[Vitaindító] – A Nemzeti Bajnokságok jövőjéről

Jövőre veled ugyanitt?

Zsolti még július végén készített egy statisztikát arról, hogy hogyan is néz ki az idei Nemzeti Bajnokság létszáma, kik a bejutók, és bár az 56 fő az elmúlt évek legalacsonyabb létszáma lett, a mezőny összetételét tekintve mindenképp bizakodásra ad okot, hogy a kvalifikáltak 1/3-a újonc. A bejutó 56 főből az első napra 42 játékos tudott elmenni, a második napon pedig 36 résztvevő folytatatta a küzdelmet, tehát 6 ember már akkor úgy érezte, hogy nincs esélye a 16 közé jutni, persze annak ezer oka lehet, hogy valaki miért nem megy el egy ekkora versenyre, vagy miért megy haza róla.

A mai cikkben megpróbálom körbejárni a Nemzeti Bajnokságot több oldalról is, megpróbálok rávilágítani az esetleges problémákra, illetve javaslatot tenni ott, ahol lehet.

Kvalifikáció

NB_play1.png

Amióta elindult a HKK úgy tudom, hogy a Nemzeti Bajnokság kvalifikációhoz kötött, vagy egy Beholderes versenyen kell profi kategóriban a legjobb 7 között szerepelni, vagy az amatőr kategória dobogójára kell felállni. Emellett lehetőség van minden versenyhelyszínnek egy kvalifikációs versenyt tartania, ahol 10 játékosonként jut be 1 játékos, illetve a Hatalom Szövetsége tagok közül az első 20 játékos nyer indulási jogot a bajnokságra. Bubu a tavalyi bejutókat és kvalifikációs versenyeket elég alaposan megvizsgálta, ezt meg is tudjátok tekinteni itt. Ez alapján (is) azt mondom, hogy a jelenlegi kvalifikációs rendszer oké, egy picit küzdeni kell azért, hogy az ember bejusson, de egyáltalán nem nehéz teljesíteni a feltételeket. Amin talán érdemes lehet elgondolkozni, az a HSZ top 20 hely újragondolása, ott elég sok bejutó hely szokott elveszni, mert általában aki a tabellán elől végez az jó versenyjátékos, így nagyon valószínű, hogy kvalifikálja magát kiadói versenyeken is.

Helyszín

Elég hosszú ideje a Wekerlei Boccia Klub ad otthont a kiadói versenyeknek. A Nemzeti Bajnokság szempontjából valljuk be, hogy az elhelyezkedése majdnem mindegy (egy évben egyszer van), a probléma az, hogy egyszerűen a hely nem alkalmas (inkább nem méltó) egy ilyen verseny lebonyolítására. Nagyon sokszor eszméletlen meleg van a nyári hónapokban, levegőtlen, az az egy klíma ami meg a teremben van, hát mint halottnak a csók. Úgy gondolom, hogy az év versenye megérdemel egy másik helyszínt (legalább ez az egy), van pár rendezvényhelyszín (pl. Lurdy Rendezvényközpont) ahol megvalósítható lenne egy ilyen event. Egy szó mint száz, jó lenne egy olyan helyszínen játszani ezen a versenyen, ahol azt érezzük, hogy na ez igen, ez tényleg a legnagyobb verseny!

Lebonyolítás, formátumok

Bár a hagyományos formátum nem kimondottan a kreativitásról híres, a Nemzetik második napján (eddig) mindig olyan formátumon lehetett játszani, ami a pakliépítési skilleket tette próbára. Régebben ilyen volt a Tiltott mágia, aztán most már jó ideje A sokszínűség jutalmát játszottunk, idén azonban máshogy döntöttetek, megszavaztátok az Isteni szövetséget. Ezzel szerintem alapvetően nem is lett volna baj, ha a félév első felében legalább egy ilyen kiadó verseny lett volna, meg lehetett volna nézni, hogy pontosan mit is tud ez a formátum, mik a problémás lapok, koncepciók. A verseny előtti hetekben több olyan játékossal is beszélgettem, aki bár megszavazta a kétszínű versenyt, utólag már másképp döntött volna. Amiről sokat beszélgettünk, és nagyon szuper lenne (ha megvalósítható lenne), ha a második napon egy Beszűkült látókör lenne az első nap alapján, azonban egyszerűen nem várható el a vidéki versenyzőktől, hogy teljes menetfelszereléssel érkezzenek meg Budapestre. Ami egy kicsit csalódás volt még számomra (szintén szavazás alapján lett eldöntve) az a draft kiegészítői (amellett, hogy annak viszont nagyon örülök, hogy a régi boostereket elengedtük), szerintem a játék történetében nem volt még két olyan Nemzeti Bajnokság, amikor egymás után kétszer ugyanabból a kiegészítőből lett volna a draft. Minimális fűszer már (pl 2 KM, 1 AO) borít mindent, teljesen mások lesznek a draftolható koncepciók is.

Díjazás

v_nemzeti

Ha hiszitek, ha nem ez a kép még egy 2001-es Alanori Krónikából van. Sajnos a díjazás azóta nem sokat változott, azonban ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy idén elindult valami nagyon jó dolog, méghozzá az, hogy aki elment a versenyre az ajándékba kapott egy kis emléket egy foilos Dobótőr formájában. Kis gesztus, de szerintem igenis sokat számít, szerintem mindenki nevében köszönjünk, nagyon szuper lenne, ha ez hosszú távon működne majd.

Így a 2018-as Nemzeti Bajnokság után ti mit tartotok a legfontosabbnak, amin dolgozni kellene a jövőben? Mi az ami jó így, ahogy van, és mi az amin mindenképpen kellene változtatni? Várjuk a hozzászólásaitokat!

Dév bácsi

Reklámok

44 thoughts on “[Vitaindító] – A Nemzeti Bajnokságok jövőjéről

  1. HSZ-ben es a nem beholderes kvalifikaciokon lehetne csusztatni. HSZ-ben mondjuk top 30-ig nezni, a nem beholderes kvalifikacioknal meg letszamtol fuggoen azt kijuttatni, aki meg nem kvalifikalodott. Nalunk Kecskemeten igy 4. helyezett Jancsar Janos, es a 10. helyezett Szkupien Bence kvalifikalodhatott volna.

    A tobbivel nekem nincs problemam, Wekerlen par ventillator elfert volna, vagy plusz asztalok kint, hogy el legyenek osztva a jatekosok, es tobb levego jusson mindenkinek.

  2. Wekerle – sztem is felejtős, de ezt már több éve mondom. Ez az egyik oka, hogy amikor játszottam, nem látogattam a Behos versenyeket.

    Régi kiegek elengedése sztem is pozitív már csak abból a szempontból is, hogy nem valószínűleg az új lapok miatt gyorsul a játék, így időben be lehet fejezni a versenyt (bár itt lehet tévedek).

    A pénzdíjat sztem ne emlegessük. Amit kiragadtál a HKK egyik/hanem a fénykora volt sokkal nagyobb bázissal, mint a mai.

    Kövezzetek meg érte, de Kiadói szempontból nem jó a készpénzes díjazás, adóügyi oka miatt is (mind kiadói, mind a nyertes szempontjából) sem. A vásárlási utalvány Beho termékekre tökéletes, mert win-win. Kiadónak nyilván sokkalta olcsóbb, a játékosnak sem elhanyagolható lévén az éves kétszeri új boosterek kapcsán lesz helye ennek.

    Dév: ha szabad tudni, miért nem tudtál részt venni a Nemzetein, Zsoltival egyetemben?

  3. – kvalifikacio: 1 dolog kicsit elhanyagolodott (az utobbi evekben nem csinaltuk), pedig a kiirasban benne van:
    “A nemzeti bajnokságon ezek után fennmaradó helyeket a Hatalom Szövetsége előző félévének pontversenye alapján fogjuk betölteni, a 21. helyezettől lefelé.”
    Azt beszeltuk, hogy ezt pontositjuk, es jovore pontosan 60 helyig alkalmazzuk ezt a ‘betoltest’, amennyiben ennel kevesebben kvalifikalnanak.

    – helyszin: szemely szerint hatarozottan tamogatnam a Wekerle lecsereleset nyarra (nem csak magam, hanem a sok jatekos miatt, akik szinten nehezen birjak). Megkoszonjuk a segitseget minden jatekostol, aki tud olyan tippet adni, ami valoban megfelel a kovetelmenyeknek. Persze akkor is elbukhat meg az irdatlan berleti dijon, de en remelem es fogom kerni a Beholdert, hogy nezzen utana, ha olyan javaslat erkezik, ami jonak tunik minden szempontbol.

    – formatumok: en hiszek benne, hogy a nev szerinti szavazas (a nagy valoszinuseggel bejutok kozott) ebben az ugyben jo dolog (kb. a legigazsagosabb es legkevesbe “a Beholder kitalalt mar megint valami butasagot es lenyomja a jatekosok torkan”-erzetu). Jovore is megcsinalnam, nyilvan nem egyszeru donteni, de az idei tapasztalatokat (es akar elozetes lobbizast) is figyelembe veheti mindenki, amikor szavaz. Azert lenne olyan, amit kizarnek, mert diszkriminativnak erzem (vagy olyannak, amire lehetetlen keszulni elore), ilyen pl. az emlitett Latokor (sajnos).

  4. Nemtom ti hogyan látjátok, de én most azt mondom, hogy ez volt a legjobban megszervezett nemzeti mióta járok, pedig 2010 óta csak 1.-et hagytam ki. Nemvolt vita, minden pontosan kezdődött, minden rendben volt, minden szabályszerű volt, stb., stb.

    Nekem a hely is ok, már-már kultikus, nem szívesen mennék át máshova.

    Nyilván lehetne javítani mindenen,pl díjazás, jobb helyszín, eventek, mint a keletin ajándékok, játékok mint a nyugatin. .Azt mondom ennél rosszabb soha ne legyen. Nagyobb játékosbázisra lenne szüksége a játéknak, jelenleg ez a legnagyobb probléma. Szerencsére mindíg tűnnek fel új arcok azért, most is találkoztam néhánnyal.

  5. Ha pedig nem tudunk uj helyet talalni, akkor hatarozottan tamogatom a folyoson/kisteremben/udvaron valo jatekot, szerintem meg tudjuk oldani a birozast (ahogy mar sokszor, ill. Havannan voltunk mi 3 teremben is szetszorva), es azert csak humanusabb a jatekosok szamara.

  6. Kvalifikáció: a HSZ-ből kijutás tényleg eléggé irreleváns az esetek többségében, de felhígulna a mezőny, ha még többen kijuthatnának ezáltal. Ettől függetlenül ebben nem akarok állást foglalni, nehéz kérdés.

    Helyszín: milyen volt a 3. napi draft a másik teremben? Ha megoldható a levegőztetés a játékosok széthúzásával, akkor nincs bajom a jelenlegivel (bár a Kondor Béla tényleg jobbnak tűnik, a Lurdy-ra nem tudok mit mondani).

    Formatok: hagyi alap, kétszínt offoljuk, borzalmas volt, egyszerűen nem lehetett készülni értelmesen. Túl széles volt a meta, az egész azon múlott, hogy kit kapsz ellenfélnek. Simon Ricsivel lapra pontosan ugyanazt vittük, a tempó deckeket targetelve, ő kapott belőlük, tovább is jutott, én megkaptam 3 hálós paklit, ki is estem.
    Draft: lehetne jövőre variálni most már, egyetértek, de nem érzem gondnak, hogy idén még ez volt.

    Második napra nagyon remélem, hogy jövőre opció lesz a JÚLIUSI behos alapján beszűkült látókör a top 5 tiltásával. Én messze ezt érzem JELENLEG a legideálisabbnak. Egyszín lenne nálam a 2. helyen, de ahhoz elképesztően precíz tesztelői munka kell (ami nem könnyű), hogy ne szaladjon meg túlzottan az egyik szín, mint a Sheran volt a 10. kieg előtt (sztem amúgy helyrerakta a nyári kieg ezt a kérdést).

    Díjazás: nincs vele baj, a foilos tőr tényleg király volt, nekem ennyi plusz bőven elég, tényleg jó lenne jövőre is egy ilyen apróság.

  7. Sajnos a Kondor Bela nagyon draga lett, kerdeztem Miklostol (bar helyileg nincs kozel az se, de levegozesileg jobb lett volna).

  8. Értem. Akkor én maradnék itt, kétségtelen, hogy nem vettem részt a vasárnapi egyik drafton sem, de érzésem szerint széthúzva a játékosokat nem vészes az a hely egyáltalán. (de aki volt az elmondja majd, hogy mizu ilyen téren).

  9. Kvalifikáció
    Szerintem ez jó úgy ahogy most van, a nagy feltöltögetést nem támogatom, de ha fixen 60 indulóig tolódik csak a HSZ-es bejutás, akkor akár mehet is, sok vizet nem zavarna.

    Helyszín
    Szerintem is maradhat a wekerle, csak meg kell oldani, hogy mindenhol legyen bíró, és többfelé játszhassunk.(így egy adott helyen kevesebben használják a levegőt és jóval élhetőbb lesz az egész)

    Lebonyolítás, formátumok

    Az első napi hagyi fix, viszont második napra én nagyon szeretném, ha visszajönne az egylap. Esetleg beszűkült a júliusi hagyi top5 listája alapján, de én az összes lehetséges formátum közül az egylapot preferálom erre. Drafton ha lehet igyekezzünk a 2 legújabb+1 azelőttihez igazodni, akkor mindig friss készletből lesz a 3. nap.

    Díjazás:
    Korrekt, külön plusz pont a résztvevőknek adott ajándék emléklap, valami hasonlót ki lehetne találni minden évben.

    Az eddigi nemzetik közül amin jártam, szerintem is most volt a legjobb a lebonyolítás, időben el tudtuk kezdeni a versenyeket, világos volt minden. Amiben szerintem még fejlődni kellene, az a nemzeti(de ez érvényes a sima versenyekre is) kicsit interaktívabb közvetítése a nem bejutottak felé, mondjuk minden forduló után, ha épp ráértek és nem kell bírózni akkor egy gyors screenshot a sorsolásról. Döntőt akár meg is lehet próbálni streamelni. Meg amúgy is lehetne több tartalmat gyártani a nemzetivel kapcsolatban(meta/paklielemzések, interjúk a top x-szel stb).

  10. A kvalifikációról, ahogy Balázs is mondta, megbeszéltük, hogy jövőre az lesz a rendszer, hogy a HSZ-ből addig töltjük fel a bejutók számát, amíg megvan a 60 fő, és akkor az átlagos 10 “elnemjövővel” számolva nagyjából meg is lesz az 50-es célszám.

    A helyszínről írtam másik topikban is, ha talál valaki minden szempontból megfelelő helyet, szívesen költözünk. Mondjuk nyáron alapvetően mindenhol meleg van, főleg ahol sok ember gyűlik össze, ez sajnos az évszak specialitása. Pénteken nem voltam kint, de szombaton és vasárnap semmi gond nem volt a meleggel, jó idő volt, és aki akart, kiülhetett a kertbe. De tény, hogy korábbi években tényleg volt ott nagyon kellemetlen idő is ilyenkor. Ha tud valaki olyan helyet, amit 3 napra ki lehet venni, megfelelően légkondicionált, elegendő ingyenes parkolóval, étkezési lehetőséggel, és elfogadható áron van, akkor hajrá. Én már többször nekifutottam ennek és eléggé mission impossible-nek tűnt, az elvárt paraméterekből valami mindig hiányzott, de hátha tud valaki ebben segíteni.

    A formátumról a játékosok szavaztak, szerintem igy lesz ez jövőre is, előtte majd lehet győzködni egymást a fórumon, hogy mi a legjobb. A beszűkült látókör az első nap alapján egy abszolút lehetetlen dolog. Mondjuk hazamegyek hatkor, nekiállok átnyálazni 50 paklilistát, lehet este 8-9-kor fel tudom már rakni a tiltott lapok listáját a netre, és akkor állnak neki az emberek paklit csinálni a második napra?

    Díjazás mértéke: szerintem ezen fogunk tudni növelni jövőre, ez egy megvalósítható javaslat.

  11. S.R.: igyekeztem, raktam ki képet, szöveget a versenyről, facebookra és a fórumunkra, de ez sajnos nem vág a szakmámba, meg elég sok egyéb dolgom is volt ott, úgyhogy a legjobb az lenne, ha lenne erre egy dedikált, hozzáértő ember, akár a blogos csapatból, aki ezt vállalja, akár díjazás ellenében.

  12. Nekem a második napra annyi javaslatom lenne össz-vissz, hogy valami olyan format legyen, ami

    – kicsit kihangsúlyozza a Nemzeti különlegességét azáltal, hogy év közben nem (vagy csak ritkán) tartanak ilyet
    – az átlagosnál komolyabb felkészülést igényel

    Régen ilyen volt mind a Tiltott mágia, mind A sokszínűség jutalma. A kétszínű viszont mindkét szempontból elég távol állt ettől, ami megmondom őszintén, nekem eléggé visszavetette a lelkesedésemet (függetlenül attól, hogy végül így sem, úgy sem tudtam volna elmenni).

  13. Szerintem ha Dávid vagy én ott vagyunk, akkor általában nem szokott gond lenni a “tudósítással”, jövőre remélhetőleg nem kell kihagynia mindkettőnknek és mehetnek majd a real time update-ek. 🙂

  14. Szerintem is 60-ig fel kellene tolni a bejutók számát, hogy kb. 50-en ott is legyenek utána. Mondjuk idén sajnos úgy sem lett volna meg az 50 induló, de talán ez egy kivételes alkalom volt, hogy ennyien nem értek rá.

    Helyszín: személy szerint kényelmes, mert közel van, de amúgy szerintem az is fontos szempont, hogy legyen egy akkora terem, amiben mindenki kényelmesen elfér. Hogy aztán egyéni preferencia alapján pl. Wekerlén elvándorolnak az emberek, az rendben van, de a lehetőség legyen adott, hogy 1 teremben mindenki elfér.

    1. napon hagyományos, az szerintem megkérdőjelezhetetlen.
    2. napon látókör a júliusi hagyi alapján szerintem elég jó opció.

    Díjazás: szerintem azért az problémás, hogy nem nőtt, miközben a paklik ára nőtt. Így paklikra átváltva kevesebbet ér egy mostani győzelem, mint egy korábbi.
    Egyébként szerintem lehetne ezt is variálni kicsit, pl. az első fixen kap full playset-et a Nemzeti után megjelenő kiegből, a második helyezett két sort, a harmadik helyezett egy sort, aztán a továbbiakban már lehetne a mostani metódus, vagy valami nagyon hasonló picit megnövelt összegekkel (amit nem kell minden évben emelni, de azért mondjuk 15 vagy még több év után már illene…).

  15. Szerintem is van, amiben lehet változtatni:

    Kvalifikáció: ez már nyitott ajtó, így nem is döngetem. 🙂
    (@Ács Domonkos: a 60-as létszámól nem fog felhígulni a mezőny, az idei 19-pontos “épp bejutónál” már nem lesz hígabb! Ennyi még SOHA nem volt elég, de még a 20 sem…)

    A helyszín: nagyjából 3 éve mondom / és keresem az új helyet. 10 Minutes volt jelölt de a tárgyalások közben “elbukott.” Lurdy Házat meg lehet kérdezni, úgyis annyira kihasználatlan, talán. Legalább nagy és ingyenes parkolója van és rendesen klimatizált.

    Formátum: Az első napról nincs vita. A 2. nap a “deck-építés skill” kerüljön előtérbe, ahogy az elmúlt két évtizedben oly sokszor! (Egylapos, Tiltott mágia stb.) Jelenleg az egylapos formátum és a júliusi hagyományos top 5 Beszűkült lehet.

    Díjazás: Elég ha annyit írok, örülök, hogy régen voltam Nemzeti bajnok és nem most..

    u.i.: Ja, a cikkben említett egyik Óriássárkányt Evarth, a másikat én nyertem! A 80k-t sajna (akkor még) nem. 🙂

  16. Én abból indulok ki, hogy a helyszín, a létszám és a díjazás olyan kérdések, amik bár kétségkívül relevánsak, évek óta ez van. Tehát az idei alacsony létszámot ezzel magyarázni szerintem nem lehet. Énnekem igazából 3 teóriám van az alacsony létszámra:

    1. A formátumok.
    2. Ez most véletlenül így alakult, nincs különösebb ok.
    3. Kevesebb a játékos, kevesebb a kijutó.

    A kijutók száma kicsit átlag alatti volt, de szerintem nem drasztikusan, ezzel nincs baj, én nem gondolom, hogy emiatt föl kéne tölteni 60-ra a létszámot.

    A formatok szerintem nagyon elcseszettek voltak. Zsolti és Dév véleményéhez csatlakozva a második nap mindig egy olyan format volt, ami erősen épített a pakliépítés szkilljére és valami komolyan korlátozó format volt. Ebben mi a nehéz? Semmi, egy kétszínű versenyre a pakliépítés gyakorlatilag a hagyományos után a legegyszerűbb. Az meg, hogy draftismétlés van, szavazás ide vagy oda, szerintem nagyon nem szerencsés, legalább az arányokon lehetett volna. Az persze más téma, hogy van-e olyan versenyző aki ezek miatt nem ment el…a TOP 5-ből látókörre az egyetlen bajom, hogy egészen véletlenül benn maradhat egy olyan TIER1 deck, amit szinte semennyire nem korlátoztak, és akkor lenne egy domináns pakli…ez kérdés, mennyire jó.

  17. A foilos dobótőr,alján a felirattal szerintem tényleg egy olyan dolog,ami pluszt adott ennek a Nemzetinek,szerintem is nagyon kedves gesztus,amit ezúton megköszönök én is,tulajdonképpen ezért is tartottam meg,mert ez egy “fizikai emlék” erről a rendhagyó Nemzetiről. A szervezés idén szerintem is korrekt volt,zökkenőmentes volt minden. A formátum a 2. napon ne legyen kétszínű. Én is támogatnék egy júliusi beszűkültet. A helyszínnel csak a meleg a bajom nekem is. Egy erősebb(vagy több) légkondi kellene bentre és minden jó lenne.
    Szeretnék viszont egy javaslatot tenni,ami még nem merült fel eddig:
    Személy szerint én örülnék neki,ha nem kellene mindig kérdezgetni,hogy mikor van forduló vége,mennyi idő van meg…Nem tudom mennyire nehéz kivitelezni,de egy stopperóra,projektorral kivetítve a háttérbe sokat jelentene. Csak oda pillantasz és kész. A szervezőknek sem kellene nézegetni folyton az óráját és nem lennének olyan kellemetlen dolgok,mint hogy azt halljuk,hogy 10 perc van a fordulóból,majd 5 perc múlva lefújják. Erről mit gondoltok?

  18. nem feltétlenül lehet fekete -fehér okokat találni arra, hogy miért volt kevesebb a létszám a megszokottnál, a második nappal kapcsolatosan meg lehet elképzelhető ,hogy néhány embernél alapból így volt bekalkulálva, hogy annak ellenére, hogy a hétvégéje betelt a játék iránti szeretetéből kifolyólag, egy napra is elmegy játszani pl az én esetemben a második nappal kapcsolatosan rosszullét miatt nem tudtam elmenni, illetőleg résztvenni a versenyen, pedig 4et nyertem az elsőn ,

  19. @Zorall: óriási +1 én már a telefonomon indítottam stoppert, pedig tényleg alap dolog lenne ez, hogy tudjunk kalkulálni és így az időt se lehetne annyira húzni.

  20. @Zorall: ebből kb. mindennel egyetértek. Az órás észrevétel az nagyon is jogos, szerintem kicsit vicces, hogy nap elején elmondják, hogy minden forduló 65 perc, aztán viszont a fordulókat csak úgy random valamikor lefújják. Konkrétan volt olyan, hogy egy asztalon háromszor egymás után, legalább 5 perc eltéréssel megkérdezték, hogy mennyi van még hátra, és mindháromszor 10 perc volt a válasz… Ha lenne egy jól látható óra, akkor nemcsak hogy ez nem lenne probléma, de a bírókat se kéne folyton kérdezgetni.

  21. Mint versenyszervező: Meghatározom mikor lesz forduló vége és húzok fel ébresztőórát. Ha csörög szólok, hogy lejárt az idő! Egy-egy kör!

  22. A kvalifikáció átruházása is megoldás lehet. Így mindíg optimális létszám lenne. Ha valaki két héttel a nemzeti előtt dönt úgy h inkább nemátalakító műtétre megy thaiföldre az se gond. Ráadásúl régi nagy nevek is lehet beköszönnének akiknek már nincs idejük annyit foglalkozni a játékkal.
    Nekem a hely megfelel. Szeged kecskemét vonalnak ideális. Célnak megfelel.
    A 2.nap formátumát meg 2 héttel a nemzeti előtt kisorsolnám hogy teljes legyen a káosz 😃

  23. Ez nem is rossz ötlet Jani!!!

    Fix számú hely lenne, beho helyezettek, kvalif verseny helyezettek és HSZ. Ez kiad egy fix számot. Aki kvalifikál, az meg szabadon átruházhatja a kvalifot, mert pl. 3-4 kvalif helyet is megszerez. Így biztosan be lenne töltve a kvóta és aki sokat játszik, annak lenne egy ilyen extra lehetősége.

  24. Nekem viszont egyáltalán nem tetszik ez az ölet. Valahogy nem szeretném azt látni az apróhirdetések topicokban, hogy “Eladó 2 kvalifikációs hely, árat priviben megbeszéljük”. Ez annyira rangon aluli lenne…

    Valamint ahogy azt tavaly láttam, 103 kvalifikációs hely volt összesen…ha mindegyik külön emberhez kerül, akkor tényleg kb. az nem jut be, aki nem akar.

  25. Szerintem is pont elegendő az, hogy a HSZ tabellából legyen feltöltve a létszám, mondjuk – ahogy már Miklóstól és Balázstól is elhangzott – 60 főig (ha ennél kevesebben kvalifikálnának). Már ez is komoly engedmény.

  26. Félreértettetek. Nem azt mondtam, hogy aki 5x kvalifikálja magát az hozhat 4 spant a nemzetire, vagy eladhat 4 helyet. Jogot csak egyszer szerezhetsz amúgy is. 60 kvalifikációs lehetőséget kell biztosítani. Fix létszám garantálható ha azok akik nem tudnak elmenni átruházhatják. Aki pedig elakarja adni, hát lelke rajta. Ez nem sok vizet zavarna mivel úgyis egy haverhoz kerülne a jog aki legalább el is tud menni. Ettől hígulna a nemzeti? Szerintem pont, hogy nem.

  27. Én nem értettelek félre, ebben az értelmezésben tartottam degradálónak az ötletet. Így is kb az jut be, aki akar.

  28. D.K:: Januárban az első kijutók között leszek van rá egy láda söröm ha állod te búza. Te is tudod h csak egy paklit hagytam meg a gyűjtőimből.azzal kínlódtam és csak hagyin tudtam indulni, de szívjad a vérem megérdemlem 🙂 Igen mocskosul elmentem volna a nemzetire amit nem hiszem h sokan bántak volna közöttük te sem.

  29. Mindig elmeny olvasni es erezni a felhotlen szeretetet ami arad kettotokbol 🤗 szeged ❤️

  30. A kvaliffal kapcsolatban nem éreznék problémát ha valamelyest a Hszből fel lenne tornászva. A minőség vs mennyiség megítélése persze kérdéses,de vélhetőleg ezen nincs értelme agonizálni.A mennyiség jelenleg még mindig fontosabb mint a minőség.
    A helyszínről a véleményem tartom továbbra is.Legalább az év csúcs versenyére tiszteljük meg a játékosokat annyival, hogy egy korrekt helyszínre szervezzük az eseményt. Sajnos a wekerlén nyáron meg lehet pusztulni a melegtől illetve a világ végén van(de ez a kisebbik probléma hisz a fő verseny miatt képes vagyok kimászni oda is). Egy kulturált valóban légkondicionált helyszínre lenne szükség.
    Tudom nagyon elrugaszkodott ötlet és a távolságok miatt igazából nincs is érdemi realitása,de például a csattogóvölgybe is akár eltudnék képzelni egy nemzeti megszervezését próba jelleggel.Kellemetlenebb nem lenne a hőmérséklet ott sem az biztos,de a feeling… 😛
    Format szempontjából a hagyi alap ez nem is kérdés a 2. nap pedig legyen az amit a nép megszavaz.A beszűkültet tudom támogatni,de én annyiban csavarnék rajta, hogy legyen a szokásos januári hagyi majd tartson a behó/dungeon mondjuk rá 1-2 hónapra egy ennek megfelelő beszűkültet és a nemzeti legyen egy 2. beszűkült látókör(vagyis a 2. verseny top deckjeinek tiltásával megemelve).Ez is persze messze lenne még a régi tiltott mágiától,de már haladna affelé. Amennyiben lesz nyári kieg is akkor persze ezt ki lehet tolni a júliusi hagyira+rá 2 hétre legyen akkor egy D-s verseny.

  31. Nehogy már kimenjünk még messzebb nemzetit tartani a halálvölgybe…! Pesten csak van valahol egy nyomorult iskola, aminek két tantermében ezt le lehet tudni. Kérdeztem a Patronát, MÁR le van foglalva JÖVŐ augusztusra. De nem ártana tényleg egy normális helyszín. Az a baj a beszűkülttel, mint a kétszínnel. Nincs annyi verseny és nehezebb rá készülni. Ráadásul ha januárban kitilt a csapat lapokat, aztán még jön egy nagykieg… Jó volt ez a kétszín, maradhatna.

  32. A 25. nemzeti lehetne olyan, mint a 75. éhezők viadala.
    Csak a bajnokok játszanának.
    Akkor nem lenne színvonal probléma, és biztos hogy sokan lennének nézők is.
    Közvetíthetné valami E-sport csatorna, és aki nyer, az kaphatna valami különleges, csak 25 évente megnyerhető címet.
    Meg mit tudom én… ki lehetne adni 1:1-be egy lapot az arcával, amiből csak 1 lap lenne kiadva összesen, de durvább képessége lenne, mint a Bajnoknak.
    De ez már részletkérdés.

  33. Bár már aktívan nem játszom de a kvalifikáció szerintem jó. A helyszín az botrány erre n+1 jobb megoldás lenne. A díjazás ha az összeg nem is változik a foilos lap jó irány plusz mondjuk egyedi playmat stb… A Star Wars Sorsoknál nagyon jó az h minden versenyen vannak egyedi promo lapok plusz nagyobb versenyeken egyedi relikviák. Ezek szerintem nem drágák mégis hasznosak és örök emlékek maradnak.

  34. Formatum: kivancsian varom majd, jovore mit szavaztok meg – az lesz, amit szeretnetek.

    Nekem, keszitokent annyibol szimpatikus volt a 2-szinu formatum, hogy (ha megnezitek a Nemzeti 2. napot ill. a felkeszulesi versenyeket), elegge valtozatos volt a meta a hasznalt szineket ill. a paklikat is tekintve.
    De az is igaz, hogy csak egy(-ket)fele pakli volt a 10 kozott (a 2. napon), ami a hagyin nem kerult be a top10-be: egy verfarkasos Lassan jarj! + Foparancsnok ill. ennek egy bortonos, gyujtogeneralosabb verzioja. Ott volt meg a Legfobb kaoszmesteres es a Lepeselony pakli is, az elobbiben igen keves (konkretan a 3 Xeno Ct’lauhud), az utobbiban azert tobb olyan lappal, amit nem/ritkan szoktunk mas paklikban latni.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.