Merre tovább?

A HKK Blog versenyeinek jövőjéről.

Idén túl vagyunk már számos blogos versenyen, és két HKK kupán is. Azonban be kell látnunk, hogy egyszerűen brutálisan sok verseny van már, nincs olyan hét, ahol ne lenne legalább egy budapesti megmérettetés. A hét közben a játékosok az Excelsior és a Hammertime versenyein küzdhetnek meg egymással, illetve minden pénteken ott van a HKK liga is, hétvégén pedig a Dungeon, a Beholder és a HKK Blog várja a kalandozókat az arénába. Én személy szerint úgy veszem észre, hogy miután a játékosbázis átlag életkora kitolódott felfelé, ezért nagymértékben átalakultak az igények is a versenyekkel kapcsolatban. Bár a pörgős formátum nagy hátránya a side hiánya (és sok profi ezért idegenkedik tőle), azt látom, hogy a gyors lebonyolítás igenis ennyit számít, hogy a legnépszerűbbek talán ezek a versenyek.

Amin azonban kiemelkedően sokan szoktak részt venni azok a kiemelt díjazású versenyeink (ezúton is köszönjük mindenkinek, aki részvételével támogatja a HKK Blog munkáját), illetve a Dungeon csapatversenye. Ezek igazán jó létszámú megmérettetések, de sajnos nem lehet minden hónapban ilyet tartani. Zsoltival egy ideje már gondolkozunk azon, hogy átalakítsuk a versenyeinket, és több lehetséges opció közül egyelőre amellett tennénk le a voksunkat, hogy kiszedjük a havi rendszeres versenynaptárból a blogos versenyt, és beállnánk a negyedévenkénti, nagy összdíjazású HKK kupákra (kettő a kiegészítők megjelenése után, egy márciusban és egy szeptemberben).

Nektek mi a véleményetek erről az elképzelésről? Szívesebben játszanátok a kiemelt díjazású kupákon a továbbiakban, vagy megmaradnátok a havi versenyeinknél? Illetve ha már verseny, kérlek benneteket, hogy kommentben írjátok meg, hogy nektek mi a legfontosabb most a versenyekben (helyszín, gyors lebonyolítás, díjazás), hátha még jobbá tudjuk varázsolni a mieinket, illetve hátha más versenyszervező is tud építkezni belőle.

Dév bácsi

45 thoughts on “Merre tovább?

  1. Versenyre járás prioritásom.
    1. Helyszín
    2. Format / lebonyolítàs
    3. Díjazás

    Szerintem simán jó a negyedévenkénti kupa.

  2. A legfontosabb a vidéki versenyek és a toborzás felélénkítése lenne. Budapesten a HKK-s éles jobban pezseg, mint bármikor, máshol viszont a havi egy verseny is nagy szónak számít.

  3. Ha negyedevente, ha havonta lesz a tovabbiakban jo lenne legalabb 1 honappal elore tudni. Az ehavira is szivesen elmentem volna videkrol, de mar majdnem tele volt a naptaram aznapra, mikor ki lett irva a verseny.

    Ha negyedevente lesz akar az egesz eveset ki lehetne irni, ahogy a beho is szokta

  4. Én nagyon szeretem a blogos versenyeket, elsősorban a format miatt. Sajnos elég telítettek a hétvégéim, de ez az egyetlen hétvégi verseny, amin fixen mindig megpróbálok ott lenni. Éppen ezért nagyon szomorú lennék, ha csak negyedévente kerülne megrendezésre. Nekem egy versenyen a legfontosabb a format és a helyszín. A többi nem számít, ideértve a díjazást is.

  5. 1. Helyszín
    2. Format / lebonyolítàs
    3. Díjazás

    Tetszik a negyedévente egy nagy verseny ötlete (Macskával, és mindenféle földi jóval). 🙂

  6. @Zsolti Igaz, valamiert mashogy emlekeztem. Ettol fuggetlen klassz lenne (gondolom masoknak is, akik dolgoznak szombatonkent), ha tudnanak tervezni a blogos versenyekkel. A behos szombatokat fixen kihuzom, igy arra el tudok menni.

    A kerdesre is valaszolva nekem ezek szamitanak:

    1. Idopont
    2. Helyszin (varosra gondolok, pesten belul total mindegy szamomra)
    3. Minden mas (dijazas, vagy helyszin mint pl. Dungeon, wekerle)

  7. 1. Időpont
    2. Formátum
    Ez a kettő érdekel a versenyekkel kapcsolatban. Helyszín, díjazás, lebonyolítás stb-re nem vagyok érzékeny.
    Szeretem a pörgőst, és a sideolósat is. Mindkettő másért jó.

    Lehet hogy csak én nem értem, de most az a kérdés, hogy a negyedéves kiemelt díjazású blogos versenyeken felül legyen-e továbbra is normál díjazású verseny a nem kiemelt hónapokban?
    Ha igen, akkor persze hogy legyen!
    Vagy mi itt a kérdés, amiben kompromisszumot kéne kötni nekünk, játékosoknak?

    Vagy akkor, ha csak 4 verseny lenne, akkor azok még ennél is nagyobb díjazásúak lennének?

  8. @Tomi: lenyegeben az a kerdes, hogy csak ilyen kiemelt (tudunk meg nagyobb osszdijazasut, ha nem tartunk mas versenyt) versenyeket tartsunk, vagy maradjunk meg a havi rendszeressegu versenyeknel (viszont igy ritkan tudunk csak nagy osszdijazasu versenyt csinalni). Ha a nagyobb atlagletszamu versenyekhez az kell, hogy kevesebb versenyt tartsunk (a kiemelt, magas dijazassal), akkor meg fogjuk lepni, foleg ha jatekos reszrol is erre van igeny.

    Azokat is szeretnem megszolitani, akik nem, vagy nem gyakran jarnak blogos versenyre. Ha te nem jarsz hozzank ennek mi az oka?

  9. Én támogatom, hogy csak negyedévente legyen hétvégi blogos verseny, de akkor nagyobb. Egyre nagyobb tehernek érzem az egész szombatos versenyeket, (főleg a behosat Wekerlén, az rettentő messze van).

    Üdv: Kyb

  10. Értem. Ebben az esetben én arra szavazok, hogy csak negyedévente legyen Blogos verseny.
    Van akkora merítés jelenleg versenyekből, hogy aki akar, az minden héten tud versenyezni a Blogos verseny nélkül is.

    Ráadásul egy versenynek annál nagyobb a nívója, minél ritkábban van megrendezve (pl. nemzeti bajnokság).

  11. Nekem pont a sok verseny tetszik. Azért mert említettétek, hogy egyre idősebb az átlag. Így nem olyan nagy baj ha hopp lebetegedett a gyerek, arra a hétvégére esik anyukám szomszédjának unokatestvérének keresztgyerekének az ovis ballagása. Tehát nem gond ha kiesik egy-egy hétvége.
    Nekem a díjjazás jön be. A blohoson jó,mert nem csak az első pár kap giga nyereményt, hanem szinte a közép mezőny is. Nekem pl sokkal jobb úgy haza menni egy 6 fordulós verseny után, ha az első kettőt buktam is a maradék 4et lehoztam kapok egy kis apróságot.behon 2. Után pakolhatok mert már csak szinte szenvedés.ez meg is látszik mennyivel kevesebben mennek haza a blogosról és mennyivel több kezdő/amatőr látogatja.
    Nekem a díjjazás és a formátum mellett így nagyon sokat számít a lehetőség, hogy lehessen választani, ne kelljen felrúgni mást, vagy priorizálni egyéb dolgokat a hobbimért.

  12. Üdv!

    Nekem a negyedévenkénti dolog azért tetszik, mert a jelenlegi díjazás (nr1) mellett vidékről is megéri elmenni erre. Összehasonlításképp: Behos versenyekre nem járok ennek az ellenkezője miatt, de ezt mások már részletezték.

    A kezdés – 10.30 – maradjon, ha lehet, vidékről így pont fel lehet érni, Beho-nál ez is para nekem, h reggel gyakorlatilag csak autóval érnék fel időben.

    A negyedév számomra azért is jobb, mert így előre lehet tervezni, és ez a meló miatt nekem fontos – ez csak 1 szavazat, kéretik nem vitatkozni vele.

    Fontossági sorrend:

    1. díjazás
    2. verseny minősége (formátum, játékosok, hangulat)
    3. helyszín, időpont

    Gyors lebonyolítás annyira nem számít, ha már LEmegyek a nagy faluba,
    úgyis rámegy az egész nap.

  13. Elismerem, problema a kezdes pontossaganak betartasa (elso sorban gondolok itt a videki jatekosokra, akik vonattal/busszal/telekocsival jonnek, es tudom, hogy ott egy negyed oras kezdes csuszas is sokat szamit), ezen mindenkepp dolgozni fogunk a jovoben.

  14. 1. Időpont.
    2. Formátum.

    3. Pontos kezdés. Fordulók pontos befejezése.(akár hirtelen halállal) Nem pedig, hogy az 1-1 kör akár negyed órán át tart, vagy ha be is fejeződik a játékosok nem mennek bediktálni az eredményt.

  15. A realitás a negyedévente rendezendő blogos verseny mellett szól. De ha ez lesz a végső döntés az egyik legélvezetesebb versenyformátum fog eltűnni Budapestről: a beszűkült látókör!

  16. Beszűkült látókör van Pécsen is, lehet leutazni, az új helyszínen szívesen látják a vendégeket! 🙂 Ez itt a reklám helye 😉

  17. Érdekes cikk, engem is mozgat, hogy miért így alakult a versenylétszám.

    Szívesen elmegyek blogos versenyre (igaz, sajnos nagyon régen voltam), csak mostanában a szombatjaim elégé foglaltak, inkább hétköznap / vasárnap napokon megyek, vagy ha tudok úgy szervezni akkor 1-1 szombatira is elnézek.

    Ha sorrendet kéne felállítanom akkor nálam így nézne ki:

    1) formátum (nem hagyományos formátumok leginkább)
    2) helyszín

    Díjazás nem mozgat, mert játszani megyek elsősorban.

    Szerintem valóban túl telített Budapest, számomra az a fura, hogy a ligán résztvevők nem nagyon mennek hétvégi versenyekre, őket is kéne motiválni, hogy gyerünk srácok…
    Ha most a blogos verseny ritkasága hozza meg, hogy a többin egyre többen elmenjenek, újra “normális”, megszokott létszám legyen, akkor leteszem voksom a negyedéves kupa sorozatra, de csak a “cél” érdekében, amúgy a blognál tetszik a változatosság, és tartanám a havi versenyeket.
    (Úgy érzem, hogy elsősorban nem blogosoknak kéne ezt a jelenséget megoldani, hanem más szereplőknek, csak akkor nagyon eltérnék a cikktől, amit nem szeretnék offolni).

  18. Azért az a beszűkült nekem is hiányozna. Azt átvehetné valaki más szervező. Ha ez nem történik meg, akkor csak emiatt de a jelenlegi felállásra szavazok.

  19. Sziasztok.

    Bár én már nem játszok de azbexcelsior után a blogos volt a kedvenc versenyem. Az egyik ok, hogy teljesen más a hangulat mint mondjuk egy behóson. Amiért még az ex volt a favor, hogy gyors. Nekem a legfontosabb az volt hogy ne menjen el rá egy egész szombat. Egy dolgozó embernek általában 2 szabadnapja van egy héten. Az egyik elmegy kártyára és minden más vasárnapra sűrűsödik. Így szerintem sok. Vagy rövidebb verseny szerintem a jobb (abból amúgy van elég) vagy tényleg egy nagyobb volumenű negyedéves. Oda egyszer ha valaki megszám egy dekkel még le is néznék 😀

  20. Nem lenne baj, ha délután kezdődne a verseny. 🙂
    Viccet félretéve, nekem két meghatározó dolog van: formátum és “mikor kell kelni, hogy odaérjek” (ez utóbbi szerintem elég egyedi, bár lehet, hogy a “helyszín” ezt (is) jelenti másoknál).
    Ha ezek tetszenek / megfelelnek, és nincs még programom a verseny napjára, akkor kezdek el paklin gondolkodni. És még akkor is lehet, hogy elalszom, ld. pl. pont a legutóbbi blogos verseny.

  21. Az egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi helyzet valamiért nem működik már megfelelően,így változtatni kell!!! Azt, hogy ezt a blog vállalja magára szintén nem meglepő. Én mindenképp a változás mellett teszem le a voksom bármi is legyen az, tehát akár a negyedévenkénti nagyobb versenyt is belikeolom..

  22. @Demetriusz: a Behon kizarolag a profi kategoriaban “fejnehez” a dijazas, amatőrben kb. 50%-ot díjazunk, kisebb létszámnál 50% folott.

  23. @harigeri: (dijazas)
    “Összehasonlításképp: Behos versenyekre nem járok ennek az ellenkezője miatt, de ezt mások már részletezték.”

    Ezt nagyon nem szeretném, ha tévesen épülne be.
    A Beholderes versenyen MINDEN HONAPBAN kb. annyi nyeremenyt osztunk ki, mint az emelt nyeremenyu Blogos versenyen (termeszetesen minden verseny rendkivul fontos es semmivel sem “alabb valo”, mint a tobbi! ez nem errol szol)

    Ha amatőr vagy, akkor a Behós versenyen (az állandó ajándék Zén mellett!), igen komoly díjazás jár, és a versenyzők több mint fele új kiegészítő díjjal távozik.
    Semelyik más versenyen (mivel nincs külön kategória) nem kapnak ennyi díjat az amatőrök.
    pl. 24 amatőr indulónál:

    1. 10 pakli + UR
    2. 6 pakli + UR
    3. 5 pakli
    4. 4 pakli
    5. 3 pakli
    6. 2 pakli
    7. 2 pakli
    8. – 14. ( !!! ) 1-1 pakli

    (minden pakli a LEGUJABB kieg!)

    A profiknál a szintén igen jelentős, és egyedüliként pénzdíjas !!! nyeremények pl. 24 profinál
    46000 FORINT + 2 UR
    elosztása valóban csak az első 6 játékos között történik, így lehetséges, hogy a győztes
    16000 FORINTOT + 1 UR-t kapjon.

    Természetesen szét tudjuk húzni a nyereményt a profiban is (hogy az elsők kevesebbet kapjanak, te tovább legyen díjazva), erről szívesen várjuk a profik véleményét.

  24. Es az utobbi 1 evben sikerult biztositanunk a 10.15 (legkesobb 10.20) -as kezdest is (aminek pl. Varnai Peter nem biztos, hogy orul 🙂 ).

  25. Es ha negyedeves lesz (lenne) a Blogos verseny, es igeny van Beszukult latokorre, akkor szorgalmazni fogom, hogy vegyuk at a Behoson, nagyon jo versenyforma szerintem is, respect a Blognak (asszem 🙂 ) a kitalalasaert!

  26. @JuFe: termeszetesen a Behos versenyek tekinteteben is “vallalunk” barmilyen valtoztatast, amire igeny van.
    (eddig: probalkoztunk belvarosi helyszinnel, de rendkivul megosztott volt a jatekosok velemenye)

    Tarthatnank rovidebb, porgos versenyeket (hogy ne vegye el az egesz szombatot) Ezt mar korabban felvetettem, akkor negativ valaszok erkeztek inkabb.

    Masik: kezdhetnenk kesobb a versenyt (ennek szemely szerint is orulnek) – ha csak 1-2 embernek (pl. videkiek) ezzel oromet okozunk, mar megerte.
    En 1/2 11-es kezdest javasolnek, a (jellemzoen) 5 kor igy is vegeterne altalaban 1/4 5 – 1/2 5-re tokkal-vonoval.

    Velemeny, javaslat? (igerem, most tobbet nem irok 🙂 csak ez fontos)

  27. Ha már szóba került a helyszín/ időpont probléma, akkor én ehhez annyit tennék hozzá, hogy azért a 2. nagy kedvencem az Ex-es verseny, mert egyrészt csak egy fél nap, másrész össze lehet kötni a játékkal egy másik fontos dolgot: a haveri sörözgetést. Én a szombati egész napos verseny helyett szívesen játszanék egy pénteki side-olós versenyen, ami mondjuk 16-kor elkezdődik 5 körös és 22-re vége lesz, egy olyan helyen ahol a péntek esti piálgatás is biztosított.

  28. @Balage: Szerintem a vidékieknek sokkal kisebb baj a “korai” kezdés Wekerlèn, mint a “helyi lakosoknak”. Én eddig össz-vissz 2X jutottam fel, de egyik alkalommal se vidékire kellett várni 🙂

  29. Alapvetően én nem sokat járok Blogos versenyekre. De nyilván számomra nagyobb motiváció egy emelt díjazású kupa, mint egy “sima” blog-verseny. Hogy a többieknek mennyire hiányoznának a “sima” blogos versenyek, azt én nem tudhatom. De néha nekem is az az érzésem, hogy kicsit sok Pesten a verseny, ami létszámcsökkenéssel is jár.

    Ami a Látókör-formatot illeti, nekem is az egyik kedvencem, viszont a Behos versenyekben eddig pont a változatos formátum volt, amit kedveltem. Ezt nem változtatnám meg.

    Sztem inkább a Dungeon vagy a Hammertime tudná a Látókör témát átvenni, valamint a vidéki versenyek.

  30. Én szívesen járnék versenyekre, de számomra a legnagyobb gond, hogy nagyon nehezen tudnám csak megoldani azt, hogy felutazok Pestre egy verseny miatt!
    Díjazás igazából annyira nem is érdekelne, csak szeretnék játszani “profi” játékosokkal is, hogy kicsit lássam azt a világot is, és abból lehetne tanulni.
    Baráti társasággal tervezzük, hogy elmegyünk majd egy versenyre, de tuti, hogy ez nem mindennapos dolog lesz, így, hogy utaznunk kell. Nem mondom, hogy Sopron nagy távolság, de mire innen felmegyünk, ott kijutunk a helyszínre, meg visszafele ugyanez, elég macera!
    Ha lenne verseny valahol a közelben, tuti, hogy havonta elugranánk.

  31. Lassunk tisztan. A beszukult latokor nem mas mint egy specialis tiltott magia formatum. Tetszoleges versenyt lehet szervezni ugy, hogy egy-ket-harom elozo nagyobb verseny top paklijainak keszletet kitiltjuk. Vagy egy nagyobb verseny top 4-6 paklijanak listajat. Tehat nem feltetlen kell 0. 1. es 2. fordulos beszukult. Lehet(ne) hirdetni versenyt kapasbol nagyobb keszlet tiltasaval is.

  32. A latokor amugy nekem is oriasi kedvencem, a legjobban biztositja azt, hogy a kozepes kategoriaju illetve mar hagyomanyoson vagy nem jatszott, vagy elfeledett lapok is bekeruljenek a versenyjatekba.

    Koszonjuk az eddigi visszajelzeseket, es tovabbra is varjuk a kommenteket a jatekosoktol!

  33. Igazából a legjobban akkor járnánk, ha a blogos srácok megvennék a hkk jogait a behótól. Vagy az egész behót tokkal-vonóval.

  34. @Balage: ez esetben vegyétek át, jó lenne. Úgy nem bánnám a negyedévenkénti blogost (ehhez kis kiegészítés: a nagyobb, még változatosabb mezőny érdekében lehetne bővíteni a top 5 pakliig mondjuk a tiltást, mert annyi jó lap van ma már egy funkcióra, hogy jó néhány körnek el kell telnie, mire tényleg beszűkül az a látókor-legalábbis én így látom.).

    @JJ: na ez pl egy másik megoldás arra amit írtam, látom nem csak nekem tűnt fel, hogy lassan tiltódnak a lapok a jelenlegi rendszer szerint

  35. Nálam ez a lényeg:

    1. Idő, Időpont (sajnos ez nekem kiszámíthatatlan mostanában és sajnos az évek teltével az idő a legdrágább kincs)
    2. formátum (hagyi a legjobb, minél speciálisabb annál kevésbé érdekel, mert sem időm, sem energiám, sem lapkészletem készüli)
    3. várható mezőny (ezt nem kell magyarázni szerintem, szívesebben játszom egy 100 pontos profi, mint kezdő Pistike ellen)
    4.díjazás (ez is fontos önmagában is, valamint mert összefüggésben áll a 3-as ponttal.)
    5. Helyszín (nem fontos annyira, de összefüggésben áll az 1-es ponttal utazási idő miatt)

    Fentiek miatt a negyedévenkénti blogos jónak tűnik.

  36. Számomra egyetlen fontos körülmény van a budapesti versenyek kapcsán: ez pedig a dátum.
    Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy a munkaidőmet/programomat viszonylag hosszú időre előre tervezem. Ez általában egy-másfél hónap. Tehát ha nem tudom azt, hogy a következő hónapban mikor lesz a budapesti hétvégi verseny, akkor a megjelenésem esetlegessé válik, képtelenség előre betervezni az egyéb programba/munkaidőbe. (A hétközbeni versenyekre rendkívül ritkán jutok fel, azokkal eleve nem is tervezek.)
    Szóval nekem valójában mindegy, hogy havonta van egy blogos verseny, vagy három havonta egy nagyobb díjazású, ha nem tudok rá elmenni azért, mert nem tudom jóval korábban előre, hogy mikor lesz.
    A legtöbb hónapban két versenynapot engedélyezek magamnak. Ezek egyike szinte mindig a saját versenyünk (Kecskemét Kupa), a másik az egyik nagyobb budapesti verseny. Ahhoz, hogy ez épp a blogos verseny legyen, ahhoz elegendő lenne, hogy tudjam előre, pontosan mikor lesz. Egyébként vagy a Dungi vagy a Beholder versenyét vagyok kénytelen betervezni.
    (Itt a “vagyok kénytelen” – sajnálkozás arra vonatkozik, hogy a legtöbbször ez a három verseny konkurál egymással. A Beholder versenye fix időpontú, a Dungié is szinte mindig a hónap első szombatja, tehát tervezhető. Ha ugyanilyen fix lenne a blogos is, akkor nem kellene két lehetőség közül választani, hanem kibővülne a paletta háromra. Ezért a sajnálkozás részemről.)

  37. Nekem csak az időpont fontos. Ha megfelel,megyek. Szeretek mókázni profi ligában ritkákért,szívesen kipróbálom magam egyedi versenyen is,aki meg azt mondja h nem utazik le Wekerlére versenyért,az nem akar menni igazán,ez csak picsogás.

  38. Sziasztok!
    Sajnos nem sokat járok blogos versenyre,igaz más versenyre sem.
    Nincs időm összerakni, tesztelni, elmenni.
    Ezért szeretem a hétköznapi pörgős versenyeket,munka után leugrik az ember és játszik egy jót.
    Fontos,h legyen a közelben parkolóhely. Ezért pl. a Wekerletelep tökéletes. Ex mostanában a felújítások miatt gáz…
    Időpont: egy hónapon belül max. 2 szombatot tudok szabadá tenni,de inkább 1-et,de ha azt éppen lefoglalja a család,akkor talán a következő hónap,ha tudom előre. Ezért jó a behos verseny mert hónapokkal előre tervezhető.
    Formátum: két pakli van amivel általában játszom (motyogók, Tharr követős deck), az ezekhez nem illeszkedő formátum az eleve bukó (pl.az egylapos,vagy valami kreatívabb). Nem azért mert nem tetszik, sőt a versenyeken használt lapok 90% is megvan, hanem mert a gyűjteményt felforgatni, a szín szerint visszarakni verseny után nincs idő előtte meg keresni nincs. 😢
    Bár ez egyedi probléma gondolom.
    A díjazás igazán nem számít.
    De a draft versenyeket szeretem, azt csináljatok! 😉
    Köszönöm,h elmondhattam a véleményem.
    Üdv.
    István

  39. Elég drága picsogás, nekem csak az oda-vissza út több mint 10k-ba lenne, és oda-vissza 7 órát utazhatnék!
    És akkor még semmit nem csináltam. Aki a közelbe lakik, az könnyen okoskodik.

  40. Továbbra sincs infó arról, hogy mikor lesznek a blogos versenyek? Nincs kiírva a novemberi verseny, pláne nem a decemberi…. De komolyan, hogyan lehet így előre tervezni?

  41. Titkoljuk, Jánosom, titkoljuk! Szándékosan!

    A szarkazmust félretéve: a következő 30 napban biztosan NEM lesz blogos verseny, tekintve, hogy a november teljesen telített, decemberben pedig a Dungeonnek két versenye is lesz. Ezért sem történt semmilyen bejelentés…

  42. Tessék az összes versenyt Fóton tartani, mert az tűrhetetlen, hogy ki kell fizessek 370 forintot a vonatjegyre. Nem is beszélve az Exről, vagy a WEkerléről. Hihetetlen hogy itt kell tartsunk

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.