Retro Challenge – The End

Véget ért a kihívás, jöjjön az elmúlt nyolc hónap összegzése.

Amikor idén januárban belevágtam a Retro Challenge-be, még csak reménykedni tudtam abban, hogy szeptember elején lesz még miről írnom. Az első számú elérendő cél a Nemzetire való bejutás volt – ha ez nem jött volna össze, akkor már június végén lezárult volna a challenge. Mivel azonban szerencsére meglett a kvalifikáció, ezért – korábbi ígéretemhez híven – egészen a Nemzeti Bajnokságig folytattam a kihívást, most azonban eljött az idő, hogy pont kerüljön a nyolchónapos történet végére.

Ha esetleg korábban nem nagyon követted az eseményeket: íme a Retro Challenge “szabályzata”.

A kiindulási alapot a 2010 előtt megjelent lapok adták, ezekből kellett összeállítanom az első paklimat. A gyűjtemény kizárólag versenyzéssel volt bővíthető, a nyereményként kapott paklikból és lapokból kellett összecserélnem az újabb kártyákat. Semmilyen más formában nem vásárolhattam vagy szerezhettem lapokat.

A feladat tehát tulajdonképpen egészen egyszerű volt: versenyezni, versenyezni és versenyezni, amennyit csak lehet, bízva abban, hogy minél több nyeremény összejön.

Az első komolyabb sikert egy januári pécsi kirándulás hozta meg, ahol sikerült összehozni egy második helyet egy egyszínű versenyen. Az itt kapott nyereményekből össze tudtam cserélni pár erősebb kártyát (pl. Anyamotyogó), de az első hetekben inkább azon volt a hangsúly, hogy minél több régi lapot ki tudjak cserélni a pakliban újabb gyak-nemgyakokra, hiszen erősségben már ezek is sokkal jobbak, mint a régi kártyák.

Az eredmények végül szépen, fokozatosan javultak a hónapok során, márciusra a Nemzeti is biztossá vált, májusra pedig az első versenygyőzelem is összejött (ha a Ligákat nem számoljuk) egy HammerTime-os pörgős versenyen.

Nagyon örültem, hogy ilyen szépen haladok a kihívással, és hogy az eredmények sem maradnak el, azt azonban magam sem gondoltam volna, hogy végül úgy fogom befejezni, ahogy. Az utolsó két versenyemen, a Nemzeti Bajnokság első és második napján ugyanis második és első helyen zártam, ami tényleg felülmúlta minden várakozásomat.

Így utólag már bevallhatom, hogy volt egy “mögöttes” célom is a kihívással, szerettem volna ugyanis bebizonyítani, hogy komolyabb gyűjtemény és ráfordítás nélkül is lehet sikereket elérni a HKK-ban, ha kellő időt tesz bele az ember és kellő nyitottsággal áll hozzá. Havi szinten átlagosan 5 ezer forintot költöttem a játékra, ami ha azt nézzük, hogy ebben versenyzés is benne van, egyáltalán nem sok egy hobbira. De mondhatnám úgy is, hogy ennyiért elég sok szórakozást és szintén nem kevés sikerélményt kaptam.

  • 55 verseny
  • Ebből 25 Profi Liga
  • Összes nevezési díj 44.400

Néhány főbb eredmény:

  • Pécs, Egyszínű verseny: II. hely (január 28.)
  • Beholder, Páros verseny: III. hely (május 20.)
  • HammerTime, Pörgős verseny: I. hely (május 30.)
  • Dungeon, Hagyományos verseny: III. hely (június 3.)
  • Dungeon, Csapatverseny: I. hely (július 8.)
  • Dungeon, Hagyományos verseny: III. hely (augusztus 5.)
  • Nemzeti Bajnokság, Hagyományos verseny: II. hely (augusztus 25.)
  • Nemzeti Bajnokság, A sokszínűség jutalma: I. hely (augusztus 26.)

A gyűjtemény

Mondani sem kell, a cserélgetés volt a kihívás legfőbb eleme, hiszen csak így tudtam bővíteni a rendelkezésre álló gyűjteményt. Mivel semmiképp nem akartam, hogy hiteltelennek tűnjön a challenge, ezért igyekeztem korrekt cseréket csinálni (kivéve persze Dáviddal, őt mindig lecápáztam, ahogy régen is!), hiszen csak így van értelme. Többen is szerettek volna amúgy ilyen módon segíteni, de úgy tényleg a lényegét veszítette volna az egész.

És hogy mi jött össze végül ennyi versenyzéssel? Íme a végső gyűjteményem:

1 Gida
1 Fókuszálás

3 Solkim, az alkimista
3 Ripityom bácsi
3 Gregor, a mahinátor
3 Eurol
3 Nagyobb kineport
3 Neuroblaszt
3 Szárnyaló halál
3 A háború véres lovasa
3 Ónix szobor
1 Bűzös, a guberáló
1 Orgling bába
1 Netzai húsgólem
1 Virulens Yathmog
1 Molekularobbanás
1 Mesterlövész
1 Xenomorf mátriárka
1 Urgol
1 Rémálom
1 Tudatfagyasztás
1 Áldozat az ősi isteneknek
1 Káoszmester
1 Tl’urlang tojás
1 A káosz hatalma

3 Ragnor, a pusztító
1 Nyamvadék
1 Orkling
1 Quwarg elementátor
1 Martalóc

3 Virgonc szirén
3 Grobox fluxustörő
2 Ysdrull, a hatalmas
2 Páncélos szirén
1 Hendiala cselszövése
1 Korall úrnő
1 Bűbájos Gizella
1 Csábító papnő
1 Haldokló főnix
1 Főnix születik
1 Főnix tűzreinkarnátor
1 Szinaptikus kapcsolódás
1 Szilánktündér
1 Lélekrezonancia
1 Tleikan áruló
1 Mentát familiárisa
1 A szépség dühe
1 Idővihar
1 Időkiesés
1 A hallucináció börtöne

3 Artagor, a zsonglőr
2 Mithinor
1 Kreátor műhelye

3 Motyogó vérfarkas
3 Anyamotyogó
3 Vajákos
3 Magdaléna, a pusztító
3 A próféta parancsa
3 Irtóztató nekromanta
3 Dz’tuxarn, világok gyilkosa
3 Élőholt rituálé
2 Krabber filézőművész
2 Csontsámán
1 Árnysűrítés
1 Gt’doratki anyagkonvertáló
1 Jéggriff
1 Az egyediség letörése
1 Árnyvillám
1 Nekromanta pálca
1 Szirén zombi
1 A Tengermély Ura
1 Trant’allion anyagformáló
1 Őrjöngő vérfarkas
1 Életadó

2 A becsület helyreállítása
1 Szerencsés Hopner

2 Megnyilatkozás
1 Nevezési díj
1 A nyugalom pillanata
1 Bomtar haragja
1 Hübrisz
1 Ozohrat megoldása
1 Bűbájfürkészek

3 Speciális védelem
3 Xenomorf teknős
3 Galargamoth
3 Idéző teknős
2 Smaragdsörényű pegazus
2 Lohd Haven familiálisa
1 Kifejlett sárkánykígyó
1 Varázslónő
1 Polipokalipszis
1 Víztisztító teknős
1 Sheirra
1 Hálószövő Péter
1 Lestinoh, a teknős legenda
1 Rücskös látógömb
1 Zseniális teknős

2 Fagólem
1 Sziturena
1 Ezermester Vix

3 A nagytanács ítélete
3 A templom egere
3 Az istentelen
2 Visszahúzás
1 A Dungeon szelleme
1 Felzárkózás
1 Istenek Viadala
1 Gyémántgólem
1 Deego

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki cserével, biztatással vagy bármi egyébbel segítette utamat a kihívás során. Nem szeretnék neveket sorolni, mert biztosan kihagynék valakit, azt pedig nem szeretném – a lényeg az, hogy a ti visszajelzéseitek extra motivációt jelentettek számomra, hogy végigcsináljam ezt a nyolc hónapot. Köszönöm srácok, óriásiak vagytok!

Ami pedig a cikksorozatot illeti: ez itt most tényleg a lezárás, hiszen a Retro Challenge véget ér. Két további cikkre azonban még mindenképpen számíthattok: az egyikben a személyes “felfedezettekről” fog szó esni, a másikban pedig a kihívás végére kifejlesztett és kioptimalizált Korlátozás decket fogom bemutatni.

Remélem, hogy nem csak számomra, hanem nektek is tanulságosnak bizonyult ez a kihívás – én baromira élveztem!

Csető Zsolt

Reklámok

12 thoughts on “Retro Challenge – The End

  1. Minden tiszteletem Zsoltié! Gratulálok, és remélem sok kezdőnek, újrakezdőnek, amatőrnek de akár profinak is kellő motivációt adott 🙂

    Egyébként egy Retró challenge-et elültettem Dév fülében, izgi lenne ha elkezdené 😛

  2. Gratulálok Zsolti! Ez hatalmas teljesítmény!!! Csak kíváncsiságból: azok a paklik, amikkel a nemzetin indultál, nagyjából hány %-ban lettek volna máshogy összerakva, ha a teljes gyűjteményedből válogathattál volna? Sok olyan lapot tettél be csak azért, mert nem sikerült helyettük jobb lapot beszerezned a kihívás alatt?

  3. Ez utóbbi engem is érdekelne, de szerintem bele fogja írni abban amelyikben a dekket elemzi 🙂

    Várjuk az utolsó 2 cikket és még egyszer itt is gratula, eléggé történelem szagúra sikeredett a projekt 😀

  4. Ezt kérdezték Balázsék is a Nemzetin. Side-dal együtt 80-90%-osra tenném a két deckemet a legvégére, megpróbáltam mindent beszerezni addigra, amit reálisan lehet, és többé-kevésbé sikerült is.

  5. Gratulálok, nagyon szép eredmény!
    kicsit off, : azért azt tegyük hozzá az anyagi részéhez, hogy egy vidéki játékos szeretné ezt megcsinálni, akkor az havi 3x-4x annyiba jönne ki, mint neked.
    Ha csak havi 2-3 versenyt számolunk, Miskolc környékéről feljutni Budapestre min. 12k Ft. Egy miskolci verseny nem jön ki 3k alatt, és még csak 2 versenyen voltál így, ha egy Debrecenit is hozzácsapsz, már 20.000 Ft-nál jársz. Ami tegyük hozzá havonta 1 hobbira már húzós, család mellett, vagy diákként.
    Természetesen ezzel semmi bántót nem szerettem volna közölni, és ne legyen vitaindító sem…

  6. Megemelem a képzeletbeli kalapot!

    És anno, ahogy mondtam is simán meglett a Nemzetire való bejutás ^^

    Még egyszer nagy GRAT!

  7. Gyerekek, a vidéki helyzetért én szoktam hisztizni, erre valaki elveszi a kenyerem? Na szèp :,(

    Amúgy grat Zsolti, megsüvegelendő teljesítmèny 😉

  8. Visszajelzés: Retro Challenge – Top 5 felfedezett | HKK Blog

  9. Visszajelzés: Retro Challenge – A hagyaték | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s