Vendégcikk – Alábecsült lapok (1. rész)

Szabó András toplistája a régi idők leginkább alábecsült lapjairól.

Minden alkalommal nagyon várom, amikor megjelenik egy új kiegészítő, hogy megjelenjen a lapjairól készült lapelemzés. Erős a gyanúm, hogy ezzel sokan vannak így rajtam kívül. A lapelemzésnek két komoly funkciója van nálam. Egyrészt ötleteket adhat egyes lapok felhasználása kapcsán, másrészt érdemes megnézni, hogy a lapnak adott pont mennyire egyezik a saját álláspontommal.

Ez utóbbi tekintetben van egy másik hobbim is. Nagyon szeretem az internetes lapelemzéseket, valamint az Alanori Krónikák hasábjait évekkel később visszaolvasni, és megítélni, hogy az adott lapok mennyire váltották be a hozzá fűzött reményeket. Amióta a Beholder fórumon az Alanori Krónikák archívuma megtalálható, ez utóbbi hódolatomat még inkább ki tudom élni.

Ez utóbbi tevékenység adta az ihletet egy négyrészes (esetleg kicsit több, ha a Zéneket is ideveszem majd), cikk megírására. Ezen cikksorozatban az adott kiegészítők leginkább „alulemezett” lapjairól készítek tízes listákat, amikről egyértelműen bebizonyosodott, hogy sokkal többre voltak hivatottak, mint amit a lapelemzésben végül megkaptak.

A listát sokkal korábbról kezdhetném el, azonban mivel 2002 óta játszom, és igazából 2003 óta vagyok versenyjátékos, nem éreztem volna hitelesnek a korábbi lapelemzésekbe belekezdeni, hiszen azokból a lapokból sokat nem láttam már élesben. A listát 2009-ig tervezem elkészíteni, ennek az az oka, hogy az Elözönlés óta létező „Bukottak és felemelkedettek” rovat nagyjából hasonló funkciót lát el, így nem indokolt az ottani gondolatokat megismételni.

A 10-es listát az alábbi szempontok szerint válogattam ki

  • Elsősorban az alacsony pontszámú lapokat vettem figyelembe, 3-5 pontos lapokat, amik végül erős versenylapok lettek, esetleg 6-7 pontosokat, amik a (majdnem) prémium kategóriába kerültek. Tehát hiába van olyan lap, ami esetleg a mai napig versenylap, ha már a lapelemzésében 8-10 pontot kapott, akkor erre a listára nem kerül fel.
  • Lehetséges, hogy olyan lapok szerepelnek a listán, amik már rég nem versenylapok, de a maga idejében még erős lapnak számítottak.
    Alapvetően olyan lapokat válogattam be, amik már a megjelenésükkor erősek voltak, vagy legalábbis erősebbek, mint amit az elemzés alapján gondolni lehetett volna, és később a már benne lévő potenciált erősítették az új kiegészítős lapok. Olyan lapok nem kerülnek a listára, mint pl. a Kétségbeesés hatalma, ami 3 ponttal indított, most mégis tiltólistán van. Ennek az az oka, hogy az a 3 pont elég hűen tükrözte a lap használhatóságát mindaddig, amíg 10 évvel később nem adtak ki hozzá egy olyan lapot, amivel egy pakliban top kategóriává nem vált. De nyilván ezzel nem lehetett előre kalkulálni.

Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a cikknek nem az a célja, hogy derogálja a megírt lapelemzéseket. Nyilván nem elvárható, hogy minden lapot pontosan megítéljen az elemző, főleg nem úgy, hogy egyedül a tesztelések jelentik a támpontot, míg ezt követően több 100 játékos próbálgatta a lapokat. Inkább érdekességként írom ezeket a cikkeket és megpróbálok kicsit mögé látni, hogy mi okozhatta a tévedést.

Az első kétéves ciklusomban a Sötét kor, Esthar császárság, Ősi legendák és Ébredés kiegészítőit vettem górcső alá. Nézzük is a listát.

#10: Elenios követője (régi) – 6 pont

„Véleményem szerint a követők közül a legkevésbé erős, de nem gyenge, hiszen az ingyenes négykörönkénti keresés nem elhanyagolható. Elképzelhető, hogy versenyen egy kék kombó pakliban még viszontlátjuk.”

Amikor az elemzéseket megkezdtem, megfogadtam, hogy követőket és szabálylapokat lehetőség szerint nem teszek a listára. Ennek fő oka az, hogy ezek elsődlegesen koncepcióformáló lapok, amikre az újonnan megjelent lapok mindig komoly hatással vannak, így előre nagyon nehezen belőhető a képességük. Ami miatt az Elenios követőjét mégis betettem a listám utolsó helyére, az az, hogy az előzetes becslés szerint leggyengébbnek titulált isteni követő végül a legerősebb lett. Az előnye a többi isteni követőhöz képest nagyjából az, ami a mostaninak is: közel sem követeli meg annyira a kék szín használatát, mint bármelyik másik követő a saját színét, akár néhány Elenios lappal is lehetett használni, ha azok előkeresése fontos volt. A lap megjelenésekor a negyedik kör még simán vállalható volt, így adhatott komoly előnyt. 2003-2004 környékén többféle galetki és good stuff pakliba láttam használni, de ami engem illet, még 2006-2007 környékén is használtam Lassan járj! mellé olyan kék lapokkal, amikből egynél többet nem tartottam indokoltnak, de hasznosak voltak (pl. Fezmin gépezete, Ragyás burástya, Varázslatos pillanat). Az pedig szintén sokatmondó adat, hogy az isteni követők közül (a Dornodon követővel holtversenyben) utoljára lett felújítva. Mindezek nem mondhatók el akármelyik 6 pontos lapról.

#9: Sárkánylárva – 5 pont

„A sárkány pakli ugyan még ettől sem lesz versenyképes szerintem, de baráti játékban sokan kedvelik, és a sokszor drága sárkányoknak már igencsak szükségük volt egy ilyen segítségre. Sárkány úrnővel és Sárkányvárral (ezt is remekül tudja építeni a lárva) egészen kellemes paklikat össze lehet rakni. A tesztelésen egész jó kis paklikat láttam belőle Sárkány úrnővel, A sárkányok korával és az olcsóbb, vagy többször használható sárkányokkal (pl. Márvány drakón, Sheran védősárkánya, Zafír drakón, Víziósárkány).”

Tulajdonképpen az elemzés szövege nem állt messze a valóságtól és az alacsony pontszám véleményem szerint inkább a sárkány paklinak szólt és nem a Sárkánylárvának. Ezzel együtt is azt érzem, hogy egy olyan lap, amiről egyértelmű volt, hogy a paklijába bebetonozott lap lesz (hiszen 1 VP-ért legrosszabb esetben is gyakorlatilag 4 manával olcsóbbított egy sárkányt), talán többet érdemelt volna. És a Lárvácskánk azért bizonyított. Bár a sárkány pakli igazából sosem volt hagyományoson győztes deck, de korlátozott környezetben sokszor elő-előbukkant és kb. 10 éven keresztül a Sárkánylárva tényleg kirobbanthatatlannak tűnt. Amikor 2009-ben a Végzetúr kiegészítőben újra kiadták változatlan formában, akkor sem lógott ki lefele a gyakori lapok közül.

#8: Númak királynő – 6 pont

„Szkritter pakliba mindenképp! Ennek a lapnak a varázslat részét éreztem erősebbnek. Persze vigyázni kell, hogy ne countereljék meg, de ha létrejön: 6 VP-ért mondjuk két 5 VP idézési költségű lényt kikeresni és a játékba rakni, ez igen táp! Lényként már lassabban termeli nekünk a varázspontot, ezt ritkán használnám.”

Tulajdonképpen ugyanaz a véleményem, mint az előbb, alapvetően nem a lap, hanem a ráépítendő etnikum lebecsülése váltotta ki a lap viszonylag alacsony pontszámát. Ez a szkrittereknél egyébként általános jelenség volt, gyakorlatilag az összes (használható) szkritter 6 pontot kapott, kivéve 1-2 univerzálisabbnak tűnőt, ami hetet (meg persze a Méonech fürkész 10-et, de az más téma). A szkritter pakli azonban szinte azonnal bizonyított, Beholderes hagyományos versenyen is értek el vele dobogós helyet és a színkorlátos versenyeket leszámítva szinte mindenhol próbálkoztak vele, általában több, mint kevesebb eredménnyel. E tekintetben ezen a helyen elég sok szkritter állhatna. Ami miatt a Királynőt tettem ide, az azért van, mert a kombós vonulatnak ez a lap volt a motorja. 6 manából kikeresve egy Ragálymestert és játékba tenni úgy, hogy kapunk mellé egy másik szkrittert is, nagyon erős volt. De számos más kombózási lehetőség volt vele, felhalmozott mana esetén Szkritter nekromantát kézbe véve akár többször elsüthettük egy kör alatt. Az, hogy FAQ-zták, hogy akár azt is meg lehetett csinálni, hogy egy szkrittert az asztalra, egyet kézbe rakunk, még erősebbé tette. Apró érdekesség, hogy néha-néha még Lassan járj! mellett is megjelent a lap, két Ősöreg vyargot keresni és kitenni a 3. körben egyáltalán nem volt rossz biznisz. Ezen kívül ehhez a laphoz köthető a HKK történetének első klasszikus algoritmus paklija, igaz, ez már csak a Káoszkatlan és a Szkritter esélyleső megjelenésekor: 7 manából és egy Númak királynőből lehetett nyerni. Azonnali FAQ lett a vége (amit az Esélyleső kapott).

#7: Ősi béklyó – 7 pont

„Már több, hasonló funkciójú lap is volt a játékban, de ez messze a legerősebb közülük: meglehetősen olcsó, húzni lehet rá, ha már nem kell, és ha olyankor húzod fel, amikor nincs rá szükséged, még párbajozni is lehet vele. Elsősorban lassabb paklik használhatják jól az első pár körben felhúzva és kirakva (esetleg előkeresni is érdemes lehet). További előny, hogy a saját körödben feláldozva te kezdheted meg először a kipakolást. Egy terülős paklit ez a lap önmagában meg tud fogni, ha nem tudja elég gyorsan leszedni.”

Bár az elemzendő lapokból (holtversenyben) ez kapta a legmagasabb pontszámot, előélete alapján akár előrébb is lehetne a listán. Ami miatt mégsem tettem előbbre, az az, hogy az Ősi béklyó – bár már a megjelenésekor is nagyon univerzális és hasznos lappá vált – igazi tündöklése 1-2 évvel később jött, amikor egy kicsit gyorsabb volt a játékkörnyezet, és kb. minden létező kontroll pakli úgy kezdődött, hogy „3 Ősi béklyó”. Ma már kicsit kikerült a pixisből, de még az idei évben is játszották ki ellenem. Így végül az előzetes elvárásokat magasan túlszárnyalta.

#6 – Orgling haszonállat – 4 pont

„Ha az ember mókából összerak egy orgling paklit, VP-termelést mindenképp érdemes beletenni. A legjobb (természetesen a Transzformációt most nem számítva) a Hegymélyi tánc, aztán még jön a Bűvös tavacska, és utána ez a lap. Lényként vagy másik képességével operálva még ritkábban fogunk vele találkozni. Apró öröm, hogy ha létrejött, azt a 6 VP-t legalább már mindenképpen megkapjuk.”

Bár ma már a legtöbb játékos nem emlékszik erre a lapra, a veterán játékosok tuti, hogy találkoztak vele a versenyasztalokon. Amikor még elég kezdő játékosként olvastam az Alanori Krónikát, a legtöbb lapról rezignáltam vettem tudomásul az adott pontot, itt viszont felkaptam a fejem: ez tényleg ilyen gyenge lenne? Nem tellett sok időbe, hogy megkapjam a választ: nem. Igazából ez a lap két dologban múlta felül azt a két lapot, aminél a lapelemzés rosszabbnak tartotta. Az egyik az, ami az utolsó mondatban szerepel, csak a jelentősége lett alábecsülve: ha nem counterelik, gyakorlatilag fix +3 VP. Márpedig akkoriban nem volt jelentős a lapcounter szekció, igazából optimálisan Az erős ereje, Az erős gyengéje, Majd legközelebb, Solisar aurája négyes oldotta meg, esetleg ott volt még olcsó counternek A hatalom torzulása, nagyon durva hátránnyal. Varázslatcounterekből jóval szélesebb volt a repertoár, elég csak A gyenge erejére, A hatalom szavára, a Manacsapdára vagy a Zu’lit kísérletére gondolni. Ráadásul a Bűvös tavacska még leszedhető is volt. Így az eggyel kevesebb manánál a fix VP-termelés hasznosabb volt. A másik előnye, ami szintén a lény jellegéből adódott, egy szkritter kombó volt: 1 Keléses ragálymester és 2 Szkritter nekromanta mellett végtelen manát szállított. Ma már persze nevetünk egy négylapos kombón, de a maga idejében ez elég erősnek számított.

#5 – Holtak serege – 5 pont

„Frissen bontotton über-spoiler, hagyományoson eléggé kiszámíthatatlan (mert ugye attól függ az ereje, mivel játszik az ellenfél, mikor húzod fel, és van-e Semmizés); ezért itt inkább csak side lap lesz szerintem. Nagyszerűen lehet vele mókázni.”

Tény, hogy nagyszerű volt vele mókázni. De korántsem csak mókapaklikban és side-okban. Ha belegondolunk, ha a mai játtékkörnyezetben topdeckelnénk be és nem tudná az ellenfél lecounterelni, akkor a legtöbb pakli ellen szinte a győzelmet hozná. Ez régen is így volt, és a 2000-es években simán belefért ez 6 manáért is. Megszámlálni nem lehet, hogy hány mérkőzést nyertek vele.

#4 – Chosuga (régi) – 5 pont

„Egy sok képességgel rendelkező galetki. Képességeinek varázspont igénye miatt egy galetki pakliba se biztos, hogy belefér. Frissen bontotton viszont aratni fog vele az, aki véletlenül ezt a lapot bontja.”

Kicsit meglepő volt visszaolvasni, hogy egy annyira prémium kategóriás lapot, mint a Chosuga, az elején ennyire lehúztak. Nyilván elsősorban az idézési költsége miatt, egy 4 varázspontos lapnál már nem örülünk neki, ha szinte azonnal leszedik. Ez azonban közel sem volt olyan egyszerű, hiszen azonnali varázslatoktól védve van, asztalon maradó leszedéseknél pedig, ha nem kijátszáskor lő, volt lehetősége Chosugának lőnie egyet. Galetki pakli mellett Börtönök, Specializációk, Bűvös erdők alaplapja lett nagyon hamar, később a Lassan járj!-akban is bebetonozott helye volt (egy darabig). Páros környezetben még később kopott ki.

#3 – Lidércszellem – 5 pont

„Egy bármilyen jelző lénnyel együtt áldozva nyerhetünk vele két lapot, négy varázspontot, vagy gyógyulhatunk. Szerintem nem elég erős, ahhoz képest, hogy egyedül nem használható. A laphúzás miatt talán egy lényes, kombós pakliba (pl. Különleges élvezet) talán jó lesz.”

Az elmúlt 3 lap három olyan kártya volt, ami sokáig meghatározó eleme volt a játéknak, de mégis 5 pontot kapott. A sorrendet itt az alapján döntöttem el, hogy melyik kopott ki a legkésőbb a játékkörnyezetből. A Lidércszellemre ilyen téren várni kell, mert egy mai napig használt lapról beszélünk. Annak idején sokat láttam, hogy trükköztek ezzel a lappal, kijátszáskor hasznos lényeket (pl. Méonech fürkész) áldozva, de az igazi ereje a gyűjtőgenes, mentoros, a Múltidéző után a Temetős paklik mellett volt, ahol pl. Temetővel és egy Csontvázzal végtelen VP, végtelen lapos kombója lett. A gyűjtőpaklik szerelmesei a mai napig ismerik és szeretik ezt a lapot, az idei Nemzetin pl. még játszották ki ellenem.

#2 – Idegösszeomlás – 7 pont

„Bűbájpakliba hasznos kis lap, bár nem nélkülözhetetlen. Mivel két varázspontos cantrip, természetesen illik a pakliba, a képessége pedig jó egy lap ideiglenes kikapcsolására, és az Élő bűbájos ölésre is rásegíthet egy kis plusz sebzéssel. Hátránya, hogy ha az ellenfélnek nincs játékban lapja, problémás kijátszani (saját lapunkra is tehetjük végső esetben, de ez nem túl kellemes).”

Az Idegösszeomlás talán túl sok ideig volt tiltólistán és csak akkor került vissza, amikor már elavult lappá vált, így a legtöbb játékos nem érzi át azt a parát, amit ez a lap a maga korában jelentett. De, hogy egy összehasonlítási alapot adjak: az Ébredés után két és fél évvel jelent meg a Legendák Völgye, abban pedig a Thrax halálcsapás (régi), ami 2 VP-ért, azonnaliként majdnem minden lapot szedett le. Akkor ez a lap egy csúcskategóriás leszedésnek számított, sőt, évekig a HKK legerősebb leszedésének volt számon tartva. Ehhez képest a sokkal korábban megjelent Idegösszeomlás egy 2-ért cantrip leszedés volt, amivel még ölni is lehetett. Jó persze, le lehetett szedni, csak 2 körig oldotta meg a lapot és nem azonnali, de a 2 VP-s cantrip leszedés abban a környezetben nagyon durva volt. És ha csak ez lett volna… de a bűbáj deckekbe gyakorlatilag ölőlap lett, az Élő bűbájt is lekörözve, Boszorkánykirály mellett egyért jött ki, ezeknek a tiltólista lett a vége. Álljon itt a végére két akkori éljátékos fórumvéleménye a tiltás után. Baross Ferenc: „Az idegösszeomlást már régóta esedékes volt betiltani, egyszerűen nem raktam a paklimba asztalon maradó lapot, mert féltem hogy beomlik.” Panyik Zoltán: „Az idegösszeomlás kitiltásával bizonyára felerősödik minden permanens cucc, tulajdonképpen szerintem nem volt 2. legjobb leszedés. 1. az Idegösszeomlás aztán …………… nagy űr. Nem is tudom mit fogok használni.” Azt hiszem ez a két vélemény után nem kell tovább ecsetelnem, miért került a listámon ennyire előkelő helyre ez a lap.

#1 – Bo’adhun varázsital – 5 pont

„Egyszerű, univerzális, sokoldalú tárgy, de nem lehet helyettesíteni a költségét, és egyik képességét sem érzem olyan erősnek, ami miatt más, jó tárgyakat szoríthatna ki a tárgypakliból. Kombózható a Kyorg managömbbel: ha ezt dobjuk a gömbnek a gyűjtőbe, már egész jól állunk. Frissen bontott versenyen is egész használható, bár, mivel nem szed le lényt, annyira nem izgalmas ott sem.”

Ennek a lapnak egy olyan egyedi képessége van, ami az akkori környezetben semminek nem volt talán: ingyen termel csontot, körönként többször. Persze, valójában nem, mert manát bukunk, de ha 0 VP-nk van, akkor semmi gondunk nem volt belőle, ha meg kellett a mana, akkor sem volt baj, mert a képessége választható alternatíva volt és nem kötelező. Az áldozással cantrip képessége meg lehetővé tette, hogy igazából szinte sose legyen blank lap. A tárgypaklik már a megjelenésekor felfedezték és használták, bár ez a koncepció inkább másodvonalas deck volt (bár én imádtam a manaszívós-tárgyas koncepciómat, egyik első igazán komoly versenypaklim volt). A későbbiek során, amikor egyre több erős tárgy lett, valamint megjelent a később nerfelt Áldozó rakshallion, amivel egy újabb minimál VP-igényű paklit kaptunk, már nem volt megállás a lapnak. Első körben terülő tárgyak, Gépezettel és Kisebb Zannal 0 VP-s végtelen kombó és számos más szörnyűség követte varázsitalunk útját, aminek nem is lehetett más következménye, mint a tiltás. (A fémek mesterés pakliról nem is beszélve – a szerk.) Most, hogy visszaengedték, úgy érzem, kicsit el lett feledve a lap, bár 1-1 tárgydeckben még összefutottam vele. Mindazonáltal én még talonba ntartanám ezt a lap, bár ma már nyilván nem top kategória, de a képessége még mindig elég unikum ahhoz, hogy meglepetést okozzon. Mindez nem rossz egy 5 pontos laptól. 🙂

Ami az első részből kimaradt

Ezúttal úgy gondoltam, muszáj egy ilyen szekciót betennem, mert az elején kb. 40 lapból szelektáltam a tizet. Ezekből néhányat úgy éreztem, mindenképp meg kell említenem, természetesen rövidebben, mint a Top 10-es listát.

A Magzat 5 pontja nagyon kevésnek tűnik, ha belegondolunk, hogy hány kombó épült rá. Ugyanakkor ezek a kombók úgy születtek, hogy a Magzatot szkritternek neveztük meg, márpedig a szkritter szabály a Magzat után jelent meg, így ezzel nem lehetett kalkulálni. Hasonló okokból került ki a listáról az Ayahuasca főzet, a nagy kedvencem, a Garling kristály és az Eldüeni vándor is, amik szintén új lapokkal váltak erőssé.

A Méonech száműzött a 4 pontja ellenére azért megtalálta a helyét a gyűjtőgenes vonalban, ahogy gyakran 2 ajándék manát jelentett, de igazából egypaklis lappá vált, így nem éreztem úgy, hogy ebből a 10 lapból bármelyik helyére betehetném. Nagyon sok olyan 3-6 pontos lap volt, ami szerintem végül ennél erősebb lett (Szokatlan ceremónia, Élet teremtése, Amorf testkéreg, Krakoch csizma, Hegymélyi tánc, Hatalom illúziója), de nem olyan mértékben, mint a listán lévők, így azok kimaradtak.

Az Apró kívánság 7 pontja is alábecsülésnek tűnhet, jogosan, ugyanakkor ennek a lapnak az erejét a lapok olcsóbbodása is befolyásolta. Igazából kb. ugyanazt tudtam volna leírni, mint az Ősi béklyónál és nem akartam két nagyon egy kaptafa lapot betenni a listába. Ugyanezért maradt ki a szintén hétpontos Lidércharcos is, mert kb. azt tudtam volna odaírni, mint a Lidércszellemhez.

A legnehezebben talán a Leanthil trükkjét hagytam ki a listáról, még idén is találkoztam vele versenyen, de igazából elsősorban az IK-módosíthatatlansága, ami meghozta neki a tartós jelenlétet, így a drágító szabálylapok jelenlététől függ a haszna. Hullámzó lap, emiatt maradt ki a listámról.

Ugyanakkor az az érzésem, a többi listát még el nem készítve, hogy az Ébredés kiegészítő extrém módon dúskált az utólag meghatározóvá vált lapokban, nem véletlen, hogy a teljes dobogót elfoglalta. Amennyire visszaemlékszem a múltra, talán nem volt még egy ilyen kiegészítő a vizsgált időszakban, így lehet, hogy olyan kaliberű lapok, amik most nem fértek bele, egy másik időszakban simán listára fognak kerülni.

Ez volt az első cikk, remélem tetszett nektek, ha igen, 1-2 hét múlva jön a következő!

Szabó András

Reklámok

21 thoughts on “Vendégcikk – Alábecsült lapok (1. rész)

  1. Bár még csak ismerkedtem a játékkal, amikor ezek a lapok nagyon pörögtek, nagyon érdekes cikk volt, úgyhogy én szívesen olvasnék még ilyet, köszi Bubu! 🙂

  2. Nagyon jó cikk lett Bubu! Én az Ébredés környékén kezdtem el játszani, és emlékszem mennyire megfogott az a kiegészítő 🙂 Előtte volt már pár régi lapom, illetve bontottam 1-2 hatodik (lehet h ötödik?) kiadást, de az Ébredés és az új goblinok húztak be végül igazán a játékba 🙂 jó volt kicsit nosztalgiázni a cikkel, köszi!

  3. Númak királynővel kipattintani 2 Varellt még ma is jó biznisznek tűnik.
    Amúgy király cikk!

  4. Igen, az Ébredés egy nagyon jól sikerült kieg lett.
    (sidenote: elég fura olvasni, hogy többen akkor kezdtek el játszani, amikor egyik haverom, aki megismertetett a játékkal, akkor hagyta abba…)

    A listán levő lapok erejét az is jelzi, hogy a 10-ből csak 2 lett felújítva.

  5. Nekem is nagyon tetszett,igazi időutazás 🙂 Habár én sajnos ezekből sokkal nem találkoztam anno,a haszonállatra,mint prémium manatermelésre emlékszem,illetve a béklyó must have jellegére is. Sajnos(?) nem láttam még élesben viszont varázsitalt vagy Idegösszeomlást pörögni,de szívesen néznék olyan videót(Igen,nektek mondom Blogosok 😀 ),ahol retro paklikat raktok össze és videóra vesztek egy-egy partyt,akár elemzitek is utólag az adott meccset. Így sokakkal talán jobban lehetne érzékeltetni,hogy mit is tudtak akkoriban ezek a tiltott lapok.

  6. Jó cikk. Ezek után a lapok után hagytam abba a játékot. Az ébredés után jött a múltidéző, utána a káoszkatlan, vagy a rhatt fénykora, már nem tudom, és az volt nekem sokáig az utolsó.
    Esthar, ősi legendák, ébredés nagyon jók voltak.
    A követőn és a sárkány lárván kívül mindegyik lappal játszottam versenyen is.

    A númak királynővel volt valami végtelen kombó, amit a Pocok (Jámbor András) talált meg, és sokáig menőnek számított. Asszem valahogy úgy volt, hogy jött a númak varázslatként, 2 szkritter nekromantát keresett, de már nem tudom hogy volt tovább. De arra emléksze, hogy Abyss-ban több versenyt is nyert ez a kombó-szkritter pakli.

    Ha valaki emlékszik rá, esetleg leírhatja hogy volt a kombó. 🙂

  7. azt hittem a kitiltás egyedüli oka a Fájdalom szépsége+Idegösszeomlás+Magzat végtelenkombó volt. Egyszer egy versenyen még 2006-ban nyertem vele meccset, a deck többi lapjai szilmillek voltak 😀

  8. Az kimaradt, hogy ez még az esélyleső előtt volt. Már előtte is volt egy végtelen.

  9. Meryx: Direkt írtam, hogy algoritmus deck és nem kombópakli. A szkritterek köré számos kombódeck épült:

    Ragálymester – 2 Nekromanta – Orling haszonállat

    Ragálymester – Szkritter nekromanta – Fluxusfaló vyarg – gyógyulás

    3 Ragálymester – Izmos szkritter – Szkritter nekromanta

    És ott volt a Númak királynő, amivel az ember kirakhatott mondjuk egy Ragálymestert asztalra, egy Nekrot kézbe, majd a nekroval mehetett tpvább a hoki. Akkor persze ez nem volt olyan durva, mert ahhoz, hogy igazán kiépüljön a dolog 14-15 manára szükség volt. A Szkritter esélyleső azonban ezt 7 manára csökkentette:

    – Númak királynő (1 vp) – kijön Esélyeső, kézbe nekro.

    – Esélyleső áldozás, 9 mana.

    – Nekromanta ki, vissza a királynő.

    – Királynő, asztalra esélyleső és Ragálymester.

    – Vissza egyért a nekro, kettőért ki, vissza kézbe a királynő, kijátsszuk (-2-1-5=1 vp)

    – Jön egy újabb Királynő, kijön még egy Ragálymester és egy Esélyeső, megint 9 mana.

    – Visszavesszük a Nekrot, egyért kitesszük, jön vissza a királynő, kirajuk, marad 3 vp-nk.

    – Keresünk egy Ragálymestert és egy Izmos szkrittert, vagy Fluxusfaló vyargot…kb. innen bármelyik győztes kombót kitehettük. Persze, counterelni lehetett, de 1 lapból és 7 manából kijött a kombó…és ne feledjük, hogy közel egy évtizeddel a Dalnok előtt járunk…indokolt volt az Esélyeső nerf.

  10. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, jólesik, bevallom, kicsit féltem a cikk fogadtatásától 🙂

    Az Ébredés ilyen téren valóban elég egyedülálló kieg volt. Nem szeretnék spoilerezni, de ma fejeztem be a következő 2 év termésének elemzését. Sokkal nehezebb volt a 10-es listát összeállítanom és a végső győztes ezen a listán a 7-8. helyre érne fel. De azért az is el fog készülni 🙂

  11. Az ősi béklyótól (a krabber filézőművésszel együtt) ma is félni kell 😀

    azt a boadhun varázsitalt mennyire rühelltem az idegösszeomlással meg a drágítós, kék bűbájjal együtt, te jó rhatt!

    lidércszellem szó szerint évekig aranyárban ment, zombi mesterrel akkorákat lehetett hentelni vele, hogy mindenki csak nézett.

    a sárkánylárva meg simán undorító volt, volt vmi 5 vp sárga sárkány, aminek beáldozva első körben 5öt kaptál a fejedre, nem nagyon volt megoldás erre a ‘kombóra”

    nagyon tetszett a cikk, remélem, az eldüeni több szót is kap, meg az esszenciakapocs. ja meg a kisebb zan, a mentor és a gyenge ereje. (az talán a top az ilyen kategóriában)

  12. Hrigeri: Jaja, első kör: manaszívó kullancs, második kör asylux átka, 3. Kör: melkon.
    Kaptam ki így versenyen anno. 😀

    Bubu:
    Igen, de még az esélyleső előtt is volt egy konkrét végtelen a királynővel, meg más szkritterekkel. És végtelen manád is volt, nem kellett hozzá 15 mana indulásból. 3. vagy 4. körben ki is fért. Egyszer én magam is játszottam ilyen deckkel, de már nem emlékszem a kombóra. Nem csak ilyen kiterülős pörgés volt, hanem konkrétan meghalt az ellenfél, mert végtelent sebeztünk valahogy.
    Abban meg azért vagyok ennyire biztos, hogy az esélyleső nélkül is működött, mert amikor a káoszkatlan megjelent, akkor már nem játszottam. 🙂

  13. Harigeri: Itt elsődlegesen azokat a lapokat vettem górcső alá, ahol úgy éreztem, hogy a lapelemzés tévesnek bizonyult. Az Esszenciakapocs már a megjelenésekor kapott 8 pontot, az Eldüeni vándor pedig úgy kapott hetet, hogy a Lassan járj akkor még nem létezett. Ezeket az adott környezetben nem éreztem irreálisnak. A másik 3 meg évben nem stimmelt.

    Meryx: Tudomásom szerint ezek a kombók voltak, más nem. A Númak királynős kombók persze kijöhettek kevesebb manából, ha valamelyik kulcslap (pl. Nekromatna) kezünkben volt még, és nem kellett minden kombós lapot kikeresni. De ha semmit sem húztunk be mellé, akkor ennyi kellett.

  14. Érdekes lett, köszi Bubu!

    A felsorolt lapok nagy részénél még én is aktívan részt vettem a tervezésben / tesztelésben.
    Jól látszik a cikkből, hogy a tesztelők és a top playerek sem tévedhetetlenek a lapok megítélésénél. 🙂

  15. Én Rhatt Fénykora idején kezdtem.
    Akkoriban az Idegösszeomlás 500-1000 környékén volt, s mindenhonnan ki is lett tiltva. Akkoriban még Méonech fürkész és Cselvetés, Gyenge erejét alig lehetett beszerezni, nekem kb fél évembe telt levadászni, jó sok ritkát adtam értük…. Sose felejtem el, hogy 2-3. versenyemen egy Blokkoló deck-el voltam, és Fürkész, Cselvetéssel kezdtem, azonnal bedobta egy srác 🙂 Akkoriban erősek voltak még a szkritterek, legalábbis hallomásból ( még nem nagyon volt facebook 2006 idején ) hogy egy srác valamilyen kombóval nyert egy fehérvári versenyt, szkritterekkel, és hirtelen mások is elkezdték gyűjteni. Akkoriban még volt Méregfélelemmel, Gyilkos méreggel játszó deckek is, voltak tárgyas, teknős deckek, de a leghasználtabb felénk ha jól emlékszem a Kontroll-börtön és Manafonalas (!) deckek voltak, de volt aki sima kallerekkel nyomta.
    Régi szép emlékek.

  16. A holtak serege azért lett alul pontozva mert mindenki tudta h DK lapterve. Természetesen már akkor is utálta mindenki. 😀
    Amúgy tartalmas jó cikk. Látszik, hogy nem a ritángöröngyösi böllérbáró írta.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s