Indul a Retro Challenge 2.0!

2019 ismét egy kihívás jegyében telik majd.

2017 elején, az első Retro Challenge kezdetén magam sem gondoltam volna, hogy a kihívás végül olyan eredménnyel zárul majd, amilyennel. A kiindulási alapot a 2010 előtt megjelent lapok adták, az ezekkel szerzett versenynyereményekből cserélgetve kellett előrelépnem, a kezdeti célkitűzés pedig a Nemzeti Bajnokság kvalifikáció volt. Végül azonban sikerült egy számomra is elképzelhetetlennek tűnő 12/11-et menni a Nemzeti első két napján és egy egész korrekt kis gyűjteményt összeszedni ebben az időszakban.

Nagyon élveztem a két évvel ezelőtti kihívást, ugyanakkor el kell ismerni, rendkívül kimerítő is volt, úgyhogy az elmúlt másfél évet feltöltődéssel (és a nagy böjt után elég sok spoiler lap társaságában) töltöttem. Most azonban eljött az idő, hogy újból belevessem magamat valami hasonlóba: a mai napon elindul a Retro Challenge 2.0!

A kiindulási alapot a 2006 előtt megjelent lapok adják, ezekből kell összeállítanom az első paklimat. A gyűjtemény kizárólag versenyzéssel bővíthető, a nyereményként kapott csomagokból és lapokból kell összecserélnem az újabb kártyákat. Semmilyen más módon nem vásárolhatok vagy szerezhetek lapokat.

Mondani sem kell, ez egy sokkal komolyabb kihívás lesz, mint az előző (az elején legalábbis mindenképp), hiszen nem elég, hogy 4 évvel lejjebb került a felső plafon, de azóta még 2 év is eltelt. Nézhetjük úgy is, hogy a HKK 23 évéből mindössze 11 évnyi lap engedélyezett, ami bőven fog fejtörést okozni az első hónapban. Itt érdemes megjegyezni, hogy bizonyos lapok esetében a megjelenés éve és a lapon szereplő dátum nem egyezik: vannak például olyan Zén kiegészítők, amiken 2005 szerepel, valójában azonban 2006-ban jelentek meg, mint ahogy a lapkereső sem 100%-ig pontos ilyen tekintetben. Erre igyekszem majd odafigyelni (RIP régi Nekronsárkány és Ravasz vérfarkas).

Fontos megjegyeznem azt is, hogy – ahogy korábban is – a cserékkel igyekszem majd korrektül eljárni, vagyis nem hagyom, hogy jófejségből lehúzza magát mindenki, vagy hogy ajándék lapokat adjanak. Ezt megerősítendő bevezettem egy olyan szabályt is, hogy cserénél a kapott lapok értéke az Alanor árai alapján maximum 20 százalékkal lehet több, mint azoké, amiket én adok. Ezeket próbálom majd folyamatosan dokumentálni számotokra. Felmerültek emellett a frissen bontott és draft versenyek is. Ezek most is engedélyezettek (túl sok azért nem lesz belőlük), ugyanakkor itt is hoztam egy olyan szabályt, hogy drafton maximum 6 ritkát szedhetek ki összesen, skydraft tehát kilőve.

Joggal merül fel a kérdés sokatokban: miért jó ez nekem? Miért teszem ki magamat ennek az egésznek? Nos, ennek több oka is van. Egyrészt nagyon motiváló és izgalmas maga a folyamat, az első Retro Challenge-et is nagyon élveztem. Arról nem is beszélve, hogy a limitált készlet miatt az ember rá van kényszerítve arra, hogy olyan dolgokkal, lapokkal és paklikkal próbálkozzon, amik alapesetben nem feltétlenül jutottak volna eszébe. De a legfontosabb talán az, hogy nagyon szeretem a játékot, és épp az ilyen pikáns dolgokkal lehet elérni azt, hogy hosszú távon se hűljön ki a szerelem.

A cél most is az, mint ami két éve: kvalifikáció a Nemzeti Bajnokságra. Pontosan tudom azonban, hogy ezúttal jóval nehezebb dolgom lesz, mint anno – az első hónapban még nem is számítok sikerélményre. Nektek mindenesetre igyekszem majd érdekessé és izgalmassá tenni a rovatot – indulásnak két paklit is készítettem például, amikről hamarosan olvashattok majd, mint ahogy arról is, hogy mire mentem (vagy inkább hány körig bírtam 😀 ) az első megmérettetésen, a január 4-i Profi Ligán. Kihívás indul!

ReZso

ui: az UR bűbájoknak csak ennyit szeretnék üzenni.

Reklámok

27 thoughts on “Indul a Retro Challenge 2.0!

  1. Sok sikert! Ha már UR bűbájok, a Nagytanácsot ezúttal nem lesz könnyű beszerezni a legutóbbi challenge-hez képest, van egy olyan érzésem, hamar be lesz szerezve inkább 3 Bomtar haragja 😀

  2. Az előzőben sem bíztam, hogy meg lehet ugorni,de sikerült.Ez most még nagyobb falat. Akkor most mit mondjak?:) Drukkolok az bizonyos!!

  3. Ez durva lesz, GL! Remélem minél több beszámolót kapunk, érdekesen hangzik.

  4. Sok-sok ligán és vidéki versenyen, na meg bontotton, drafton kell indulni és akkor nem lesz gond.

  5. Sok sikert! Kár, hogy az Utazás már 2006-os, pedig jöhetne a jó szúnyogkontroll 😀

  6. Én egy hasonló deckkel 2017 elején behó amatőrben 4/3-at mentem hagyin.
    Cselvetés, minőségi csere, méonech fürkész, szürke-trafó-zangrozi módszer, régi kyorg stb-stb. 🙂

    Kíváncsi leszek, sok sikert!
    Ha akarsz most is messzebbi vidéki versenyekre jönni, akkor számíthatsz rám. 2 éve is bejött. 🙂

  7. Szombathely jo hely 🙂
    12-én hagyi és mágia-nélküli pörgős formatok lesznek 😉

  8. annyira jó lesz tizenvalahány év után megint kikapni a szkritterkombótól… 🙂

    amúgy kiváncsi vagyok, mi sül ki belőle, ez jóval merészebb vállalkozás, mint a korábbi

  9. “drafton maximum 6 ritkát szedhetek ki összesen, skydraft tehát kilőve.”

    Nem akarok beleszólni, de ez viszont nem lesz egy túl nagy korlát? A saját challengemből mondjuk tudom, hogy valóban óriási a kísértés ilyenkor, viszont ha valaki direkt csak ritkákat akar kiszedni, az annyira nem fog sokra menni, mert azért mások is szednek ki ritkákat, és így sztem hacsak nem állnak nagyon össze a csillagok, akkor 11-12 ritkánál többet amúgy sem lehet kiszedni és ezek közül már jócskán lesz hulladék is, amivel sokra nem mész.

    Viszont lehetséges, hogy valamikor éppen a koncepciód miatt kellene egy 7. vagy 8. ritka lap (tehát a skydraft szándéka nélkül), és mivel nem veheted ki, gyengíted magad.

    Itt szerintem elég lenne egy ígéret, hogy nem fogsz direkt ritkákra rámenni.

    Ui.: a kihívások előnyei közül kimaradt az, hogy a játékost is szerintem nagyon tudja ezt fejleszteni. Mert manapság, ha valakinek egy paklija az adott meta legjobbjai ellen nem a legelőnyösebb, akkor fogja magát és összerak egy másik decket. Itt erre nincs lehetőség, a lapok egyesével történő beszerzésével kell a problémát megoldani és végiggondolni, hogy milyen nem túl drága lapokkal fordíthatjuk ezeket a szitukat a javunkra. Jobban rá vagyunk kényszerítve a gondolkodásra, metaelemzésre és megismerünk olyan lapokat, amiket sokszor elkönyvelnek hulladéknak. Ez is előnyös lehet.

  10. Én tuti régi mágia sík decket csinálnék. Akkor még bőven tiltva volt és sok olyan lap jött ki amivel pörög. 5 bufa kódex,Csupa countrip szar és idegösszeomlás. BUMM. Nagy móka lenne 🙂 Ősi bölcsivel már a 3. körben jöhet a win, de nyílván felkészüléssel a legjobb.
    Sok sikert, remélem idén ha bejutsz meg is nyered a nemzetit.

  11. Leginkább úgy, hogy nyersz egy kvalifikációs versenyt, vagy áldozol egy kecskét.

  12. Visszajelzés: Retro Challenge 2.0 – Az első paklik | HKK Blog

  13. Visszajelzés: Retro Challenge 2.0 – Megindult a fejlesztés | HKK Blog

  14. Visszajelzés: Retro Challenge 2.0 – Januári összegzés | HKK Blog

  15. Visszajelzés: Retro Challenge 2.0 – A jó, a rossz és a csúf | HKK Blog

  16. Visszajelzés: Retro Challenge 2.0 – Erdő = 50% | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.