléna, a pusztító
3 A próféta parancsa
2 Vajákos
3 Xenomorf teknős
3 Galargamoth
3 Őshangya here
1 Idéző teknős
3 A nagytanács ítélete
1 Az élet földje

16. hely | 2-0-4 | 33%

Ez történt tehát az elmúlt két hónapban, már ami a versenyt illeti. A cseremappa (meg persze a gyűjtemény) elég szépre duzzadt a hónapok során, így a következő hetekben lesz miből cserélgetni – szükség is lesz rá, hiszen nemcsak hagyományosra kell egy erős pakli (a fenti beszámolóból szerintem elég egyértelműen kiderül, hogy még erős kísérletezésben vagyok), de az egylapos versenyre is össze kell szedni sok mindenből az 1-1 darabot.

Mivel most már az idő nagy részét a készülés viszi el, illetve versenyből sem lesz már sok, ezért a Nemzeti Bajnokságig már nem fogok jelentkezni újabb beszámolóval. Ami egyben azt is jelenti, hogy ez volt a Retro Challenge utolsó előtti “epizódja”: a következő cikk a Nemzeti egyben a lezárás lesz, melyben összességében fogom értékelni ezt a nagyon izgalmas és élményekben dús nyolc hónapot! Köszi mindenkinek, aki elolvasta és szurkolt, higgyétek el, nagyon sokat jelent!

Csető Zsolt

Advertisements

12 thoughts on “Retro Challenge #11

  1. Respekt, hogy végignyomtad kacsa (háp), bár az igazán nehéz része még csak most következik!

  2. Minden várakozásomat felülmúlja ez a challenge. Hatalmas RESPECT!!!
    Sok sikert a Nemzetire is!!!

  3. Nagyon tetszett az a harangmester, asszem az egész versenyen ott kellett a legtöbbet gondolkodnom és számolgatnom; a háló melletti játék a HKK egyik legérdekesebb eleme.

    Nagyon komolyan alakultak a dolgok, GG! Asszem kimerítetted a szarból várat építeni fogalmát 😀 (aki újrakezdő régi lapkészlettel, annak is tanulságos mese ez )

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s