Gyertek bontani!

Ha még nem voltál frissen bontott versenyen, ez a cikk most neked szól.

Bizonyára tudjátok, hogy a hétvégén kerül megrendezésre a 10. Alapkiadás pre-release, azaz megjelenés előtti frissen bontott versenye. A frissen bontott verseny sok olyan játékost is visszahúz mindig, akik egyébként már nem aktívak, így ezek a versenyek szoktak a legnagyobbak lenni éves szinten, általában a létszám a 100 főt súrolja.

10th-kiad.jpg

A regisztráció 9:00 órára van kiírva, a kezdés pedig 10:00-re, azonban ez ne tévesszen meg, általában a regisztráció 11:30-ig elhúzódik, elég hosszú sor szokott kialakulni a pultnál. Bár a hely nagyjából 120 főt kényelmesen elbír – főleg ha vidékről érkezel – érdemes már a regisztráció elejére érkezni, nehogy az a kellemetlen helyzet forduljon elő, hogy felutaztatok, és nincs helyetek a versenyen (valószínű, hogy ez nem fordulna elő, ha a regisztráció végére érkeztek csak meg, de sosem tudni). Miután regisztráltatok megkapjátok a kiegészítőben megjelent lapok listáját, túl sok újdonsággal azonban nem fogtok találkozni, hiszen a kiegészítőben megjelenő lapok nagy része reprint, vagyis olyan lap ami már benne van a játékban. A ritka lapok közül 30, a gyakori és nem gyakori lapok között mindössze 1 új van (Phukhi, de őt már megismerhettétek az előzetesben). Miután mindenki regisztrált leültök egy asztalhoz, megkapjátok a 2 boostert, majd a bontás után minden lapot jegyezni kell listán, de ez nem azt jelenti, hogy minddel kell játszani is. A paklidban bármennyi színt használhatsz, és szabadon változtathatod két forduló között, akár a méretét is, azonban ha bontasz követőt vagy szabálylapot, azt a verseny előtt kell eldöntened, hogy szeretnéd-e használni, később ennek megváltoztatására már nincs mód. A pakli összerakására nagyjából fél órád lesz, ha nem vagy biztos valamiben nyugodtan kérd ki nálad tapasztaltabb játékosok véleményét is a pakliddal kapcsolatban (mit használj, mit ne használj).

Ezután veszi kezdetét a maratoni küzdelem, a játékosokat véletlenszerűen (tehát nem profi és amatőr státusz alapján) osztják két csoporba, a csoporton belül pedig svájci rendszerű verseny zajlik majd. Általában egy forduló hosszabb szokott lenni, mint egy hagyományos versenyen (az új lapokkal való ismerkedés miatt,) itt most nem tudom, hogy a kiadó hogy vélekedik, hiszen kevés az új lap. Két meccs között van lehetőséged sideolni (a sideod ilyenkor minden olyan lap, amivel alapból nem játszol), a sideolás zárt, vagyis nem vagy köteles az ellenfelednek megmutatni az ott lévő lapokat.

A verseny így is nagyon hosszú lesz, érdemes lélekben felkészülni egy legalább 7 órás rendezvényre. A csoportok első, és második helyezett játékosai megmérkőznek egymással, így kerül ki majd a verseny végső győztese.

A frissen bontott versenyekről általában elmondható, hogy nagyon jó hangulatú, baráti HKK zajlik, én egy kicsit sajnálom is, hogy ki kell hagynom most. Ilyenkor mindig megy majd a találgatás, hogy mely lapok lesznek a top spoilerek, melyek lesznek azok, amik fenekestül forgatják fel a metát, és végre remélhetőleg mindenki élőben láthatja, hogy milyenek is lettek a foilos lapok.

Néhány tanács a verseny előtt:

Hozz tókent! A versenyre érdemes tóken lapokkal készülni, az összes gyakori tóken termelhető, így belőlük érdemes 1-1 darabot bekészíteni.

Ne add fel előre lélekben a játékot azért, mert egy nálad tapasztaltabb játékossal ülsz le játszani! Ezen a formátumon elég nagy szerepe van a szerencsefaktornak, a kezdés szerepe legalább annyira fontos, mint a jó bontásé, és ha együtt állnak a csillagok egy elég jó hotrun bárkinek összejöhet.

Pihenj rá a versenyre! Ahogy azt fent is írtam semmiképp sem lehet rövid versenyre számítani majd, általában elmondható, hogy ha nem pihen eleget az ember egy ilyen rendezvény előtt, akkor sokkal könnyebben hibázik.

Figyelj oda magadra! A játék hevében nem egyszer fordult elő, hogy egyszerűen elfelejtettem eleget enni vagy inni a nap folyamán, érdemes két forduló között bekapni egy-két falatot, erre amúgy a helyszínen van lehetőség (de rugalmasak olyan szempontból, hogy beengednek kintről hozott enni- és innivalót).

Érezd jól magad! Ez is csak egy olyan verseny, mint bármelyik másik. Ha nem úgy sül el, ahogy tervezted, majd a következő jobb lesz. Egy a lényeg, gyere el, és érezd jól magad!

A verseny pontos részleteit az alábbi linken tudjátok megnézni: klikk!

Én a délutáni órákban csatlakozom majd hozzátok, remélem, hogy legalább 100-an eljöttök majd játszani. Ott találkozunk!

Dév bácsi

Reklámok

7 thoughts on “Gyertek bontani!

  1. Annyit tennek hozza, hogy nem mindig eleg “emlekezetbol” jatszani a reprintelt lapokat. Jo nehany lapnak a szoveget modernizaltuk. Olvasd el a lapokat akkor is, ha ugy gondolod, tudod mit tud.

  2. Sztem ha valamelyik frissen bontottan legalabb 100fos lesz akkor most azt mondam EZ lesz az.

  3. @Laci: Én már elsőre rájöttem, nincs itt semmi fika, csak mindenkinek menni fog a hasa 😀

  4. Köszönjük szépen az összefoglalót!

    Annyit pontosítanék, hogy a regisztráció 9 és 10 óra között van, de a hosszú sor miatt el szokott húzódni 10:30-ig (nem 11:30-ig!). Ezután jön a paklik felbontása, a listák felírása, a pakli összeállítása, és 11:30-kor már maga a verseny kezdődik. Tehát próbálj legkésőbb 10-ig odaérni, aki 11:15-re jön oda, az ha még részt is tud venni a versenyen, jó eséllyel az 1. kört bukta.

    Illetve a másik dolog, hogy a ház szabályai szerint kívülről ételt nem lehet behozni. Még senkire sem szóltak rá, ha mégis megtette, de kérlek benneteket, ne éljetek vissza ezzel, akinek van lehetősége, a helyszíni büfét használja, normális árak vannak.

    A harmadik dolog, hogy a jó kis GDPR szabályozás nekünk is betett, jóval kevesebb emberhez tudtuk a verseny hírét eljuttatni, mint korábban, úgyhogy ha bárki ismer olyan HKK-st, aki már nem aktív, de egy ilyenre szívesen eljönne, légyszi szólj neki.

    János: a szövegeket sokszor ugyan modernizáltuk (pl. nincs kiirva, hogy körönként egyszer, hanem (K) ikonvan rajta), de a lapok működése, erőssége nem változott, tehát aki a régi verziót ismeri, annak sok meglepetésben nem lesz része.

  5. Nagyon régen (sosem?) vártam már ennyire hkk versenyt (vagy bármit :D), mint ezt a bontottat. 🙂

  6. Na, ezt nagy meló lehetett tesztelni.
    Biztos sokan rácuppannak, hogy meglegyen a 8-10 spoiler amit versenyen is lehet használni, ha az elmúlt években nem sikerült beszerezni.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.