Bukottak és felemelkedettek – Gemina erdeje

Nézzük azokat a lapokat, amik végül mást hoztak, mint amit vártunk tőlük.

Mostanság már mindenki az új kiegészítővel, az Elemi erőkkel van elfoglalva, ám mielőtt végképp megfeledkeznénk róla, megejtjük szokásos visszatekintésünket a legutóbbi csomagra, a Gemina erdejére, kitérve azokra a lapokra, amik a leginkább rácáfoltak az előzetes véleményekre.

A ‘Bukottak és felemelkedettek’ sorozat ezen részében is azokról a kártyákról lesz tehát szó, melyek vagy nem voltak képesek megfelelni az előzetesen támasztott óriási elvárásoknak, vagy épp ellenkezőleg: úgy futottak be sikeres karriert, hogy kezdetben kevesen sorolták őket a legnagyobb spoilerek közé.

Bukottak

Mágusiskola, 4. szint: A megjelenést követően a Gemina egyik leginkább hype-olt és legkeresettebb lapja volt, aztán amilyen gyorsan bement, olyan hamar ki is került a paklikból. Pedig a majdhogynem counterelhetetlenül érkező permanens laphúzás + drágítás + háló elég finomnak hangzott, ám végül nem jött el a nagy áttörés. Hogy miért? Nos, a Fairlight egyrészt nem volt igazán népszerű szín mostanában a kontroll / good stuff jellegű deckekben, ráadásul a kizárólag erőforrás-jellegű kártyákat egyre több pakli igyekszik minimalizálni. Később visszatérhet még? Mindenképp, hiszen a lapban jókora potenciál rejlik. Egyelőre azonban nem tudunk mást tenni, mint ide sorolni a jobb sorsra méltó épületet.

Gyáva manó: A dobatás, mint funkció egyáltalán nem kopott még ki a játékból, jó néhány példa van erre jelenleg is a metában (gondoljunk csak a Kiüresedésre vagy a részben szintén ezt lefedő Xenó bilincsmesterre). Emiatt nem is csoda, hogy a Gyáva manóban sokan bíztak, hiszen elsősorban a tempó deckekben nagyot tud szólni az ingyen érkező dupla dobatás, ami alternatívaként akár egy Unaloműzővel is el tud bánni. Végül azonban manó paklin kívül szinte sehova nem használták, amiben persze itt is közrejátszhatott valamelyest a színe.

Tudati blokkolás: A régi verzió egy igen népszerű lap volt, és az új változatnak is minden esélye megvolt erre – viszonylag olcsó dupla counter egyetlen lapért, méghozzá egy jó színből. Elsősorban arra lehetett számítani, hogy a Zarknodos paklik fogják előszeretettel használni, ezek azonban az elszaporodó 5 lapos deckek miatt szép lassan háttérbe szorultak, és még ha elő-előkerültek is néha, a Tudati blokkolást akkor is hiába kerestük a listákban. A lények olcsóbbodásával szép lassan lejárni látszik a nem 0-ért érkező varázslatalapú counterek ideje? Könnyen lehet, hiszen vákuumban nézve ez még mindig egy nagyon erős lap, amit valamilyen okból mégsem használnak.

Inkvizíciós tisztogatás: Ha megnéznénk, hogy melyik az a kategória, ami a legnagyobb fejlődésen ment át az elmúlt években, akkor egyértelműen a leszedések jönnének ki győztesen. Erre a rohamos tempójú evolúcióra az életkioltó szabály csak rátett egy jókora lapáttal, ugyanakkor mivel leszedésből – a counterekkel ellentétben – semmiképp sem akarunk akár 20-30 darabbal is játszani, ezért nyilván csak a legjobbaknak marad hely. Ez lett az Inkvizíciós tisztogatás veszte is, hiába tud ugyanis sok mindent (sőt, a Xenó bilincsmesterre jelenleg a legjobb megoldás, ha a kezünkben marad), végül szinte egyáltalán nem használták, elsősorban az ára miatt.

Őshangya keltető: Meglepően sokan keresték ezt az épületet, amikor megjelent a kiegészítő, a Molluszk egyik jövőben sztárját látták benne sokan – sőt, az első hetekben még eredményeket is értek el vele. Elég hamar kiszorult azonban a paklikból és azóta sem nagyon láttuk – egész egyszerűen voltak ennél sokkal jobb indulások, ami a Lélekkufár megjelenésével még inkább igaz lett.

Felemelkedettek

Oz’mogroth univerzumkifordító: Nézegették, nézegették ezt az éjfattyat sokan, amikor megjelent, arra azonban bizonyára senki sem számított, hogy a meta legmeghatározóbb lapja lesz pár hónap múlva. Az első komolyabb sikert ha jól emlékszem HD érte el vele, amikor januárban győzni tudott Arochos deckkel, aminek ez volt az egyik fő pillére. Később pedig rengeteg más helyre is bekerült, a kontrolloktól kezdve a Villámháborúig – sőt, az Időlassító is elsősorban ő miatta lett újból meta. Még beceneve is lett a lapnak (még ha nem is túl ízléses 🙂 ) – már ez sokat mond róla önmagában…

Füstös késdobáló: Félreértés ne essék, előzetesen is rendkívül pozitív volt a fogadtatása ennek a helyszínnek, hiszen mindenki azt jósolta, hogy Az élet földje és a Kincses sziget mellé befurakodhat egy harmadik sík is. Nos, ez végül olyan jól sikerült a Füstös késdobálónak, hogy mostanra egyértelműen ez lett A helyszín a játékban – nagyon kevés pakli van, ami nem ezt választja elsőnek a pakliba vagy a side-ba. Sőt, valamelyest még koncepcióképzőnek is bizonyult.

Xenó Ct’lauhud: Erős képesség, ugyanakkor kötelékhez van kötve – érződött a hatalom ebben a xenó-éjfatty hibridben, a feltételes képesség miatt azonban eleinte mindenki egy xenós Edralianban gondolkodott jobb híján. Aztán a Legfőbb káoszmester berobbanása mindent átírt, ahol az egyik legnagyobb spoiler vált a Ct’lauhudból, de a frissen megjelent xenó epikus mellett is gyakran fogjuk látni.

Ómen, a fősámán: Nocsak, még egy lila lap. Véletlen lenne? Aligha, hiszen az elmúlt egy évben ez a szín javult a legtöbbet, ez nem is lehet kérdés. Ennek köszönhető az is, hogy amíg a megjelenéskor az Ómen még egy elég bizonytalan, nehezen belőhető erősségű lapnak számított, addig mostanra egy nagyon hasznos, gyakran használt side lapként köszön vissza a legkülönfélébb deckekben.

Johann, a jó apa: Csak hogy ne mindig a kontrollról essen szó, a tempó deckek (azon belül is elsősorban a Lépéselőny) is kaptak egy olyan lapot, ami végül nagyobb durranásnak bizonyult annál, mint amit vártak tőle sokan. Erőforrás és ütőlény egyben, ami a hálós tárgyaknak hála arra is tökéletes, hogy megtartsa nekünk az első-második körben kiépített tempóelőnyünket. Ráadásul csak a counter (meg persze az NTI) az ideális megoldás rá, hiszen a kárpótlással kvázi még egy lapot húzat.

Most pedig ti jöttök: szerintetek melyik lapok férnének fel az egyes listákra? Várjuk véleményeiteket a kommentek között!

Csető Zsolt

Reklámok

11 thoughts on “Bukottak és felemelkedettek – Gemina erdeje

  1. Ha lenne időm Balázs tudnék mindenhez irni sorokat. Egyszeruen egyiket se erzem se bukottnak se annyira felemelkedettnek.

  2. Jó a lista. Még néhány kiegészítés hozzá:

    bukottak:
    tűzgólem
    bájoló

    felemelkedettek:
    Ryma
    vámpírfarkas
    zuon az ajándékozó
    szinguláris szaggató

  3. Az SF (Oz’mogroth) szerintem kb. a legnagyobb felemelkedes evek ota.
    Erdekes amugy, az elemzesben a szoveg ugyan nem annyira, de a pontja egeszen jo volt:

    Oz’mogroth univerzumkifordító (8): Picit dilemmában vagyok, hogy ez vajon a régi, drága, buta éjfattyak kategóriájába esik, vagy potenciális side lap lehet az olcsó terülős deckek ellen. Hiszen az egyértelmű, hogyha kijön, akkor nem csak az univerzumot fogja kifordítani. Na mindegy, ez a jövő zenéje, nagy szerencsénkre avatár pakliba feltétlenül jó lesz, ez mindenféleképpen boldogságra ad okot!

    Viszont HJE vagy 1,5 honapig senki sehova… (ahogy a tesztelesen se ereztuk kulonosebben taposnak)

  4. Egyik kedvenc sorozatom visszatért *-*

    Épület deckbe jó lehet a mágusiskola, de rossz a színe, a sárga tele van erőforrásokkal. Meg amúgy ezekbe a fullra kioptimalizált deckekbe már lassan az is egyre kevésbé fér bele, hogy egy első körben totál blank lapunk legyen (jó ez nincs teljesen így, de ez is hozzájárult a bukásához sztem).

    A füstös amúgy szerintem meg azért az első számú választás, mert muszáj, hogy legyen a deckeknek egy előrántható leszedése a bilincsmesterre (ha valamilyen versenyről tiltanák a xenót, akkor simán elgondolkodnék a kincses szigeten is).

    Jó a lista amúgy, személy szerint kettő lep meg:

    Ómen az egyik, akivel nem értek egyet: korrekt side lap, de sztem sehova se emelkedett.

    Johann pedig már Dév listájába se fért be: https://hkkblog.wordpress.com/2018/07/19/paklileiras-bemutatkozik-az-anti-kontroll-lepeselony/

    Sztem ő bukott inkább, de semmiképp sem felemelkedett.

    Amúgy sajna elég gyenge kieg lett, a bukott oldalra felférne még jó pár lap.

  5. A Bájoló mindenképpen! Emlékszem hogy csorgott rá a nyálam hogy majd a 7 törzsben ez milyen beteg lesz, de ha jól emlékszem többen is sokkal többet vártak tőle megjelenéskor.

  6. @Domi
    Ha már Dév, legutóbb két hete játszott vele. Illetve most az EE-vel csak még jobb lett a lap (van már újrahasznosítása is).

  7. Egyetértek Zsolttal, azok a lapok amelyek az újabb és újabb kiegben kiadott lapokkal folyamatosan erősödnek, mindig jók (ld. még számos követő és szabálylap, a sok élve eltelte ellenére még mindig játszanak velük :)) Emlékszem még a tesztelésen fel is merült, hogy a biztonság kedvéért írjuk rá, hogy “2017-ben vagy korábban kiadott” de végül nem került rá. Szóval lesznek még erre jóféle kombók, a 0-s tárgyak tervezésekor nagyon oda kell majd figyelni rá.

  8. Nekem 2szín lépéselőnyből is kimaradt, sztem kötelék nélkül elég védtelen (az meg ritkná van, törpe deckbe nyilván fasza nagyon), járj ellen drágácska, zarknod ellen azért elég blank.

    Amúgy ja, javulhat azért, meg egyébként tetszik, és azért a rossztól messze van, mert kétségtelenül brutál snowballos és ölés+erőforrás egyszerre, ami igencsak ritka.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.